Hargita, 1987. február (20. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-01 / 26. szám
Könyves találkozók E vasárnapi oldalunkon könyves összeállítással jelentkezünk, és ennek jó oka van. Mától ugyanis ország- és megyszerte kezdetét veszi a Falusi Könyvhónap XXVII. rendezvénysorozata, amely a kezdet kezdetétől nagy népszerűségnek örvendett. A nagy hagyományokra visszatekintő és évről-évre maradandó élményeket nyújtó rendezvénysorozatot az idén is a Megéneklünk, Románia országos fesztivál égisze alatt szervezik meg. A könyv szerepe a szocialista tudatformálásban, a mezőgazdasági dolgozók szakmai felkészítésében, az új agrárforradalom életbe ültetésében témával. Ma a megye összes falusi művelődési otthonában, könyvtárában, klubjában megtartják az átfogó rendezvénysorozat megnyitó ünnepségeit, könyvkiállításokra, irodalmi előadásokra, ünnepi műsorokra kerül sor. Aztán indul a népes karaván! A megyei rendezvénysorozat szervezői régóta nem hirdettek ilyen gazdag programot, mint most, amelynek ráadásul néhány új vonása is van, így, tekintettel az új agrárforradalom igényeire, az idén nagyobb szerephez jutottak az író-szakemberek — a növénytermesztéssel, M*mmm ■mérni* ~m állattenyésztéssel, méhészettel, ta'ajfella-Vf U Ja f IWO vitással, egészségvédelemmel, állategészségüggyel stb. foglalkozó kutatók és más szakemberek, például Jókai Sámuel, Márkus István, Matei Berindei, Karda Imre, Szilágyi István, Podaru Cornel, Tamás Lajos, Veress Endre, Hegyi Géza, Kerekes Ferenc a Falvak Dolgozó Népe képviseletében pedig Cseke Péter és Faragó Tibor a bögözi és a székelykeresztúri agráripari tanácsokhoz tartozó falvakban találkoznak az olvasókkal. A folklór- és néprajz kutatókat Nicolae Dunăre Bélborban és Várhegyen képviseli, míg Gazdáné Olosz Ella, Gazda József, és Portik Irén Csíkborzsovába, illetve Gyergyóalfaluiól látogatnak el. A szervezők felfigyeltek arra, hogy A Hét legutóbbi Tett füzetének (Hangvilág) számos Csíkszeredái, illetve megyei szerzője volt, így Balázs Lajos, Bíró Zoltán, Bodó Julianna, Oláh Sándor, Gagyi József, Túrós Endre, Magyari Nándor László, Bíró Albin Rostás Zoltán szerkesztővel és Mihai Vintila szerzővel együtt gyergyócsomafalvi és bögözi olvasókkal találkoznak. Február folyamán, természetesen, számos író és költő is felkeresi olvasóit a megye falusi településein. Nemesi László, Bölöni Domokos és Ferenczes István Gyimesfelsőlokon, Középlokon és Csíkszentmártonban találkoznak az érdeklődőkkel, Fodor Sándor Nagysolymosra,Kissolymosra, Székelykeresztúra, Újszékelyre, Szentábrahámba, Siménfalvára, Kászonaltízre (!) látogat. Kántor Lajos és Molnár Szabolcs székelyudvarhelyi, zeteleki, székelykeresztúri olvasókat keresnek fel, Nicolae Prelipceanu, Moraru Cornel, Mihai Sin Salamáson és Gyergyószentmiklóson találkoznak az olvasókkal, Kányádi Sándort pedig szőkébb pátriájába, Kisgalambfalvára, Nagygalambfalvára, Bögözbe, Bikafalvára, Felsőboldogfalvára, Székely- Szeresztúrra és Fiatfalvára várják. Ion Nete riporterként Gyergyószahegyre és Ditróba utazik. A közelgő nagy történelmi évfordulók megkülönböztetett módon figyeltetnek a történészek és régészetk munkájára, így aztán Demény Lajos, Chindiş Ioan, Egyed Ákos a csíkkarcfalvi, csíkszentdomokosi és dánfalvi érdeklődőkkel találkozik, Horaţiu Mircea Crişan Csíkszeredába, Toplicára látogat, míg Petre Roman régész és csoportja Csikszentsimonba látogat, ahol az idén régészeti ásatások kezdődnek, illetve a Csíkszeredai Múzeum munkaközösségével találkozik. A politikai, társadalomtudományi, illetve a tudománynépszerűsítő irodalmat Gheorghe Bradescu és Doru Comşa képviselik a Csíkszeredai, tölgyesi és hollói olvasók előtt. Az olvasó e terjedelmes felsorolás végére jutva falén felfigyelt arra is, hogy a rendezvénysorozat az idén átfogja a megye legeldugottabb falvait — és ez másik új vonása annak. De újdonságnak számít az is például, hogy a Csíkszeredai Luceafărul irodalmi Mr tagjai is bemutatkoznak az olvasók előtt - ők Vaslábra készülnek. (A könyvhónapi író-olvasó találkozók időpontjait lapunk negyedik oldalának Rendezvények rovatában idejében fogjuk közölni.) Mától tehát a megye számos falujában várják a különböző szakkönyvek szerzőit, tudományos kutatókat, az írókat és költőket. A könyves délelőttök, délutánok vagy esték bizonyára mindenütt meghitt és elmélyült, tartalmas eszmecserékre adnak alkalmat, az olvasók és vendégeik egyaránt maradandó és az időben továbbmunkáló élményekkel távoznak a találkozókról, híven a nagymúltú rendezvénysorozat szép, nemes, építő hagyományaihoz. VAY JÓZSEF — ötezer,hatszázharmincegyes ! A hajnali szürkületben sorakozó deportált századból egy vézna, alacsony, erősen hunyorgó férfi lépett elő. — ön dr. Weiss Arthur ? . .. Na mi von? Megnémult? — öt... ötezer-hatszázharmincegyes fogoly. Weiss Arthur vagyok. — Velünk jön. Weiss Arthur néhány pillanatig tényleg nem tudott megszólalni a meglepetéstől. A nevén szólították! Mielőtt elindult volna, a társaira pillantott. Alig észrevehető mosollyal biccentett a kiszikkadt arcú, szívós férfiakra, mert szívósak voltak ám ezek az osztrák és lengyel zsidók, akik három-négy évi fogság után is életben maradtak a koncentrációs táborban. Túlságosan fásult volt ahhoz, semhogy megijedt volna. Mindössze egy kevéske nosztalgiával nézett vissza indultából még egyszer, amiért — egy órára? örökre? — meg kell válnia társaitól. Nem tudta elképzelni, miért szántották ilyen rendkívüli módon, hová vihetik, egyáltalán miről jutott eszükbe az ő neve, ezeknek az igen előkelő kinézésű hóhéroknak. Egyáltalán nem valószínű, hogy valamiféle megtorló akció áldozatául szemelték volna ki, hiszen már több, mint egy esztendeje, hogy senki sem kísérelt meg szökést a századból, amiért különben is tizedelés járt volna. A munkaképteleneket is kevésbé ünnepélyes körülmények között szokták kiselejtezni és elindítani a fürdő felé, ahonnan még senki sem jött vissza. A száraz paszulykarókként álló deportált férfiak némelyike aggódva, más irigykedve nézett fogolytársuk után: a neves osztrák egyetem egykori tanársegédének nem kell - legalábbis ezen a napon — követ törnie, talicskáznia. A szokásos őrszemélyzet mellett az Appellplatzra ezen a hajnalon érkezett két magas rangú SS- tiszt, a két civil ruhás férfi és a német véderő egyenruháját viselő százados arcamagatartása inkább közönyös volt, semmint fenyegető. Nem valószínű tehát, hogy valami rendkívüli rossz - esetleg a legrosszabb - várna a tanársegédre, a koncentrációs tábor több mint kétéves foglyára, akit családostul három egész esztendőn át rejtegetett a lakásán egykori professzora. Az ötezer-hatszázharmincegyest, azaz dr. Weiss Arthurt a hátrább álló gépkocsik felé vezették. Két fekete Buick és két nyitott terepjáró Volkswagen várakozott ott. Az internáktat az egyik terepjáróba tessékelték, amelyben, akárcsak a másik, hasonló járműben, fegyveres őr ült a gépkocsivezető mellett. A tisztek és a polgári ruhások szintén gépkocsiba ültek: egyik Buickba az egyenruhások, a másikba a civilek. A kocsisor nem a főkapu, nem a kijárat felé indult. Továbbhajtottak a tábor belseje felé, és az egyszerű szögesdróttal elkerített harmadik vagy negyedik részlegnél újra megálltak a felsorakozott, kopaszra nyírt, csíkos ruhás századok előtt. Csak a két fekete kocsi utasai szálltak ki. Dr. Weiss a helyén maradt. — Tizennyolcezer-kétszáztizes ! Néhány pillanatnyi mozdulatlanság, majd mocorgás a hátsó sorokban. Őszes hajú, kissé köpcös, középtermetű férfi indult előre a társai közül. Mintha kissé sántikált volna. Néhány lépésnyire az első sor előtt állt meg, riadtan, vigyázzállásban. — Jelen! — mondta, mint egy izguló kisdiák, akit szigorú tanára szólított ki a padjából. Egyik-másik deportált elmosolyodott a sorban, de ezt senki nem vette vagy nem akarta — ezúttal észre venni. — Dr. Bikali-Stierenfeld Mátyás ? — Igenis, kérem. — Velünk jön. Bikali-Stierenfeld rémülten pillantott vissza társaira. Tíz napja tartóztatták le, azóta szinte nap mint nap egyre rosszabbul alakult a sorsa (...) — Kettőezer-hatszázötös! Maga dr. Walewskey ? — Az vagyok. — Velünk jön. Szilas arcú, csontbőrré úszott régi deportált. A másik terepjáróba ültették. Tovább. — ötezer,hétszázas jön dr. Vogel professzor ? — Voltam. — Ne szellemeskedjék. Velünk jön. A gépkocsisor visszakanyarodott a lóbejárat felé. FODOR SÁNDOR: A Fekete-erdő. Két kisregény. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986. (Szemelvényünk a Csíkszeredai születésű író újabb prózakötete címadó kisregényének indító jelenete. A négy deportáltat — nemzetközi hírű matematikusok — a náci hadigépezet fejlesztésének egyik titkos munkájára szemelték ki, a kisregény hőseinek tragikus sorsa örök tanulságul szolgál, íme az író vallomása: „Manapság ugyanis minden íróembernek illik aggódnia az emberiség sorsán-jövőjén. Olyan nemzetközi értekezleten is részt vettem, amelynek az volt a témája, hogy mit tehetnek az írók a békéért... Mert ha félni nem is, aggódnia manapság minden tolforgatónak illik.“) Fodor Sándor : Fekete-erdő* 1987. FEBRUÁR 1., VASÁRNAP Látogatóban Bölöni Domokos — Jó hírem van számodra : frissen megjelent prózaköteted*) máris szárnyra kelt, kifogyóban van. — Köszönöm, hogy hoztál egy példányt is, végre megtapinthatom, láthatom, fellapozhatom ... Korondra ugyanis még nem jutott el. — Mondanál talán valamit a kezdetekről, írói indulásodról. — Első írásom 1974-ben jelent meg az Utunkban, de már azelőtt is kitartóan kísérleteztem irodalommal, még verssel is. Költő szerettem volna lenni.. A vers tömörsége ma is vonz, és nemes irigységgel gondolok tehetséges költő pályatársakra, akiknek sikerül mindössze néhány sorban elmondani azt, amit nekem talán hosszú oldalakon át sem. 1980-ban jelent meg a Forrás-sorozatban első kötetem (Hullámok boldogsága) . .. — Volt egy hátborzongató olvasmányélményem a humorról, egy sci-fi szerző szerint évezredekkel ezelőtt itt járt földönkívüli lényeknek köszönhetjük humorérzékünket, egyáltalán, képességünket a humorra, akik viszont bármelyik pillanatban megvonhatják é s az elbeszélésben meg is vonták az emberektől azt. Most kissé drámai hangot ütök meg: belegondolni is szörnyű, hogy mi lenne velünk, emberekkel humor nélkül. Szerinted mi a humor ? — E sci-fi írás tanulsága végül is nem más: a humor nélkül félszegek lennénk. A humorról sokan és sokfélét leírtak már, nálam sokkal okosabb emberek. Az ész szellemi tornája stb. Rám nagyon hatott Jókai s még inkább Mikszáth látásmódja, ahogyan jóindulatúan, cukrospapírba tudták csomagolni a bírálatot, a szatírát. Később nagyon megszerettem Bajor Andor sajátos világlátását, és természetesen állandó olvasmányom volt Karinthy, aztán pedig Örkény István prózája bűvölt el. Ez végül is alkat és nem utolsó sorban tehetség kérdése. A kisebb tehetséggel megáldott embernek többszörösen is meg kell szenvednie minden sorát, fejlődése - ha van - lassúbb, későre érik be. Az anekdota nagy kísértés, de ha valakinek csak az a célja, hogy elmeséljen egy csattanós sztorit, azért nem kell mindjárt tollal ragadnia. A humoros helyzetek az élet velejárói, ezeket nem tudja senki megkerülni. Ugyanakkor semmit sem mond, ha az író csak ezekre összpontosít, ha nem úgy építi be a szövegbe őket, hogy szervesen beilleszkedve fokozzák az írás jelentőségét, egyszóval szépirodalommá lényegüljenek. A humoristák többnyire nem jajde-vidám fickók, és közülük azok, akik felül tudtak emelkedni a kismesterstátuson, általában véresen komoly dolgokat dörgöltek az orrunk alá, ezt pedig nem valószínű, hogy a mindenáron való megnevettetés kóros kényszerének a hatására tették ... — Kötetedben a humorista igen meleglelkű emberként jelentkezik, akinek végül is nem a humoreszkjei, hanem például a Parasztnovella, illetve a mindennapjaink problematikáját felölelő realistább vezetésű írásai tetszenek ... — Magam is kissé eklektikusnak érzem ezt a kötetet (is), jóllehet van annyi írásom, hogy azokból bőven telne külön egy „humoros” és külön egy „komoly" könyvre ... Ha rajtam áll, valóban nem kerülnek ilyen tarkabarkán egybe ezek a szövegek. Ami pedig a mindennapi lét kérdéseit illeti: azok, ha okozom, ha nem, ott mocorognak a gondolataimban, az álmaimban, részt követelnek maguknak és hát a miről írhatnék másról, mint amit magam is ismerek, érzek, tudok ? ... Ha az író feladata: tükröt állítani koráról, világának arról a szűk metszetéről, amelyben maga is él, akkor a valóságtól sosem tudna úgy elrugaszkodni, hogy, mondjuk, a marslakók között is ne a saját képére és hasonlatosságára formált hősöket mozgasson ... — Mindegyre több folyóirat, napilap hozza írásaidat. Az olvasó rendkívül termékeny írónak képzel el, mondhatnál valamit következő kötetedről is? — A „rendkívüli termékenységről” némi különvéleménnyel szolgálhatnának azok a szerkesztők, akik annyi gyönge írásomat „irányították" már a papírkosárba ... Szorongásos alkat vagyok, mindig attól rettegek, hogy egyszeresek arra ébredek, elfeledtem még a betűket is, és „mankurttá" váltam, akár Ajtmatov egyik hőse, ezért tűnik talán úgy, hogy sokat írok. Az átgondoltság, a tervszerű írói tevékenység, ami a nagyok sajátja — számomra csak vágyálom. Abban ringatom magam, a sok rossz között sikerül valami jobbat is összehozni... Hogy mi lesz a következő kötet? Szeretnék végre egy komoly, tartásos könyvet írni, talán sikerülni fog. Idő, kitartó, következetes, szívós és elkeseredett munka kell hozzá. Az az írói beérés, amelyben hinni akarok, s amelyhez hátha elég lesz az életem. — A prózaíró éli egy falu, egy közösség életét. Milyen a viszonya a világgal, ahonnan előhozza-hívja hőseit? Hiszen a (köröndi) olvasók egyikemásika bizonyára magára ismerhet, vagy vél ismerni az írásokban, talán meg is sértődhet .. . — Milyen a viszonyom a világgal, amelyben élek? Hát bizony hétköznapi. Hőseim — micsoda nagy szó ! — néha magukra vélnek ismerni egyik-másik történetben, vagy mások fogják rájuk, hogy ők emezek-amazok. Fiatalon már volt emiatt bajom, keserű szembesülésem ... Próbálom megértetni ilyenkor feleimmel, hogy én nem ellenük, de értük vagyok, esetleg értük haragszom. Ami még furcsább: nem az ún. egyszerű emberekkel „támad" ilyen-olyan konfliktusom, hanem néha bizony diplomás emberek ültetik fel a járatlan olvasót, hogy ki vagy téve az újságba . . . Mindennapi életem egyébként: délelőtt tanítás, délután az otthoni teendők, pihenés, olvasás, felkészülés, egy-egy színdarab — és kóruspróba, hetente irodalmi kör a gyermekekkel, és kész. Hetente egyszer, általában vasárnap délután: gyötrődés 02 írógép előtt. Hát akkor ki irigyelhetne, s miért? *) Bölöni Domokos : A nemyes ember. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1HI. 1 . írónál Kérdezett: VASI JÓZSEF