Hargita Népe, 1991. március (3. évfolyam, 41-62. szám)
1991-03-01 / 41. szám
Faluról falura Csíkszentdomokos A községnek — írta Bözödi György 1938-ban — ma 6500 lakója van, tehát több mint a megyeszékhely Csíkszereda Városának, de ez a sok falusi nép vagyon és jövedelem nélkül áll. Proletárfalu. Valóban proletárfalu lett volna Csíkszentdomokos ? Vagy azzá vált a két világháború között ? Ezt mélyrehatóbb kutatások hivatottak feltárni és elemezni. A Felcsíki-medence felső részén elszűkült folyóvölgyben, az Olt forrása vidékén fekvő település kezdeteiről, mint sok más esetben, nem rendelkezünk adatokkal. Az sem tisztázható, vajon nem azonos-e az 1332—34-es pápai dézsmajegyzékekben szereplő, de időközben eltűnt Tarkő nevű településsel. Nevét az 1234-ben szentté avatott Domonkos szerzetesről kapta. A falu legelső ismert okleveles említése 1567- ből való Zent Domokos formában. 1638-ban latinosan Sanctus Dominicusnak írták. Románul 1850-ben Domokosnak, 1854-ben Sán-Domocosnak, 1919-ben Ciuc-Sándominicnak, ma pedig Síndominic Ciuc-nak hívják. Szenttamással egy egyházközséget alkotott. Ettől csak 1725-ben szakadt el és vált önálló plébániává. (Mivel temploma védőszentjének nevét viseli már a XVI. században is, jóval az elszakadás előtt, feltételezzük, hogy a névadás időszakában — XIII.—XIV. században — már önálló volt, és csak azután egyesült a szomszéd faluközösséggel.) Csíkszentdomokos népessége sokáig a szomszéd településekéhez hasonlóan alakult. 1567-ben 34 kapuval tartották nyilván. 1614-ben 57 családot írtak össze itt név szerint. De az 1869-es népszámlálás már 3883 személyt, az 1910-es 5391- et, az 1930-as pedig 5751-et (családonként átlag hatot) tüntetett fel ebben a csíki településben, ami egy rendkívüli demográfiai robbanás jele. Lakói döntő többségükben székely-magyarok, de kimutathatók itt már évszázadokkal ezelőtt románajkúak is, akik 1782-ben a felcsíki „hátközségben“ elszórtan található sorstársaikkal együtt görög katolikus egyházközséget hoztak létre, és 1787-ben fatemplomot is építettek az istentiszteletek elvégzésére. Az 1930-as népszámlálás 198 román nemzetiségű szentdomokosi lakost tüntet fel (a népesség 3,4 %át), ezek közül 114-en vallották magukat román anyanyelvűnek. Ugyanebben az évben a magyarok és a románok mellett lakott itt még 9 német, 37 zsidó, 44 cigány és 9 más nemzetiségű személy. A történelem viszontagságai nem kímélték Szentdomokost sem. A település határában — Pásztorbükkben — gyilkolták meg 1599. november 31-én Báthori Endre bíboros-fejedelmet, a székelyek által gyűlölt Báthori család tagját, a sellembergi vesztett csatából Moldva felé menekülő útjában. 1694-ben a vidékre utoljára betörő tatár hordák Szentdomokostól Taplocáig pusztították egész Felcsíkot, kirabolva és felégetve a falvakat, rabságba hurcolva a lakosság jórészét. És meg kell emlékeznünk a „Maniu-gárdák" 1944 őszén elkövetett gaztetteiről, akik ártatlan emberek életét oltották ki galád módon a vidék több falujában, legtöbbjüket éppen Szentdomokoson. A község gazdaságának alapja a földművelés és a kiterjedt havasi legelőkön való állattartás. (A több mint 22 ezer holdnyi határból 12 ezer kaszáló és legelő.) Egészen a harmincas évekig a hatalmas községi legelőkön nagy számmal tartották a „jó legelős“ „fehérmarhát“. De tartottak havasi lovakat is, amelyekből később a lipicaival keresztezve a nagytestű félparlagi székely lovat tenyésztették ki. Emellett sok volt a rackajuh. A kiváló teherbíró és serény fehér ökreikkel nagyméretű fuvarozást folytattak, főleg a maguk égette mésszel, valamint a madarasi és dánfalvi fazakasoktól átvett feketeedényekkel — állapította meg Kós Károly a csíkszentdomokosi sokadalmak ismertetése során. Ezért is csúfolták a gyergyóiak őket „meszeseknek“, vagy szavalták nekük nyelvjárásukat is csúfolva a rigmust : „Hatökörrel, szekérrel — Bé Gyergyóba edényvel — A fiamval Péterrel". A falu két sokadalma a Szent József-i és a Szent Ferencnapi is elsősorban a marhatenyésztéssel volt kapcsolatos (a Bács-kertben tartott vásárokat 1961-ben szüntették meg). A három napig tartó sokadalom első két napja marhavásár volt. A harmadikon, a kirakóvásáron szerezték be a szükséges ruhaféléket és eszközöket. A század elejére a túlnépesedett falut a föld már nem tudta eltartani. Egyébként is gyenge minőségű, és kevés a termőtalaja. A gazdák a megművelhető terület növelésére a hegyoldalakat is feltörték és művelés alá fogták, így is a harmincas évekre a családok felének a házon kívül alig volt valamije. Ezek számára a famunka, a fuvarozás, a kémész feldolgozása jelentette a jövedelmet. Sokan már az első világháború előtt is a Kárpátokon túl, a „regátban" kerestek megélhetést, főleg a fatelepeken. A lányok százai cselédeskedteti városon. A helyi közbirtokosság (1948-ban meglévő 7371 hanyi) birtokának felét az erdő tette ki..Már a múlt század második felében megindult ennek mind nagyobb méretű kitermelése. Az OFA fakitermelő üzem 1917-ben létesített nagykapacitású telepet. 1935-ben létrejött a „Victoria“ Általános Szövetkezet fűrészmalom, mész- és tejfeldolgozó profillal. A szövetkezet mésztelepe az egyház kőbányáját termelte ki, ahol a fűrésztelep deszkahulladékával tüzeltek. A fűrészüzemet pedig villanyfejlesztésre is használták. A fa kitermelése és feldolgozása ma is folyik, munkahelyet biztosítva a lakosság egy részének. Emellett ipari méretekben folyik a kő (márvány)bányászat. Ugyanakkor a szomszédBalánbánya és a megyeközpont a község munkaerő-fölöslegének ad megélhetést. Mezőgazdasága a már tavaly felszámolt kollektív gazdaság nyomán új lendületet kapott. Ismét eke alá kerültek a parlagon hagyott oldalak is. Ma a szent életű Márton Áron püspök szülőfaluja sok évszázados viszontagságos története új, biztató jelű szakaszába lépett. PÁL-ANTAL SÁNDOR Kormányelemző Hargita megyéről [ (Folytatás az 1. oldalról) — A televízió rövid tudósításában, Ön, aki úgymond az ülés egyik főszereplője volt, éppen csak feltűnt, de többet időzött a kamera Victor Stănulescu honvédelmi és Doru Viorel belügyminiszternél. Következtetni lehetett arra is, hogy mondanak valamit Miről beszéltek ? — Petre Roman kormányfőn kívül csak ők ketten kértek szót. Annak kapcsán, hogy a kormányfő említést tett egyes jelzésekről, miszerint etnikai alapon bizonyos megkülönböztetések volnának érezhetők a megyében. Bár konkrétumokról nem esett szó, a magam részéről érvekkel támasztottam alá, hogy ezek a jelzések nem felelnek meg a valóságnak. Mint ahogy az sem, hogy túlzások, avagy túlkapások mutatkoztak volna meg bizonyos utca és intézmény nevek adásában. Mert például mi semmi rosszat nem látunk abban, hogy a Csíkszeredai Rózsák utcája a nagy költő M. Eminescu nevét vette fel. De térjünk vissza a nyeges kérdésre. A honvédelmi miniszter úr miután hangsúlyozta, hogy jónak értékeli a megyei prefektúrával való együttműködést, arra is utalt, hogy egyes személyek nehézségeket okoznak. Székelyudvarhelyről például a katonatisztek elhelyezésüket kérték, mert állítólag nem támogatják a katonai egységet lakásokkal, illetve nem biztosítanak munkahelyet a tisztek, altisztek feleségeinek. Úgyszintén utalt arra is, hogy indokolatlan igények hangzottak el, azzal kapcsolatosan, hogy a megye területén lévő katonai egységekben növeljék a magyarul beszélő tisztek számát. A belügyminiszter ugyancsak a jó kapcsolatokra utalt, de megjegyezte azt is, hogy nem felejthetik el azt, ami júniusban történt a Csíkszeredairendőrségnél. Hogy ennek tulajdonítja-e vagy sem, azt nem tudhatom, de utalt arra is, számos káderük kérte elhelyezését a megyéből, amivel ő személy szerint nem ért egyet. Hát nagyjából ez lenne hozzászólásaikra Kollektivizálás Bögözbenn 1. A legjobb földműveseket kinevezték kutaknak 1949-ben, az akkori Udvarhely rajonban, három helységre, Székelykeresztúrra, Bögözre és Székelydályára húzta ki a sorsot a rajoni pártbizottság. Ezekben a falvakban és Székelykeresztúr városban (abban az időben Székelykeresztúrt is községi rangra fokozták le) kezdődött a kollektivizálás. Bögözben, 1949 év tavaszán hangyabolyhoz hasonlóvá vált a falu. A rajoni pártbizottság aktivistái, nagyrészük a falu volt cipészei és szabói, indították el a kollektív gazdaság szervezését. Rögözben jó talajra találtak. Ugyanis a faluban jócskán laktak cipészek, szabók, kőművesek és foglalkozásnélküliek, akiknek hízelgett a kollektivizálás. Ahogy az, már egy év után bebizonyosodott, nem tudták miről van szó. Azt hitték, hogy a munkakerülés egy korszerűbb formáját hozza nekik a kollektív gazdaság. Mindnyájan tévedtek. Sorban, rövid idő alatt mind beálltak a kollektív gazdaságba. Szám szerint 64 család, a falu 309 családjából. 1949 tavaszán nagy hűhót csaptak. Egyik ilyen esemény volt, amikor fúvószenekarral kerülték meg a Lók nevű dűlőt. Kijelölték a kollektív gazdaság területét. Ez a falu legjobb mezőgazdasági területe. A megközelítően 250 hektár terület négy sarkára, a Lókra, oszlopokat állítottak, amelyen piros betűs táblák jelezték : „A Bogötzi Békeharc Kollektív Gazdaság Területe". Egyszerűen, semmibe vették az akkor még érvényben lévő törvény előírásait a tulajdonjogról és kicserélték a falu lakóinak parcelláit a sajátjukkal. Persze, a cserébe adott területek, szerteszét, a falu határában voltak, elhanyagolt állapotban, mert gyengén, cipészmódra művelgették azokat. Most nem térek ki annak a lelkiállapotnak a leírására, amely akkor már alapjaiban megrázkódtatta a hagyományos székely falut. A kollektív gazdaságon kívüliek, a falu rendes földművesei, figyelemmel kísérték, mi is történhet tovább. A kollektivisták nagy rombolásba kezdtek. Kisajátították a faluban lévő Ugron-kúriát. Oda helyezkedtek el. Hasonlóan kisajátították a kúriához tartozó gyümölcsöst, ahová építkezni kezdtek. Ezzel párhuzamosan, proletkultos módon, felszámolták az Ugron család temetőjét. Feldúlták a sírokat, a kriptákat Szétrombolták a „földesurak" síremlékeit. A sírköveket,,rövid idő után, beépítették saját házaikba és a megkezdett gazdasági (kollektív) épületekbe. Ma is azonosítani lehet ott a sírköveket. Egyszerűen barbár módon dúltak, romboltak. Másfelől folyt a dicsőítő propaganda és a megfélemlítés. Pontosan kijelölték az osztályharc áldozatait. A legjobb földműveseket kinevezték kuláknak. Sértegették, megkülönböztették, kilakoltatták, elhurcolták, egyszóval mindent elkövettek velük. A kollektív gazdaságot cipész elnök vezette. Mellette ügyködtek az összes céhbeliek, akikhez a szabók és a kőművesek „céhje" is csatlakozott. A földművesek külön (kívül) maradtak. 1949 nyarán a cipészek, a szabók... a kollektivisták már együtt kapáltak, arattak, csépeltek. A következő év nyarán már csak egyharmada ment a mezőre dolgozni. Csalódtak. Inkább visszaálltak, cipőt foltoztak, minthogy kapálni, kaszálni, aratni mentek volna. A kollektív gazdaság , cégérré változott. A propaganda pontosan az ellenkezőket mondta. Ez a tény állandóan nyugtalanította az embereket. A harc, a bizonytalanság, az emberek tudatában és lelkivilágában folyt A falu kettéosztottsága pedig állandóan az ellentét, a feszültség forrásává vált.* 1952 év tavaszán nagy erőket mozgósítottak az aktivisták a falu teljes kollektivizálására. El lehet képzelni, milyen megfélemlítéseken estek át azok az emberek, akik tudták, mert látták, s mégis beléptek (beléptették) abba a kollektív gazdaságba, amely szemük előtt omlott össze. A hagyományos székely falu, Bögöz, mint egy vár elesett. Az egész falu beállt. Teljes lelki és anyagi összeomlás vette körül az embereket. Viszont a megfélemlítő gépezet egyfolytában tovább működött. A volt Udvarhely rajonban, lassan, sorban a többi falvak is omladoztak : Homoródszentpál, Etéd, Rugonfalva, Kobátfalva és később a többi. ,K BÍRÓ JÁNOS Mekkora (Folytatás az 1. oldalról) .A törvény más, részletekbe menő előírást, illetve pontosítást nem tartalmaz, így elégségesnek tűnhet egyetlenegy kérés benyújtása. Ennek ellenére, abban az esetben, ha az igénylőnek több községben van jogos igénye, tanácsosnak tekinthetjük, ha az adott községek polgármesteri hivatalaihoz előterjeszt egy-egy kérést, mindenikben hivatkozva a többi kéréseire is , így egyrészt elkerülhető, hogy jogos igényét — határidőben előterjesztett kérés hiányára való hivatkozással — mellőzzék, másrészt viszont megelőzhető a törvény korlátozó előírásainak kijátszására irányuló gyanúsítás. A 30 napos határidőn belül bejelentett igény jogosultságának elbírálása. A határidőben bejelentett igények jogosságának elbírálása a törvény alapján létesített községi bizottságok hatáshelyességét. A bíróság jogdott hagyatéki jogairól, területre tarthat igényt a kérelmezők körébe van utalva. Ezek a bizottságok állapítják meg a kérelmező tulajdonjogát, jelölik meg a kérelmezők tulajdonát képező területet és adják ki a tulajdonjogot megállapító okiratot (titlu de proprietate) A helyi bizottságok intézkedései ellen a megyei bizottsághoz lehet óvást előterjeszteni. A megyei bizottságnak az óvást elbíráló határozata ellen az érdekelt személy az igényelt terület fekvése szerint illetékes bírósághoz terjeszthet elő panaszt, a megyei bizottság határozatának tudomásul vételétől számított 30 napon belül.A határidőben előterjesztett panasz felfüggeszti a megtámadott határozat végrehajtását. Az illetékes bíróság jogerős határozattal bírálja el a földtulajdonra támasztottigény jogosságát, valamint a panaszosnak járó terület nagyságára vonatkozó számítások erős határozata ellen nem lehet a megyei törvényszékhez fellebbezni (art. 11). A kérelmező örökösi minőségének megállapítása az örökösödési bizonyítvány (certificat de moștenitor), jogerős bírói határozat, vagy bármilyen más bizonyíték alapján történik. Ezek a bizonyítékok elsősorban az örökösi minőséget igazoló anyakönyvi iratok (a jogelőd halotti bizonyítványa, a rokoni kapcsolatot igazoló születési anyakönyvi bizonyítványok, a végrendelet). Az örökös által a már többször hangoztatott 30 napos határidőn belül előterjesztett kérés érvényes elfogadási nyilatkozatnak tekintendő, függetlenül attól, hogy (1) mikor történt a jogelőd elhalálozása és (2) az esetleges hagyatéki tárgyalás során, annak idején, az öröklésre jogosult személy elfogadta-e vagy lemen