Hargita, 1974. június (7. évfolyam, 109-113. szám)
1974-06-01 / 109. szám
Versenykrónika Ezekben a lelkes napokban, amikor az esztendő két történelmi jelentőségű eseményének, hazánk fasiszta iga alóli felszabadulásának 30. évfordulója és az MRKP XI. kongresszusa méltó fogadására készülődünk, a többet-jobbat igénye a kommunisták, az összes dolgozók s mindenekelőtt az élmunkások, céltudatos tetteiben fogalmazódik meg Azok tetteiben is, akiknek a portréit a Csíkszereda parkjában, akár az ipari egységekben felállított tisztelettáblákon láthatjuk. Sára János szorgalmas ácsok csoportvezetője. 1959-ben gyergyóalfalusi ácsokkal Bukarestbe indult. Mint segédmunkás. Négy hónapra rá csoportvezető lett, — és élmunkás. — Megszerettem a szakmát, hiszen mi látjuk először az épületet — mondja, aztán tudtam rajzot olvasni, és jól beszéltem románul is. 1971 szeptember 17-től a Hargita megyei ipari építőtelep 1-es számú munkatelepén dolgozom, nem sokkal alkalmazásom után, csoportfelelősnek neveztek ki az előregyártott betonelem részlegre. Itt pedig pontos, jó minőségű munkát kell végezni; a párt tagjaként büszke vagyok arra, hogy feladatainkat mindig is teljesítettük. Gheorghe Maria, a Csíkszeredai Kötöttárugyár csévélőnője a megye távoli sarkából. Tölgyesről került ide. — 1971 januárja gyorsan telt számomra, örvendtem, hogy ebben a gyárban dolgozhatom. Otthon is iparkodni kellett, de ez más. Egyszerűen: szeretem a munkát. Szeretem a gépet, a társakat, a csíki lányokat. Nagyon fontos ez, ugyanolyan fontos, mint a kézügyesség. Sok függ az embertől, attól, hogy érezze: itt a helye. Sípos Zoltán, a Csíkszereda: erdei gépesítő- és szállító egység központi műhelyének esztergályosa. — 1958- tól dolgozom itt. 1964-től minden évben elnyertem az élmunkási címet. Ezt elsősorban mestereimnek köszönhetem, akik megtanították szeretni a szakmát. A munkát. 1962- ben érettségiztem, lehettem volna technikus, de én az esztergapad mellett maradtam. 1959-től tagja vagyok a pártnak, kötelességemnek érzem, hogy szaktudásomat úgy adjam át a fiataloknak, hogy meg is szeressék a mesterséget. Aki kedvvel dolgozik, jól dolgozik. Mint csoportfelelőst is sokat foglalkoztat az, hogy a jövő hónaptól bevezetjük az összteljesítménybér szerinti javadalmazást. A dolog nem olyan egyszerű. Főleg az élmunkásoké nem. A példamutatás nem elvont fogalom, annak az egész csoport munkájában, teljesítményében érződnie kell. Az első négy hónapban például körülbelül 250 ezer lej értékben teljesítettük túl a műhely tervét. Molnár János lakatos 1963 október 19-től dolgozik a megyei helyiipari vállalat fémfeldolgozó részlegén. Abban az évben lépett a párt tagjainak a sorába is. — Az első perctől kezdve a mérlegjavító műhelyben dolgoztam. Eleinte furfangosnak találtam a szakmát. Büszke voltam arra, hogy szerte a megyében alig tízen javítunk mérleget. Megszerettem a mesterséget. 1972- ben levizsgáztam, képesített mérleglakatos lettem. Csongor József Sára János Gheorghe Maria Sípos Zoltán Molnár János: HARGITA, 1974. JÜNIUS „Társadalmunk sokoldalú haladása megköveteli az ipari, a mezőgazdasági tevékenységnek, a gazdasági és társadalmi élet összes szektorai tevékenységének magasabb fokra emelését, a rendelkezésünkre álló anyagi és emberi erőforrások mind hatékonyabb hasznosítását, a társadalmi munka termelékenységének erőteljes növelését, az összes termékek minőségének javítását és műszaki színvonaluk emelését“* NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs Expozéja a Szocialista Egységfront első kongresszusán A MINŐSÉG - ÉRTÉKMÉRCE Mint vásárlók, fogyasztók, jogosan igényeljük, hogy a kereskedelem kiváló minőségű árukat bocsásson rendelkezésünkre. Mindannyian szeretnék, ha a legjobb, a legolcsóbb és a legtartósabb árucikkekhez jutnánk. És így van ez a munkahelyen is: jobban megy a munka, eredményesebb, ha kifogástalan műszaki állapotban lévő szerszámokkal, gépekkel dolgozunk és a nyersanyag is olyan, amilyennek valóban lennie kell. Igen ám, de munkahelyünkön, közvetve vagy közvetlenül, mi magunk is hozzájárulunk ahhoz, hogy az előállított anyagi javak minősége a kárigények szintjén legyen. A fonodai munkásnő például, amikor fokozott igényeket támaszt — és jól teszi — tegyük fel, a kötöttáruk iránt, akkor tudatában kell lennie annak, hogy azok végső fokon tőle is függnek. Tehát az igényességnek párosulnia kell az önigényességgel, mert csak így — a közös erőfeszítések eredményeként — tehetünk eleget a termékek minősége szüntelen megjavítása támasztotta követelményeknek. Gyakran halljuk: magasabbra kell emelni a minőség mércéjét, így is van. Napjaink követelménye ez, így lehet lépést tartani a világszínvonallal, versenyképessé tenni termékeinket, jobb körülmények között kielégíteni a vásárlóközönség egyre változatosabb igényeit. Magasabbra a minőség mércéjét! De hogyan, miként? Olyan komplex problémája ez a gazdasági tevékenységnek, amelyet csupán ügyviteli jellegű intézkedésekkel, utasításokkal nem oldhatunk meg. Hisz túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az áruminősége magán viseli a termelőtevékenység minden egyes mozzanatát, s bárhol is történjen „üzemzavar“, az előbb-utóbbs rányomja a bélyegét a késztermékre, íme, miért kell mindenekelőtt abból kiindulnunk, azt hangsúlyoznunk, hogy a minőség, a felfogás, a szemléleti mód, a fogékonyság kérdése. S bizony ilyen vonatkozásban esetenként változtatni kell elvi álláspontokon, a megszokott gyakorlaton is. A szocialista iparosítás kezdeti szakaszaiban természetes, hogy a „gyorsabban, többet“ követelménye került előtérbe, űzöket kellett kitölteni, ugrásszerűen növelni kellett az előállított anyagi javak — a munkaeszközök és tárgyak, a közfogyasztási árucikkek — mennyiségét. Napjainkban azonban a termelés felfelé ívelő dinamikájával egyidejűleg a figyelem fókuszpontjába kerül a minőség, a hatékonyság, a versenyképesség kritériuma. Ez pedig célszerűbb, gazdaságosabb, változatosabb, tartósabb, magasabb műszaki fokon megmunkált terméket jelent. Íme, hogyan válik a termelőtevékenység eredményességének elbírálási mértékegységévé a minőség. De térjünk vissza a „hogyan“ kérdésére. Mondhatnánk például, hogy „X“ kisiparos jó minőségű ruhát állít elő, a keze alól kikerült darabok tetszetősek, tartósak, keresettek. De mert termelékenysége alacsony, nem felel meg (vagy csak részben) a társadalmi igényeknek, nevezetesen a hatékonyság kritériumainak. Minimális anyagi ráfordítással kell előállítanunk egyre több és egyre jobb minőségű árut. Lehet keveset és jobbat, lehet többet és gyengébbet. Ez azonban nem a mi szempontunk. Meg kell találnunk a mennyiség és a minőség tökéletes „összhangját“. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az eredményes tevékenység feltételeit minden szempontból meg tudjuk teremteni, ha minden egyes munkahelyen biztosítani tudjuk a zökkenőmentes, kiegyensúlyozott termelést. Amikor feltételeket említettünk, gondoltunk a megfelelő létszámú és szakképesítésű munkaerőre, a megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyagra, az ütemes ellátásra, a gyártási folyamatok ésszerű előkészítésére és megszervezésére, a konkrét lehetőségekkel és adottságokkal összhangban lévő választékra, a mennyiségi tervfeladatok reális, megalapozott voltára, a hozzáértő munka- és termelésszervezésre, irányításra. Elvinek tűnő szempontokat boncolgattunk, de ezek közvetlenül, szervesen kapcsolódnak a mindennapi termelés gyakorlatához, a gazdasági tevékenység egy-egy konkrét vetületéhez. S lévén köztük szoros korelláció, a minőség vonatkozásában csakis úgy léphetünk előrébb, ha mindenikükkel külön-külön is sikerül eredményesen megbirkózni. Ez a megállapítás természetesen érvényes megyénk iparának viszonylatában is. Nincs szándékunkban számadatokat felsorakoztatni. Talán elégséges kiindulópontként választani azt a tényt, hogy az év első négy hónapjában egyes vállalatok egyes termékei minőségével kapcsolatosan jogos kifogásokat emeltek a megrendelők, a meg nem felelő minőség pedig 2,8 millió lej értékű veszteséget okozott megyénk iparának, végső fokon a nemzetgazdaságnak. Tehát tennivaló még szépszerével akad, s ebben az összefüggésben hangsúlyoznunk kell az összes termékeink minősége további javításának, versenyképességük fokozásának szükségességét. Mert tagadhatatlan, hogy esetenként a mennyiségi eredmények „erőltetésének“ során háttérbe szorul a minőség, a munka- és termelésszervezés gyenge pontjai rányomják bélyegüket az áruk milyenségére De lássuk, mire is kell felfigyelnünk, amikor a minőség megjavításának hogyanjára, mikéntjére keressük a választ. Sok helyen dívik az a téves felfogás, hogy a rossz, gyenge minőség forrása a közvetlen termelés, tehát annak okozója a munkás. Nem éppen így van, mert nagyon sok múlik a szervezési formán is. Egy országos viszonylatban készített tanulmány megállapításai szerint a szubjektív természetű fonákságok okozta gyenge minőségért a gépgyártó iparban az esetek 70 százalékán ban a vezetőséget, 30 százalékában pedig a kivitelezőket terheli a felelősség. Ez az arány a fa- és építőanyagiparban 40, illetve 60 százalék, a könnyűiparban pedig 30, illetve 70 százalék. A Megyei Minőségellenőrzési Felügyelőség szakembereinek egyöntetű véleménye szerint a fenti megállapítás megyénk esetében is érvényes, ugyanis a tágabb értelemben vett szervezési keretet nem mindenütt sikerült a jelenlegi követelmények, igények szintjére emelni. A termékek műszaki dokumentációját a technológiai folyamatok egyes szakaszainak megfelelően, nem mindig készítik el, nincsenek azok szabványosítva. Az ellenőrzés és a műszaki próbák eljárása nincs rögzítve (pl. a Csíkszeredai cserealkatrész-gyárban, a székelyudvarhelyi élelmiszeripari termékeket gyártó vállalatban, a fa-fém kisipari szövetkezetben és másutt), nem mindenütt tartják tiszteletben a gyártástechnológia előírásait, nem gondoskodnak a félkésztermékek megóvásáról, nem biztosítják a különböző gépi berendezések működésének pontos, szakszerű beállítását (pl. a gyergyószentmiklósi bútorgyárban). A tapasztalat azt is bizonyítja, hogy egyes vállalatokban a tervezők nem ismerik kellőképpen sem a keresletet, sem pedig az adott gyár reális lehetőségeit, így aztán vagy olyan termékekkel jelentkeznek a szerződéskötéseken, amelyek nem versenyképeset, vagy olyanok kerülnek sorozatgyártásra, amelyek kivitelezésével nem tud optimális körülmények között megbirkózni a munkaközösség. Ilyen esetek fordultak elő a Csíkszeredai kötöttárugyárban, készruhagyárainkban és részben a gyergyószentmiklósi bútorgyárban. Egyébként jellegzetes eset a gyergyószentmiklósi bútorgyár Magnólia típusú garnitúrája. A terméket másutt kísérletezték ki és sorozatgyártása is másutt kezdődött meg. A fővállalat utasítására a garnitúrákkal kapcsolatos összes dokumentációkat átvették, anélkül, hogy azt alaposan szemügyre vették volna, illetve számoltak volna a gyár sajátos körülményeivel, nevezetesen a tapasztalatlansággal. És ezzel el is érkeztünk megyénk jónéhány fiatal gazdasági egységének egy lényegbe vágó, úgymond „érzékeny“ pontjához. Az ipari munkássá válás útján haladó alkalmazottak túlnyomó többsége nehezen birkózik meg a minőség támasztotta követelményekkel. Ennek több oka van. Sajnos, többször hiányzik az előrelátás, a körültekintés. Gondolunk a hozzáértést, tapasztalatot igénylő választékra, amely nem egy esetben, főleg a kezdeti időszakban, odavezetett, hogy nem sikerült eleget tenni a minőségi követelményeknek. De nem is ez a döntő. Inkább az, hogy sok vállalatban a szakképesítési tanfolyamok, csak részben érik el céljukat, ugyanis nem fektetnek elég hangsúlyt a gyakorlati oktatásra, vagy olyan gépeken történik a kiképzés, amelyekkel a gyakorlatban nem is találkoznak az ,,újdonsült“ szakmunkások. A megoldás kézenfekvő: a program túlnyomó részét a valóban gyakorlati jellegű és jelentőségű ismeretek elsajátítása kell hogy képezze, az elméleti tudás gyarapítását, elmélyítését pedig a továbbképző tanfolyamokon szükséges szorgalmazni. Vállalataink egy részében sikerült hatékonnyá tenni a minőségellenőrzést, odahatni, hogy ne csak ténymegállapító, hanem megelőző, közbelépő szerepe is legyen. A vlahicai vasüzemben, a csíkszentsimoni szesz- és keményítőgyárban például napi rendszerességgel nyomonkövetik és kielemzik a minőség alakulását, s ezzel egyidejűleg sikerül a vállalat összes dolgozóinak közügyévé tenni a minőség kérdését. Másutt azonban a minőségellenőröknek másodlagos szerepük van, nincs tekintélyük. Nem sikerült gyümölcsöző együttműködést meghonosítani a termelőrészlegekkel és a különböző ügyviteli osztályokkal. Nagyon keveset tettek a modern statisztikaimatematikai módszereken alapuló ellenőrző eljárások gyakorlatba ültetéséért. Pedig ezek tényleges hasznukat, eredményességüket, hatékonyságukat rég bebizonyították. Közös összefogásra van szükség vezető szakember, mérnök, mester, minőségellenőr és szakmunkás részéről egyaránt. Az önigényesség, az ismeretek gyarapítása, a jobbra, a korszerűbbre, a tökéletesebbre való törekvés; ez kell vezéreljen mindannyiunkat, a köz érdekében is, mindannyiunk hasznára. . Hecser Zoltán