Hargita Népe, 2001. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-02 / 77. szám

Hétfői SPORT 14. (178.) SZÁM 2001. április 2. Szerkesztők: DOBOS LÁSZLÓ SZONDY ZOLTÁN KOVÁCS ATTILA A Fradi­­múzeumban Serlegek, énnek, mezek, pla­kátok, régi futballcipők, újság­kivágások között, tiszteletadó néma csendben nézelődöm az Üllői úti FTC-stadion lelátója alatt, berendezett Fradi-múze­­umban. Nagy Béla, a Ferencvá­ros krónikása a múzeum legfris­sebb kiadványát nyomja kezem­be, címe: A Fradi Bécsben, 1901-2001. És már mindjárt az első oldalon ez olvasható: „1901. március huszonnegyedi­ke az első Fradi futballmeccs napja. Bécsben nem - de Buda­pesten sem - érezték át a sport­történeti esemény jelentőségét, bár a hazai sajtó azért becsülte a fradistákat, hogy egyáltalán el­mentek a biztos vereségbe, a Császárvárosba...” A mérkőzés ugyanis 9-0-ás hazai sikerrel zá­rult. Feleszmélek: a sors úgy hozta, hogy épp száz évvel a zöld-fehérek első hivatalos mér­kőzése után beléphettem a Fradi Futball Múzeumba, ráléphettem a stadion gyepére, fényképet ké­szíthettem az alapító Springer szobra előtt. Aztán a gondolatok szintén Bécsbe szálltak, a statisz­tikák szerint ugyanis itt játszotta legtöbb nemzetközi mérkőzését a csapat, és itt nyerte 1928-ban az első európai kupáját a Ferenc­város, a legendás KK-t. A gondo­latok továbbfutkosnak fejem­ben, és a Csíkszeredai Sportklub jut eszembe. Nemegyszer történt meg, hogy vendégeimnek a csíki hokiról kellett meséljek, de Sportklub-múzeumba nem tud­tam elvinni, nem ajándékozhat­tam meg a klub időszakos kiad­ványával, jelvényével vagy zász­lójával. Nem volt honnan meg­vásárolni. Talán ideje lenne, hogy valaki erről is gondoskod­jon. Mindenképpen megérné. DOBOS LÁSZLÓ |-------------------------------------------­ ■ A-OSZTÁLY, 18. FORDULÓ Döntetlen a szuperrangadón Látványos, fordulatokban gazdag mérkőzésen szerezte meg első ta­vaszi győzelmét a brassói csapat. Botrányba fulladt Suceaván a Craiova vendégszereplése, a hazaiak több óriási helyzetet hagytak ki, egy szabályosnak tűnő góljukat nem adta meg a játékvezető - emiatt húsz percig állt a játék­. Hevesen reklamáltak a medgyesiek is bákói vendégsze­replésük után - a kisesési rangadó elvesztéséért a játékvezetőt okol­ták. A Petrolul hazai veresége után a nézők nem a bírót, hanem a klub vezetőségét okolták, az ősszel még második Petrolul idén még pontot sem tudott szerezni. Ellentétben a Rapiddal, mely több játékossal erősödve, biztosan győzött vasár­nap és jó esélyekkel pályázik egy nemzetközi szereplésre jogosító helyre. Eredmények:­­ Brassói FC - Bukaresti FC Naţional 3-2 (0-1)­­gólszerzők: Buga (64. és 86.), Vaskó (88.), illetve Răducan (8.), Radu 79.)/ • Foresta Suceava - Universitatea Craiova 0-0 • Rákói FCM - Medgyesi Gaz Metan 2-1 (1-0) /gólszer­zők: Cursaru (44. és 75.) illetve Dragulin (52.)/ • Petrolul Ploieşti - Oţelul Galaţi 0-1 (0-1) /gól­szerző: Pitu (37.)/ • Ceahlăul Piatra Neamţ - FC Argeş Piteşti 3-0 (1-0) /gólszerzők: Axinia (20), Enache (51., 76.)/ • Besztercei Gloria - Astra Ploieşti 4-3 • Bu­karesti Rocar - Bukaresti Rapid 0- 2 (0-1) /gólszerzők: Barbu (6.), Pancu (46.)/ • Dinamo - Steaua 1- 0 (0-0) /gólszerző: R. Niculescu (81 p. - öngól)­. 1.Steaua 18 11 4 3 31-18 37 A következő forduló (április 7.) műsora: Steaua - Rocar, Oţelul - Dinamo, FC Argeş - Bákó, Medgyes - Petrolul, Naţional - Beszterce, Astra - Foresta, Craiova - Ceahlăul, Rapid - Brassó. 2.Dinamo 18 94 5 35-29 31 3.FC Arges 18 85 5 24-23 29 4.Rapid 18 77 4 21-15 28 5.Craiova 18 84 6 20-21 28 6.Foresta 18 76 5 32-28 27 7.Petrolul 18 83 7 22-18 27 8.Brassó 18 83 7 16-15 27 9.Beszterce 18 83 7 29-29 27 10. Otelul 18 65 7 21-22 23 11.Rocar 18 72 9 27-32 23 12. Astra 18 63 9 21-22 21 13.(eahlaul 18 56 7 22-29 21 14.National 18 6210 24-29 20 15.Bákó 18 54 9 22-28 19 16.Medgyes 18 1710 11-20 10 Hengerelt a Kercsó-csapat A II. érték­csoportú jég­korong-világ­bajnokságra készülő ma­gyar válogatott 9-0-ra legyőzte Horvátorszá­got Székesfehérváron. Ma­gyarország - Horvátország 9- 0 (1-0, 5-0, 3-0). Gól­ütők: Orsó (7., 39.), Ocskay (24.), Kangyal (27.), Simon (37., 49.), Báli (38 ), Vas J. (46.), Ladányi (53.). Kereső Árpád szövetségi kapitány együttese az április 16-án kezdődő grenoble-i vb előtt 4-én és 5-én Szlovénia, 10- én pedig újra Horvátor­szággal találkozik. Román hokisiker Bukarestben A román válogatott fölényes sikerével zárult Bukarestben, a fel­nőtt jégkorong-világbajnokság III. értékcsoportja B-alcso­­portjának küzdelemsorozata. A Florian Gheorghe és Marius Gliga edzők által felkészített együttes veretlenül nyerte a tor­nát, így jövőben az I. divíziónak nevezett II. értékcsoportban in­dulhat. A szombat-vasárnapi mérkő­zéseken: Románia — Izrael 7—2 (1-1,5-1,1-0). Gólszerzők: Ele­kes 3, Vargyas, Dimache, Gera és Andrei, illetve Eizenmann és Buchner. Románia - Jugoszlá­via 6-1 (1-1, 4-0,1-0)­­gólszer­zők: Kósa, Elekes, Borsos, Ador­ján, Moldován és Herlea, illetve Prokec Szilasi Csaba/. További eredmények: Bulgária - Belgium 5-1 (1-1, 3-2, 1-1), Jugoszlávia, - Mexikó 13-0 (4-0, 7-0, 2-0), Belgium - Mexikó 13-0 (2-0, 9-0, 2-0), Izrael - Bulgária 5-1 (2-1, 0-0, 3-0). A III. értékcsoport B-alcsoport­ja küzdelmeinek a spanyolországi Majadahonda ad otthont, április 1-7. között. A részt vevő együtte­sek: Korea, Spanyolország, Ausztrália, Dél-afrikai Köztársa­ság, Izland és Új-Zéland. 1. Románia 5 5 0 0 46:4 10 2. Izrael 5 4 0 1 21:11 8 3. Jugoszlávia 5 2 1 2 24:13 5 4. Bulgária 5 2 0 3 21:25 4 5. Belgium 5 1 1 3 23:20 3 6. Mexikó 5 0 0 5 4:66 0 Nem estek ki a magyar fiatalok Bennmaradt a III. értékcsoport­ban - hivatalos nevén a divízió II-ben - a magyar ifjúsági (U-18) jégkorong-válogatott, miután a helyosztón fölényes győzelmet ara­tott a házigazda Litvánia ellen. A magyar csapat eredményei: Szlo­vénia - Magyarország 10-1, Len­gyelország - Magyarország 13-0, Horvátország - Magyarország 7-6 és Magyarország-Litvánia 11-1.A végeredmény: 21. Szlovénia, 22. Franciaország, 23. Lengyelország, 24. Észtország, 25. Nagy-Britannia, 26. Horvátország, 27. Magyaror­szág, 28. Litvánia. Szlovénia felju­tott a II. értékcsoportba (13-20. hely), míg Litvánia jövőben a IV. értékcsoportban folytatja. Itt szere­pel Románia is. I VÉLEMÉNYEK A SPORTKLUBRÓL A játékról, a néző szempontjából Szerintem a Sportklub lesze­­replésének a következő okai voltak: 1. Általam ismeretlen okokból a szezon közepén Mezei Imre lemon­dása, ami maga után vonta a fegye­lem meglazulását; a csapatnál arról senki nem akar beszélni, hogy mi volt az igazi ok az elnök távozására. 2. Ugyancsak nem megengedhe­tő az edzőcsere, akkor amikor a csa­pat a felkészülés csúcspontján van. 3. A felkészülés igen korai megkezdése. A bajnokság vége előtt a játékosok már megunják az egyhangú edzéseket, és renge­teg pénzbe kerül a jogdíj is. A Steaua két hónappal kevesebbet készül és mégis jobb. 4. Az edzéseken nincs fegyelem, az edzőknek nem volt sem techni­kai, sem pedig taktikai elképzelé­sük, továbbképzőre kell küldeni őket és képességi vizsgát kell beve­zetni számukra vagy lecserélni őket, mert nem megfelelőek. 5. A rossz felkészülés megmu­tatkozott már a Románia-kupa döntőn, amikor 6-0-ra kaptunk ki - de senkit sem érdekelt ez az eredmény -, ami után felelőségre vonás kellett volna következzen, ami a fizetéseken kellett volna megérződjön. Végül is úgy kap­ják a pénzt, ahogy dolgoznak(?!), és ez mindenkire érvényes kelle­ne legyen!!! 6. A mérkőzések 60 percet tar­tanak, és ezt akár gyenge, akár erős ellenféllel végig kell játszani. A jelszó: egy mérkőzést sem sza­bad elveszíteni! Sajnos az edző nem így nyilatkozott a tévében: azt mondta, hogy nem baj, ha egy-egy mérkőzést elveszítünk. 7. Egyhangú, unalmas a baj­nokság, és csak két ellenfelünk van, ezért barátságos mérkőzése­ket kellene játszani erős ellenfe­lekkel, de kellő időben, és nem augusztusban... 8. A fizikai, erőnléti felkészült­ség nagyon gyenge. Jól korcso­lyáznak, de nincs erő és kitartás, újabban kezdtek egyéniskedni, ami nem megengedhető. A jégko­rong csapatjáték, és ami a legfon­tosabb: egy az egészért, és az egész egyért kell legyen a jelszó! 9. Jól meg kell kötnie annak az alsóneműt aki játékos akar lenni, mert a jégkorong nem kis­asszonyoknak való. Félni nem szabad, gondolom érthető mire célzok... 10. A közönség viselkedését a játék színvonala és a bírók maga­tartása is befolyásolja, de ha jól játszik a csapat, akkor a játékve­zető nem lehet döntő tényező, annyi gólt kell lőni, hogy legyen amiből csaljanak is, sajnos ez így van, egyelőre... 11. Az önbíráskodást ne csinál­juk, a sérelmeinket írásban közöl­jük, és főleg idejében minden esetben a szakszövetséggel. 12. Kurkó elnök úrnak javaso­lom, hogy a pótjavadalmazás úgy legyen megoldva, olyan időpont­ban, hogy ne zavarja a játékosok tel­jesítményét és lelki egyensúlyát. A felsoroltak be nem tartása esetén még a 3. hely megszerzése is kétséges lesz a Sportklub szá­mára. TAMÁS ANDRÁS, Csíkszereda m■A ■c.. 1 MAGYAR LABDARÚGÓ NB I,9. FORDULÓ Szerencsével győzött a Dunaferr Mivel az MTK vasárnapi mérkőzése jóval lapzárta után ért vé­get, nem tudni, hogy megőrizte-e vezető helyét a Ferencváros, mely egy pontot szerzett utolsó két találkozóján. (63.), illetve Kabát (79.), Szili (88.)­ • Dunaferr SE - Video­ton 1-0 (0-0) /gólszerző: Tököli (90.)/ • Matáv Sopron - Debre­ceni VSC 2-1 (1-0) /gólszerzők: Varga K. (46.), Szabados (92.), il­letve Radojicic (89.)/ • Az MTK - Tatabánya és Újpest - Győr mér­kőzések lapzárta után értek véget. Zalaegerszegen 14 000 néző előtt zők: Németh N. (5.), Faragó az első negyedórában a ZTE irányí­totta a játékot. Ezt követően a zöld-fehérek fölénybe kerültek, több helyzetet is kidolgoztak, de a hazaiak, Túri kapussal az élen jól védekeztek és értékes pontot sze­reztek a bajnokesélyestől. Rang­adónak beillő mérkőzést játszott a címvédő, küzdelmes mérkőzé­sen valamivel több helyzetet ala­kított ki a Dunaferr, de nem sike­rült élnie a lehetőségekkel. A le­fújás előtti pillanatokban Tököli szerencsésnek mondható gólja tartotta Dunaújvárosban a három pontot. Sopronban, a kiesés szempontjából fontos mérkőzé­sen gyenge első félidő után a má­sodik játékrészben élénkebbé vált az iram, főleg a soproniak jó­voltából. A hazaiak több gólhely­zetet is kialakítottak, míg a deb­receniek szinte helyzet nélkül egyenlítettek az utolsó előtti percben. A hosszabbításban sze­rencséje is volt a soproniaknak. Eredmények: • Zalahús-ZTE - Ferencvá­rosi TC 0-0 • Kispest-Honvéd - Vasas DH 2-2 (1-0) /gólszer-Zárójelben az alapszakaszból hozott pontszámok. A következő forduló (április 6-8.) műsora: MTK - ZTE, Va­sas - FTC, Tatabánya - Újpest, Győr - Dunaferr, Videoton - Sopron, Debrecen - Kispest. 1. FTC 9 5 3 1 14-4 22 (4) 2. MTK 8 4 3 1 12-4 21 (6) 3. Videoton 9 5 1 3 14-7 18(2) 4. Győr 8 5 12 12-9 18(2) 5. Dunaferr 9 4 1 4 9-15 18 (5) 6. Újpest 8 4 0 4 14-16 17 (5) 7. Vasas 9 3 3 3 15-12 16 (4) 8. Kispest 9 4 2 3 18-15 15 (1) 9. ZÏE 9 3 3 3 12-12 13 (1) 10. Sopron 9 14 4 11-14 10(3) 11. Lombard 8 1 1 6 7-20 10 (6) 12. Debrecen 9 2 0 7 12-22 9 (3) Remember: Bajnokavató hangulat a Vákár Lajos Műjégpályán. A szurkolók szeretnének újra átélni ilyen pillanatokat. Fotó: SZILÁGYI ANDRÁS bbbbi a. 1

Next