Hargita Népe, 1994. szeptember (6. évfolyam, 172-193. szám)
1994-09-01 / 172. szám
1994. szeptember 1 NAPRÓL 2 Csütörtök Az évből eltelt 225 nap, hátra van még 140. Napnyugta ma 1953- kor, napkelte holnap 6.39-kor. ISTEN ÉLTESSE EGYED és EGON nevű olvasóinkat, s mindazokat, akik ezen a napon születtek. Évfordulók • 55 éve, 1939. szeptember 1-énkezdődött meg a II. világháború. • 70 éve született Petrőci Bálint szlovákiai magyar író. • 328 éve halt meg Frans Hals holland festőművész. Nagyapáink korában az esztendő kilencedik hónapját, amely a mai nappal kezdődik, nevezték Szent Mihály havának, seregfő hónak, őszelőnek egyaránt. Egyed napja. Sok helyen a búza és a rozs vetésének a napja. Azt tartja a mondás, hogy ha ezen a napon vetjük el a búzát, jól fog ereszteni, nagy áldás lesz benne. Különben a szőlőérés és a disznóhízlalás kezdő napja szeptember 1. Régen a szőlőhegyekben zárónap volt, nem volt szabad ettől az időtől fogva szekérrel és abroncsos edénnyel arra járni. Szőlőtermő vidékeken Egyed-napi gonoszelhárító cselekménynek számított, hogy a gazda meztelenül járta körül a szőlőjét, négy sarkán összekötötte a gallyakat azért, hogy a gonosz elől elzárja a termést. Sok régi naptárunk szerint szeptember elseje (Egyed napja) és szeptember 8-a (Kisasszony napja) időjárása szabja meg a következő hetek hőmérsékleti- és csapadékviszonyait. Íme néhány Műsorajánlat ROMÁN TELEVÍZIÓ 7.00 Telematiné 10.00 Hírek 10.05 Kalendárium 10.20 Rajzfilm 10.50 Felejthetetlen utazás - sor. 11.45 Kalifornia álmodik - ism. 12.15 Mala Mujer - ism. 13.05 Hangversenykalauz 14.00 Hírek 14.10 Körzeti stúdiók műsora 16.00 Hírek 16.10 Líbiai képek 16.25 Kérdőjel 17.20 Világkrónika 17.50 Lottósorsolás 18.00 Aranyszarvas fesztivál 18.30 Kalifornia álmodik10. 1. 19.00 Orvostudomány mindenkinek 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.30 Aranyszarvas fesztivál 22.50 Ludwig - d. sor 23.50 Aranyszarvas fesztivál 0.50 Híradó 1.00 Aranyszarvas fesztivál DUNA TV 15.00 Lapozó 15.15 Mesteremberek 15.30 Helyszíni közvetítés az ÁV Rt. sajtótájékoztatójáról 16.30 őserdő 17.00 Ópiumkeringő - magy. vígjáték 18.20 "Megérett a paprika, meg..." 18.35 Néprajzi értékeink 18.40 Kérem a következőt! 19.00 Híradó 19.15 Holnap lesz fácán - magy. f. 20.30 Kaláka 21.00 Váltó 21.45 Esti kérdés 22.00 Híradó 22.15 Búcsú a fegyverektől - am. f. 23.30 Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet KOLOZSVÁRI TV MAGYAR NYELVŰ MŰSORA 7.10-8.00 Események, rendezvények - Lakásban - otthon. Riport - líjbai CSÍKI TV nyelvűnéni nyugdíjban. Portréfilm. 18.00 Műsorismertető 18.05 Hírek 18.10 Rajzfilm 18.35 Kadétok és kollégisták - olasz filmsor IV. rész 19.30 Hírek 19.40 Népcsoportok jogász szemmel - interjú Éva Maria Berkivel 19.45 Az élőbolygó - ismeretterjesztő film 20.45 Névházasság - angol-lengyel film 22.10 Műsorzárás UTV 18.00 Rajzfilm 18.05 Fekete-fehér olasz film 19.50 Aranykapu 19.55 Fogadjunk 20.15 Teletext 20.30 Fél kilenc 20.45 Mindent vagy semmit! 21.15 Panoráma augusztus 26 22.20 Francia bűnügyi filmsorozat: SYNTV 9.00 Ismétlés 19.00 Pinokió kalandjai - rajzfilm; 20.00 Panoráma 21.00 Mamma Roma-olasz film. A kormány augusztus 26-i ülésén rendeletet hozott a helyi alárendeltségű autonóm ügyigazgatóságok átszervezésére vonatkozóan. A megindokolás szerint ezek száma túlzott - 1994 júniusában 415 létezett, ebből 92 megyei tanácsi alárendeltségű, 128 municípiumi tanácsi alárendeltségű, 170 városi tanácsi alárendeltségű és 25 községi tanácsi alárendeltségű - ami a kormány álláspontja szerint indokolatlan kiadásokhoz vezetett Az ügyben állítólag előzetesen konzultáltak a megyei tanácsokkal is, és arra a következtetésre jutottak, hogy csak az ivóvízellátás, a kanalizálás, a szennyvíztisztítás, a közszállítás és a hőenergia vonatkozásában indokolt további fenntartásuk, s csak a 20 ezernél nagyobb lakosú helységekben. A többi szolgáltatásokhoz (szemétszállítás, utcaseprés stb.) elégséges egyetlen autonóm ügyigazgatóság. Nem indokolt a megyei tanácsi alárendeltségű autonóm ügyigazgatóságok léte sem, azokat kereskedelmi társaságokká kell átalakítani, akárcsak a20 ezer lakosnál kevesebb helységekben jelenleg tevékenykedő autonóm ügyigazgatóságokat Mindez - esetleg - szép és jó, csak az a baj, hogy a szóban forgó cégek átszervezésére nem is olyan régen került sor. Nehogy a sok átszervezés öncélúvá váljon... régi mondás: Amügen Egyed napja, olyan a hónapja, sőt az egész ősz is. Ha Egyedkor esik, esős lesz a két ember, szeptember és november, s a köztük lévő október. És ha süt a nap, akkor szárazságban tapodhatjuk az őszi avart. Ha mennydörgés lesz ezen a napon, akkor a következő esztendőben nagy hőséget várhatunk. A jószág patrónusaként is tisztelt Szent Egyed napján álltak munkába a pásztorok. Egyes erdélyi református szórványokban a múlt században a szolgálatba lépő juhászok, kondások a mai naptól kezdve hat hétig nem vettek tisztát magukra, és minden pénteken böjtöltek. Mivelhogy Szent Egyed, a Provenceban 725-ben elhunyt Tizennégy Segítőszent egyike is többnyire hústalan böjtön, legintásan élt a napján - sok helyen - ma is túróstésztát esznek emlékére. Innen ered egy régi magyar találósér, hogy: Mikor van a túrócsusza névnapja? A válasz: szeptember köszöntekor, tehát Egyed napján egyed. ÖNISMERETI TRÉNING Az Udvarhelyi Fiatal Fórum szervezőmunkája eredményeként, szeptember 5-10 között újból diáktábor színhelye lesz Homoródfürdő. A Fiatal Fórum munkaelve - mely a találkozó rendezésében is megnyilvánul hogy bármely ifjúsági szervezet tevékenységének szerves részét kell képezze az oktatási, nevelési és társadalomszervezési munka. Debreceni szociológusok segítségével így olyan táborban vehetnek részt az érdeklődők, amely a legújabb kutatásokon alapuló ismeretanyag elsajátítását is lehetővé teszi számukra. Az előadások és tanfolyamok fő témái: a szexuális nevelés, az AIDS-drogmegelőzés, önismeret szituációs játékok és gyakorlatok. ÁTSZERVEZIK A HELYI AUTONÓM ÜGYIGAZGATÓSÁGOKAT ELŐRELÁTÁS ... és az ezredfordulóra városunkat a munkanélküliek városának nyilváníthatjuk. ( PARA ISTVÁN rajza) KOLOZSVÁRON TÖRTÉNT Angol nyelvre szeretne bejutni egyik gyergyószentmiklósi kislány. Sokan vannak próbálkozók, haton egy helyre. Nagyon sokan érkeztek Kolozsvárra az ókirályságból is, ahogy mondják azért, mert itt könnyebb bejutni, mint Bukarestben vagy Craiován...? (Felvételizőinknek is ez lenne a véleménye?) Ott áll a gyergyói kislány még két próbálkozóval. Egyikük Pitestiről érkezett. Beszélgetnek. A szatmári román kislány megkérdi a gyergyószentmiklósit, hogy milyen nyelvre fordítja az angolt? - Románra - válaszolja az. - Hát még milyenre lehet? - kérdi elképedve a délről érkezett lányka. - Hát magyarra például - érkezik a válasz. - És te magyar vagy? - Igen - Jaj, de érdekes, te vagy az első magyar, akit látok. És csodálkozva még meg is érintené a csodabogarat, hogy valóban ő is hús-vér ember? Vajon mit gondolhatott ezután a kislány, mit mond majd otthon? És mit tudhat rólunk, a közös hazában? BAJNA GYÖRGY BAL FELÉN VAGY JOBB FELÉN? Lőrincz Katalin, a nemrégiben, Madéfalván történt közúti balesetet szenvedett Lőrincz Gáspár felesége, cáfolja a Hargita Népében (1200. sz., augusztus 25. - Rendőrségi krónika) megjelentek egy részét. Szerinte, Gáspár bácsi szabályosan közlekedett az út bal szélén. (Tanú nincs rá). A baleset után beszállították a sürgősségre, de 2 óra múlva haza is engedték, mondván nincs komolyabb sérülése. Hétfőn azonban, egy részletesebb orvosi kivizsgálás kimutatta, hogy az eset súlyosabb, több ütődést és 3 oldalbordatörést is megállapítottak. Mi csak annyit fűzhetünk hozzá, hogy a kivizsgálás folyik, szerkesztőségünk az adatokat a rendőrség szóvivőjétől kapja, s mint ilyen, hivatalosnak tekintendő. (Dobos László) TOVÁBBKÉPZŐ NÉMET SZAKOSOKNAK A német szakos tanárok ingyenes továbbképző tanfolyamon vehetnek részt, melyet dr. Herbert Hipfl-Woi irányításával, a bukaresti osztrák nagykövetség munkatársai szerveztek, a Neveléstudományi Intézet közreműködésével. A Csíkszeredai Pedagógusok Házában, hétfőn megkezdődött kurzus, bizony kevesek figyelmét keltette fel. Kár, a pénteken záródó tanfolyam bizonyára nemcsak hat némettanárunknak vált volna hasznára. Hírszerkesztő: SZATMÁRI LÁSZLÓ * Sport NEMZETI BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ Tegnap, az elsőosztályú labdarúgó bajnokság 3. fordulójában: Besztercei Gloria - Craiovai U 2-0 (1-0) /Matei (3. és 66.); FC Arges Pitesti - Brassói FC 2-1 (1-1) /Ceausu (14.), Acquaah (54.), illetve M. Savu (37.); Nagybányai FC Maramures - Kolozsvári UI 1-2 (0-0) /Frunza (51.), illetve Falub (78.), P. Levente (88.); UTA - Konstancai Farul 1-1 (0-1) /Grădinaru (61.), illetve Grigoras (15); Nagyszebeni Inter - Bukaresti Rapid 1-0 (1-0) /Majer (23.); Craiovai Electroputere - Otelul Galati 3-2 (2-0) /Albeanu (5. és 37.), Zamfir (59.), illetve V. Ştefan (75. - 11 . és 87.); Bukaresti National - Petrolul Ploieşti 4-1 (3-1)7Cârstea (14., 22. és 8.), Dună (34.), illetve Răchită (30.); Ceahlăul P. Neamţ - Bukaresti Dinamo 3-3 (2-1)Axinia II (16. -11 .), Marc (32. és 56.), illetve Ceausilă (22.), Moldovan (65.)és Demolări (68.). A Steaua - Sp. Studenţesc találkozó lapzárta után fejeződött be. A nagyifjúsági bajnokság 1. fordulójában: FC Arges - Székelyudvarhelyi ISK 2-0. MÉSZÖLY KÁLMÁN KERETET HIRDETETT A jövő szerdai, törökök elleni EB-selejtezőre készülő magyar válogatott új kapitánya, Mészöly Kálmán keretet hirdetett: Petry, Brockhauser, Végh - kapuvédők, Mészöly, Urbán, Halmai, Détári, Kiprich, Kozma, Szlezák, Wéber, Béres, Wukovics, Bánfy, Hahn, Dúró, Illés, Kovács, Telek, Lipcsei és Mracskó - mezőnyjátékosok. HARGITA MEGYE AZ ÉLMEZŐNYBEN Az Ifjúsági és Sportminisztérium az év 8 hónapja után kiadott, megyék és egyesületek közötti rangsorában Hargita megye az élmezőnyben található. A megyék közötti rangsor: 1. Bukarest, 2. Brassó, 3. Hunyad, 4. Vrancea, 5. Konstanca, 6. Hargita megye. Az egyesületek rangsorában: 1. Bukaresti Steaua, 2. Brassói Tractorul, 3. Dévai Cetatea, 4. Focsani-i Torna Klub, 5. Gyergyószentmiklósi ISK, 6. Bukaresti Dinamo. Mindez Marius Urzica és edzője, Ferencz József, valamint a gyergyószentmiklósi sportvezetés fáradozásainak köszönhetően. MARIUS URZICA A TESTNEVELÉSI FŐISKOLÁN Kormányhatározatot tettek közzé, melyben 13 élsportoló nevét olvashatjuk, akik felvételi nélkül jutottak be a testnevelési főiskolára. Köztük Marius Urzica, aki ősztől a Bukaresti ANEFS diákja. ÚSZÓ VILÁGBAJNOKSÁG Szeptember 1-11. között rendezik meg Rómában a VII. Úszó-, Műú-FESTÉSZETI KIÁLLÍTÁS Ma délután 13 órai kezdettel festészeti kiállítás nyílik Székelyudvarhelyen VARGA BÉNI mozgássérült munkáiból. A tárlatnak a helyi CARLIA Kft. Kossuth Lajos utca 18 szám alatti üzlethelyisége ad otthont. A kiállítást, melyet az udvarhelyi Caritas szponzorizál, Maszelka János festőművész nyitja meg. Nő AZ INGYENKONYHÁN ÉTKEZŐK SZÁMA A székelyudvarhelyi GÁBOR ÁRON Rt. étkezdéjében az ingyenkonyhán étkezők száma az augusztusi 493-ról szeptemberben 503-ra emelkedik,ez 10 fős emelkedést jelent az előző hónaphoz viszó-, Műugró- és Vízilabda Világbajnokságot. Népes csapattal vesz részt mind a román, mind a magyar szövetség. A román férfi vízilabda csapat az Egyesült Államokkal, Hollandiával és Németországgal, míg a magyarok Kanadával, Olaszországgal és Kazahsztánnal mérkőznek csoportjukban a továbbjutásért. A magyar női pólós lányok Oroszországgal, Franciaországgal, Brazíliával, Hollandiával és Kanadával küzdenek a továbbjutásért. ALAPOZNAK A SÍZŐK A Csíkszeredai ISK Sportklub alpesi sízői javában készülnek az új idény belföldi és nemzetközi versenyeire. Biró Tibor tanár-edző tíz versenyzővel - 5 lány, 5 fiú - a napokban tért haza a Fekete-tenger partjáról, tíz napig Sulinán edzőtáborozott. Egyelőre Hargitafürdőn készül a csapat Az ifjúsági válogatott Balázs Zsolt (ISK) edző irányításával Konstancán edzőtáborozott. A Csíkszeredai Petrikó Zoltán mellett Zárug Mária is tagja a válogatottnak. A XII. osztályos diáklány az elmúlt idényben Franciaországban készült az idén tanulmányainak befejezése miatt nem utazott külföldre. (Fülöp Zoltán) NEMZETKÖZI MINIFOCITORNA SZÉKELYUDVARHELYEN A magyarországi Barcs részvételével kétnapos minifocitornára került sor Székelyudvarhelyen. Az első nap a csoportmérkőzéseket másnap a helyosztó-mérkőzéseket bonyolították le. A végső győzelmet a Roseal csapata szerezte meg, mely a döntőben a Tudományt győzte le 2-0-ra. Az első három helyezettet 125 000, 75 000, illetve 50 000 lejjel díjazták a rendezők. ASZTALITENISZ-KUPA GYERGYÓSZENTMKLÓSON Szombaton a gyergyószentmiklósi Fenyő SE. asztaliteniszkupát szervezett. Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről hívtak vendégeket de mindössze a csíkiak jelentek meg. A színvonalas mérkőzések után a csapatversenyt a Csíkszeredai LUX MOBEL szabadidő sportegyesület nyerte a gyergyószentmiklósi Fenyő I. és Fenyő II. csapatai előtt. Egyéniben csak gyermekosztályban rendeztek versenyt. Nyertesek: I. Galló Ernő, II. Fórika József, III. Balázs K. István. A Fenyő kupa legfiatalabb játékosa Fórika Zsolt volt KÖSZÖNET MŰVESE-ÜGYBEN A megyei kórház vezetősége ezúton mond köszönetet Dobrean Vasile maroshévízi lakosnak, aki tetemes anyagi támogatást nyújtott a megyei kórház művese állomásának működtetéséhez. *’ IDŐJÁRÁS Az elkövetkező napokban változékony időre számíthatunk, de a helyenkénti, futó záporok ellenére, napsütötte időben lesz részünk. A legmagasabb hőmérsékleti értékek 22-30, a legalacsonyabb reggeli értékek 8-18 fok között váltakoznak. Szombattól a korcsolyázók rendelkezésére áll a Csíkszeredai műjégpálya. A közkorcsolyázás műsora megegyezik a tavalyi programmal. Szombatonként 16-18, vasárnaponként 11-13 és 16-18 óra között lehet korcsolyázni. Beléptidíj 500 lej személyenként. A jeget a fenti órarenden kívül egyének és családok is bérelhetik. szonyítva - tudtuk meg az étkezde főkönyvelőjétől, Csűrös Annától. SÜRGŐSSÉGI KRÓNIKA A székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztályának orvosa, Ambrus József a júliusi statisztikai adatokat ismertette. Összkonzultáció szám 1380.A városi körzeti felnőtt rendelőkből 611-en keresték fel a sürgősségi osztályt, míg gyermekből 259-en. Vidékről 427 személy, valamint 83 gyermek. A beutaltak száma kórházi kezelésre 30 személy. A közúti balesetet szenvedett egyének száma 6 személy. A mentőszolgálatot 407 alkalommal vették igénybe a bajbajutottak. (FEKETE B. ZOLTÁN)