Hargita Népe, 1997. május (9. évfolyam, 83-104. szám)
1997-05-01 / 83. szám
Milyen érzések kínozhatnak egy szülőt, aki négy esztendeje várja, hogy kinyíljon az ajtó és belépjen rajta a fia? A nagyobbik, aki az ő nevét viseli, aki az élet rendje szerint megnősül, gyerekeket nemz, közöttük egy fiút, aki ugyancsak Jánosi József névre hallgat majd, s ha nem is lakik a Mikes Kelemen utca 6 szám alatt, szakasztott az apja, vidám és egészséges, nem agresszív vagy iszákos, hanem szülőszerető, az iskolában, az életben egyaránt megállja a helyét. Mint tette vagy teszi a’ székelyudvarhelyi if. Jánosi József aki július 1-én lesz huszonöt éves. Azaz lenne, ha ék Az édesapja még mindig reméli, hogy fia hazatér. Bár nem veszi készpénznek amit a javasasszonyok mondanak, mint aki utolsó szalmaszálba kapaszkodik, felkereste néhányukat. Nos, egyikük megjósolta, hogy Józsi az Amerikai Egyesült Államokban él, kocsibalesetet szenvedett, elvesztett , míg emlékezőtehetségét, de meg-, gyógyul és hazajön. Ez tartja benne a reményt és atyai ösztöne is azt súgja, hogy "amennyiben nem gyilkolták meg, úgy előbb-utóbb hazakerül. " - 1992 karácsonya előtt voltam nála, akkor láttam utoljára. Gyálon lakott, Pest megyében, G. Ferenc kollégájával egy idős házaspárnál béreltek lakást. Józsi faipari szakiskolát végzett Udvarhelyen, gondolta, Magyarországon gyűjt egy kis pénzt, kocsit vesz, s aztán hazajön. Nem elleneztem, hogy autót vegyen, inkább azt tegye, mintsem eligya a keresetét, mint teszik manapság sokan. A karácsonyt ott töltötte, a kollégákkal. Hogy szavamat ne felejtsem, Pestlőrincen, a Balassi Bálint utcában dolgozott egy asztalosműhelyben, január elején még kaptunk tőle egy levelet, az volt az utolsó kapcsolat vele. Februárban, amikor sógorom elment, hogy meglátogassa, Feri azt mondta, három hete nem látta Józsit. S amikor sógorom megkérdezte, hogy miért nem jelentette a rendőrségen vagy írta meg nekünk, merthogy neki is Bethlenfalván laknak a szülei, csak annyit válaszolt, hogy nem volt időm. Másnap, vagyis február 9-én buszra ültem, Feri furcsán Jógádon, hosszas unszolásomra jött csak el velem a rendőrségre, hogy bejelentsük Józsi eltűnését. Ferivel a tavaly ősszel még találkoztam Udvarhelyen, de nem állt szóba velem. Állítólag megkapta a magyar honpolgárságot és az anyaországban telepedett le. Amikor legutóbb itthon volt, kihallgatták az udvarhelyi rendőrségen, de azt mondták utólag, hogy semmi nyomravezetőt nem sikerült kiszedni be kételyek között tőle. Én nem gyanúsítom őt, de furcsa, hogy ennyire megváltozzon valaki. A fiam pénzéről sem kérdeztem soha. " Az 54 esztendős Jánosi József azóta minden követ megmozgatott, mindent elkövetett, amit egy szülő csak tehet, hogy felkutassa fiát. Pesten az üzletek kirakataiba ragasztotta Józsi fényképét, személyi adataival együtt. Eljárt az ausztráliai és amerikai nagykövetségekre, a Vöröskereszthez, jelentette fia eltűnését a Magyarok Világszövetségénél, a különböző sajtóorgánumoknál. Még Józsa Erikával is sikerült felvennie a kapcsolatot, aki az egyik ausztráliai lapban közölte az esetet. RMDSZ- szenátorok, újságírók segítettek neki beadványokat fogalmazni, többször járt a budapesti rendőrkapitányságokon, ahonnan azt a választ kapta, hogy fia egyes információk szerint Ausztráliába távozott. Hogy ne adott volna hírt, hisz sosem volt közöttük nézeteltérés, azt ő nem tudja, nem is akarja elhinni. Mások szerint egy kanadai cég szerződtette munkára, de mint kiderült, fantomcég volt, mint ahogyan hamisnak bizonyult a hír is. A Hargita Megyei Rendőrségen arról tájékoztattak, hogy az Interpol foglalkozik az üggyel, egyébként a budapesti rendőrfőkapitányságra tartozik. A fiú szüleihez írt leveleit viszont itt őrzik, ide várják az Interpol visszajelzését is. Nos, úgy tűnik, ezzel a kör be is zárult, ifj. Jánosi József eltűnése pedig továbbra is rejtély, mint annyi más, amelyek főszereplői jobbára fiatalemberek. Amíg nincs holttest, addig az eltűnt él, az esetleges gyilkosra nem lehet rábizonyítani tettét - mondotta Aristide Grigoriu alezredes. Az eltűnés időpontjától számítva, amit az apa 1993. január 18—19-re jelölt meg, a bíróság öt év után eltűntnek, rá egy évre halottnak nyilváníthatja az illetőt, amennyiben a közvetlen hozzátartozó ezt kérelmezi. Legalábbis a romániai jogszabályok szerint. Csakis ezután írhatják le az ügyet. De kérdem én, melyik szülő választja ezt a megoldást - hacsak nincs halálos ágyán és nem kényszerítik rá az örökösök - anélkül, hogy látná gyermeke holttestét, hamvait? És melyik nem reméli, hogy előbb-utóbb megszólal valaki(k)ben a lelkiismeret, és feltárják a történteket, esetleg születnek mifelénk is Columbók, ha mindjárt klónozással is. AMBRUS EDIT Bérekről kendőzetlenül (Folytatás az 1. oldalról) jegyezték, ahol az átlagos nettó bér 359 103 lej volt. Ami megyénket illeti, a bérezés trendje nagyjából megegyezik az országoséval, ám az átlagbér annál valamivel alacsonyabb, ami az adott iparszerkezettel magyarázható (nagyobb részarányt képviselnek a viszonylag alacsonyabb bérszintet realizáló ágazatok. Érdemes egy pillantást vetni a bérek rangsorára. Köztudott, hogy az országos minimálbér 150 000 lej. Az áprilisi kiigazítás után a költségvetési szektorban az 1-es besorolású szakképzetlen munkás bére 249 033 lej, egy gépíró-titkárnőé 324 300, s így tovább él a minisztériumi igazgató(k)ig, akik fizetése (a besorolási, nem számítva az esetleges vezetői illetményt vagy érdembért) 655 810 lej. És mennyi egy tisztségviselőé? Az államtitkárok besorolási bruttó bére (köznyelven alapfizetés) 1 531 650, egy miniszteré 1 668 500, a kormányfőé 2 079 050, az államelnöké pedig 2 708 560 lej. (Még egyszer hangsúlyoznánk, hogy ezenkívül jogosultak a törvény megszabta különböző illetményekre.) Ezek lennének a legnagyobb fizetések országunkban? Távolról sem, hisz a fenti rangsorolás a költségvetési szektorra vonatkozik (azért mutattuk ezt be, mert a vonatkozó kormányhatározatok alapján pontosan kimutathatók, azaz ismeretesek a bérszintek). Az állami- és magántőkéjű cégek, autonóm ügyigazgatások, bankok stb. esetében különböző bérszintek pontos kimutatása már körülményesebb, hisz azokat bizalmasként kezelik, s erre vonatkozóan a statisztikai adatok is csak különböző kategóriákat ölelnek fel. Annyit azonban tudni, hogy a szóban forgó szférákban a vezetői (menedzser, vezérigazgató, elnök stb.) bérek 2,5-10 millió lej közt mozognak. (Az érdekesség kedvéért: 10 millió lejes bruttó bér esetében az adó 5 480 986 lej, s következésképpen a nettó bér 4 519 014 lej.) Összegezve: áprilisban a hazai fizetések alsó és felső szintje között mintegy 9,8 millió lej különbség lehetséges ( 150 ezer - 10 millió lej), s a becslések szerint a bruttó átlagbér 700 ezer lej körüli lesz. Igen nagy (egyes szakértők szerint túlontúl nagy) ez a szórásmező, de az is idetartozik, hogy a nettó bér esetében a különbség nyásabb képet fest (150 ezer lej minimum, 539 ezer lej átlag és 4,5 millió lej maximum). Ugyancsak a számítások szerint, az 1997. áprilisi nettó átlagbér mintegy 44 százalékkal lesz nagyobb, mint az 1996 októberi, s ugyanezen időszakban a fogyasztói árak várható növekedése 115 százalékos. A vásárlóerő sajnos, ezzel egyidejűleg tovább csökken. Társadalmi konzultatív bizottság alakult A román kormány 89 számú határozata értelmében tegnap megyénkben is megalakult a Társadalmi Dialógus Konzultatív Bizottsága. Ennek vezetője Sarca Mihai alprefektus, a kormányhatározatban megszabott összetételből kimaradt a megyei tanács, ám utólag ezt a hibát kiigazították: a bizottság tagja Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke is. A közigazgatás, szakszervezetek és a patronátus képviselőiből összeálló bizottság célja az esetleges konfliktushelyzetek, szociális-társadalmi feszültségek megelőzése avagy megoldása. A bizottság tevékenysége konzultatív jellegű lesz. Amint azt az alprefektus elmondta, két héttel ezelőtt Bukarestben a minisztériumok, illetve szakszervezetek vezetőivel tartott találkozón elhangzott, hogy ezeknek a bizottságoknak fontos szerepük lesz a reformprogram megvalósítá■sában. Az ülésen azonnal szóba is került az a szociális probléma, mely az utóbbi hetek történései alapján valószínűleg exkluzivitásra tör. A jelenlevő Molnár Gyula, a balánbányai kitermelés igazgatója ugyanis elmondta: ha szociális bombáról beszélünk, ez Balánon valóban létezik, és félő, hogy a helyzet súlyosbodása esetén a helyzet kicsúszik az ellenőrzés alól. A baláni igazgató figyelmeztetett, a közelmúltban (még a választások előtt) már két alkalommal voltak spontán megmozdulások, a bányászok a föld alatt maradva fejezték ki tiltakozásukat. Molnár úr azt is elmondta, hogy más, rezet termelő országokban a bajánihoz hasonló kitermelést nem lenne érdemes működtetni. A TDKP 15 napon belül fogja véglegesíteni működési szabályzatát, a bizottság havonta ülésezik majd - de sürgős esetekben rendkívüli ülést is tarthatnak. Remélhetőleg erre nem lesz szükség, ámbár Zsombori Vilmos, a Megyei Tanács alelnöke közölt néhány riasztó adatot: megyénk több, összesen mintegy 15 ezer embert foglalkoztató nagyvállalata több mint 40 milliárd lejes tartozást halmozott fel, magyarán szólva veszteségesek. Átszervezésük pedig valószínűleg nem lesz feszültségmentes. SZONDY ZOLTÁN Irodalmi körünk - a Profán - nem a szentségtelenséget, a fertőzöttséget képviseli, hanem a másság és a beteges konzervativizmustól való elhatárolódást szolgálja az alkotói szellem és a szigorú kritika függvényében - írja Farkas Welmann Endre főszerkesztő a székelyudvarhelyi Profán Irodalmi Kör havilapjának, az Alteregónak első számában. Ismert és kevésbé ismert szerzők mutatkoznak be a lapban: Majla Sándor, Főcze Kornélia, Sándor Éva, György Andrea, Pap Viola, Benkő J. Zoltán versei mellett Szakács István Péter, Buzogány Árpád prózája olvasható, de van recenzió és kulturális eseménynaptár is. Nemet a provincializmusra, értéktelenségre, igénytelenségre és középszerűségre - vallják a szerkesztők. Az Alteregó - a másik én - szándéka szerint többet kíván nyújtani a hétköznapi értelmezéseknél. Hajtást nem adunk Virágüzlet több van Csíkszeredában, a legvonzóbb kirakat mégis egy autósbolté. Másfélkétméteresre nőtt ott egy nem tudom hogy hívják folyondár, telistele élénk virágokkal. (Mi tagadás, sokáig művirágnak néztem, s csak a lehullott szirmok láttán változtattam véleményemen.) Nem csoda, hogy az utóbbi időben gyakoriak a hölgylátogatók az autósüzletben. Minap is mosolyogva lépett be a gyengébbnek mondott nem egyik képviselője, illedelmesen köszönt, ám az elárusító fiatalember válasz helyett rárivallt: - Olvassa el a feliratot a sarokban! Mit tehetett egyebet a megszeppent hölgy, elolvasta: "Hajtást nem adunk! " Feledve az udvariatlan fogadta-tást, kirobbant belőle a kacagás: - Honnan tudta, hogy hajtásért jöttem? Mire fel az elárusító, most már kissé udvariasabban, magyarázkodásba kezdett: - Ha egy hölgy mosolyogva lép be egy autósüzletbe, melynek kirakatában történetesen szép virág nyílik, biztosan nem gumiabroncsot kíván vásárolni. Naponta legalább húszan jönnek hajtásért, ezért a felirat. Igaza lehet. Végül mégis megenyhült, majd ha szétszedjük, nézzen be... Addig is a virágüzletesek figyelmébe ajánlom az esetet. Piacgazdaság felé tartunk, ne engedjék magukat lekörözni egy autóboltos által, bizonyára jó üzlet lenne a nem tudom hogy hívják virág termesztése. BORBÉLY LÁSZLÓ r Útkeresések tanújelei A Golden Gallery kiállítása Napjainkban, amikor számos új műtípus jött, jön létre, amikor megannyi új műalkotás-státus, forma és minőség megszületésének lehetünk tanúi, a trend diktálta, divatszerű művészeti áramlatok viharos zajlásának időszakában különös fénytörésbe kerülnek azok az alkotások, amelyek a tradicionális kifejezésmódokkal teremtenek, tartanak kapcsolatot. Múlt péntekena Csíkszeredai Golden Gallery-ben valami efféle festményeket szemlélhettünk meg. Berszán- Márkos Zsolt és Pattantyús-Ábrahám Zoltán, a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola ötödéves hallgatói paradox módon, a hagyományokkal szakítva vállalkoztak a hagyományok megőrzésére és megújítására, úgy, hogy tiszteletben tartottak alapvető jellemzőket, konvencionális műbefogadó viszonyokat. Megmarad a képsík, vászon vagy fatábla, az olajfestés-technika és megmarad valamifajta leképzés- és ábrázolásigény is. Pattantyús-Ábrahám Zoltán képeit szemlélve a látásmódra kell figyelnünk, az ironikus, gúnyos színezetű, enyhe abszurditásba hajló szituációk megteremtésére: mindehhez elég számára néhány szín, egzotikus állat, indiánportrék nagy képkivágásban, amelyek egy valamikori hétköznapi látványhoz (egykori vadászmezőkhöz) kötődnek, de amelyek mintha mégsem a normális létezésmódot reprezentálják. Technikája, bár érdekes (a képeivel hol a rézkarc vonalsűrűségét idézi, hol a csurgatott kötőanyag által mozgatja meg a felületet), az elmélyülés hiányának is példája, öncélú bravúrt sejtet. Berszán-Markos Zsolt képeinek a lelke a téma, és a téma a táj, s a tájban lejátszódó történés, a tájban rejtőző jelenség. E természet tükörben azonban idilli jelenetek helyett arányok, nézőpontváltozások jelzik a sűrűsödési pontokat, a gócokat, feszültségeket. A jelentések módosulnak, mintha átértelmeződnének; a felülnézetekre, a rálátásokra figyelhetünk, az egyegy kép által feltételezett többirányú szemlélődő helyzetre, a dolgok, a jelenségek egy kompozíción belüli körüljárására, kibontására. A képek nem ringatnak el, inkább nyugtalanítanak, a színek legyenek bár tündöklők vagy tompítottak, egymáshoz való viszonyukban tobzódnak, vidámak: a felület virul, vibrál. Kevés híján két esztendővel ezelőtt, a Virág utcai galériában láthattuk alkotásaikat, akkor kifejeztük reményünket: érdekes lenne megvizsgálni néhány év múlva, újabb generációs metszettel, hová jutottak el, mit valósítottak meg a most még diákok, íme, a várt találkozás bekövetkezett. SZATMÁRI LÁSZLÓ