Hargita Népe, 1996. augusztus (8. évfolyam, 150-172. szám)

1996-08-14 / 159. szám

1996. augusztus 14. NAPRÓL NAPRA Szerda Az évből eltelt 226 nap, hátravan még 140. Napnyugta ma 20.23-kor, napkelte holnap 6.18-kor. ISTEN ÜLTESSE MARCELL és ÖZSÉB nevű ol­vasóinkat és mindazokat, akik ezen a napon születtek. ÉVFORDULÓK : Szent Maximilian Ünnepe. Az 1894-1941 között élt lengyel ferencesrendi pap, vértanú Keibe atya néven 1907-ben lépett be a fran­­ciskánusok közé. 1910-ben lett nov­í­­cius, akkor vette fel a Maximilián nevet. 1914-ben letette a szerzetesi fogadalmat. 1912-től Rómában ta­nult filozófiát és teológiát. 1918-ban Rómában pappá szentelték, majd visszatért a függetlenné vált Lengyel­­országba. A krakkói ferences szemi­náriumon tanított filozófiát és egy­háztörténetet. 1927-ben új kolostort alapított Varsó közelében, amelyet Niepokalanównak nevezett el a Szeplőtelen Szűz tiszteletére. 1929- től Japánban tevékenykedett, ahon­nan 1936-ban tért haza. Guardiánsága alatt már 770 ferences munkálkodott akkor. A német meg­szállás után 1500 zsidót és 3000 bujkáló lengyel hazafit rejtegetett a kolostorban, ferences testvérei zö­mét hazaküldte, hogy nagyobb biz­tonságban legyenek. Illegális újság­jában a náci ideológiát ostorozta. A Gestapo 1939-ben, majd 1941-ben­­ letartóztatta, Varsóban börtönbe ve­tették, majd 1941 májusától az auschwitzi megsemmisítő táborba került, ahol a holttestek szállítását kapta feladatul. Amikor a nácik egy szökés miatt tíz lengyelt ítéltek éhha­lálra egy büntetőbunkerben. Köibe atya önként vállalta a halált egy két­gyermekes családapa helyett. Kéthe­ti szenvedés után a tábori hóhér az utolsók között ölte meg injekcióval. 1971 -ben avatták boldoggá a hős lel­kű ferencest, majd II. János Pál pápa 1982 őszén avatta szentté. (MTI Évfordulónaptár) Műsorajánlat ROMÁN TELEVÍZIÓ 7.00 Az első órában 9.20 Santa Bar­bara (ism.) 10.05 Videolexikon (ism.) 11.05 Zenés videokazetta 11.25 Andrea Celeste (ism.) 12.15 Jószívű macik - rajzf. 12.40 Reflektor (ism.) 13.10 Zene mindenkinek 14.10 Körzeti stúdiók mű­sora 16.10 Halász-vadász magazin 16.25 Vallási műsor 17.10 Legszebb népzenei felvételeinkből 17 40 Jet Mars - rajzf. 18.05 Európa ideje 18.35 Floridai törté­netek - 8. r. 19.00 Híradó/’Sport 19.50 Románia-Izrael - labdarúgó-mérkőzés 21.50 A játékos- ang. sor. 22.50 Tudo­mányos műsor 23.30 Híradó 23.50 ‘Együttélések 0.20 Éjféli randevú PRO TV 7.00 Jó reggelt! 9.00 Fiatal és nyugta­lan (ism.) 9.45 Sportpercek 10.00 Paradise Beach (ism.) 10.30 M.A.S.H. (ism.) 11.00 Vészhelyzet (ism.) 11.45 Családi titkok (ism.) 12.30 Szamurájok titka 13.00 Cheers (ism.) 13.30 Rögbi: Dél-Afrika-Ausztrália (ism.) 14.45 Mihai Tatulici műsora 16.00 Paradise Beach -182. r. 16.30 Fiatal és nyugta­lan - 86. r. 17.30 Taxi - 67. r. 18.05 Sportpercek 18.15 Jó estét, Bukarest! 18.45 Cheers - 81. r. 19.20 Nyelvünk védelmében 19.30 PRO TV-hírek 20.00 Stella - am. r. 22.00 M.A.S.H. - 146. r. 22.30 Törvény és rend - 37. r. 23.30 Átmenetben eltévedve 24.00 PRO TV- hírek 0.20 Sportpercek 0.33 A kis kínai lány éneke - am. I. DUNA TV 9.00-13.00 Képes krónika 13.00 Déli harangszó: Lapozó 14.00 Esti kérdés- A nap interjúja (ism.) 14.15 Nyelvörző (ism.) 14.40 A költő kérdez (ism.) 15.10 Fotográfia (ism.) - magyar film 18.00 Kismamaklub 18.30 Mese 19.00 Híradó 19.15 Az első száz év. A tanú - magyar HOL ITT A TISZTOGATÁS? Hetek óta a kormány lapja Kovászna megyei etnikai tisztogatásokról firkál azzal kapcsolatosan, hogy bizonyos tisztségre meghirdetett pályázat­nál feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét is, ami a megyei prefektus haragját váltotta ki. Nos, mi van abban kivetnivaló például, ha egy magyar óvodába dajkát alkalmaznak és annak ismernie kell a magyar nyelvet? Vagy mondjuk a helyi magyar lap gépírónőt alkalmaz és feltétel­ként szabja meg a magyar nyelv ismeretét? Hol itt az etnikai tisztogatás, a megkülönböztetés? Minapi számában az újság Székelyudvarhely vezetőit nacio­nalistázza le azzal összefüggésben, hogy Szász Jenő polgármester beperelte a svájci Basel Hilft Alapítványt és a bukaresti ARIS társaságot azzal a váddal, hogy erőszakkal idegen nyelvet beszélőkkel akarja betelepíteni a környéket. Akik a csereháti iskola körül kialakult bonyo­dalmat követték, jól tudják, hogy nem erről van szó és nem fajtiszta magyar gyermekeket szándékoznak odaköltöztetni, hanem a környék­beli fogyatékos gyermekeket. A svájciaknak alkalmuk lesz megtudni, hogy kit ér megkülönböztetés - írja Ad D. aláírással a lap, ironikusan érzékeltetve, hogy itt is etnikai tisztogatás folyik. REBENDICS JÓZSEF filmvígjáték 21.05 Régiók • Fehéregyhá­za: Petőfi nyomában. A székelyudvarhelyi UTV riportja • Kárpátalja: Ifjak a vártán. Debreczeni Mihály tudósítása • Erdély: Ne féljetek, árvák. A Csíki TV képes beszá­molója • Horvátország: Magyarok Ha­rasztiban. Havasi János filmje • Magyar­­ország: Belgák Pomázon. Kováts Flórián dokumentuma• Felvidék: Táncházasok, zenészek. A Komáromi LTV riportja • Partium Segély a rászorulóknak. A Sziget TV és a TV 2 helyszíni tudósítása. 21.45 Esti kérdés - A nap interjúja 22.00 Híradó .22.20 Sportpercek 22.30 A csend - svéd film 24.00 Kamarazene Sansouces-ban.­0.50 Vers: Reményik Sándor: Az ige CSÍKI TV 18.00 Műsorismertetés 18.06 Rajz­film 18 23 Hogy is van ez? - Vitray Tamás műsora 18.46 Nótaböngésző - népszínművek dalaiból 19.16 Csíksze­reda közelképben 19.50 Sportszerda 20.30 A házasságtörő hallgatása - am. film 21.56 Európai utas 22.26 Csíkszere­da közelképben (ism.) 23.00 Műsorzárás UTV 9.00-12.35 Ismétlések 18.00 Mű­sorkezdés, Lapozó 18.10 Palackposta 18.40 Házipatika 18.50 Szemtől szem­ben 19.25 Piac 19.55 Zene, Lapozó 20.30 Hírek 22.45 Diákzené­ s­z 21.00 Film 22.30 Flízek (ism.) 22.45 Próbáld meg Daddy! - tévéjáték MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓ 1 1-13: Hírek, tudósítások - Szer­da délelőtti terejére. Egyszerű erdé­­­­lyi ételreceptek - Panaszosok a mik­rofon előtt - H­elyzetképek innen-on­­nan. 13-14: Zenés bulik. 16-18: Hí­rek, tudósítások - Kilátó, a Marosvá­sárhelyi Rádió irodalmi és művészeti naplója. Hírszerkesztő: DOBOS LÁSZLÓ FAMUNKÁSNAP GYERGYÓSZENTMIKLÓSON Gyergyószentmiklóson a hét vé­gén megtartják a hagyományos Fa­­munkásnapot, amely során 10 és 11 óra között térzenével köszöntik a város lakóit. A 11 órakor kezdődő tényleges ünneplésre a Magasbükk lábánál kerül sor, oda autóbuszok szállítják az érdeklődőket, ahonnan nem hiányzik majd a jó majálishoz szükséges egyetlen kellék sem. (A résztvevők hazafelé 17 órától vehetik igénybe az autóbuszokat.) (B.Gy.) TOVÁBBKÉPZÉS A gyergyószentmiklósi Ifitéka X­XI-es diákok számára kortárs­segítő képzésre szervez tábort au­gusztus 22-26 között. Az ingyenes táborba azok jelentkezését várják a Gyergyói-medencéből, akik szíve­sen felkészülnek e témából. A kép­zést egri szakemberek és­­ már ko­rábban felkészített egri diák végzi. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet az 1 uáték a Szabadság tér 2 szám alat­ti székhelyén. (Bajna György) Egy estén János koma módfelett szomorúnak lát­szott. Hiába ürült ki a kancsó kétszer is, a koma csak lógatta az orrát. Péter koma nem állhatta meg ezt szótétien. - Mi bántja, komám? - Engem az, hogy megdöglött Jámbor, az ökröm! - Hej,­­ sóhajtott fel immár elbúsulva Péter kóma is - ez a világ sora, így múlunk ki lassan, egyik a másik után! - Fiam, most már elhiszed, hogy egy vélemé­nyen vagyok ve­­led? (ORENDI ÉVA rajza) A Csíkszeredai Transzilvánia mozi műsorán augusztus 15.-16. között: HA A FÉRFI SZERET EGY NŐT (amerikai) Luis Mandoki kanadai-magyar származású rendező ezúttal egy melodrámát, érzelemgazdag törté­netet vitt a mozivászonra, melynek mondanivalójából sokan okulha­tunk. Alice és Michel szerelmi há­zasságban élnek két apró leány­­gyermekük üdítő társaságában. Mindenük megvan, ám Alice az al­kohol rabjává válik. A férfi izgató­­nak találja a dolgot, hiszen a mámo­ros állapot csak fokozza felesége vérmérsékletét. Ijesztő élmény tu­datosítja Alice-ban, hogy itt a baj és elvonókúrán kell részt vennie. Sorstársaival folytatott beszélgeté­sek során a nőnek sikerül feldol­goznia helyzetét, melynek során házasságának mélyen gyökerező problémái kerülnek felszínre. A film főszereplői Meg Ryan és Andy Garcia, operatőre Koltai Lajos. Fontos, elvonókúrán részt vevő személyek, kórházi kibocsá­tólap alapján, ingyen nézhetik meg a filmet! (Hajdú József) SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT i OLIMPIAI TÉMÁJÚ VETÉLKEDŐNK DÍJAZÁSA (Folytatás az I. oldalról) tévedtek - Mikor, hol és milyen sport­ágban szerezte meg első olimpiai ér­mét Románia? -, sokan ugyanis az első olimpiai aranyéremre (Iosif Sârbu, 1952) gondoltak, holott, amint az sorozatunkban is megjelent, a rögbicsapat bronzérme (1924) jelen­tette Románia első olimpiai dobogós helyezését. A román és magyar atlan­tai aranyérmek számát 32 olvasónk­nak (67 szelvénnyel) sikerült eltalál­nia. Íme a mai sorsoláson részt vevő szelvények beküldői, zárójelben a szelvények száma: Székelyudvar­hely: Balássi Ernő (2), Balássi Éva; Gyergyószentmiklós: Balázs Dénes, Horváth Zoltán; Csíkszentdomokos: Kristály Anna; Csíkszentkirály:­ Antal Gergely; Csíkszépvíz: Ferencz Attila, Ferencz Lajos; Gyergyóditró: Albu Sándor; Csíkcsicsó: Albert Annamária (2); Madéfalva: Szentes Szidónia (3); Csíkszereda: Antal Csaba, Boda Jenő (7), Botos László (11), Biró Ágoston, Csorba Klára, Fülöp Zol­tán (2), Fülöp Zsófia (2), id. Gecző Tibor, Jakab Attila, Kémenes Mária, Lázár István (2), Máthé Hajnalka (2), Márk Zsolt, Sándor Imre, Sütő Haj­nalka, Silló Réka, Sárossy Attila (9), Sándor Csaba (5), Szabó Gyár­fás és Szőcs László. Köszönjük a játékot és SOK SI­KERT! CSODÁLATOS NAPOKAT TÖLTOTTUNK SZÉKELYFÖLDÖN... - Beszélgetés FODOR IMRÉVEL, a Budapesti BKV Előre labdarúgó-csapatának edzőjével - A Székely­udvarhelyi Hargita megalakulásának 75. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi torna résztvevője volt a Budapesti BKV Előre NB II-es csapata. A torna végén beszélgettünk el a csapat edzőjével, Fodor Imrével. Iyezni néhány elképzelésem, gon­dolom, nem vallottunk szégyent a szurkolók előtt. Célom európai szintű focit játszó­ együttes kialakí­tása, s két-három éven belül felke­rülni a Nemzeti Bajnokságba. - Hogyan éreztetek magatokat Székely­udvarhelyen? - Minden túlzás nélkül állítom, hogy feledhetetlen emlék marad számomra az itt eltöltött rövid idő. Csodálatos táj, barátságos, szívé­lyes fogadtatás, színvonalas torna - mind megannyi maradandó él­mény. Itt-tartózkodásunk alatt a há­zigazdák minden igényünket mara­déktalanul teljesítették; örömmel térek vissza bármikor Székelyud­varhelyre. Annyira megfogott Szé­kelyföld szépsége, hogy lehetősé­gem, szabadidőm arányában, szán­dékomban áll családommal is ki­rándulni erre a vidékre. A vezetők, játékosok egyöntetű véleménye: ez­ a torna még közelebb hozott ben­nünket egymáshoz, s örömmel vár­juk a Hargita budapesti viszontláto­­­­gatását. Mindenekelőtt megkérlek, mutatkozz be a Hargita megyei sportkedvelőknek. - 1963-ban születtem. 16 évesen, 1979-ben kerültem az NB I-es MTK csapatához. Legnagyobb sikereim a Kispesthez fűznek, mellyel négy bajnoki címet és két Magyar Kupát nyertem, egy évig Siófokon játszot­tam, ahol második helyen végez­tünk, majd az FTC színeiben baj­nokságot és Magyar Kupát nyer­tem. Egy évre Svájcba, a St. Gal­on csapatához szerződtem, majd haza­térve a Székesfehérvári Parmalatnál fejeztem be játékos karrieremet. - Mióta edzősködsz? - A tavalyi bajnokságban a Dreher Sörgyár csapatát edzettem, első helyen végeztünk a Budapest bajnokságban. Az új bajnoki idény­ben a BKV Előre csapatának veze­tői kerestek fel és bíztak meg a csa­pat felkészítésével. Fiatal, tehetsé­ges játékosokból álló kerettel ren­delkezem, akik fenntartás nélkül végzik a rájuk bízott munkát. A székelyudvarhelyi torna szervesen kapcsolódott a felkészülési prog­ramba, már sikerült gyakorlatba be- Lejegyezte: KOVÁCS LÁSZLÓ TÖRÖK ÁRPÁD NEGYEDIK Az 5000 méteres síkfutásban ne­gyedik helyen végzett Török Árpád, a svédországi Malmöben megren­­­­dezett X. Atlétikai Veterán Európa Bajnokságon. A székelykeresztúri örökifjú atléta legközelebb a Galacon megrendezendő (augusz­tus 21.) Veterán Országos Bajnok­ságon és az athéni Olimpiai Stadi­onban sorra kerülő Veterán Balkán Bajnokságon (szeptember 21.) in­dul. Gratulálunk a nem mindennapi teljesítményhez, sok sikert további próbálkozásaihoz. TÚL A HATÁRON A Magas-Tátrába indult Csíksze­redai kerékpárosok hétfőn délután Csengersimánál átlépték a magyar határt. Jól vannak, mindenki egész­séges, a hangulat kitűnő és folytat­ják útjukat. AUTÓTOLVAJT CSÍPTEK EL . Augusztus 7-én este fél kilenc óra körül, az Ausztriában élő, ro­mán állampolgársággal is bíró, 27 éves Szabó Zsolt arról értesítette a székelyudvarhelyi rendőröket, hogy ismeretlen tettes(ek) ellopták az L-1878-P rendszámú személy­­gépkocsiját. A gyors rendőri be­avatkozás nyo­mán alig egy óra leforgása alatt sikerült elfogni a tet­test, az ausztriai lakhelyű, 25 éves Csíkszeredai Kiss Attila, szintén ro­mán állampolgár személyében, aki Székelykeresztúr felé haladt a lo­pott járművel. K.A. ellen előzetes letartóztatási parancsot adtak ki, a kivizsgálás folytatódik. # Szintén Székelykeresztúron sikerült elcsíp­ni az országosan körözött, 28 éves Orbán Ioánt, akit több bűntett elkö­vetésével gyanúsítanak. # A gyimesfelsőloki, 53 éves Berszán Lajos 3-HR-7122-es rendszámú személygépkocsijával augusztus 6- án este bekihajtott Imre József sze­kerének. A rendőrök véleménye szerint a "baleset elkerülhető lett volna, ha a gépkocsivezető csök­kenti a sebességet (a szemből jövő gépkocsi fénye bizonyára megvakí­totta) és ha a szekeret kellőképpen kivilágították volna. A baleset kö­vetkeztében a szekér mellett ha­ladó Imre György megsé­rült, a Csíkszeredai kórházban keze­lik.­­ Augusztus 6-ról 7-re virradó éjszaka, 1 óra körül, egy Maroshévízen járőröző rendőrcso­port arra lett figyelmes, hogy egy ingatlan udvaráról gépkocsikereket és más alkatrészeket dobálnak ki. Felköltötték a házigazdát, akivel közösen sikerült elcsípni a tolvajt , az­ 53 éves Máté Sándort, aki aírig­­egy hónapja, 1996. június 26-án szabadult a börtönből. A fentiekről Teslovan Ioan ezre­des, a Megyei Rendőrfelügyelőség munkatársa tájékoztatott: DOBOS LÁSZLÓ Rendőrségi krónika HARGITA NÉPE - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), REBENDICS JÓZSEF, SZATMÁRI LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: 4100-Csíkszereda, Pf.36.Tel.: (066)-123507-tájékoztatás(15-08 óra között üzenetrögzítő), (066)-123633- reklám, ügyvitel. Telefax: (066)-123322. Számítógépes szedés, tördelés és nyomás: NOVOTYP Kft., Csíkszereda, Körösi Cs. S. 7. s­z. Telefon: (066)—114557.

Next