Hargita Népe, 1990. április (2. évfolyam, 74-94. szám)

1990-04-01 / 74. szám

juma HARGITA MEGYE SZABAD DOLGOZÓINAK DEMOKRATIKUS NAPILAPJA II évfolyam 74­ (83.) szám 1990. ÁPRILIS 1., VASÁRNAP 8 oldal­ára­­ le} MISzSz kongresszus Csíkszeredában Szombaton Csíkszeredában folytatta munkáját a helyi De­mokrata Magyar Ifjak Szövet­sége rendezésében az első MISZSZ kongresszus. Mintegy másfélszáz küldött és meg­figyelő jelenlétében kezdődött meg a vita, amelynek során a résztvevők a lehető legponto­sabban igyekeztek tájékozódni a választási törvényről, nehogy a tévintformációk szavazatvesz­­téshhez vezessenek és a pontos helyzetfelmérés alapján keres­ték a legmegfelelőbbb módo­zatokat a választási kampány­ban való részvételre. Az ifjú­sági szervezetek az RMDSZ-el közös területi listákon indíta­nak jelölteiket és a pontos je­löl­tnévsor megállapítása is a kongresszusra vár. Amint a hozzászólásokban kiderült, a MISZSZ választási stratégiá­jának sarkal­­atos pontja asz RMDSZ támogatása, ám a megfelelő propagandaeszközök kidolgozására, felhasználására jogot formálnak. A ma vé­ge­t érő kongresszus ugyanak­kor különböző szakbizottságo­kat és tanácsadó testületet is megválaszt, felelősségük tudatában tanácskoztak a küldöttek DAMOKLÉSZ KARDJA A vonat kattogó kerekeivel fúrja be magát a sötét éjsza­kába. Inognak, rázkódnak a kocsik és ami a legfurcsább : a folyosón sehol senki. Sőt még a fülkékben sem : az e­­gész vagonban mindössze né­gyen ülnek, két fiatal párban, ketten pedig magányosan, egy-egy sarokban gubbasztva. Pedig máskor volt itt tumul­tus a javából, olykor még a folyosón keresztben-kasul fek­vő testeken is át kellett lépe­getni — Aradra kellene mennem, de nem merek utazni — mond­ja a nővér a poliklinikán. — Este ki sem teszem a lá­bam — szól az egyik ismerő­söm, akit gyakran láttam ko­cogni a terelőúton. — Vasvilla tekintettel néz­nek rám a munkahelyemen — panaszkodik a húsz éve ugyanott dolgozó és munkája miatt megbecsült férfi. — Amikor hazaértem, ablak- és aj­tófeszegetési nyomok vol­tak körben a házon, minde­nütt. Mi lesz, ha ez így foly­tatódik. A félelem. Ez az, amely két hetes távollét után szinte mell­bevágott. A félelem és a szo­rongás, amely befészkelte ma­gát a gondolatokba, végigkú­szik az idegszálakon. A féle­lem, amely legyőzte a néhány hónapos örömöt, a lelkesedést, a változásba vetett hitet. A félelem. A legfojtogatóbb emberi érzés. A legbénítóbb. zép tavaszi napsütésben nézelődök az utcánkban, amit Kászonimperen Fe­nyő aljának neveznek. Ebben az utcában — állapítom meg sokadszor — lám, mindenki a saját kapuja előtt seper és a saját udvarát, kertjét igyek­szik megtisztítani a hulladék­tól, a piszoktól. A híd borjújának támasz­kodva két­ utcabelivel váltok szét: Bodó Ignáccal és Tódo­ron Péterrel. Kinnebb, Pap oldalában ser­ken a fű, itt hajigáltuk mi annak idején a húsvéti piros tojást. Együtt voltunk e vi­dám hajigálásban az utca ma­gyar és román gyermekei, mint ahogy a téli szánkózásnál is együtt ereszkedtünk be a meredeken, és ugrattunk át a sáncon. A tojáshajigálás locsolás u­­táni rituálé volt, afféle szi­szifuszi munka : a domboldal­ra kihajított festett tojás be­gurult, majd röpült vissza is­mét. Míg eltörött. Akkor meg kellett hámozni és enni. Re­pült a tojás az ég felé is a magasba, s ha nem törött el visszaesve a gyepre,­­ kész sikert jelentett. Másnap per­sze volt pirosló tojáshéj a Pap­kertben, mint ahogy a falu szélén másutt is nyoma ma­radt a tojáshajigáló verseny­nek. F­estet Hanem mintha egyetlen fes­tett tojás megmaradt volna fent a magasban; mintha a gyermekkor egyetlen festett tojása ott ragyogna most is az égen, a falu felett... Ebben a utcában tanultam meg én, hogy egy meggondo­latlan szóval kölcsönösen megbánthatjuk egymást. Rá­adásul : a mi utcánkban lévő román gyermeket, aki anya­ízes magyarsággal mesélte éle­te megpróbáltatásait, felejthe­tetlen emlékeket hagyott ben­nem is. „A magyarok közt oláh vagyok, a románok közt boz­­gor vagyok, hát akkor én ki vagyok ?" — tört ki egyszer, „be kellene bontani a zsinórt a harisnyáról“, — mondta ne­ki valaki falubeli legény, ami­kor 6 székely ruhát csinál­tatott. A kölcsönös és vissza­visszaadott sérelmeket Kászon­­ban mint „többség“ én jobban restelltem, mert az itt élő ro­mánok sorsában felismertem a kis magyar közösségek sor­sát is, azokét, akik elszigetelt­ségben élve nem tudták, vagy csak kevésbé tudták megtarta­ni az anyanyelvüket. Jó, ha egymás szemében fel­ismerjük a kölcsönös és közös sorsot, és nem szálkákat és gerendákat keresünk. A ká­­szoniak — magyarok és romá­nok — az eltelt évtizedekben általában Bukarestben tanul­tak meg románul, ahol külön­böző munkákat vállaltak. Ká­­szonban minden nyáron sok­sok bukaresti nyaralt, jött vendégségbe magyar és román családokhoz, és mi gyermek­ek az úri gyermekekkel jól meg­értettük egymást a játszado­zásban. .. Lesétálok Fenyő alól Do­bolyba. Ráduly Andris bácsi asztalánál ülök, beszélgetünk. Nyolcvanegyedik éves, itt él­te le az életét. Olvasott ember. — A bátyám, Péter bátyád ,pár évvel ezelőtt halt meg, idős Ferencz Sándorral együtt voltak Bukarestben. Ott is, itt­hon is, mindig tartották a barátságot. Közös román b­a­­rátaik voltak, vendégeskedtek, egymásnál. Az okos, az értel­mes emberek között itt mindig tisztelet és barátság honolt... Na meg aztán a nagyapád, Iáint fuvaros sokszor vitte é­­desapámat Szeredába, aki bíró volt a két világháború között. Szép tavaszi napsütésben nézelődök az utcánkban. Ma­gyar szomszéd, román szom­széd kérdezi : na hazajöttél . Egyet hazanéztem,­­ mondom és kezet fogunk. FERENCZ IMRE­ ­ tojás ü­ Z e g e n KEDDI LAPSZÁMUNKBAN : Május 20 — SZABAD VÁLASZTÁSOK Ami a polgármesteri hivatalokra hárul. . . Interjú ERDŐS GYULA jogásszal, a Megyei Polgármesteri Hivatal titkárával. A legváratlanabb önvédelmi mechanizmusok elszabadítója. Oly sok esztendőn át meg­tanítottak félni. Hogy nem ka­punk ezt vagy azt. Hogy hall­gatják szavaink. Hogy az ellen­­őrzés száz és ezer szálával fojtogathatnak. Féltünk tőlük, de nem féltünk egymástól. Ez most valami más. Ez a félelem most valami más. Most egymástól kezdünk tartani. Meg valami bekö­vet­kezhető től, megtörténhet atól. A félelem tárgya szertefoszlik és ezer alakban tér vissza, így lesz belőle szorongás. Állandó rossz közérzet. Damoklész kardja a fejünk fölött. Oh, uram ! Mindennapi fé­lelmeink oldd fel nekünk ma, mert csak így jön el a demok­rácia országa, amelyre úgy vá­gyunk valamennyien... SZF­ KEDI FERENC nyelvi szinten beszélte a ma­gyar nyelvet, — magyarul le­hetett megbántani. A nemzeti érzelmek hajszálgyökereit a gyermekkori tapasztalat érzé­kelte : egy olyan közösség méltóságérzetét, amelynek sa­játos „kisebbségi“ sorsot osz­tott ki a történelem. Szomszé­dom, a román ember, aki gyakran elüldögélt nálunk és Április 21-22-re halasztották az RMDSZ kongresszusát A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség Országos Ideig­lenes Intéző Bizottságának El­nöksége 1990. március 29-én munkaülést tartott, amelynek során a Szövetség napirenden lévő problémáit elemezték . 1. A szélsőséges nacionalista elemek Marosvásárhelyen, majd utóbb más helységekben bekövetkezett fellépése nyo­mán kialakult helyzet elemzé­se arra késztette az elnöksé­get, hogy ismételten felhívja a Szövetség tagságának,­ az e­­gész romániai magyarságnak a figyelmét a következőkre : — tanúsítson, akárcsak ed­dig, méltóságot és felelősség­érzetet, ne engedjen semmifé­le provokációnak, ne fog­adjon el semminemű felszólítást, ha az nem a Szövetségtől jön ; — folytassuk az építő szel­lemű párbeszédet az összes politikai, társadalmi, művelő­dési szervezetekkel — közöt­tük a Vatra Românească elne­vezésű egyesülettel is — egy­más elgondolásainak, törekvé­seinek és céljainak jobb meg­értése és álláspontjaink eset­leges közelítése érdekében ; — annak az elvnek az értel­mében, hogy a többségnek er­kölcsi kötelessége a kisebbség megvédelmezése, igényeljük, illetve a magunk rendjén mi is biztosítsuk ennek az elvnek a betartását, az együttélés, a gazdasági, a közéleti, művelő­dési tevékenység zavartalan­sága érdekében minden öve­zetben és településen. 2. Az RMDSZ kongresszusá­nak időpontja módosult : áp­rilis 7—8 helyett április 21— 22-én fog ülésezni, Nagyvára­don. 3. A választási kampány be­indulásával előtérbe kerültek az ezzel kapcsolatos politikai tennivalók : kép­viselő jelölés, az RMDSZ célkitűzéseinek is­mertetése a sajtóban, a rádió­ban, a televízióban, program­­tervezetünk fényében, az RM­DSZ választási jelének ismer­tetése stb. Ezt a feladatot min­den szervezetünk tekintse az elkövetkező időszakban fő teendői egyikének. 4. Az RMDSZ bejelenti, csat­lalkozik a Temesvári Kiált­ványban meghirdetettekhez* ■ támogatja főként annak a ki­sebbségi kérdésre vonatkozó kitételeit. Az elnökségi munkaülés be­fejező részén megjelent Tőkés László lelkipásztor, a Szövet­ség tiszteletbeli elnöke is, aki most tért vissza amerikai egyesült államokbeli és kana­dai jószolgálati útjáról. Az RMDSZ Országos Ide­iglenes Intéző Bizottságá­nak Elnöksége * HŐSEINKRE EMLÉKEZTÜNK A kegyelet, a hála és az emlékezés virágait, koszorúit helyes­lék el tegnap, a decemberi forradalom 100. napján Müller Lász­ló sírján, a Csíkszeredai új temetőben. A megye és a város ve­zetői, a szabad szakszervezetek képviselői, volt osztálytársak, tanügyiek, barátok és ismerősök jöttek el, hogy leróják kegye­letüket a decemberi harcokban elesett hős emléke előtt. Egy­úttal adóztak valamennyi, szabadságunkért életét áldozó már­­­tír emlékének. Mert nem csak Csíkszeredánnak van hősi halott­ja. Antal László Jenő Gyimesbükske, Colrad Aurel, Marinel Constantin Maroshévízé, Imeca László Székelyudvarhelyé, Lő­rinci László-Raymond Galócásé, akiknek sírját ugyancsak meg­koszorúzták tegnap. Hősüinknek adóztunk, leróva kegyeletünket. Soha nem feled­jük el őket. KRISTÓ TIBOR

Next