Hargita Népe, 1990. november (2. évfolyam, 227-248. szám)
1990-11-01 / 227. szám
Mától szabadárak A mai nappal lép érvénybe az árak szabaddá tételére vonatkozó kormányhatározat Sokakat foglalkoztat, hogy mi is lesz az árakkal, s főleg az, hogy hogyan alakul a lakosság vásárlóereje. Erre sajnos pontos választ ebben a pillanatban még nem tudunk adni, mert a jelek szerint a kormány egy kicsit túlgaloppírozta magát. Tény, hogy az árliberalizálási akcióra két szakaszban kerül sor : mától január elsejéig és azt követően. Lényegesebb változások (magyarán : áremelkedés) január elsejétől várhatók, de addig is a zseb mélyére kell nyúlnunk. Egy folyamatról van szó, s amint arról értesültünk, az árak módosulására olyan ütemben fog kerülni, ahogyan azt megalapítják a termelők, illetve ahogy arról megegyeznek, Így hát megtörténhet, hogy ma, holnap, holnapután is októberi áron vásárolhatunk egy adott árucikket (A kormányhatározat végrehajtásának konkrétumaira egyébként holnapi lapszámunkban még visszatérünk). (Folytatás az oldalon) HECSER ZOLTÁN Gondtalan lesz-e a teleltetés ? Nem véletlen, hogy az utóbbi időben gyakran szerepelnek lapunkban mezőgazdasági tárgyú írások, ma a falu sorsfordulat előtt áll, az átváltozást a lehető legésszerűbben kellene levezetni. Talán a legfontosabb az, hogy ne teremtsünk olyan helyzetet, amelyben tönkremegy amink van, legyen az akár szövetkezeti, akár állami tulajdon — egyelőre. Itt van az állatállomány, nagy értéke ez a megyének. A tsz-ek zömében az idén is sikerült annyi takarmányt termeszteni, hogy fennakadás nélkül kiterölhető a meglévő létszám, esetleg a selejtek levágására lesz szükség. Ismeretes azonban, hogy némely helységben, privatizálták a kaszálókat, a tagság saját gazdaságaiba vitte a megtermett és általa készített szénát, a tsz-nek alig maradt valami. Ilyen körülmények között az lett volna a megoldás, hogy az állatokat is „privatizálják", az érvényben lévő rendelkezések szerint tartásukat vállalják, vagy megvegyék, így jártak el többek között Maroshévízen, Szentdomokoson, Korondon (a tsz-t is felszámolták), Szentmihályon, Csicsóban, Madéfalván, Rákoson, Delnén (csak a szarvasmarhákat). De egy egész sor faluban és községben — Kászonaltíz, Ditró, Kászonújfalu, Alsó- és Felsősófalva, Petek, Betfalva, Kobátfalva, Kőrispatak — sokan a szénát hazavitték, de az állatok tartását nem vállalják. A farmokon annyi takarmányt tároltak, ami félidőre, talán a tél közepéig lesz elegendő. Az állatokat pedig nem szabad pusztulni hagyni, és tudott dolog, hogy az év első hónapjaiban a borjúszületések is megszaporodnak, jobb és több eledel kell az anyaállatoknak. Hozzávető (Folytatás a 2. oldalon) REBENDICS JÓZSEF Valami mocorog az októberi hó alatt. Láttam és hallottam a Tv-ben. A vasárnap délutáni műsorban megfogalmazták azt az emberségben csírázó gondolatot, hogy a román kisebbségnek, habár nincsen a szórványsorsban szellemi és lelki „atommagja", szervezetbe tömörítő egybefogója, nemcsak hinni, hanem keresnie is kell azt a megoldást, hogy a szomszéd országokban elszórtan élő, ne a románság egyetemességéhez tartozó morzsányi szórványok nyelvi, vallási, szellemi azonosulásban legyenek az anyaországgal, Romániával. A közös tudat a közös eredetben lombosodjon helyzettudatttá, szellemi és lelki sorsközösséggé. Utánanyúl az anyaország a szórványrománságnak bárhol is éljenek azok, s a valamikori közös nyelv örököseiként Románia, románságának tudatában, egy néppé abroncsozza össze a szórvány-kenyéren élőket. Felelősséget érez s vállal irántuk. Felvállalja nyelvük,hagyományuk, szokásaik, történelmük tudatosítását, nekik ígéri a folytatólagos megtartás biztonságát. Garancia akar lenni. Évezredek sodort szálával köti a múltat a jelenhez. Nemcsak joga, hanem kötelessége a nagyobb testvérnek a kisebbre, az árvára, az elszakítottra vigyázni, azt ápolni és a testvértudatban erősíteni, megtartani. A közös tűzhely köré gyűjteni az árvaságban didergő testvéreket. A házi tűzhely élesztőinek, a Vátrának szép feladat, vagy inkább kötelesség. Tengelyttörő az út, de ezt kell vállalnia, hisz ez a lélekközelítés az útja, szerinte a programja. Nem ez a módszere ! Emberséges hivatás, európai mérték, közösségformáló eszme. Minden elismerésünk e gondolaté és az, aki ezt megvalósítja és engedi megvalósulni ! A szétszórt magyarság sorsa szinte azonos a szétszórt románságéval. Nekünk nincs és nem is kell olyan Vátra-szervezet, mint az a tűzhelyközösség. Az már megégetett ! Ám szükségünk van egy nagyobb testvérre, egy jogi alappal bíró közösségre, amelyik felvállalja árvaságunk, vigyáz csonkuló jogainkra, a magáénak is vall közösségében minket. Nem olyan közösség védnöksége kell, amely céltudatosan forgáccsá „tiszteli" a nagy „tőkejogunkat" menekülésre kényszeríti nemcsak anyanyelvünk, hanem az azzal élőket is. nem olyan, amelyik az önmagát menekítő nébárkájába csak a magáénak viszi be szokásaink, dalaink, múltunk. Olyan kell, amelyikkel tolmács nélkül értjük egymást, akikkel azonos sorsközösséget is vállaltunk a történelem vallató évszázadaiban, amelyikkel közös a dalunk, irodalmunk, szokásunk, amellyel lélekben azonosak vagyunk. Ez az életmentő szükség nyúl a magyarságtudatunkban a nagyobb testvér felé. Nem földkérdés, nem Erdélynek kell Magyarország, ahogy a boszorkánykonyha receptje után főzik a vadító mártást, hanem a léleknek, a dalnak, a fejnek és a szívnek kell a „mi tűzhelyünk". De ott és az kell ! Tudunk vigyázni magunkra, de ránk írni kell ! Ha a világ románságának tudata Tv nyilvánosságot vívott ki magának, ha joga van és kötelessége az albán, jugoszláv, görög stb. kisebbségnek a románsághoz tartozónak lenni, helyet kapni a romániai románság tűzhelye mellett és ha nekik joguk van a homálybavesző múlt hasábfájával élesztett tűzhely mellett ülni, akkor miért nincs joga másnak, nekünk romániai magyaroknak a magunk tűzhelye mellett, az évfordulók emlékeztetőjén is melegedni tudatban és lélekben, miért veszik el még tűzhely választójogunkat is? Ami egyik felé jog és kötelesség, a másik felé bűn, államellenesség? Kétféle emberség jog, európai mérték, szabadság van e tág hazában ? Számolni kell azzal, hogy több nemzetiség lehet, de csak egyféle emberség van. Az emberségben mindenkivel egyenlők vagyunk. Aki ezt tagadja, az embertelen soviniszta. Nem a nyelvben, hanem az emberségben vagyunk azonosak, és Isten után testvérek. Nem szabad senkinek sem játszani a joggal és a kötelességgel, egyszerre két kártyával sem. Senkinek sem, mert a jog, legyen az bármelyik, nem játék, s egy nemzetiség nem lehet senkinek sem játékszere. SIMÉN DOMOKOS Játék a joggal és a kötelességgel „Olyan friss lesivárosunk, mintha minden nap újrameszelnék házait“ — Beszélgetés DÉZSI ZOLTÁNNAL, Gyergyószentmiklós polgármesterével— Jó napot, polgármester. Isten hozott! Hogy telt Nyugaton ? — Bad-Tölzben voltam hivatalos látogatáson, aztán szabadságaimból kivéve néhány napot Hollandiába és a család belga barátaihoz is átugrottunk. — Nem vagyok különösebben kocsirajongó, de ez az Audi, szóval igazi polgármesteri járgány. — Vártam a megjegyzést, hogy hamar kezdtem magam megszedni, de szerencsére, már a tavasszal, a rokonok jóvoltából rendelkezésemre állt ez az öszszeg, úgy, hogy másra lehet térni. — Mit segített a polgármesteren ez az út? — Mindenkit két hétre kiküldenék, hadd nézzen körül, utána másként lehetne itthon is tenni-venni. Eddig is tudtam mi van ott, de most láttam is. Le a kalappal az ő munkájuk, tisztaságuk, civilizációs szintjük előtt. Már az ősztől mozgósítani fogjuk mi is a város lakóit, hogy a hóval együtt a rengeteg kosztól is megszabadulhassunk a tavaszra. Kerítések, házak festése, a közutak, járdák mindennapi seprése nélkül nem tudunk változtatni a város arculatán. És rengeteg virág lesz jövőtől mindenhol, ablakokban, erkélyeken, utcákon. Olyan friss lesz városunk mintha mindennap újrameszelnék házait. — Nehéz lesz mindezt megvalósítani, ha a mostani siralmas helyzetet vesszük alapul.. — Nehéz, de nem mondtam le a Főtér forgalom mentesítéséről a Főtér méltóságának újrateremtéséről, a szükséges közművesítés után ugyanis, ismét üzletházak, irodák kerülnek oda, mert ami most van, az mindannyiunk szégyene. — Eltelt néhány nap már a polgármesteri kinevezések óta. Mit érez a polgármester? — Emberként jobban hozzákötődtem a közösséghez. Úgy szeretném, hogy társammal — a jelenlegi vezé."testülettel — a gondokat elsősorban emberségesen orvosoljuk. A közügyek kerülhessenek vissza a polgármesteri hivatalba. A közérzet jobbulásít ezt tárolná meg. (Folytatás a 3 oldalon BAJNA GYÖRGY Éjjel, régi temetőben A REMÉNYT nem némítja el a föld : avult betűkben most se hallgat. A vágy — az örök győzni akarás — mostan sem ad percnyi nyugalmat ; a sírkövek követelően szólnak azokhoz, kik ma élnek: beteljesítni álmait egy holtreményű ezredévnek ! (Szilágyi Domokos) Gyertyafénynél — halottainkért Halottak napja, ez élők emlékezetének a napja. Gyertyát gyújtani indulunk a temetőkbe, ahol őseink nyugosznak, a földben, amelyet oly sokszor áztattak vérükkel, verítékükkel, amelyen vívták küzdelmes életüket a mindennapi kenyérért, a megmaradásért, a szülőföldjükön, mely hazájuk. „Az ősök sírjai avatják az országot hazává“ — mondotta Anatole France, s ezt valljuk mi is, mert sírjaink vannak e hazában, ahova ismét és ismét elmegyünk meggyújtani az emlékezés apró lángjait. Mert vannak sírjai őseinknek e földön s hazánk e föld nekünk, ma élőknek, hazája gyermekeinknek, unokáinknak, az eljövendő nemzedékeknek. S égni fognak tovább ezek az emlékező lángocskák, akkor is, amikor már a mi testünk is ott porlad távoli őseink mellett. Halottak napján emlékezünk azokra is, akik e hazától távol estek el, nem hazai földben várják a feltámadást, de haláluk órájában ide szállt gondolatuk, mert itt nyugosznak az ők őseik is, itt volt hazájuk. Ezrek nyugosznak távol a szülőföldtől, Európa nagy csatatereinek jeltelen sírjaiban, de ők is a mi halottaink, értük is ég a gyertyaláng, s e jogot halottainktól el nem vehetik, a gyertyagyújtás jogát az utódoktól el nem rabolhatják, utunkba tilalomfát nem állíthat senki A két világháborúban százezrek harcoltak a lövészárkok két oldalán, százezrek sírjait mosta egyenlővé az idők esője Isonzónál, Doberdónál, a lengyel, az orosz síkságok földjén. Ezrek sírjai váltak jeltelenné ezeken a tájakon is, azoké, akik más vidékeken látták meg a ragyogó napfényt. Nekik is égjen a gyertyaláng. Ellenségnek mondták valahol a mi őseinket, ellenségnek mondtuk mi távoli vidékek gyermekeit. S ellenségek most is ők ? Az olaszok — a kölcsönös megbocsátás jelképeként Monte San Michelén emlékoszlopot állítottak az első világháború elesettjeinek emlékére. Az oszlop talapzatára a következőket vésték fel : „Ezen a hegycsúcson a halálban testvériesültek olaszok és magyarok , életükben hősi kötelességtudással harcoltak egymás ellen." Bárcsak mindannyiunk szivébe bevésődnének ezek a szavak. BOGOS SÁNDOR