Hargita, 1979. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1979-06-01 / 128. szám

JÚNIUSI- NEMZETKÖZI GYERMEKNAP Mit mondana rólam a szóló szőlő ? Bizony rólam sem mondhatná, hogy a legjobb vagyok, mert én is sokat csintalankodom. Mege­sik néha, hogy azt vélem : jobb olvasni, mint tanulni. Ilyenkor besurranok a szobámba, a könyv nyomban a kezembe szökken, megfog, lenyom a fotelbe, ki­nyílik, s én ilyenkor, mit csinál­jak ?■ Nekilátok az olvasásnak. Történnek más dolgok is ve­lem. Hazafelé az iskolából me­gyek a barátommal, beszélge­tünk, észre sem veszem, hol, merre járunk, csak arra figyelek fel, hogy csapódik mögöttem a kapu, s a barátomnál kötök ki. Hogy ha már ide tévedtem, gon­dolom magamban, nem rohanok rögtön haza, inkább bújocská­­zunk egyet. Nemegyszer órás ké­sés lesz belőle, még szerencsém, hogy a szüleim nincsenek min­dig otthon. Ám ne higgye senki, hogy foly­ton rosszalkodom, tudok én jó is lenni. Erről is tudna egyet s mást mondani a szóló szőlő ! Szoktam segíteni a szüleimnek, vígan kacsintgat rám ilyenkor az elmosott edény, meg a törlő­rongy. Jókedvre derítenek. Ked­vem lenne, hogy sorra megsimo­gassam valamennyit. Meg aztán az is gyakran megesik, hogy a kezem a necc fülébe akad, s hát ott a pénz is mellette, így hát irány az üzlet, megvásárolom a szükséges dolgokat... De hát, nem akarom én sem­mivel sem befolyásolni a szóló szőlőt, nem szeretném, ha túl­zottan jó színben tüntetném fel magam. A szóló szőlő úgy is jó emberismerő, átlát a gondo­latainkon, jót is, rosszat is mon­dana rólam, aminek bizonyára az lenne a végkicsengése : Ej, ej, milyen csintalan ez a fiúcska ! (Tófalvi Előd V. osztály, Székelyudvarhely) folyton ugyanabban az öltözet­ben járni. Mikor megérkezik a tavasz, a hegy­bácsikák és a hegy­nénikék belebújnak zöld köntösükbe, felteszik a rózsaszín virágnyakláncot. Ha jön a nyár, narancssárga bársonyruhát öl­tenek. Bekopogtat a pirospozs­gás, jóságos, gazdag őszkisasz­­szony is tarka sasmadáron. Cse­rélik megint ruhájukat a he­gyek, most öltik fel a legszebbi­­ket ,a szivárványblúzt és a tarka levélnadrágot. Lassan a tél is megunja a várakozást, felül hó­embere nyakába, szelei kíséreté­vel megérkezik hozzánk. Ezüstös, csillogó hóbundába öltözik i­­lyenkor minden, nagy örömére a virgonc gyermekseregnek. A dombanyakák kissé meg­görnyedtek, alacsonyabbak, mint a hegy-nagybácsik, de azért ők is szép aranysárga, zöld meg fehér ruhában pompáznak. .. A hegy és a domb testvére a síkság. Mintha ő lenne a leg­lustább közöttük, folyton na­pozik. Ruhatárában sárga, zöld és fehér köpenyek sorakoznak. .. Színekben pompázó, gazdag ország a miénk. Szorgos embe­rek lakják, méhkas­ városok és falvak, gyárak és termékeny me­zők hirdetik az itt élő, testvéri­ségbe forrt dolgozók tehetségét. Értünk dolgoznak, az iskolában hazánkért iparkodunk mi is. Szü­lőföldünk hűséges fiaiként nö­vünk naggyá. (Csavar Noémi, VI. osztály, Gyergyószentmik­lós) Emléke sír a lanton még . . . „Emléke sír a lanton még. . ." Kinek az emléke ? Kire gondolt Arany, mikor e sorokat leírta ?... Petőfire gondolt, hű barátjára, a világszabadság költőjére, aki ö­­rökre eltűnt, hősi halált halt azon a vészterhes július végi napon a fehéregyházi csataté­ren. Immáron pontosan százhar­minc esztendeje Petőfit idézi, Pe­tőfi nem halványuló képét élte­ti Arany, hogy megóvja a fele­déstől. A lázadó Petőfit, a for­radalmárt állítja a zsarnok elé, örök figyelmeztetőül. Mert a nép nem feled, nem feledheti soha csatában elhullt legjobb fiait, az önkény legfennebb csak lelohaszhatja, de el nem olthat­ja a szunnyadó tűzet. Petőfit idé­zi Arany, a jövendő győzelem hitében. Az örök példaképet, a­­kihez úgy lett élete végéig hű­séges, hogy megmaradt ő is e­­gyenes derekúnak, miközben vele egyenrangúvá, világirodalmi szintre emelte költészetét. Pedig másabb, halkabb hangú­­’költő, mint Petőfi. Ritkán írott fel ilyen tüzesre hangja mint A walesi bárdokban. Ha életben marad, ha életben hagyják, Petőfi sem írhatta volna meg másképp ezt a balladát. A zsarnokság elleni harcra buzdítja az embereket, mert az életnek csak addig van értelme, amíg tart a harc, a küzdelem az embert megillető jogokért. Edward király mind­hiába igázta le a walesieket, nem tudta megtörni szabadság­­vágyukat. Ferenc József császár hiába küldte vesztőhelyre a for­radalmárokat, dicsőítő vers he­lyett, lám mivel fogadják a meg­csúfolt országban. A nép és a zsarnok uralkodó közötti ellentét tükrözője ez a vers. Becsüljük érte a költőt, mindazokkal együtt, akik karddal, vagy tollal a ke­zükben megharcoltak szép sza­badságunkért. (Ambrus Mária, VII. osz­tály Csíkdánfalva) Budai Nagy Antal táborába járva — Igen, uram, értem akaratát, majd mindenről beszámolok.. . Megigazítom hátamon subámat. Borzasztó meleg van itt, vagy csak úgy tűnik nekem ? A pa­rasztok zsírjával fűtenek itt ? A fene egye meg a lelked ! — gon­dolom az előttem álló úrról. Nem figyel rám, félti piszkos lelkét, tudja, hogy Bábolna tűzén az ő zsírját is ki akarják olvasztani. Azt akarja, hogy pontosan tudó­sítsam a készülődő csata kime­neteléről. Azt hiszi, eladtam a lelkem, pedig várhatja, míg visszajövök. Nem szemlélődni megyek, ha bejutok a táborba, beállok én is a harcolók közé. Mondanom sem kell, kinek az oldalán... Bábolna hegye jó harci hely, Nagy Anti jó vezér. Sok a ka­tona, de a szekereken túl nem tudnak jönni. Sok a halott. A parasztok önmagukért halnak meg, de a katonák az urakért ontják vérüket. Mert gyávák, ret­tenetesen gyávák, csak ostorral a kezükben mernek szembenézni a paraszttal... A parasztok csodát művelnek itt mellettem. Az e­­gyik összeölelkezve hal meg a rárontó katonával, a másik a szekér tetején áll, mintha bú­zát kaszálna, úgy vágja hosszú, kiegyenesített kaszájával az el­lenséget. Nagy Anti mindenütt ott van, ahol szükség van bá­torságra, hadvezéri tudására. A katonák lassan visszahúzódnak. Mit számít, hogy közben én is megsebesültem, hogy csúnya, mély vágás tátong a szemem fe­lett ? ! Szörnyen fáj, mégis szin­te büszke vagyok rá. Körülöttem majd mindenki megsebesült. Aki tudja, bekötözi, aki nem, hagy­ja heggedni. Majd elmúlik. Győznünk kell. Tudja ezt Nagy Anti, a többi vezér is, és harc­ra vezetik a népet. Holnap is, holnapután is. S ha netán még­sem győzünk ? Győznek majd utódaink ! (Muszlinger Attila, Vili. osztály, Csíkszereda­ Petres Lenke, VIII. osztályos, Csikpálfalva Szécsi László, Vili. osztályos, Székelyudvarhely Popescu Gabriella, VI­. osztályos, Vlahica Szép hazánkat járva Sok hasznos, szép dolgot ve­szünk észre, ha bejárjuk ha­jánk tájait. A Kárpátok égbetörő hegyei vonzák magukra legelő­ször tekintetünket, öreg hegyeink haját fehérre festette a kor, mé­gis délcegért kihúzzák magukat. Úgy lehetnek a hegyek, mint mi az egyenruhával, nem szeretnek VILLANÁSOK KEZDEMÉNYEZÉS Csíkszeredai múzeum, előadó­terem. A falakon a gyermek­rajzok egész sora, a színek bű­völete. A téma : milyen lesz 2 000 ? A teremben a hármas számú líceum gyermekkórusa ü­­de, tisztán csengő hangon Mo­­zart-dalokat énekel, majd a né­pi művészeti iskola klasszikus gitárt tanuló növendékei Carulli, Bach műveket adnak elő, a kamarakórus pedig Beethoven, Brahms, Bartók kórusműveket é­­nekel, nagyon szépen kiemelve a különböző korok stílusjegyeit, íme, egy jól sikerült, gyermekna­pot köszöntő előadás rövid mű­sorét, amely élményt szerzett a résztvevőknek. És marad az ó­­haj : talán lehetne folytatni a kezdeményezést a város más is­kolái gyermekkórusainak a be­vonásával, hisz Nemzetközi Gyer­mekév van. (Székedi Ferenc) TAPASZTALATCSERE Hasznos tapasztalatcserét szer­vezett a Pedagógusok Háza Gyergyószárhegyen a medence községeinek iskolái számára. Té­ma : az iskolások tevékenysége a kísérleti parcellákon. Hogy miért pont Szárhegyen került sor a tapasztalatcserére ? Megyei viszonylatban is egyik legered­ményesebben tevékenykedő, leg­jobban megszervezett gyakorló munka folyik az iskola mellett, ahol a vidéken honos zöldségfé­léket termesztik sikerrel, jórészt eladásra, melynek bevételét az iskolai szépítésére, felszerelésé­nek gyarapítására fordítják. A tanulók is jókedvvel dolgoznak, gondozzák a rájuk bízott ágya­sokat, megkedvelik a mezőgaz­dasági munkát. S még valami. Sok helyen elpanaszolják, hogy az iskolai parcellákon végzett munka kárbavész, mire a termés beérik tönkreteszik, ellopkodják. Ez Szárhegyen nem áll fenn. (Rebendics József) 1979. JUNIUS V, PÉNTEK 2 SZÉP GESZTUS Szépek ezek a májusvégek ; a líceumokat, gimnáziumokat a hajdan végzett öregdiákok ke­resik fel, újra találkozik az az osztály, amelyik tíz,­húsz-har­minc éve került ki az iskola pad­jaiból. S minél több évtizedet számlál az évforduló az élet ki­számíthatatlan törvényszerűsége­ként, annál kevesebben jelennek meg ezeken a találkozókon. Mint a Csíkszeredai főgimnázium 30 esztendeje végzettjei közül is immár heten sosem jöhetnek el kezet szorítani volt kollegáikkal, szemrevételezni a volt iskolát. De azok, akik összegyűltek ke­gyelettel emlékeztek meg róluk: a volt osztálytársak szép kop­jafát faragtattak, s a felállított kopjafán ott az osztály hét ha­lottjának a neve is. Szép gesztus, szép tette az emlékezetnek, az összetartásnak, kollegialitásnak, a közösségi érzésnek (Bálint András) MELEGBEN... Az ember betér valahová egy hűsítőre... Hiszen nyárelő van Csíkszeredában is és ennél me­legebb talán már nem is lehet. Előre elképzeli a nagy pohár gyöngyöző folyadékot és szinte látja, miként húzhat ujjával fé­nyes csíkokat a pohár hidegtől párás külső falára. Udvariasan kéri az elárusítónőt és már nyújt­­ja is a kezét, hogy átvegye a­t a üveget, amikor... Nincsen ké­rem - hallja, és nem hisz a fü­lének. Akkor talán egy pohár ásványvizet — próbálkozik to­vább, hiszen csak nem hagyja el szomjasan a cukrászdát. De aztán kiderül, hogy mégis ezt kell tennie mert napok óta hiányzik a hűsítő a cukrászdák­ban, bárokban. Aki nem hiszi, próbálja meg most, nyárelőn, Csíkszeredában. (Péter László)

Next