Hargita, 1983. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
A z ünnep előtti napokban ledöntötték a lőtér utolsó fa-villanyoszlopát A kifeszített drótkötél, amely a teret átívelte, a húzó, vontató szerszámok tisztes száma és a dübörgő traktor jelenléte már jóelőre jelezte, hogy a járókelőknek nem mindennapi látványban lesz részük, s amikor a járműforgalomnak is megálljt parancsoltak, nyilvánvalóvá vált : itt most gyülekezni kell, érdemes egy kicsit várakozni ... Nem is annyira az esemény látványosságán tűnődtem ott el, mint inkább annak szimbolikus értelmén. Valahogy úgy éreztem, egy nagyobb korszak záró mozzanata ez, amellyel egyszer, s mindenkorra búcsúzik mindaz, ami még „szitáskeresztúri" tárgyi emlék, hogy helyet adjon mindannak, ami jóval korszerűbb, maibb, rangosabb. Ez a folyamat pedig közismerten jó 15 évvel ezelőtt kezdődött el. Ekkortájt ugyanis még csak az a mondás járta, hogy szipkagyáráról nevezetes a patinás csengésű, ősi mezőváros. Hírneves tájmúzeumát és évszázados gimnáziumát is számontartották ebben az időben, de ha az ipart nem is a szipkakészítés képviselte, hanem a száz éves lengyár, a Törekvés kisipari szövetkezet részlegei, a tejgyár és a csekélyke bútorkészítés, ennél többről nincs és nem is lehetett krónikás feljegyzés, mert a nagybani építkezés, gyártelepítés, ipartelepítés, a rangosodás ezután kezdődött, ezután vált székelykeresztúri valósággá. 1983 májusának ünnepén ezért oly gazdag a számvetés. Pontosan 10 esztendővel ezelőtt, 1973- ban adják át rendeltetésének az első olyan gyárat, amelyre ráilleti az ipari beruházás kifejezés A fonodáról volt szó, amelyet a legkorszerűbb gépekkel, felszerelésekkel láttak el, s amely már kezdettől 270 embernek biztosított jó megélhetést, új életvitelt. A fonodát sorban a cipőgyár követte 1975 októberében, eleinte a kolozsvári nagyvállalat gondnokságé ■ban, irányítása alatt. Később a védnökség átkerült a közelebbi medgyesi központhoz, de ez az értékrenden mit sem változtatott, főleg azon a tényen, hogy itt is 330 városlakó, avagy a környékről bejáró válhatott ipari munkássá A nagy egység létesítésével immár teljes súllyal nyomatékolható lett az utcanév is : a Gyár utcáé. A névszerzők egykor ugyanis arányok annyira megváltoztak, hogy bizony új beruházási korszakról is bizton beszélhetünk. Üvegház, baromfitenyésztő telep, sertéshizlalda, takarmánymalom, acélmű ■ ■ . Valóban ezek egyike sem hasonlítható a megelőző évek új ipari egységei egyikéhez, másikához. A baromfitelepen például hat külön farmot tartanak nyilván. Van itt keltető, nevelde, bizlató telep és külön vágóhíd is. Helyét és jelentőségét tekintve meg már nem is gondolkodhatunk, csak székelykeresztúri méretekben. Ez esetben nemcsak arra kell gondolni, hogy közel 400 újabb munka A nagyüzemi mezőgazdaság gyökeres változást hozott a földet művelő ember életében. Fokozatosan háttérbe szorult az élő munka, csökkent a fogatok száma, évről évre gyarapodott a munkába állított mezőgépeké. Mindinkább tért hódított a tárgyiasult munka, új termesztési technológiák kerültek előtérbe. S ezzel párhuzamosan megjelent a földet művelő ember új alakja, a mezőgépász, a földművelő munkás. Ismerjük őket? Furcsának tűnik a kérdés. Persze, hogy ismerjük. Szomszédunk, jó barátunk, falustársunk, néha naponta találkozunk vele, máskor mintha hosszú hetekre eltűnne, talán csak látszólagos hiányát érzékeljük. Gyakorta látjuk a televízió képernyőjén — talán nem is őt, csak az általa vezetett gépet. Ha végigsuhanunk gépkocsin a közutakon, ott látjuk egyedüli vagy társai szomszédságában és mégis egymagában. A falu munkása, a termőföld munkása a mezőgépész. S mennyi mindent kell tudnia ! Ismerője kell legyen az erőgépnek, hiszen ha meghibásodik a traktor, ki másnak kell kijavítania, mint neki? De ismernie kell azt a sokféle gépet is, amelylyel dolgozik, az ekét, a tárcsát, a különböző más talajművelő gépet, a vetőgépet, betakarító kombájnokat, otthon van az állattenyésztést szolgáló gépek világában. S ezzel még nem ért véget az iránta támasztott igények sora, mert ahhoz, hogy gépeivel jó munkát végezhessen, ismernie kell a termesztett növényeket, melyiket miként vetik, ültetik. Még felsorolni is sok, mi mindent vár a korszerű mezőgazdaság tőlük. Visszacsengnek a mezőgépészek tanácskozásain elhangzottak, ahol a földművelés számos vonatkozását vitatták, mérlegelték. Ha sűrítve akarnák megfogalmazni célkitűzéseiket, azt mondhatnák: javított munkaminőséggel, kevesebb üzemanyaggal több termést érni el, mint az előző évben. De így túlságosan leegyszerűsített a képlet, szárazon kopognak a szavak, hiányzik belőlük a mezőgépészek jóravaló buzgalma, törekvése. Kint a mezőn, miközben gépjével rója a végtelen köröket, elengedhetetlenül munkája körül forognak gondolatai. Miképpen cselekedjék, hogy javítson a munkán, hogy ha csak pár literrel is, de kevesebb üzemanyag fogyjon. Ha számbavesszük azt a sok-sok ötletet, amivel mezőgépészeink csak itt, Hargita megyében kirukkoltak, érthetőbbé válik termelésközpontú gondolkodásuk. A megfigyelés,a gyakorlat szülte például a gyergyószentmiklósi mezőgépészeti állomás dolgozóinak a gondolatot, hogy megoldást teressenek és találjanak a traktorok lengőtengelyeinek átalakítására, a kopásutánállításra. Olyan megoldás ez, amelyet még traktorgyártóink sem alkalmaznak ; a csíkkarcfalviak a betakarító gépek variátor tárcsáinak felújításánál hoztak újat; a gyergyószárhegyiek a kopott tengelyek felújítását oldották meg eredeti módon. A székelykeresztúriak a kaszagépek fenésére alkalmas hordozható berendezést ügyeskedtek össze; a bögöziek a silókombájnokon újítottak. Újfajta erőátadó tárcsát állítottak elő, amely jobb az eredeti megoldásnál és nem kell külföldről drága valutáért beszerezni; a csikszentmártoniak az U—650-es kormányberendezésén módosítottak .. . tovább lehetne gazdagítani a sort. Nincs gépállomás, nincs mezőgépészeti osztály, ahol valami újdonsággal, épkézláb ötlettel ne rukkolnának ki. Ilyen irányú tevékenységük eredményeként csökkennek a termelési költségek, növekszik a jövedelmezőség foka, nő a gazdasági hatékonyság. S hadd említsük meg azt is, hogy jelentős mennyiségű üzemanyagot takarítottak meg, miközben elvégezték a mezőgazdasági munkát. A múlt év első három hónapjában például megyénk mezőgépészei 1278 tonna üzemanyagot használtak el, míg ebben az évben, ugyancsak az első három hónap leforgása alatt, az üzemanyagfogyasztás 854 tonnára csökkent. A különbözet fedezte az április havi fogyasztást. És mindezt olyan körülmények közepette, amikor korábban tavaszodon és a mezőgazdasági munkák dandárja éppen a szóbanforgó időszakra jutott. Úgy illene, hogy ez az írás nevekre hivatkozzék, tettekre, kimagasló teljesítményekre, mert ilyenre is van példa. De mégis, most, amikor az elmúlt évekhezviszonyítva csakugyan többirányú és nagyobb hatékonyságú a munkájuk, az a munka, amelynek valamilyen formában részese valamennyi mezőgépész, idő-e csak néhány kimagasló teljesítményre összpontosítani ? Figyeljük meg az év csúcsidényeiben, amikor a mezőgépeket átcsoportosítják, ritkán látni, hogy egy mezőgépész egymaga halad gépével. Csoportosan vonulnak egyik tájegységből a másikba, s ha útközben valamelyik társuk gépe meghibásodik, nem hagyják magára, hacsak nem olyan természetű a hiba, amelyiknek elhárítása pillanatnyi lehetőségeiket meghaladja. összetartok ők, egymást segítők, mindig szolgálatkészek. Nem arról van szó, hogy dicshimnuszokat zengjünk mezőgépészeinkről, olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, ami nem sajátjuk, de tény és való, hogy a sokezer hektárhoz viszonyított maroknyi munkás valóban dicséretes, pozitív tulajdonságokkal rendelkezik. Ha kint a mezőn, vagy bent a javítóműhelyben beszélgetünk mezőgépészekkel, szinte általános jellemvonásként jelentkezik náluk a szűkszavúság, a szerénység. Ritka eset a magafitogtatás, a saját személyük előtérbe helyezése. Ki is hát a mezőgépész? Szántóföldjeink szorgalmas munkása, aki ha kell, metsző szélben, tűző napsütésben zokszó nélkül végzi dolgát. Ő korunk földművelője, mindennapi kenyerünk megtermelője, a munkásosztály mezőgazdasági osztaga. Illesse hát elismerés és megbecsülés mindazokat, akik az ország éléstárának gazdagításán dolgoznak, hétköznap és ünnepnapon, akkor, amikor szükség van rájuk, munkájukra. Őket is köszöntse a zengő május. Bogos Sándor őkéit köszöntse. P ersze, közelről sem olyan nagy, mint amit a geológusok a vidékkel kapcsolatban számontartanak, s aminek köszönhetően sokszáz millió esztendővel ezelőtt egy tenger alatti vulkánkitörés nyomán lerakódott a balánbányai rézérc, s arra rátelepedtek a Nagyhagymás ezerarcú mészkőszirtjei. Nem is olyan romantikus, mint amely a nép ajkán mondaként apáról Hóra száll, a hegyek királynőjének két lányával, a Marossal és az Olttal kapcsolatosan. Nem drámai, mint a közel négy évszázaddal ezelőtti, amikor a szomszédos Pásztorbükkén egy éjszaka a székelyek Báthori Endre fejdelem életét vették. Mintegy harminc esztendővel ezelőtt vette kezdetét a balánbányai rézérc diadalútja, amely megvetette az alapját e vidék gazdasági-társadalmi fejlődésének ... Jelentős számunkra, mert hosszú esztendők nehéz munkájának az eredménye, amolyan lépcsőfok sokszáz között az előrehaladás útján. Májusi ünnep előtti munkasiker, s így szimbólumként is kedves nekünk. Egy nagyteljesítményű ércszállító aknának a technikai próbája, amely évente háromszázezer tonna érc helyett egymillió tonnát képes felszínre hozni. .. . Kanyargós szerpentinek után, gondosan ápolt hegyi kaszálók, cserjések ölében meghúzódó nyári szállások között — amiről a városi ember csak álmodik —, egyszeresen kibukkan a tájból egy jókora, ötemelet magasságú torony. Az ércszállító akna föld feletti része, amelyben föl és le jár egy tizenhat méter magas, emeletes szállító teknő és két szállító kas. Az úgynevezett teknőbe, amely a berendezés alsó részén foglal helyet, nem csilléket helyeznek, hanem magát a ketermelt ércet, hét és fél tonnát egyszerre. A két felső kasban meddő anyagokat és munkásokat szállítanak. Szédülős embereknek nem ajánlatos betekinteni ebbe a hatalmas aknába. Négyszáz méter mély, csupa sziklába fúrva, robbantva és ásva. Hideg huzatot lehel magából itt a mélység, odaláncolja a kiváncsit a közeli oszlophoz. Legendákat lebbent fel a tudatban, régmúlt drámákkal kapcsolatosan, amikor sziszifuszi küzdelemben néhány csepp vízért emberéletek sem voltak elegek százméteres kutakat ásni. Ennek a „kútnak" az ásása, kisebbnagyobb megszakításokkal, közel tíz évig tartott. Akaratlanul is a riporter ajkára tolakodik a kérdés : kik azok az emberek, akik megbirkóztak a négyszáz méteres csupa sziklával, amikor egy tíz centis kőbe faragott lyuktól is hólyagot vet az ember tenyere, megfájdul a háta? Az első megkérdezett, egy Fal Jenő nevezetű zömök bányászmester szabódik. Ő csak egy esztendeje dolgozik itt. De van, aki elejétől végig itt volt. Egy comăneşti-i román ember, Dulhac Eftimie, a brigádvezető. Meg is keresi, be is mutatja kenyeres pajtását. Őszülő halántékú, negyvenhét esztendős, keménykötésű férfi, aki „leütötte itt az első cölöpöt", félredobta az első lapát földet. — Fiatalember voltam még akkor... s már közeledik is a nyugdíjkor - mélázik el. Szép munka volt, jól is kerestünk. Megfúrtunk, megrobbantottunk másfél méternyi sziklát, aztán felszínre küldtük. Két méter után következett a betongyűrű kiöntése, s minden gyűrű után egy szuszszanás, hogy ezen is túljutottunk. S igy napokon, hónapokon, esztendőkön át, sokszor azzal az érzéssel, hogy nemsokára magával Luciferrel fogunk parolázni. — So brigád? — Azóta ötször is kicserélődtek az emberek. Tíz székely, két román, vagy éppen fordítva, ahogy jött. Valamennyien kemény legények voltak, igazi barátok, mert azóta is élbrigád a miénk. Az egymásrautaltság, a sziklával való küzdelem életre-halálra összekovácsolt bennünket. Igaz, hat-hét ezer lejen alul alig keresett valaki kevesebbet nálunk egy-egy hónapban. Szép munka volt, tovább folytatjuk. Itt érdemes elmondani, hogy Dulhac idejövetele előtt is bányász volt Comăneţben, ugyancsak brigádot vezetett, amely ott 11 esztendeig volt élbrigád. Tehát nem akárkire bízták ennek a jelentős építménynek a munkálatait. A tervek tulajdonképpen Déván készültek, de a kivitelezés, annak állandó tökéletesítése a balánbányaiak érdeme. A műszakiaké, akiket Bencze István aligazgató irányít, a beruházásiaké, akik közül Szakács Ferenc osztályvezető mérnököt, Szabó István mérnököt, Portik Dezső építész technikust kell megemlíteni, a kivitelezőké, Popescu Dumitru mérnöké, Májer Jakab technikusé és sok más kiváló szakemberé, akik, ahogy mondják, lelkesedésük, szakmai tudásuk legjavával munkálkodtak. A tornyot a toplicai építők húzták fel, Németh Jenő építész-egységvezető irányítása alatt A beruházás értéke meghaladja a 84 millió lejt, újdonságnak számít itt, mert három szokványos szállító aknát helyettesít. Egyelőre négy szintről hordja fel az ércet, de úgy, hogy szintaknákon át, a legalsón gyűl össze a kitermelt érc, és onnan szállítják fel, jelentős energia, és üzemanyag-megtakarítással. Az érc egy részét ugyanis az első szintről föld alatti alagúton szállítják tovább, a régieknél nagyobb, egy helyett három köbméteres kapacitású csillékkel a flotáció közelébe, kiküszöbölve a gépkocsiszállítás jó részét. Persze, most nagyon nehéz és hosszadalmas lenne ennek a szállítóberendezéskomplexumnak minden tartozékát leírni. Tény: igen hasznos, korszerű és szakmai szempontból érdekes megvalósítás, sok munkának, törődésnek az eredménye, előbbre viszi a bányakitermelés fejlesztésével kapcsolatos párt- és kormányhatározatok megvalósulását Balánbányán is, ahol június elsejével rátérnek a folyamatos kitermelésre. Egy azok közül a munkasikereit közül, amelyekkel munkásosztályunk köszönti nagy ünnepét, Május elsejét. Zöld Lajos Etemény a Vétkükkén Székelykeresztúr szémverése a megkülönböztetés, az elhatárolás szándékával és a gyárjelleg kiemelésére szánták a névadást. Lám, a száz évvel ezelőtti lenfeldolgozás helye így válhatott nyomjelzésnek a mai ipartelepítés irányában . . . Ha már említés történt a szipkagyári évekről, az ipar zsengéiről a kisipari ténykedés formájában, hadd tegyük hozzá, hogy az évről évre történő bővülés mindannyiszor párhuzamos sínpáron haladt a korszerűsödéssel. Az egykori bútorrészleg 1975-ben csaknem újjászületett és valóságos bútorüzemmé rangosodott. Ezt a létszámnövekedés is fémjelezte. Az új méretek és az új technikai ellátottság már 250 ember foglalkoztatottságát irányozta elő. Székelykeresztúron többen hajlanak afelé, hogy szakaszolni lehet és kell az ipartelepítés egész menetét Abban nekik igazuk van, hogy 1977-től a méretek, az hely, foglalatossági lehetőség, hanem arra is, hogy a megye valamennyi urbánus településére jórészt innen indulnak a csirkeszállítmányok és a keresztúri szárnyas fogalommá vált. De az üvegház is, a közel 10 hektárnyi terebélyességével, ahonnan évente 1350 tonna zöldség kerül a városi dolgozók asztalára. Ehhez számítsuk hozzá az 5800 tonnányi szárnyashúst, ennyi a baromfitelep évi termelőteljesítménye, és máris nyilvánvaló az állítás : a megye valóságos éléskamrájává vált Székelykeresztúr. Hát ha még teljessé tesszük a képletet, méghozzá a sertéshizlalda behelyettesítésével, amelynek súlyát, jelentőségét lépten-nyomon ugyancsak érezzük konyháinkon. Igaz, jócskán kellett mindezekre költekezni, mert a három nagy agráripari beruházás közel 1 milliárd fejbe került. S ebbe még bele sincs foglalva a takarmánymalom építésének, felszerelésének a teljes költsége, de a gabonalerakaté sem. Pedig mindkét új létesítmény esetében ugyancsak a nagy mérésekről, a második ipartelepítési szakaszra jellemző arányokról beszélhetünk. A város ékességét meg szándékosan tartogattuk a májusi számvetés végére. Az acélmű ugyanis csaknem betetőzést, akár koronázást jelent a nagyarányú ipartelepítés rendszerében. 6000 tonna különleges öntvény, 820 szakmunkás, milliárd értékrendű beruházás .. . Ezek a számtények önmagukért beszélnek, mérete k is arányokat sejtetnek. S még valamit erőteljesen nyomatékosak : az acélmű létesítésével a nehézipar is biztos otthonra talált az immár sokarcú városban, s idő múltával talán a nehézipar fellegváraként fogják majd számontartani, emlegetni a keresztúriak. A régiek, de az újonnan itt lakók is, akiknek száma tisztesen gyarapodott az iparfejlesztés mindkét szakaszában. Ezt meg a számszerűségen túl onnan lehet a legkönnyebben tudni, akár nyilván is tartani, hogy az új tömbházak lépcsőleljárata mentén elhelyezett lakótáblákon sok az olyan új név, amelyek a Gagy avagy Úbhnyikó-menti településeken csengenek isrkerősen, hangzottak eddig kimondottan otthonosan. 42 új tömbháza van az izmosodó, terebélyesedő, rangosodó Székelykeresztúrnak. Ez kereken 850 lakást foglal magába. Na, ezt kellene most szorozni kettővel, hárommal, esetenként néggyel és még többel is, hogy pontos és teljes legyen a lakásjuttatási számbavétel is, hisz végső soron ez is hozzátarozik a mostani májusi számvetéshez. S értékét, jelentőségét tekintve, nem is oly csekély súllyal, hisz ez is szerves része annak, amit ilyenkor tavaszi örömöknek szoktunk nevezni. Olykor egész találóan . . . Kolozsi Márton