Hargita Népe, 1997. március (9. évfolyam, 41-61. szám)
1997-03-01 / 41. szám
Merénylettel fenyegették meg a pápát Egy ismeretlen férfi telefonáló csütörtökön azt közölte a szarajevói katolikus egyház tájékoztatási központjával, hogy meggyilkolja II. János Pál pápát áprilisra tervezett szarajevói látogatása idején. A telefonhívás néhány perccel azután érkezett, hogy a tájékoztatási központ megnyitotta kapuit, és tájékoztatta az érdeklődőket a római katolikus egyház fejének április 12-13-i szarajevói programjáról. A telefonáló hozzátette, hogy a középboszniai Donji Vakufban felrobbantották a katolikus templomot. "Egy férfihang közölte, hogy a vakusi templomot szerdán aláaknázták és a pápát meg fogják ölni, ha elmerészkedik Szarajevóba” — állt az AP által idézett közleményben, amely szerint az említett templom megrongálódott, de nem semmisült meg. A fenyegető hívást követően a tájékoztatási központot, amely a szarajevói belvárosban fekvő katolikus papnevelde épületében van, biztonsági okok miatt bezárták. Iraki “tárgyalási ajánlat” Az amerikai külügyminisztérium szóvivője “szinte már komikusnak” minősítette csütörtökön azt az iraki felvetést, amely szerint Bagdad kész a nyílt párbeszédre az Egyesült Államokkal. Nicholas Burns az iraki kormányzó Baath Párt lapjában, az asz- Szaurában megjelent cikkre reagált. Az újság azt írta: Iraknak nem áll érdekében, hogy fenyegesse az Öböl térségéhez kötődő amerikai érdekeket, ellenben több oka is van arra, hogy kapcsolatot teremtsen Washingtonnal. Az asz-Szaura ugyanakkor figyelmeztette az amerikai kormányzatot, hogy a Bagdaddal szembeni ‘‘vak gyűlölködése” saját térségbeli érdekeinek is árt. Az amerikai szóvivő hangsúlyozta, hogy ha Szaddám Huszein valóban párbeszédet akar kezdeni az Egyesült Államokkal, akkor először is maradéktalanul teljesítenie kell az Öböl-háború után született BT-határozatokat. Csakhogy ennek eddig még semmiféle nyomát nem láttuk. Új francia bevándorlási törvény A francia nemzetgyűlés háromnapos heves vita után csütörtökön este 113 szavazattal 61 ellenében elfogadta az új bevándorlási törvényt. Az 577 nemzetgyűlési képviselőből csupán 176-an vettek részt a szavazáson - a kormánykoalíció pártjainak képviselői támogatták a törvénytervezetet, a szocialisták és a kommunisták ellenezték azt. A törvénytervezetet március elején vitatja meg utolsó olvasatban a szenátus. A fajüldözés elleni csoportok a törvénytervezet elfogadása után azonnal tömegtüntetést hirdettek március kilencedikére, a szenátusi vita előestéjére, mivel véleményük szerint az illegális bevándorlási harc leple alatt az új törvény valódi célja a Franciaországban élő bevándorlók beilleszkedésének megtorpedózása. Fülöp herceg Magyarországra készül Magyarországra érkezik vasárnap Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje, aki ezúttal elsősorban környezetvédelmi küldetést teljesít - közölte az MTI-vel a Buckinghampalota szóvivője Londonban. A korábban összeállított útiterv megerősítéseként a palota illetékese elmondta: a királyi vendég a Természetvédelmi Világalap (Worldwide Fund for Nature) tiszteletbeli elnöki minőségében látogat Magyarországra. Programjában szerepel egyebek mellett a gemenci tájvédelmi térség megtekintése, s részt vesz egy dunai hajóúton is. Magyarország egyébként csak az első állomása Fülöp világkörüli útjának, amely érinti Törökországot, Oroszországot, több arab emírséget, Mongóliát, Japánt, valamint az Egyesült Államokat és Kanadát is. ■ Párizs, Fontenay aux Roses külvárosában hosszas szenvedés után elhunyt Andrej Szinjavszkij orosz író -jelenti az AFP. A leghíresebb orosz disszidens írók egyikét 1966- ban Moszkvában hétévi szigorított lágerre ítélték a külföldön kiadott szovjetellenes írásai miatt. Andrej Szinjavszkij 1973-ban vándorolt ki Franciaországba. ■ Luciano Pavarotti olasz tenorista az Eigg szigeten (Nyugat-Skócia) egy európai klasszikus zeneiskolát szándékszik létesíteni - írja a BBC a The Times kiadványt idézve. A forrás szerint a Pavarotti Alapítvány két képviselője már a helyszínen van, hogy megbeszélje e szándékot a sziget hatóságaival, de a helyi tanács abszurdumnak tartja az elképzelést. A Párizsban nyilvánosságra hozott tanulmány szerint Franciaországban 10,6 millió kutya él-jelenti a DPA. A leginkább kedvelt kutyafaj a pudli, amiből összesen 1,7 millió van. A tavaly mintegy 2000 francia vásárolt ilyen faj kutyát. Az értékes faj kutyák közül a franciák a juhászkutyát kedvelik. Ezek száma elérte az egymilliót. ■ Az Irvin Kershner rendezésében 1980- ban vászonra vitt "A birodalom ellentámadása", George Lucas híres “Csillagháborúja " második részének új verziója, a múlt pénteken 23,3 millió dolláros kasszasikert aratott- írja a Variety szakfolyóirat. Akárcsak a “Csillagháborút", “A birodalom ellentámad'' című fimet is megfiatalították az informatika csodái segítségével. A magukat rendőröknek kiadó két személy több mint 19 000 dollártól fosztott meg két kínai kereskedőt. Négy férfi, közülük három egyenruhába öltözve, bekopogtak az említett kereskedők moszkvai lakásán, azt állítva, hogy az iratokat akarják ellenőrizni. Miután elérték céljukat, az áldozatokat kukákhoz kötözték, majd személygépkocsijukkal elrobogtak. ■ Hétfő éjszaka saját garázsában meggyilkolták Birjukov orosz újságírót, a Gyelovije ljudi (Üzletemberek) című lap helyettes vezérigazgatóját -jelenti az ITAR-TASZSZ. Az aligazgató hétfőn 17 órakor távozott a szerkesztőségből, de családja hiába várta őt haza. A rendőrök, akik a családtagok értesítésére szálltak ki a helyszínre, halva találták a garázsban. A gépjármű hiányzott. ■ Diana hercegnő beperelte és kártérítést követel az Express Newspapers című kiadványtól és az Express Sunday hetilap főszerkesztőjétől. Ezeket rágalmazással vádolja ama hírközlése miatt, hogy az egyes ruháinak elárverezéséből származó összeg egy részét maga zsebeli be. A hírt egyébként a hercegnő hivatala azonnal cáfolta, kijelentve, hogy az 1-4 millió font sterlingre (1,6-6,4 millió dollár) becsült összeget teljes egészében jótékonysági szervezeteknek adományozzák.Az árverésre ez év folyamán New Yorkban vagy Londonban kerül sor a Christie’s révén. ■ Február 24-én 83 éves korában elhunyt Raymond Lambert svájci alpinista-jelenti az AFP és az AP a svájci sajtót idézve. A genfi hegymászó 1952-ben mindössze 300 méterre volt a világ legmagasabb hegyének, az Everestnek (8846 m) a csúcsától. A következő évben azonban az Edmund Hillary vezette brit expedíció elérte a csúcsot. ■ Lengyelországban a házasságkötések számának hirtelen csökkenése miatt nemcsak az állam, de az egyház és a szociológusok is kezdenek aggódni. Amint az EFE megjegyzi, a tavaly csupán 200 ezer házasság köttetett, míg egy évvel korábban 400 ezer volt. A jelenséget tanulmányozó szociológusok kijelentették, hogy ez a társadalom elszegényedésének tudható be. A másik, egyre inkább fontosabbnak vélt ok, a fiatalok életvitelének módosulása. Ha korábban a fiatalok az anyagiakat mellőzték házasságkötéskor, ma a pénzgondokat megoldó karriert helyezik előtérbe. E magatartás első hatása az, hogy a fiatalok, főleg a tanultak, 30 év körül gondolnak a családalapításra, mivel szerintük e korban jutnak stabil szakmai pozícióba. Az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok szerint tíz évvel korábban a házasságkötés a 21. életév körül mozgott. A harmadik ok az, hogy egyre gyakrabban fordul elő a nagyon eltérő életkori személyek házasságkötése. Ezenkívül megnőtt azok száma is, akik már másodszorra esküsznek össze, ami ez idáig szokatlan volt egy olyan katolikus államban, mint Lengyelország. ■ A holland lakosság a tavaly 68 ezer személlyel gyarapodott és elérte a 15,49 milliótjelenti a Reuter a központi statisztikai hivatalt idézve. A 40 844 négyzetkilométernyi Hollandia Európa legnépesebb országa. A nyugati térségben a lakosság sűrűsége túlszárnyalja az 1000 főt négyzetkilométerenként. ■ Az élelmiszer- és gyógyszerészeti termékeket ellenőrző amerikai hivatal kedden jóváhagyta az agydaganatok kezelésére és a rák lokalizálására felhasználható gyógyszert - jelenti az AFP Rhone-Poulene Roger gyártót idézve. ■ A német szövetségi legfelsőbb törvényszék határozatot hozott nyilvánosságra, miszerint a német cigarettagyártók a dobozon kötelesek feltüntetni a “dohányzás káros az egészségre" feliratot -jelenti a DPA. A Brooke Shields ismert színésznő és az ugyanolyan híres Andre Agassi teniszbajnok beperelte a Star és a National Enqarrer két amerikai kiadványt, mivel szerintük ezek hasábjain tavaly megjelent több cikk rágalmazóvolt. A két sztár erkölcsi jóvátételként 2 millió dollárt követelt. ■ Moammer Al-Kadhafi líbiai vezető azt állítja, hogy Amerika első lakosai tulajdonképpen a líbiai törzsek elődjei voltak, akik a Kanári-szigeten átvonulva emigráltak - domborítja ki az AFP. Amerika első lakói nem az Európából jött fehérek vagy az Afrikéiból érkezett feketék voltak, hanem azok, akiket tévesenvörösbőrűteknek neveztek, tehát a kivándorolt líbiai törzs tagjai-közölte az állami tévé Kadhafit idézve. A líbiai vezető műhold révén szólt közbe az amerikai négerek chicagói gyűlésébe, amelyet a Louis Farrakhan vezette amerikai négerek mozgalma, az Iszlám Nemzet szervezett. ■ Kopaszra nyírtan, de jókedvűen ünnepelte csütörtökön Los Angeles előkelő negyedében, Bel Airben lévő otthonában 65. születésnapját a koponyaműtéten átesett Elizabeth Taylor. A filmdíva szóvivője szerint Taylor remekül érzi magát, miután szerdán hazaengedték a Cedars- Sinai klinikáról, ahol jóindulatú daganatot távolítottak el az egyik füle mögül. Egy fotóriporternek sikerült a színésznőt lencsevégre kapnia, amint Mercedesen elhagyta a kórházat. Fejét sötét kendő borította és magához szorította "Sugar" nevű kiskutyáját. Mint a szóvivő elmondta, a születésnapot Taylor csendben ülte meg, néhány gyermeke és a kutyus társaságában. A kórházban Elizabeth Taylor teljesen kopaszra borotválhatta a fejét, holott a műtét végett erre nem lett volna szükség. Ő akarta így, hogy a haja egyenletes hosszúságban nőjön ki-tudta meg az AFP a szóvivőtől. RÖVIDEN • Az albán parlament hétfőn összeül, hogy államfőt válasszon - jelentette be Pjeter Arbnori, a tiranai törvényhozás elnöke. Sali Berisha jelenlegi államfőt - megfigyelők szerint - akadály nélkül meghosszabbítja majd funkciójában a kormánypárti többségű parlament. • Teljes a nézetazonosság az USA és Szaúd-Arábia között azt illetően, hogy mindaddig fenn kell tartani Irak ellen az Öböl-háború után bevezetett ENSZ-szankciókat, amíg a bagdadi kormány nem teljesíti a Biztonsági Tanács vonatkozó határozatait. Az álláspont azon az eszmecserén körvonalazódott, amelyet Madeleine Albright amerikai külügyminiszter és Szultán bin Abdel-Aziz herceg szaúdi védelmi miniszter tartott csütörtökön Washingtonban. • Március elején ismét Moszkvába látogat Javier Solana NATO- főtitkár. Az atlanti szövetség első számú képviselője alig két héttel Jevgenyij Primakov külügyminiszter brüsszeli útja után és egy héttel Borisz Jelcin orosz és Bill Clinton amerikai elnök helsinki találkozója előtt utazik az orosz fővárosba, ahol folytatja az idén felgyorsult NATO-orosz konzultációkat. • Legalább kilenc személy vesztette életét és több tucat megsebesült a pakisztáni Balucisztán térséget megrázó földrengés következtében, amely főleg a tartomány fővárosát, Quettát érintette - jelentették kórházi források. • Az ENSZ menekültügyi főbiztossága Gomában határozottan cáfolta, hogy eltűnt vagy lemészároltak volna 500 000 hutu menekültet Zaire keleti részén. • Eli Ishai, munka- és lakásügyi miniszter engedélyt adott a jeruzsálemi Har Homad zsidó negyed felépítésére. Ezt a negyedet az elcsatolt keleti szektorban kívánják felépíteni. Ehud Oimert jeruzsálemi polgármester szerint az első munkálatokat (2500 lakást a tervezett 6500-ból) már két héten belül megkezdhetik. Bel- és külpolitikai ügyeletes: REBENDICS JÓZSEF Németországi tájakon Postbauer-Heng hétezer lakosú település két nagyváros között húzódik meg: Nürnbergtől 30 km, míg Neumarktól 10 km-re fekszik. Háromhetes ottlétem az ismerkedést is szolgálta, hiszen kenyéradó csapatomnál most mutatkoztam be először. Ottlétem a farsangi mulatságok utolsó szakaszára esett. Ezt már november 11-én 11 órától megkezdik! A február 9-i, vasárnapi karnevált Abersbergenben tekintettem meg élőben, Mercedesünk 10-es sebességgel haladt csak a kígyózó kocsisorok miatt. A kétórás felvonuláson csokikat, bombonokat dobtak szét a tömegbe (mi is összeszedtünk egy kilónyit), de a sör és bor sem volt ritkaság. A bútbánatot elfeledve ünnepelt a bajor ember. A nürnbergi tömeget 150 ezerre saccolta a másnapi sajtó. A világhírű nürnbergi játékkiállítás (Internationale Spielwaren Messe) is ez időben, január 30.-február 5. között zajlott. A rendezvény iránt még 1994-ben érdeklődtem: egy négyzetméter terület napi 100 márkába került, de 2000-ig minden hely le volt foglalva! Február 14-e, péntek, Valentinstag szintén ünnepnapnak számított. Ilyenkor ajándékokkal és virágkosarakkal kedveskednek egymásnak a német katolikusok. Szállásadóm, a Nágelein család, amely virág- és gyümölcskereskedéssel foglalkozik (Blumen Nágelein), engem is megajándékozott naponta egy hatalmas déligyümölcs-kosárral. A virágot egyébként naponta Hollandiából és az olaszországi San Remóból kapják... Oly nagy volt a lelkesedésem, hogy vettem egy szombati lottót (1.25 DM) és nyertem 100 márkát! Alkalmam nyílt a helyi iskolát is megtekinteni. Mit mondjak? Pazar felszerelés, számítógépek, tisztaság. A bajor szünidők továbbra is számunkra furcsán alakulnak: 1996. december 23-január 4., 1997. március 24.—április 5- május 20-31., július 31 -szeptember 15., október 27-31. és december 23.-1998. január 5. Ennél is szokatlanabb, hogy míg nálunk 10-es a legjobb jegy, addig Németországban 1-es (Magyarországon 5-ös, Franciaországban pedig 20-as...). Az osztrákokhoz hasonlóan a német vasút ( DB) is számtalan kedvezménnyel igyekszik megfogni az utast. Az egy évre szóló 50%-os kedvezményes Bálin Cardot bárki megválthatja 220 márkáért, ez osztrák területre csak 175 DM, mivelhogy Ausztria területileg sokkal kisebb ország. Aki sokat utazik, annak mindenképpen megéri. A másik meglepő dolog az, hogy a jegy nélkül való utazás nem számít szabálysértésnek, a jegyet a rendes árában a jegykezelőnél is meg lehet váltani, aki persze nem nyugtát ír, mint nálunk, hanem a rádiótelefon nagyságú elektromos készülékébe táplálja az adatokat. A lakás náluk is egy jó befektetésnek számít. Csapatvezetőm ezelőtt ,20 évvel 75 000 márkáért vásárolta ötszobás, emeletes lakását, mely most 300 000-at ér. Persze, mindez vidéken. Városon sokkal nagyobbak a lakásárak: négyzetméterük 2600 márkánál kezdődik. Akármilyen tökéletesnek is látszik, de Németországnak is megvannak a belső gondjai: napi jellegűek a tüntetések, megmozdulások. Ottlétemkor épp az országon áthaladó atomhulladék ellen tüntettek, annyira, hogy ki is siklott a szerelvény. Rengeteg idegen szivárgott be az országba. A munkanélküliség ijesztő méreteket öltött. A 34,5 millió aktív munkaerőből a legfrissebb hivatalos adatok 4,7 millió munkanélkülit tartanak számon. A reális adat a helyiek véleménye szerint 7 millió munkanélkülire tehető, de közülük több mint kétmilliót átképzésre írtak be. Nürnbergben a munkanélküliek száma elérte a 62 000-et, ami a legutóbbi 10,4%ról 12%-ra ugrott. Mindezen problémák mellett a kívülálló egy tökéletesen működő, tiszta, precíz országgal ismerkedhet meg. Átlagfizetésük pedig a romániai szint 30- szorosa... Hamarosan Ausztria is az Európai Unió tagja lesz és akkor a Schengenvízummal lehet közlekedni ebben az országban is, nem kell külön osztrák tranzitvízum. Ez hivatalosan 1997. július 1 -től lép életbe, de az osztrák vámosok ezt 1997 októberében látják megvalósíthatónak. bíró Sándor Nyitott szemmel Európában