Hargita Népe, 1998. február (10. évfolyam, 25-48. szám)
1998-02-02 / 25. szám
Egyezmény a kisebbségek védelméről Az Európa Tanács 13 tagországában vasárnap életbe lépett a kisebbségek védelméről szóló nemzetközi egyezmény. További 5 tagországban május elsejével válik hatályossá a konvenció. Az 1993-ban aláírt egyezmény előirányozza a nemzeti kisebbségek hátrányos megkülönböztetésének beszüntetését, és szavatolja, hogy ezek a csoportok szabadon gyakorolhatják politikai, kulturális és vallási jogaikat. A konvenció február elsejétől érvénybe lépett Horvátországban, Cipruson, Dániában, Észtországban, Finnországban, Németországban, Magyarországon, Moldovában, Romániában, San Marinóban, Szlovákiában, Spanyolországban és Macedóniában. Olaszországban és Liechtensteinben március elsejétől. Csehországban április elsejétől, míg Nagy-Britanniában és Ukrajnában május elsejétől válik hatályossá. Jelentés az emberi jogokról Az amerikai külügyminisztérium szokásos éves emberi jogi jelentését pénteken hozták nyilvánosságra. A beszámoló általánosságban leszögezi, hogy az emberi jogok szándékos megsértésének és eltiprásának gyakorlata tavaly is folytatódott, helyenként romlottak az állapotok. A külügyminisztérium egyebek között Kínát, Oroszországot, Nigériát, Törökországot, Észak- és Dél-Koreát, Burmát, Kubát, Indonéziát, Irakot, Iránt és Líbiát állította pellengérre. Romániáról a dokumentum leszögezi, hogy a kormány alapvetően tiszteletben tartja az emberi jogokat, de továbbra is vannak súlyos problémák. Utal az őrizetesekkel szembeni tettlegességre és a cigányokkal szembeni, erőszakos formát is öltő megkülönböztetésre. A beszámoló szerint tavaly nem fordultak elő erőszakos cselekmények a magyar kisebbséggel kapcsolatban, és a magyar-román alapszerződésben rögzített feladatok nagy része teljesült. A jelentés azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az anyanyelvű oktatás bővítését szolgáló törvénymódosítás nem csupán a nacionalista ellenzéki szervezetek, hanem a kormánykoalícióban részt vevő bizonyos pártok részéről is ellenállásba ütközött. Akció három héten belül két, de legkésőbb három héten belül várható a közös brit-amerikai katonai fellépés Irak ellen - írta a vasárnapi brit sajtó, név nélkül idézett diplomáciai forrásokra hivatkozva. A The Sunday Times által felvázolt forgatókönyv szerint a bagdadi rezsim nyilvánvalóan továbbra sem engedélyezi az ENSZ fegyverellenőreinek tevékenységét az „érzékenynek" minősített helyszíneken, s emiatt a Biztonsági Tanács hamarosan igen erőteljes hangvételű határozatot hoz Irak ellen. Ennek alapján a szövetségesek ultimátumot intéznek Szaddám Huszeinhez, megszabva egy közeli határidőt az együttműködés felújítására, s ennek eredménytelen elmúltával, a lejárat után két-három nappal kezdődik a közös katonai akció - írta az első számú brit vasárnapi lap. Csernomirgyin Jelcin elnökjelöltje A La Libre Belgique című lap szerint Borisz Jelcin orosz elnök Viktor Csernomirgyin kormányfőre utalt pénteken, amikor bejelentette, hogy kiválasztotta utódját. Szombati kommentárjában ugyanakkor a lap úgy vélte, hogy a váltás nem lesz akadálymentes. Az orosz államfő pénteken közölte, hogy 2000-ben nem indul el harmadik elnöki mandátumért. Bejelentette, hogy kiválasztotta utódját, de nem közölte annak személyét. A lap két árulkodó jelből vonta le azt a következtetést, hogy az utalás legnagyobb valószínűséggel Csernomirgyinre vonatkozik. Egyrészt Jelcin a bejelentéssel egy időben azt is hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a kormány 1999-ig, a következő törvényhozási választásokig a helyén maradna. Másrészt az államfő az utóbbi időben - nemzetközi szereplések alatt, így Davosban is - rendszeresen és nem éppen hagyományosan kettejük nevében beszél, a ,.Csernomirgyin és én" kifejezéssel kezdve felszólalásait. Cár-temetés Szentpéterváron Július 17-én Szentpéterváron, a Péter—Pál székesegyházban temessék el újra a cári család maradványait - javasolta Moszkvában megtartott utolsó ülésén az a különbizottság, amely az utolsó orosz uralkodó, II. Miklós és családtagjai földi maradványainak azonosításával és az újratemetés kérdéseivel foglalkozott. Az elnöklő Borisz Nyemcov első miniszterelnök-helyettes szerint II. Miklóst, a feleségét, három leányát, illetve közvetlen kíséretének tagjait sikerült minden kétséget kizáróan azonosítani a még 1991-ben Jekatyerinburg mellett feltárt tömegsírban. Nyemcov közölte, hogy a döntés joga Borisz Jelcin államfőé, aki minden bizonnyal hallgat majd a Romanov-dinasztia képviselőire, illetve az orosz ortodox egyházra is ebben a kérdésben. Az újratemetésre a cári család kivégzésének 80. évfordulóján kerülne sor a moszkvai állami bizottság javaslata szerint. I RÖVIDEN • Roman Herzog német államfő vasárnap reggel háromnapos hivatalos látogatásra Kirgizisztánba érkezett. • Hatalmas tiltakozó megmozdulásokat váltott ki Spanyolországban a legújabb politikai merénylet. Szombaton az ország déli részén fekvő Sevillában 350 000 ember vonult az utcákra, a baszkföldi Bilbaóban pedig - rendőrségi adatok szerint - 50 ezren, más becslések nyomán százezren néma felvonulással fejezték ki elítélő véleményüket a politikai erőszakról, melynek legújabb megnyilvánulásaként Sevillában agyonlőtték az egyik polgármester-helyettest és feleségét.A grúz határőrök kiképzésében való amerikai részvételről írtak alá megállapodást szombaton Tbilisziben a két ország képviselői. •Elkeseredett harcok folytak a szudáni kormányhadsereg katonái és a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) felkelői között az ország déli részén lévő Wau város birtoklásáért.Tíznapos küldetését befejezve, közép-európai idő szerint szombaton éjjel fél tizenkettőkor - az eredeti terveknek megfelelően - a Cape Canaveral-i (Florida) Kennedy űrrepülőtéren sikeresen leszállt az Endeavour amerikai űrrepülőgép.Legkevesebb 50 halottja és sebesültje van a szakadár libanoni síita vezető, Szobhi Tufajli sejk követői és a libanoni hadsereg egységei között a kelet-libanoni Baalbekben, a Bekaa-völgyben kirobbant összecsapásnak. • A Sri Lanka-i hadsereg alakulatai szombaton éjjel visszaverték a tamil lázadók nagyszabású támadását. A Jaffna-félsziget déli részén,Kilinochchi város közelében kirobbant heves összecsapásnak több mint 200 gerilla és 20 katona esett áldozatul. Bel-és külpolitikai ügyeletes: BORBÉLY LÁSZLÓ A VET FELHÍVÁSA Építsük fel Szentlászlót! Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának elnöke az alábbi felhívást juttatta el szerkesztőségünkbe: Január 15-én Horvátország keleti részeit, Dél-Baranyát és a Szerémséget elhagyták a békefenntartó csapatok. Az ENSZ-erők kivonulását követő napon Horvátország szuverenitása kiteljesedésének napján Szentlászlóra utaztunk. Szentlászló a balkáni háborús pusztítás gyászszimbólumává vált: mind a 472 házát és valamennyi középületét lerombolták. Tragédiájának története jelenkori történelmünk alig ismert, kíméletlen kegyetlenségű szelete. A hét évvel ezelőtti rombolás gyűlölői ma építésre gyülekeznek. “Falunkat felépítjük - segítséggel vagy anélkül!"-mondták Szentlászlótól Kórógyig és Harasztiig. Én azt mondom, hogyha már tétlenül és szó nélkül kellett ezen Árpád-kori falvak pusztulását végignéznünk-akkor most, amikor eljött a szabadulásuk napja és megadatott újjáépítésük lehetősége -, most nem hagyhatjuk őket újból magukra. Felhívással fordulok tehát elsősorban minden erdélyi magyar emberhez és köztestülethez: fogjunk össze, és építsük fel közösen Szentlászlót! Elsődleges kötelességünk ez nekünk, erdélyieknek, mert helytörténészek tanulmányai és a helybéli emberek neve egyaránt arról árulkodik, hogy gyepűvédő székelyek e falvak lakói. Másodsorban a világ magyarjaihoz fordulok ugyanazzal a felhívással: építsük fel Szentlászlót! Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői az alábbi nyilatkozattal válaszoltak a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társaságának felhívására: Alulírottak, az erdélyi történelmi magyar keresztény egyházak elöljárói, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága felhívását követve, elhatároztuk, hogy a balkáni háborúban elpusztult Árpád-kori települési Szentlászló felépítésében tevőlegesen részt veszünk. Fi falut négy napig tartó ostromgyűrűbe fogta, és ellene nehéztüzérséget vetett be az agresszor. Ez a nemtelen támadás sem tudta elpusztítani a faluvédő férfiakat, akik kitörtek az ostromgyűrüből és megmenekültek. Ma, hét év múltán szeretnénk a települést újraépíteni. Vállaljuk, hogy híveink között gyűjtést szervezünk Szentlászló megsegítésére, és felépítjük a háborúban szétlőtt templomot. Ugyanakkor felhívással fordulunk minden erdélyi magyar emberhez, bárhol éljen a világon, kövesse példánkat az adakozásban. Az 1998 tízkereszt havában keltezett nyilatkozat aláírói Jakubinyi György római katolikus érsek Gyulafehérvár: Csiba Kálmán erdélyi református püspök Kolozsvár: Tempfli József római katolikus megyés püspök Nagyvárad: Tőkés László királyhágómelléki református püspök Nagyvárad: Reizer Pál római katolikus püspök Szatmárnémeti: Mózes Árpád evangélikus püspök. Kolozsvár: dr. Czirják Árpád római katolikus érseki helynök Kolozsvár és dr. Szabó Árpád unitárius püspök Kolozsvár. A Haraszti utcasor még a szerb támadás előtti időkből. A szomszédságában levő Szentlászló hasonló képet mutatott, most összmagyar összefogással lehetőség nyílik az egykori falukép helyreállítására. Szentlászló (Lastovo) horvátországi település Kelet- Szlavóniában. Az Árpád-korban alapított falu a hajdani Verőce vármegye eszéki járásában található. Szentlászlónak 1911-ben 2020 lakosa volt, zömében magyarok, kisebb számban németek és horvátok. A település a történelem viharait átvészelve, egészen a szerb ostromig megőrizte magyar jellegét. ■ KALEIDOSZKÓP Újabb kivégzések Kínában Január végén 14 bűnözőt végeztek ki Kína északi liopej tartományában -jelentette egy helyi napilap. Az elítélteket, akik a lap szerint veszélyeztették a társadalmi rendet, két menetben végezték ki, január 20-án és 2 -én a tartomány két városában, Csinhuangtaóban és Langfengben - írta az AFP. A kínai lap szerint a kivégzések lehetővé tették a lakosság nyugalmának biztosítását a kínai újév (január 28.) idején. A beszámolóban nem esett szó az elítéltek ellen emelt vádakról. A kínai sajtó ugyanezzel indokolta a múlt hónapban 89 halálra ítélt kivégzését Pekingben. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet tavaly augusztusi becslése szerint 1996-ban naponta átlagosan 17 embert ítéltek halálra Kínában, azaz összesen több mint 6100-at. Ezek közül az AI adatai szerint 4367-et ki is végeztek. Jelcin 67. születésnapja Szűk családi körben ünnepelte vasárnap 67. születésnapját Borisz Jelcin orosz államfő. Felesége, Naina Jelcina az orosz sajtónak azt nyilatkozta, hogy lévén nem kerek az évforduló - csak a család gyűlt össze a Moszkva melletti elnöki rezidencián, s az ünnepi menüben lesz káposztás pirog, illetve Jelcin kedvence, diótorta is. Jelcin 1931. febuár elsején látta meg a napvilágot Butka faluban, a szverdlovszki területen, földműves család gyermekeként. Politikai karierje is Szverdlovszkhoz (a mai Jekatyerinburghoz) fűzi, hiszen e terület párbizottsági titkári posztjáról került Moszkvába a peresztrojka éveiben. A gorbacsovi vezetéssel 1987-ben összekülönbözött, s csak két év múlva tért vissza a politikába, amikor megválasztották a Szovjetunió népi küldöttének. Jelcin 60. születésnapját is e funkcióban ünnepelte, akkor is Moszkva mellett, de egy üresen álló úttörőtáborban szervezett hajnalig tartó mulatságot volt diáktársai, közvetlen munkatársai és barátai számára. Magyar holdautó Hétfőn 70 éves Pavlics Ferenc, a holdautó tervezője. 1928-ban született a Rába melletti Balazsameggyesen. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben diplomázott. 1950- 56-ig a budapesti Gépészeti Tervező Intézet tervező mérnöke volt, 1952-től 56-ig tanársegéd az egyetemen. 1956-ban elhagyta Magyarországot és az Egyesült Államokban telepedett le. Itt előbb a michigani egyetemen szerzett magiszteri képesítést, majd 1957 60 között az amerikai hadsereg detroiti tank- és gépkocsiszertár parancsnokságának kutatómérnöke volt. 1960-67 között hasonló beosztásban volt a General Motors gyár védelmi kutatóintézetében, ahol a gépkocsi-tervezés élvonalába került. 1967-től a Santa Barbara művek elektronikai részlegének műszaki igazgatója. Kutatási területe elsősorban mellékúti járművek fejlesztése, a Hold felszínére szánt járművek alkalmazásának vizsgálata, a mozgékonyság, valamit a szállítási problémák elemzése. Ő vezette a NASA laboratóriumában a Holdon kutató jármű tervezését, amely a világ első földön kívüli terepjáró gépkocsija volt. Megmarad-e Ausztrália a koronának? II. Erzsébet angol királynőnek van miért aggódnia azzal kapcsolatban, hogy az ausztrál alkotmányügyi tanács hétfőn dönt arról, tartsanak-e népszavazást a köztársasági államforma bevezetéséről írja kommentárjában a dpa hírügynökség. Amennyiben Ausztrália az esetleges népszavazás eredményeként a köztársasági államformát választaná, úgy az a végső elszakadást jelentené az „anyaországtól", Nagy-Britanniától, amely 210 évvel ezelőtt fegyenctelepek létesítésével elindította az ötödik kontinens benépesítését európaiakkal. Ausztrália ez idő szerint alkotmányos monarchia, a Brit Nemzetközösség (Commonwealth) tagja. Államfője II. Erzsébet angol királynő, akit főkormányzó képvisel. Személyére az ausztrál kormány tesz javaslatot. HARGITA NÉPE- közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: BORBÉLY LÁSZLÓ (főszerkesztő), FERENCZ IMRE, NECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN, SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csíkszereda, Szentlélek u. 45 sz. Levélcím: 4100 - Csíkszereda, Pf. 36. Tel.: (066)-123507 - tájékoztatás ( 15—08 óra között üzenetrögzítő), (066)-123633 - reklám, ügyvitel. Telefax: (066)—171322. A lap bel- és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Rompres hírügynökségek információinak felhasználásával készül. Számítógépes szedés, tördelés Hargita Népe Alapítvány Nyomás: Europrint Kft.