Hargita Népe, 2007. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-01 / 26. szám
2 KM ORSZÁG-VILÁG Rajtaütés Angliában Az utóbbi hónapok legnagyobb terrorellenes rajtaütését hajtotta végre a brit rendőrség a belső elhárítással együttműködve az észak-angliai Birminghamben, ahol tegnap reggel nyolc személyt vettek őrizetbe. Meg nem erősített hírek szerint a lefogottak egy brit katona elrablására és kivégzésére készültek. Az akció a rendőrségi bejelentés szerint a nagyváros egyik „vegyes etnikumú”, zömmel muszlimok lakta negyedében zajlott, országos kiterjedésű terrorellenes művelet keretében. Magas rangú, név nélkül nyilatkozó biztonsági illetékesek ugyanakkor tegnap a BBC-nek azt mondták: a gyanúsítottak egy aktív szolgálatban álló, valószínűleg Irakból hazatért brit katona elrablását és kivégzését tervezték. Koszovó dönt A szerbiai kormányalakítás szempontjából kulcspozícióban lévő, Vojislav Kostunica ügyvezető miniszterelnök vezette párt tegnap egyértelművé tette: csak azzal hajlandó kormánykoalícióra lépni, aki kormányprogramként felvállalja, hogy Koszovó függetlenségének semmilyen formáját sem fogadja el, ellenségének tekinti azt, aki erre rákényszeríti, és aszerint alakítja vele a kapcsolatait. A Szerbiai Demokrata Párt- Új Szerbia (DSS-NS) koalícióa január 21-i parlamenti választáson a harmadik helyet szerezte meg, s 47 képviselőjével a mérleg nyelvét alkotja a 250 tagú szerb parlamentben. Vojislav Kostunica: Keresztbe tesz Koszovó függetlenségének TÁVIRAT □ Irán még évekre van attól, hogy működőképes nukleáris robbanótöltetet állítson elő - hangzott el a legnagyobb londoni stratégiai elemzőműhely tegnapi tájékoztatóján. □ Bűnösnek mondta ki tegnap egy tel-avivi bíróság Hájim Ramón volt izraeli igazságügyi minisztert szexuális zaklatás vádjában. □ A belügyminiszter bírálatáért kétévi börtönre ítéltek egy újságírót Azerbajdzsánban, a felettese pedig felfüggesztett szabadságvesztést kapott - közölte az illetékes bakui körzeti bíróság szóvivője tegnap. □ Felrobbant a csendes-óceáni úszó indítóálláson egy Zenit típusú ukrán hordozórakéta, amely a világ legnagyobb műhold-üzemeltető társaságának, a SES Globalnak egyik távközlési műholdját állította volna pályára - közölte tegnap Moszkvában a Roszkoszmosz, az orosz űrhivatal szóvivője. 2007. február 1. Mindennapjaink javulását várja Basescu Meggyőződését fejezte ki Traian Basescu elnök tegnap Brüsszelben, hogy országának egy hónappal ezelőtti csatlakozása az Európai Unióhoz valamennyi állampolgárnak egyaránt javulást hoz a mindennapokban. ____________ÖSSZEFOGLALÓ _________ Az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott ünnepi beszédében Basescu köszönetet mondott az uniós szereplőknek, köztük a tagságot sürgető és támogató tagállamoknak a belépés elősegítéséért, reményét fejezte ki, hogy országának részvétele az együttműködésben zavartalan lesz, és teljes támogatást ígért ehhez Bukarest részéről. Üdvözlőbeszédében e tekintetben kölcsönösségről biztosította őt Hans-Gert Pöttering, az EP új elnöke. Basescu felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy idén mások mellett Nagyszeben Európa egyik kulturális fővárosa. A várost példaként hozta a kisebbségekkel folytatott békés együttműködésre. Basescu arra is rámutatott, hogy az Európai Unió néhány államában még mindig nem tekintenek egyenrangú tagként a kelet-európai országokra, illetve azok lakosaira. Példaként azt hozta fel, hogy több országban csak korlátozásokkal tették lehetővé a román állampolgárok munkavállalását. „Az EU-csatlakozás ismertetésekor az ilyen típusú nehézségeket is el kell magyarázni a romániai lakosságnak” - emelte ki. Megerősítette, hogy Románia betartja valamennyi, a csatlakozási dokumentumokban rögzített kötelezettségét, tartja magát a közös értékekhez és alapelvekhez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes értékű, együttműködő tagja legyen az EU-nak. Kifejtette, hogy országa értéktöbbletet jelent az EU-nak, egyebek között azért, mert nagy piac, illetve mert gazdasági növekedése jóval magasabb, mint az Unió átlaga. Kiállt Basescu a nagy uniós projektek, mindenekelőtt a szunnyadó alkotmányos szerződés és a további bővítés mellett. Hangoztatta, hogy az EU-nak szüksége van átfogó alapszerződésre az integráció mélyítéséhez. Terítéken a feddhetetlenségi törvény A szenátus jogi bizottsága tegnap úgy döntött, hogy a feddhetetlenségi felügyelők nem rendelhetik el hivatalból szakértői vizsgálat elkezdését, ha szembeszökő különbségeket fedeznek fel a vagyon és a vagyonbevallás adatai között a vizsgált személy engedélye nélkül. A módosító indítványt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátorai támogatták, és 5 mellette és 4 ellene szavazattal fogadták el. Az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Párt (PD) szenátorai kisebbségben voltak, mivel Norica Nicolai liberális szenátor hiányzott az ülésről. Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es szenátor az ANI-törvényről szóló vitán elmondta, „a módosítás megszavazása annak a stratégiája, hogy megfosszák tartalmától a törvényt”. „Úgy vélem, ha megfosszuk az ügynökséget a hivatalból való szakértői vizsgálat kezdeményezésének lehetőségétől, ez nagyban csökkenti az intézmény hatáskörét” - mondta a jogi bizottság elnöke a vita végén. Paradox módon Kibédi Katalin, az igazságügyi minisztérium képviselőjének reakciója sokkal gyengébb volt - jegyzi meg a Mediafax, aki szerint Kibédi úgy vélte, hogy a módosítás csak „kiegészíti a törvény szövegét, és nem lesz feltétlenül negatív hatása a feddhetetlenségi felügyelő tevékenységére”. A bizottság ugyanakkor megszavazta Serban Nicolae PSD-szenátor egy másik módosító javaslatát, amelynek értelmében a vizsgálat csak a feljelentés által észrevételezett dolgokra szorítkozhat. Tehát a feddhetetlenségi felügyelő csak azt vizsgálhatja ki, ami a feljelentésben áll egy állami tisztséget viselő személy vagyona kapcsán. Ha más terhelő elemeket is felfedez, engedélyt kell kérnie az intézmény vezetőjétől, hogy ezeket kivizsgálhassa. A jogi bizottság úgy döntött, mindegyik parlamenti párt kinevez egy képviselőt az ANI vezetőségi testületébe, azaz az Országos Feddhetetlenségi Tanácsba. Kibédi Katalin azt javasolta, hogy a szenátorok fogadják el az eredeti szöveget,amely szerint Románia elnöke jelöli ki az ANI vezetőségét. A bizottság elutasította javaslatát, és az Országos Feddhetetlenségi Tanács hatáskörébe juttatta az elnök és az alelnökök megválasztását. Véleményezték a verespataki hatástanulmányt A verespataki aranybánya környezetvédelmi engedélyezésének jelenlegi helyzetéről tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit Korodi Attia, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkára. Korodi elmondta, a minisztérium átnyújtja a beruházónak az aranybánya környezetvédelmi hatástanulmányával kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket. Ezzel egy időben a tárca felszólította a beruházás tulajdonosát, hogy készítsen egy jegyzéket, amely tartalmazza a megoldási javaslatokat a környezetvédelmi hatástanulmányban megjelölt problémákra. Az államtitkár közölte, a 768 oldalból álló dokumentáció a minisztériumhoz beérkezett 5610 kérdést és véleményt, valamint a közviták során elhangzott 489 hozzászólást tartalmazza. A beruházás kapcsán feltett leggyakoribb kérdések az ülepítő szigetelésével, a biológiai sokszínűség fenntartásával, a kulturális örökség megőrzésével, valamint a helyi lakosság elköltöztetésével kapcsolatosak. Az elküldött dokumentáció megtekinthető a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium honlapján (www. mediu.ro). Tiltakozó magyar EP-képviselő. Levelet küldött Hegyi Gyula (MSZP) európai parlamenti képviselő John M. Fahey-nek, a National Geographic Society elnökének, és ebben mély megdöbbenését fejezte ki, hogy a kiadócég washingtoni székháza adott otthont a verespataki beruházó Mine your own business című, környezetrombolást propagáló kampányfilmje vetítésének. Világszerte megütközéssel fogadták még a romániai környezetvédő orgánumok , hogy az a kanadai cég, amelyik Verespatak helyén aranybányát kíván létesíteni, a környezetvédelmet és a környezetvédőket lejárató nemzetközi kampányba kezdett - emlékeztetett Hegyi. Szerinte a National Geographic működésének elismert alapelve bolygónk kulturális és természeti értékeinek megőrzését hirdeti, és ez ellentétes a verespataki kampányfilmmel. A beruházás megvalósítása Románia egyik legrégibb települése, Verespatak történelmi és természeti szempontból kiemelkedően értékes környezetének lerombolásával, valamint a lakosok kitelepítésével járna. A beruházásnál alkalmazott ciános technológia a természeti környezetre igen veszélyes és könnyen ökológiai katasztrófát is előidézhet a térségben. A magyar képviselő felszólította a National Geographic Society vezetését, hogy határolódjanak el az épületükben vetített kampányfilmtől. Hargita Népe - közéleti napilap. Kiadja a Hargita Népe Kiadóvállalat. Szerkesztőbizottság: FERENCZ IMRE, HECSER ZOLTÁN (felelős kiadó), SURÁNY ISTVÁN (mb. felelős szerkesztő), SZONDY ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 530190 Csíkszereda, Szentlélek u. 45. sz. Levélcím: Csíkszereda. Pf. 36. Szerkesztőség: telefon/fax: 0266-371322; e-mail: hargitanepe@topnet.ro. Tájékoztatás: 0266-31050. Reklám: ügyvitel: telefon/fax: 0266-372633; e-mail: hargitanepe.reklam@topnet.ro. Web: http://www.hhrf.org/hargitanepe. A lap beli és külföldi hírösszeállítása az MTI és a Mediafax hírügynökségek információinak felhasználásával készül (ISSN 1221-0153) Számítógépes szedés tördelés: Hargita Nejie lapkiadó. Nyomás’ Europrint Kft.