Hargita Népe, 1991. június (3. évfolyam, 104-124. szám)
1991-06-01 / 104. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET Dal kisfiúknak, kislányoknak A zápor mossa házadat, a zápor mossa a mezőt, miért hagyod, hogy ázzanak ? Alig várják a jó időt. Rajzolj napot, szép fényeset, rajzolj sugárzó, kék eget, figyelnek rád a madarak, szólj hát, hogy énekeljenek ! MARKÓ BÉLA FERENCZES ISTVÁN Kisvasút Megy a székely vicinális rakataka zakatol Nyárádmentén Szeredáig arra-arra araszol Dombok között fordul-térül korpa-forgács pogácsán amíg megáll egy szusz nélkül házaszóra Szonátán Sós levegőt kapkodva szed ropog-dobog dohogva nem érkezik sohasem megkorongozni Koronára. I.ÁZÁR ERVIN A lyukas zokni Volt egyszer egy lyukas sokat. Új kocában nem akárki lehetett, mert előkelő anyagból készült, és hetyke kék minták ékeskedtek rajta. De hát most már megöregedett. S mondom, volt rajta egy lyuk. Amolyan pöffeszkedő, cafrangos szegélyű. Bent laktak egy rozoga szekrény legrozogább fiókjának, legalján. ■— Azért én szebb vagyok nálad — mondta a lyuk a zokninak. — Mi — csodálkozott a zokni —, még hogy szebb ?! Mitől vagy szebb ? — Mert átlátni rajtam — mondta a lyuk. r— Ugyan — oktatta a zokni —, rajtam éppen az a szép, hogy nem vagyok átlátszó, s nézd meg a gyönyörűséges mintáimat ! — És piszkos is vagy — folytatta a lyuk fittyet hányva az oktatásra —, én bezzeg sohasem piszkolódom be. Ezen a zokni elgondolkodott. — Na ugye! — hangoskodott a lyuk. — Te is belátod. Nem is méltányos, hogy én ilyen idegi vagyok, te meg ilyen nagy. Fogta magát, nőtt egyet. Most már alig maradt valami a zokniból. Nagyobb volt a lyuk, mint a maradék zokni. Teljesen tönkreteszel — siránkozott a zokni. — örülj, hogy ilyen gyönyörű lyukkal lakhatsz együtt — fölényeskedett a lyuk, és még nagyobbra nőtt. — Jaj, megölsz ! — kiáltott a zokni, és akkor a lyuk nagy pöffeszkedve akkorára nőtt, hogy a zokniból nem maradt semmi. De ahogy eltűnt a zokni, úgy eltűnt a lyuk is. Mert ha zokni nincs, lyuk sincs, így aztán a nem létező lyuk most siránkozhat a nem létező zokni után. Gyermeknap 1991 CSOÓRI SÁNDOR A naplopó Lent a parton alant láttam meg Bertalant, a nagy fűben hevert, napraforgót szemelt Ropogtatta, köptes leste, a héj röpte milyen pályát ír le vagy lustán a vízbe. Deli Pali régtől nézte a töltésről ezt a honok, hetyke naplopást a csendben. Nézte és elunta, s magát, mint a mérges pulyka, jól fölfújta. Alászállt a gátról telve haragjától, s lent a parton alant, mint Krisztus a vargát, megrázta Bertalant : ■„Kelj föl, pajtás, kelj föl, vár otthon a tejföl, vár a lecke, vegytan, földrajzból a hegytan, hegytanból a kőszén hetvenkilenc őszén, vár a fürdő, szappan, elülhetsz a habban, hacsak réti egér nem leszel, ki elél vadmuharmagon is, hét sovány napon is." WEÖRES SÁNDOR Sehallgelát Dömötör Sehailfeldt Dömötör buta volt, mint hat Ökör, men egy Sehallselát kerülte az iskolát. Azt gondolta, hogy a pék a pékhálót szövi rég, és kemencét süt a pók, ottan sütnek a cipók. Azt hitte, hogy szűcs az icé, zabszalmát sző a takács, sziklát aszal a szakács, libát patkól a kovács. Míg más olvasott meg írt, ő csak ordítani bírt, megette a könyvlapot, s utána tintát ivott. Csak azt mondom : Dömötör buta volt, mint hat ökör, mert ez a Sehallsel át kerülte az iskolát. KÁNYÁDI SÁNDOR Fekete mese Egyszer egy nagy kerek erdőben, már azt meg nem mondom, Afrikában-e vagy Dél- Amerikában, de ott, ahol a papagájok, a kolibrik, a kanárik s a kis paradicsommadarak nem kalitkában, de szabadon, s békességben tanyáznak, rikácsolnak, furcsa gondolata támadt az egyik tarka tollú törpepapagájnak. — Miénk az erdő, a dzsungel minden fája, lombja, beszéljen, rikácsoljon hát mindenki papagáj módra. Megszeppentek erre a kolibrik, a kanárik, a kis paradicsommadarak, mivel ők bizony gyengécskék és kevesen voltak. — Igenis, igenis, papagáj módra brikácsolta most már a többi papagáj is. És még azt is közhírré tették, hogy aki felsőbb ágra vágyna, az járjon papagáj-iskolába. Erre még jobban megszeppentek a kolibrik, a kanárik és a más, hozzájuk hasonló aprócska madarak. Lekotródtak a fákról, s a fák alatt nagy dúsan szomorkodtak. — Tanácsot kellene kérnünk a sastól — pötyögték fejüket összedugva. — A sas itt nem parancsol ! — rikácsolta a főlő papagáj, * vele a többiek is a fákról. — Nem parancsol, nem parancsol ! — Nem félünk mi senki autóit — A sas többé nem király ! — De nem ám, de nem ám! — rikoltották kórusban minden fán. De hirtelen elsötétült az erdő. Mintha nagy hatalmas felhő suhant volna a legmagasabb fára. — Mi ez a ricsaj, lárma?! — rikkantotta el magát a madarak királya, mert ő volt. A sas volt, a maga hatalmas mivoltában. — Sasasul tanulunk, sasul! — vágta ki magát a fosó papagáj nagy ravaszuk — Sasul e, nahát, ez derék, de mintha másról lett volna szó az elébb. — Sasul tanulunk, sasul — bizonygatták most már a többiek is fürgén és ravaszul. Megrázta magát a madarak királya. Szétnyílott hatalmas szárnya. Jeladás volt, amitől egy-egy sas szállott minden fára. — Nahát, hogy a tanulással sokat ne kínlódjatok, ezennel leckét magam adok — mondta a saskirály, s azzal a foló papagájt tollastól bekapta. De a többi sas is követte a példát, és ki-ki bekapott egy-egy papagájpéldányt Azzal huss, tovaszálltak. Nagy csönd lett erre az erdőben. A többi madár is lassan visszaszólít a fákra. Együtt szomorkodtak, ki-ki a maga nyelvén. De a papagájok azóta sem felejtették el azt a szomorú fekete leckét. Senkire sem akarják rátukmálni a maguk hangját, nyelvét, inkább ők tanulják meg a többi madár, sőt még az emberek nyelvét. TAMKÓ SIRATÓ lehet harmincezer éves, KÁROLY egyik őse pattentotta... Kattentotta Messze-messze Afrikában, a Zambezi folyó partján élt egy apró hattentotta. Kinn játszott a folyóparton, sziklák között, a homokba. Talált egy különös követ... — Mi lehet ez ?... — latolgatta, latolgatta, fontolgatta az apró kis hottentotta , akiönteni mégsem tudta. Arra bailag öregapó, a legnőiesebb hottentotta. Hozzárohan, megkérdezi : — öregapó ! Mi ez a kő ? Is találtam a homokban. Nézi, nézi öregapó, a legbölcisebb hottentotta : — Mi ez a kő ? Azt sem tudod ?! Ide hallgass, édes fiam ! ♦ Ez egy őskőkori fegyver ! Egy szakóca. Egy marokkő ! Lehet harmincezer éves .. Egyik ősöd pattentotta ! Bámul a kis hottentotta... Kezében az ős szakóca. Ám éppen kezébe illik ! Harcol vele. Csapkod, Vagdos. Csillog-villog mint a szikm. — Öregapó ! Beesek -bölcse ! Te legnagyobb hottentotta ! Szép ez a kő, Jó ez a kő! Pattints nekem még egy ilyet.... ide a másik markomba! — Hogy még egy gyet pattintsak ?... Hová gondolsz, édes fiam ! Mossa múlté ez az Spftr .. Hát hol érezte ! Más divat jár Afrikába« ! Hát nem tudod: régen régen nem élünk már a — Pattintott Kiflan s ,i!h—¡ — Hát hol élünk ? OrupupM — Hogy hol élünk ? Ide figyelj : a — Kattintott Fenykoraasáb-Imigyen saját öregapó, a legbölcsebbe hottentotta. Bs mivelhogy alkonyodot!, a éj szállt volna • bungalóra (nyelvével egy nagyot anetttett) s a villanyt fel — kattentotta I ifragI «' .. JL -■ - - -ff, ....... j ■■KBHb P 0L '♦ ’|j v éMÁ r 'vfdái*4 › „ 'l* 1.4‚†y m #«' --- J ' -y.'4 . m t'r* v