Hargita, 1968. szeptember (1. évfolyam, 164-188. szám)

1968-09-01 / 164. szám

V x MJ n­em tud­om másnak mit jelent e táj... E/M Édesapám mesélte, mikor Kalonda tetejéről meglátta­m a falut, majdnem egy trappban házunkig futott, pedig Gáláéról jött, gyalog, s édesanyám utána. Mikor beértek a fazakaró házba, édesanyám odament a cibre-savanyúszagú agyagos veremhez, fejét a fapancs alá dugta, mint aki oltalmat csak egy desz­­kányi hely alatt találhat, s szívta, csak szívta az agyag­szagú levegőt. Gáláétól Temesvárig, Iaşi­tól Konstancáig mindenki más tájon, más úton, de ugyanazon ok miatt jár, mint a mesebeli hősök, akik a Nevenincs várost szeretnék örökségül, akár lábuknak térdig kopta­tásával is. Az öreg Varga János egy átalvető taplóért a hegyek gerin­cén Besztercéig jut el nagy kerülőkkel, hogy nehogy valaki kiles­hesse a havasok ágyékába őz-szem színű taplót termő bükkfáit. Az ok ugyanaz . . ., úgy tartják, hogy nálunk a föld másfélszer terem. Egyszer követ, de azt istenigazából, és félszer, azt meggon­dolja, hogy mit. Egy kicsit csúfondárosan mondják, akkor jő el a világvége, ha minden köröndi otthon lesz (de hol van az a boldog falu, amelyről ugyanezt el nem lehet mondani!), s vagy amikor Gagarin felment a világűrbe, a korondiak már jöttek a holdból az üres szekerekkel. Hát ebben van már valami, ami a visszajövést illeti. A környező falu­beliek, mint valami modern rómaiak, ott vannak jól, ahol a légió jel­vényeit felüthetik (ahol a mindennapit megkeresik), addig a köröndi alig várja, hogy keresetével hazajöhessen. Ó, nem azért, mintha itt­hon szépen beosztva szeretne élni, nem, ismertem fazakast, ki négy­heti hányódás után, háromszáz lejjel maradt... de sorjában elment a falu minden korcsomájába, s mindenütt egy-egy százast bontott meg, hadd lássák, hogy­ neki van, amiből. Aki otthon van, úgy érzi, megérte Bukarest vagy Arad állomásain hányóda, ötv­en fü­ttyös cseréppisztollyal vagy két zseb tapló­ egérrel. Nem tudom, másnak mit jelent e táj . .. Mintha valami óriás hagyta volna keze nyomát a földön. A te­nyér közepén nagy bibircsókok: két iskola, két templom s néhány OTTHON nagyobb méretű középület. Az ujjak mentén patakok rohannak, Mik­­lós-vize, Észak-vize, Kebeled, s a Súgó. Kicsit elmaradva, mint Fir­­tosnak ajándéka, vagy mint a kisebb testvér a nagyobbak után, fő Ölves-pataka. S a hegyek, mint borzos-kucsmájú rokonok az újszü­lött körül, odagyülnek a falu fölé. Nem tudom, mit lát ebből, ki a falun rohanó autóval keresztül utazik. Mit lát meg a Likaskő mohás magányából vagy a Haza-nézőből, ahogy tisztás homlokát a falu fölé tartja. Csak azt tudja, hogy Korond végén borvízkút van s a kút körül a gyerekek mindent megtesznek, hogy csecsebecséiket eladhas­sák- Eladhassák ... Egy kicsit rosszízű a szó, annál inkább, hogy volt olyan fazakas, kitől azért vették meg edényeit, mert nagyokat szólt, mikor földhöz csapkodták, s mikor már nem nézhette, közéjük állt az ostorával, addig csapkodott, míg őt is össze nem törték nagy kondérjaival. S a vén Koszta Menya apó, ki az örökös jókedve mel­lett a legnagyobb kétfülűeket tudta fölhúzni; víg volt mindig, mert a fazaka (így mondta) nagyobbra nőtt, mint a keserűsége. S ahogy a fia meghalt, abbahagyta a fazakalást. Nem, akkora edényt már ő sem tudott csinálni, miért elég örömöt kaphatott volna, eccettöltve. „Messze ringó, gyermekkorom világa,­­ belőle nőttem, én, mint törzsből, gyönge ága,­­ remélem majd e földbe süppedek el.“ És újból be kell vallanom az elfogultságomat, mint akkor, mikor Kolozsváron jártamban reggel megvettem az első piros cseréptojást. Hadd kacagjon, aki látja, hogy miért adok pénzt! Lassan mindenki pálcát tör a köröndi dolgok fölött, de ki érezhette meg az örömöm, hogy két medvémet eladtam Szovátán hétéves koromban. ..Tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp.“ Így kavarognak élők meg holtak. Ott jönnek sorjában a „kurta­­harisnyások“, mert térdig levágták a posztót s a fenekükre tedták. Daim Józsi sógor dünnyögő furulya-hangja mellett — az emlékeze­temben — ott táncol Pál Péter holló­színű bajuszával, Tódor Lina nyanyó, az örök kételkedő, csak kintről, a tornácról nézi, hogy a lámpa nagy sárga virága mint reszket a dobogtatástól. Apám széles válla, mint a ház eresze, előrehajlik s hallgatja Szőke Pista beszédét: —• „Édes sógor, a szél könyörgött, hogy el ne hagyjam, mikor jöt­tem hazafelé, pedig a viharok s a sasok elhordták minden erőmet. Apám rábólint: — Hiszem. Helységnevek népetimológiája Valamikor Firtosvárában lakott a vidék ura. Gyermekei nőttek, legény­­sorba léptek. Akkor előáll a legna­­gyobbik és azt mondja: — Apám, koromhoz képest felnőtt vagyok már. Kérlek, adj egy darab birtokot. — Korom — KOROND. Hallotta a beszélgetést a középső fiú. Nem akart lemaradni a bátyjától. Előállt ő is a kéréssel: — Adj, ha lehet nekem is apám. Megkapta a birtokot: ATYHÁNAK nevezték. A vár ura magához hivatta a kö­vetkező fiút és így szólt hozzá: — Költözz le, fiam, a vár al­jába. Ha valami baj ér, üzenek érted. Én itt lakom. Innen ered FIRTOSVÁRALJA és ÉNLAKA neve. Az apa sorra mutogatta fiainak a birtokot. — Kis mód ez, de jó — mondta az egyiknek. S a birtok KÜSMÖD nevet kapta. —E tiéd — adta ki a másiknak is a részét. E tiéd — ETÉD. — Hát nekem semmit sem mond? — kérdezte a legkisebb. — Szólok ma a te birtokodról is — válaszolt a várúr. ■ - - • . Ügy is lett. S a hely a SZOLOKMA nevet viseli. Elmondta! BARTH­A JÓZSEF» 68 éves NÉPMŰVÉSZET ♦ NÉPKÖLTÉSZET ♦ NÉPMŰVÉSZET ♦ NÉPKÖLTÉSZET ♦ NÉPMŰVÉSZET ♦ NÉPKÖLTÉSZETI Kurjantások Kerüld meg a kemencét, öleld meg a menyecskét! ★ Járd ki lábam, járd ki most, Nem parancsol senki most! ★ Sárga virág a réten, Háljunk ketten az éjjel! ★ A vénasszony bújába, Belebújt a burjánba. Találós kérdések Erdőn nő, parton születik, vízben él, tűzben hal meg-Mi az? (ofBú) Lábam a lábadon, hasam a hasadon, ne babrálj fonalba, inkább dugd a lyukamba. Mi az? (eisAotzso) * Hegyen hó, völgyben tó, harminckettő közül egy se jó. Mi az? (aagtuaga.io) Elmondta: KEDEI ILONA, 68 éves Ujuju! Megdöglött a suta juh, nem kell neki több sarjú! ★ Aló vígan csak élig, fogd a gatyám kötejit! Elmondta: SÓFALVI ZSUZSA, 86 éves A rézfarkú kégyócska fatai és más felé jártak, szép csendesen kikúsztak a ké­­gyócskák a fészkükbe, elmen­tek olyan helyre, ahol sütött a nap és sütkérezve törötték az üdőt. Ilyenko látták, hogy fenn a fák között madarak repünek. Mindegyik kégyócs­ (mese) Messze-messze a nagy he­gyek között vót egy sűrű er­dő. A sűrű erdőbe magas vas­tag fák vótak. Nos, hát abba a nagy sűrű erdőbe a fák a­­latt vót sók, nagyon sok szá­raz lapi. S a sok száraz lapi alatt, jó puha fészekbe, lakott egy hosszú ződ kégyó. A ké­­gyónak sok kicsi kégyócskája vót, azok vótak az ő gyerme­kei. Mindegyik rendes, jó kis kégyócska vót, engedelmes, szófogadó, csak a legküsebb vót egyedül engedetlen, pe­dig az vót a legszebb. Annak a farka olyan sárga színű vót, mintha rézbe lett vóna. Ezért a legküsebbet magok között rézfarkú kégyócskának hitták. Szép időben, amikor a nap sütött s nem járt senki arra­felé, sőt még az erdő vadál­ka látta ezt és meg is vót elé­gedve ennyivé, de a rézfarkú kégyócska elégedetlen vót, ne­ki nem vót elég, hogy csak a fák alatt a lapik között él­jen. Szeretett vóna fémászni a fára. El is montta ezt a ké­­gyómamának, de ő azt mont­ta maradjon idelenn, aho a többi. A rézfarkú kígyócska mégis femászott a fára. A testvérei és a mamája hitták, hogy­­jöj­jön le a fára, de ő nem jött. A fa tetejére kiabált ie a többieknek: — Jaj, de szép idefenn! El lehet látni messze, lehet látni a hegyeket, folyókat, falukat. Látom a madarakat. Néné! Ott repü egy gólya, amelyikt ő mamánk fejtett. Milyen szép hosszú veres csőre van, veres lábait hátra nyitja és úgy re­pü, de ti nem lássátok oda­lenn a száraz lapik között! Alig hagy­ott f­élre a kiha­lással, odaért a gólya s egy pillantás alatt megette a réz­farkú kégyócskát, mert szófo­­gadatlan, rossz kégyócska vót. A testvérei és a mamája saj­nálták, de már nem segíthet­tek. Úgy bizony. Ha a gólya meg nem ette voln­a a rézfarkú ké­­gyócskát, az én mesém is to­vább tartott vóna. Elmondta: KEDEI ILONA, 88 éves Júlia szép leány Júlia szép leány egykoron kiméne Búzavirág-szedni a búzamezőbe. Búzavirág-szedni, koszorúba kötni, koszorúba kötni, magát ott mulatni. Föl is föltekinte a magas egekbe, Egy szép gyalogösvény hát ott söhögel le. Azon ereszkedék fodor fehér bárány, A napot s a holdat szarva között hozván, A fényes csillagot a homlokán hozta. Két szép aranyperec, aj, a két szarvába, Aj, a két oldalán két szép égő gyertya, Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta. Szóval mondja neki fodor fehér bárány: — Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány! Mert most esett híja szüzek seregének, ha eljönnél velem, én odavinnélek A mennyei karba, a szent szüzek közt. Hogy bételnék veled azok kegyes rendi. A mennyei kulcsot adnám a kezedbe, Első kakasszókor jönnék nézésedre, Másod-kakasszókor téged megkérnélek. Harmad-kakasszókor téged elvinnélek. Az anyjához fordul Júlia szép leány. Szóval mondja neki: — Anyám, édesanyám! Én is csak kimenék búzavirág-szedni, Búzavirág-szedni, koszorúba kötni. Koszorúba kötni, magamat mulatni- Föl is föltekintek a magas egekbe, Egy szép gyalogösvény hát ott söhögel le. Azon ereszkedék fodor fehér bárány, A napot s a holdat szarva között hozván, A fényes csillagot a homlokán hozta. Két szép arany-perec, aj, a két szarvába. Aj, a két oldalán két szép égő gy­ertya, Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta. Szóval mondja nekem fodor fehér bárány: Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány! Mert most esett híja szüzek seregének, Ha elmennék véle, hogy oda vinnének A mennyei karba, a szent szüzek közt. Hogy bételnék velem azok kegyes rendi. A mennyei kulcsot a kezembe adja, Első kakasszókor jönnek látásomra, Másod-kakasszókor engemet megkérnek, Harmad-kakasszókor engemet elvisznek- Sirass, anyám, sirass, éltemben hadd halljam. Hadd halljam éltemben, hogy­ siratsz boltomban! — Leányom, leányom, virágos kertembe Első raj méhemnek gyönge lépecskéje, Gyönge lépecskének sárguló viasza, Sárig viaszának földön futó füstje. Földön futó füstje s mennybe ható lángja! A mennyei harang húzatlan szólalék, A mennyei ajtó nyitatlan megnyílók, Jaj, az én leányom oda bévezeték. (Köröndi népballada) Arra jártam 1 Arra jártam a matkor Éppen kilenc órakor a setétbe. 2 Teli teljes ibolya Nyílik minden rózsabokor tövébe. 3 Szedtem es egy csokorra valót kaptam es egy jó útravalót. 4 A kertész ott kapott Jól össze pirongatott a setétbe. 5 Kertész uram, ne bántson, Kötényemet nem adom a setétbe. 6 Édes lányom, ki járt itt, Ki pipája maradt itt? 7 Szegény kudus járt ide Alamizsnát kért tőlem a sötétbe 8 Hát az ágyat mi lőtte, Hogy össze van gyötörve? 9 Cica fogott­ egeret, Játszott vele eleget. Elmondta: TÓFALVI EMESE, 13 éves Korond felett Korond felett van egy homály, Az én rózsám alatta áll. Gyere ki, rózsám alóla, Megver az eső alatta. Korond felett nincs már homály, A rózsám édes csókra vár. Gyere, rózsám, az­ ölembe, Hadd öleljelek kedvemre. Énekelte: MOLNOS LAJOS, 26 éves .HARGITA

Next