Hargita, 1974. augusztus (7. évfolyam, 118-122. szám)
1974-08-03 / 118. szám
3 1974. AUGUSZTUS 3. SZOMBAT ki tudja a földműves boglyarakó örömét, s már részesült az eredményes fáradozás csöndes boldogságában, annak ismerős ez a július délelőtti nagy csend a gyergyóújfalusi utcán, annak nem idegen a hajnalban megsepert járdák néptelensége, az elnök után keresgélő néptanácsi ügyeletes halk bosszúsága, „hogyhát ilyen képtelenséget kérni az embertől .. Ez a nagy csend egyebek között elmondja, hogy szépen virágzik a burgonya, mert már elfelejtették a növényápolást, egyetlen tenyérnyi föld sem maradt megmunkálatlanul. Hogy a termelőszövetkezet brigádosainak már napok óta nem kellett senkit sem nógatnia, miszerint lábon marad a széna, mert az egész Maros toka, s a rét tarka az embertől, mindenütt kaszapengést hord a hátán a meglebbenő szél. Arról beszél, hogy a gazdaság tagsága minden munkájával napirenden van, és az egész esztendőre vállalt ezernyolcszáz tonna silóból kilencszáz tonna már elkészült. Az emberek szerint jó termést, gazdag őszt jelent ez a csend. A kőbányászok szerint a néptelen falusi utca mintegy hatszázezer lej terven felüli munkateljesítményt is jelent. A falu határában lévő kőbányák néhányszáz munkása ugyanis ezzel kíván felzárkózni az augusztusi ünnepre készülő ország erőfeszítéseihez. A szövetkezet elnöke szerint a behúzott üzlettáblák csöndje a község kereskedőinek jó munkabeosztását dicsérik, hogy az áruforgalmi tervet eddig már 193 százalékban teljesítették és, hogy még szebb eredményekre van kilátás az elkövetkezendőkben. A néptanácsi képviselők szerint is föltétlen szorgalmas, megfeszített munkálkodást jelent a község délelőtti csendje. És minden vonalon szép eredményeket. Mert Újfalu, Tekerőpatak és Kilyénfalva lakossága már július 15-én teljesítette egész esztendőre vállalt feladatait a község szépítésében. Ez pedig amúgy is igen jelentékeny volt: mintegy nyolcszázezer lej. És még lehetőség van arra, hogy az esztendő befejezéséig, az év két nagy politikai eseményének, a haza fasiszta uralom alóli felszabadulásának 30. évfordulója, valamint a XI. pártkongresszus tiszte letére közel félmillió lejt megvalósítsanak terven felül. Még augusztusban be akarják fejezni a jégkorong-pálya építését, a futball irályára egy kétszázötven személyes lelátót szándékoznak rövidesen tető alá húzni, s még az iskolai év megkezdése előtt elkészítik a marosfalvi iskola új kerítését, kapuját. És már javában folyik a munka a tekerőpataki Kicsiszeren: korszerűsítik az utat és mintegy százezer lej értékben négy betonhidat öntenek, hogy csak a sürgősebb teendőket említsem. Ez a délelőtti csend ugyanakkor mozgalmas estét is ígér Ujfaluban. Mert valamennyi művelődési csoport próbál. Készülnek az augusztusi ünnepre. Előadásokkal a nap történelmi jelentőségéről, irodalmi összeállítással, agiációs brigádműsorral, zenés ébresztővel. A pártszervezetek székházaiban a legutóbbi párt plenáris dokumentumait készülnek megvitatni, előadások folynak a nemrég megjelent javadalmazási törvényről, a község három évtizedes fejlődéséről. Ezeken az előadásokon eddig már mintegy kétezer ember vett részt. Találkozóra kerül sor a pártbizottság tagjai és a községből városra ingázó munkásifjak között. Biztos ! Ebben a boglyarakó, szénaszárító júliusi délelőtti csöndben a kihalt falu csöndjéről elmélkedni annyit jelent, hogy sodrásába kerülni annak a nagyszerű érzésnek, miszerint a közös fáradozás nyomán Újfaluban ismét ízületik, erősödik valami, ami szívünknek igen kedves, tudatunknak büszkeség, sorsunknak sokat ígérő holnap. Zöld Lajos Ünnepváros Gyergyóalfaluban MOST TÖLTSÜK MEG A SZÉNATÁROLÓT Kora tavasszal a szárazságot szidtuk, "aztán átkozhattuk a rengeteg csapadékot április közepétől. S ha a mezőgazdaságot nem függetleníthetjük az időijárástól, ez azt is jelenti, hogy a földművelőnek esőben, tűző napban is végezni kell kötelességét, ápolni a kultúrákat, felügyelni az állatállományra, takarmányt készíteni, felkészülni a télre. Így van ez most is, amikor végre egy teljes hétre melegre fordult az idő. Mozgalmasabb lett a határ, nekilendültek a gépek, férfiak, asszonyok százai-ezrei siettek a földekre. Mert, összetorlódtak a teendők. Kapálni is lenne jócskán, beérett a gabona is, de talán ami a legfontosabb: a takarmánykészítés: kaszálni kell, forgatni a rendet, szekérre rakni, tárolni, s a silógödrök is jobbára üresek még. Még a tavasszal érdekes tanulmány készült, amely többek között azt bizonyította, hogy a meglévő gépi erővel — sajnos, elég kevés — és 8000 kaszással 35—40 nap alatt végezni lehet a kaszálással, s 5000 fogat 12 nap alatt fedél alá is szállíthatja a szénát a réti és havasi kaszálókról. De ehhez, július elején kellett volna megkezdeni a kaszálást. Akaratban nem volt hiány, de amit ma kaszáltak, egy hétig ütötte az eső, kilúgozta a lelkét is, tengelyig süllyedtek a szekerek, a boglyákhoz közelíteni sem lehetett. Ezért is tapasztalható mindenik mtsz háza táján fokozottabb sürgölődés, pótolni kell a veszteségeket, versenyt kell futni a hátráltató időjárással, egy-két hét alatt annyit kell elvégezni, ami máskor egy hónapra is sok lenne. Mert a fő cél : biztosítani az állatállomány számára a szálas takarmányt, s a silót. Mert ha az állatok lerekednek, majd hiába sopánkodunk az időjárás okozta károkon. Márpedig nem kevés takarmányról van szó, kb. 132 ezer tonna szénáról, 125 000 tonna silóról. S érdemes ilyentájt az elmúlt évek tapasztalatait feleleveníteni. Nyár derekán mindig optimista véleményeket hallhattunk a gazdaságokban. Lesz takarmány bőven, lesz széna elég. S a bizakodási számok is igazolják, több mint százezer hektár kaszáló füve az elégségesnél is több a meglévő állatállománynak, sőt, még eladásra is jut majd síkvidékieknek. Télen aztán jön a fejvakarás, osztjákszorozzák a kilókat, lecsippentenek a fejadagból, esik a tejhozam, girhesednek az állatok, mindenki a tavaszt várja, a zöldfüvű legelőket, majd kezdődik a kaszálás, s vele újra bizakodás. Nem általános a helyzet, de amint Hollick Florin, a mezőgazdasági vezérigazgatóság vezérigazgató helyettese elmondotta, évenként 25—30 mtsz a megyében csak a bizakodással marad, nem biztosítja a takarmányszükségletet: Kilyénfalva, Tekerepatak, Szépvíz, Korond, Szenterzsébet, Sácel stb. Olyan gazdaságok ezek, amelyek hatalmas kaszálós területekkel rendelkeznek, csak éppen a betakarítás jó megszervezése hiányzik. Mert hiába a százezer hektárnál is több kaszáló. A betakarításon áll vagy bukik minden. Akár példával is bizonyítható. Az mtsztagok háztáji gazdaságaiban megyei viszonylatban 15 ezernél több szarvasmarha, közel 45 ezernél több juh található. Ismeretes, hogy a szénabegyűjtés jelenlegi rendszere a termés nagyobb részét a gazdaságnak juttatja, a kevesebbje marad a tagságnak. Nos, éppen itt a bökkenő. A kevesebb takarmányból a tagok több állatot tartanak — persze, csak papíron. Hallott-e valaki olyan gazdát, aki télvíz idején arról siránkozik, hogy egy-két tehénkéje, üszős, negyedszáz juha számára nincsen széna a hijában? Ilyet sosem hallani, annál inkább több míszvezetőt. Kétségtelenül fura helyzet, kiváltképp az, ha hozzászámítjuk, hogy a tagok évente 25—35 000 tonna szénát eladnak a saját mtsz-eiknek (vagy más megyebeli gazdaságoknak). Nos, akkor hová tűnik el a takarmány, a közös vagyona, a közös állatállomány szénája? Közismert a tény, de évek óta változatlan a helyzet. Vajon nem a betakarítás megszervezése tájékán döcög valami? Mert, hogy döcög, az bizonyos, s a döcögő szekérről elhull a sok széna, amíg a mérlegre kerül. S a takarmány minőségéről ne is beszéljünk, úgy mondják, a közös tárolókba sokkal silányabb takarmány kerül. Így lenne ez? A számadatok meghökkentőek, nagyon is elgondolkoztatóak. Ez azt jelenti, hogy erőteljes kézzel, megfelelő szervezéssel, komoly ellenőrzéssel, több öntudattal, felelősséggel kell a szénacsinálás amúgy is nehéz problémájához nyúlni. Elsősorban a gazdaságok házatájain. Az egyéni felelősség hangoztatása nem elegendő, keményen számon is kell kérni azt, napról napra számontartani. És ennek éppen most, a kaszálás teljében van itt az ideje. Az eddiginél jobb szervezés, az eddiginél szigorúbb, következetes ellenőrzés szükséges. Másképp az idén is sok gazdaságban fejtöréssel kezdődik majd november. (S ha a takarmányveszteséget említjük, akkor érdemes idéznünk azt is, hogy évente a legelők-kaszálók 8—10 százaléka bebokrosodik, elerdősödik, pedig milyen szépen buggyannak elő a számadatok, ha tavasszal, meg előtte — mezőgazdasági holtidényben — a legelők, a kaszálók takarításáról, feljavításáról kérdezünk.) Ugyanakkor szükséges, az alapvető szemléletváltozás is a takarmánykészítés technológiájában. Több gazdaságban a vezetőség (Sóvidék, Felcsik stb.) a széna elsőrendűségét hangoztatja. „Csak széna legyen, a többi valahogy telik“ — hallható. Pedig a szakszervek évek óta hangoztatják a silózás fontosságát, amely változatosabb, tápanyagban lényegesen gazdagabb takarmányt jelent az állatoknak. A szenázs, szilázs fontossága elvitathatatlan az állattenyésztésben. Mégis sok helyen visszariadnak a készítésétől, megmaradva a hagyományos szénakészítésnél. Igaz,fejlődés tapasztalható e téren, hiszen még 1968-ban kb. 25 000 tonnát silóztak a megye gazdaságai, az idénre már 100 000 tonnánál többet terveztek. Kétségtelen, az előrelépés, de korántsem mondható általánosnak. A technológia ismeretes, mégis kevés helyen próbálkoznak vele, pedig, ismétlem, a szenázs, szilázs tápértéke közel kétszerese a szénáénak. Nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is jobb takarmány kerül az állatok elé. Illetve kerülne. Akkor hát miért a húzódózás, a korszerű mezőgazdaság követelmésnyeit miért nem követjük bár ott, ahol minden feltétel adott? Kétségtelenül káros hanyagság ez. (Korszerűség?. Beszélhetnénk itt a gépesítésről, sajnos a mezőgépészeti tröszt elenyésző meny nyiséget kaszál le a meglévő kaszáld« gépekkel — alig három százalékot —* ugyanakkor az mtsz-ek saját gépparkja is kevésbé felkészült a kaszálás gépesítésére — e téren — hovatovább fogy a kaszás — sürgősen változtatni szükséges.. . Augusztus küszöbét is átléptük, ha a statisztikai adatokat átfutjuk, nem éppen vigasztaló a kép. A kaszálók 35 é0 százalékán vágták le a füvet, a tervezett mennyiség 30 százalékát sem hozatták még be, a lucerna másodszori kászálása is hátra van, a sarjú is meg nőtt, hozzá sem kezdtek, és csak 37 009 tonnát silóztak eddig. Egyszóval, réttegeteg a tennivaló. Legtöbb mtsz-ben főleg a hordás okoz gondot, a fogatok hiányát emlegetik. Egyetlen nap kiesés is megengedhetetlen. Most dől el, hogy lesz-e elég takarmány a télire.Az mtsz vezetőségeinek most kell igazán talpukon állniuk. Mozgósítani a munkaerőt, gyorsítani a szállítást. Szükséges a háztáji fogatok munkába állítása is. S ha muszáj, ha az azonnali szállítás megoldhatatlan, akkor a havasi kaszálókon kazlakba kell összehozdani a szénaboglyákat — kevesebb lesz így a veszteség. Ezernyi teendő, minden kézre kettő munkája vár. De ha nem sopánkodással akarjuk kezdeni a telet, ha figyelembe vesszük — márpedig ez kötelesség -, az állattenyésztésünkre háruló megnövekedett feladatokat, a több tej, több hús parancsoló szükségességét, akkor most kell mindent elkövetni, hogy tárolókba kerüljön a szükséges takarmány. Most dől el, hogy mi jut majd a jászolba. S ezért egyedül mi vagynak a felelősek. A megye mindeniketsz-e, a gazdaságok minden tagja, a szakvezetés. Mindenki. Bábái András