Megyei Tükör, 1971. április (4. évfolyam, 290-315. szám)

1971-04-23 / 309. szám

VÁLASZT TISZTELT SZERKESZTŐSÉG ! 1971. április 7-én kelt, 107. sz. levelükre válaszolva, mely­ben TÜKÖR véleményemet kérik a április 3-i számában megjelent Jelentés a szemerjai meleg vízről című cikkről, az alábbiakat közölhetem : 1. A leghatározottabban vis­­­szautasítom azt a fecsegés-jel­­legű vádat, mely szerint a me­gyei szerveket félre akartam (vagy mertem) vezetni. A vád megfogalmazása és érvei cikkíró nagyfokú tájékozatlan­a­ságáról vallanak a melegvíz­kérdésben. •— a gyűlésen azt mondot­tam, hogy végre sikerült meg­szervezni (megindítani) a min­dennapos melegv­íz-szolgáltatást az addigi 5 naponkénti he­lyett ; semmiképp sem azt, hogy a víz feljutott a felsőbb szintekre is ; — a megyei szerveket — leellenőrizhető — írásbeli je­lentéseinkben rendszeresen és pontosan tájékoztattuk a sze­merjai melegvíz-szolgáltatás és fűtés helyzetéről ■, azonban — mint minden feltárási munka — az ottani hibák felderítése és helyrehozása is időben tör­ténik és befejezettnek még ma sem tekinthető. Éppen e­­zeknek a jelentéseknek a nyo­mán utalták ki azokat az ös­­­sz­egeket (többletköltségeket), amelyek a javítások fedezésé­re szolgáltak. 2. Tisztáznom kell azt, hogy sem a tervezőintézet, sem ma­gam a szemerjai negyed fű­tőrendszerének megtervezésé­ben, építésében vagy kihasz­nálásában részt nem vettünk, s mint ilyen, törvényeink telmében nem is vehetjük ér­te a felelősséget azok válláról, akik a nevezett rendszert — közösen — létrehozták. 3. Természetesen­­ felelősséget vállalunk azért a munkáért, a­mit mi végeztünk (az főmérnöke vezetésével intézet mint­egy 560 önkéntes munkaórá­ban), azaz a hibák feltárásáért és azok kiiktatásá­nak kidolgozásáért. módozatai­Azonban ez a munka nem azonos azzal, aminek ezután kell következ­nie : a javítások végrehajtá­sát intézetünk nem végezhett­él, hiszen közismerten nem ki­­vitelező vállalat. 4. Meg kell jegyeznem to­vábbá azt, hogy nem ez az el­ső alkalom, amikor alaptala­nul, azaz nem ellenőrzött ada­tok felhasználásával, éri bírá­lat az intézetet , és ez — úgy hiszem — aligha öregbíti a lap jó hírét. 5. Lekötelezve érezném ma­gam, ha valamelyik lapszá­mukban ennek a válaszlevél­nek helyet tudnának szoríta­­ni. Kiváló tisztelettel, Bodor Márton mérnök ★ A szerkesztő Lapunk április 3-i megjegyzése­­• számában megjelent Jelentés a szemerjai meleg vízről című cikkemben nem vádoltam Bodor Márton mérnököt a felsőbb szervek félrevezetésének szándékával („de ne is tételezzük fel szándékos félrevezetés szándé­­­kát . .pusztán a félreveze­­tés tényét állapítottam meg. Bo­dor Márton azon a bizonyos gyűlésen valóban csak annyit mondott, hogy sikerült megol­dani a mindennapos melegvíz­­szolgáltatást, de mert ezt nem egészítette ki azzal, hogy hol és mennyiben, nyilvánvaló, hogy kijelentése Szemerja-ne­­gyed összes lakásaira vonat­kozik. Okom volt feltételezni, hogy Bodor Márton a meleg­víz-ellátás kérdését valóban megoldottnak gondolja, mivel a gyűlés szünetében, magán­beszélgetésünkön elmondotta, hogy a tervezőintézet egyik alkalmazottjának negyedik e­­meleti lakásán is folyik a me­leg víz. Okom volt a cikk meg­írására, tudniillik a tervezőin­tézet állította, félhivatalosan többször hogy a Szemerja negyedi melegvíz-szolgáltató rendszerének tervezésében nincs hiba, és ez is egyik oka annak, hogy három évvel a ne­gyed első épületének átadása után ez a létfontosságú kérdés nem kapott megoldást. Szükségesnek tartom meg­jegyezni : cikkemben azért nem írtam le Bodor Márton nevét, mert nem akartam, hogy ezzel az egyedi — rá és az intéz­mény munkájára egyáltalán nem jellemző — esettel azono­sítsák olvasóink a nevét. Tu­datában vagyok annak, hogy sem a tervezőintézet, sem en­nek vezetője nem felelős Szemerja negyedi rossz meleg­a víz­ ellátásáért, mert nem ők tervezték. Cikkemben azt írom, hogy miután elvállalták, fele­­lősek a kérdés megoldásáért, még akkor is, ha v­állalásuk önkéntes. Szemerja negyed lakóival e­­gyütt mi is az intézet főmér­nöke, Balla Pál mérnök által vezetett munkaközösség ön­kéntesen végzett tényfeltáró munkájában bízunk. Nagyra­­ becsüljük és méltányoljuk ezt munkát ; a Megyei Tükör lesz az első, aki ezért a lakók nevében köszönetet mond ne­kik. Lapunk — tudomásom sze­rint — egyszer bírálta a ter­vezőintézetet, a sepsiszent­györgyi Localprod helyi ipari vállalat öntödéjének tervezé­séért. Ebben az esetben sem értékeltük az intézet munká­ját úgy, mint szolgálati mu­lasztást, vagy mint a kellő szakértelem hiányát, hanem az üzemrészleg megtervezésének kitolódását az intézet tapasz­talatlanságának tudtuk be. E­­gyébként eddig is és most is nagyra becsülöm a megyei ter­vezőintézet lelkiismeretes mun­káját, a megye fejlődésében elvállalt aktív, erjesztő szere­pét. Ez viszont nem jelenti azt, hogy elhallgathatok olyan kérdéseket, amelyek ebből az általános értékelésből kilóg­nak. Gajzágó Márton ★ A Megyei Tükör 279. számá­ban megjelent Az elárusító bí­rálata című jegyzetre a megyei posta- és távközlési hivatal i­­gazgatósága a következő választ küldte: „Az önök által leírtak teljes mértékben megfelelnek a valóságnak. Újságelárusító központunk alkalmazottja va­lóban nem tartja be a hivatalos munkaidőt. Még a cikk megje­lenése előtt a 914/1968. számú törvény értelmében megrovás­ban részesítettük. Alkalmazot­tunk ezeknek az intézkedések­nek a hatására sem változtatott addigi magatartásán, ezért e posta személyzeti osztálya fel­­bontotta a Bánki Donát utcai 3-as számú újságelárusítóhely alkalmazottjának munkaszerző­dését.“ ★ Lapunk március 31 -i szá­mában rövid bírálat jelent meg, melyben pártéi panaszle­velek alapján a helybeli posta­szolgáltatás fogyatékosságaira hívtuk fel az illetékesek figyel­mét. A postahivatal igazgató­sága ebben az esetben is elis­meri, hogy „alkalmazottunk tevékenysége valóban nem hibátlan, ezért intézkedtünk, hogy a jövőben elkerüljük a hasonló jellegű hibákat". ★ FÁBIÁN MATILD sepsiszent­györgyi levelezőnk a Súgás vendéglő piszkos függőn­yért hívta fel szerkesztőségünk fi­gyelmét. Levelét elküldtük a vendéglő vezetőségének. A kö­vetkező választ kaptuk : „E­­gyetértünk a levélíró által kö­zöltekkel, de meg kell jegyez­nünk, hogy nem a Súgás ven­déglő személyzetét terheli ezért a felelősség. A múlt év novem­berében a vendéglő két igaz­gatója javaslatot tett a függö­nyök kicserélésére. Még no­vemberben elküldtük a megren­delést a központhoz. Mivel na­gyobb összegű befektetésre volt szükség (kb. 7—8 000 lej) az igazgatóság csak ez év ja­nuárjában engedélyezte a füg­gönyök beszerzését. A füg­­gönyanyagot február 10-én át­­kü­ldtt­k a helyi Szorgalom szövetkezet varrodájába, ahon­nan többszöri sürgetés ellenére a mai napig sem sikerült vis­­­szakapni.“ Csak a raktárban van áru? Másfél hónapig jártam a pi­aci vasüzletbe, hogy 1,70 centi­méteres fürdőkádat és fehér csempét vegyek. Ez év április 2-án délben, zárás előtt, Lu­kács üzletvezető elv­társtól ar­ra a kérdésemre, hogy van-e fürdőkád, azt a választ kaptam, hogy nincs, de a jövő héten kapnak Fehér csempe viszont van — mondotta —, azt tud adni. Délutáni nyitáskor már ott vol­tam, hogy megvegyem. Az elá­rusítónőt kértem, hogy szám­lázza a kért árut, de meglepe­tésemre azt válaszolta, hogy nincs raktáron. Lukács elvtárs­hoz fordultam, emlékeztetve, hogy záráskor azt mondta, van. Egyet húzott a vállán. Sajnálja, de most nincs. Meglepetésem csak akkor volt teljes, amikor megtudtam, hogy az üzletvezető szerint 80—90 lej egy négyzet­­méter csempe az elárusító sze­rint 65 lej. Mégis szerencsém volt. Sé­tálgattam egyiktől a másikig, míg az elárusítónő (rokonszen­vesebb és kedvesebb lévén) az újabb kérdésemre — hogy mi­kor lesz fürdőkád — átkiáltott az üzlet másik végébe : Főnök, adhatok-e kádat? A válasz: nem bánom, adjon. A kádat leszámlázták, én bemen­tem a raktárba ,nehogy hibá­sat adjanak. De nem a raktár­ban lévő 15-20 kádat vettem észre először, hanem azt a né­hány száz darab csempét, a­­mely — talán — a kivételes vásárlókra várakozott. Közben április 14-én is érdeklődtem. A válasz a régi: nincs. Ekkor megkérdeztem, hogy úgy nincs-e, ahogy a múltkor nem volt ? (Megmond­tam, hogy láttam, a raktárban volt elég.) Gúnyosan mosolyog­­va azt válaszolta, hogy úgy nincs, s otthagyott. Forró Izabella Sepsiszentgyörgy Bíráló cikkeink nyomán Még egyszer a szemerjai meleg vízről Ünnepélyes keretek között megnyi­totta kapuját a Körös vidéki mú­zeum. Nagyvárad egyik legszebb é­­pü­lete, a legutóbb Barokk-palota né­ven emlegetett egykori püspöki pa­lota foglalta el méltó helyét a mű­emlékek városi és országos viszony­latában. Bármilyen furcsán is hang­zik, de egy múzeum is tervszerűsít előre a látogatókat. Ebben az eset­ben úgy vélem, a tervezők nemigen számoltak ilyen nagyfokú érdeklődés­sel, amely az utóbbi időben a nagy­váradi múzeummal szemben meg­nyilvánult. Már eddig több hónapra is elegendő közönség járta végig ... a barokk­ mesterek alkotta termeket, és egyre érkeznek telefonon a bejelen­tések : mintha egyetlen Bihar megyei iskola sem akarna kimaradni a láto­gatók közül. S most önöket is, ked­ves olvasók néhány percre soraikba toborzom. Először is mit kell tudni az épület­ről ? Azt, hogy születése 12 évig tar­tott. 1760-tól 1772-ig épült, Hilleb­­randt, bécsi építész, tervei alapján, aki a magyarországi fertői kastélyt és a geszti várat is tervezte. A nagy­váradi püspökség számára készült re­zidencia 7 800 négyzetméteren fek­szik, 110 helyiséget foglal magában. Az 1965-től restaurálás alatt álló é­­pület háromnegyed része ma mú­zeum, és kincsei három részlegen te­kinthetők meg. A történeti részlegre szól először mindig a múzeumi vezetők meghí­vása.­­Itt láthatóak például az Érmel­lék leghíresebb leletei, az ottományi kultúrát tükröző cserepek. Ez a bronzkorszakból származó gyűjte­mény a maga nemében egyedülálló. Sokáig időznek a látogatók a négyes zsugorított sír előtt. Érdeklődéssel tudogatják az ősi rituálé áldozatainak történetét : férj, feleség, 18 éves lány és egy 6 hónapos gyermek került elő egyetlen sírhant alól. A nagyváradi múzeumban őrzik a legnagyobb ro­mániai dák pénzgyűjteményt is. Ezt az értékes leletet a Borosjenő mel­letti Silindián találták szántás köz­ben. Egyetlen helyen 848 darab pénzt számoltak össze, valamennyi a III. századból származik. Öt centiméter híján, 12 méter hos­­­szú az a csónak, amelyet a Fehér Körös iszaprétege őrzött meg az utó­kornak. Azoknak a vízikereskedők­nek tulajdonát képezte, akik áruszál­lításból éltek. Érdekessége az 1965- ben napvilágra került leletnek, hogy egyetlen fatörzsből, egy hatalmas tölgyfából faragta ki mestere. Itt a történeti részlegen őrzik a Kolozsvári testvérek —­­munkáját, egy Márton és György — lovag torzóját. nagyváradi várban találtak rá a mu­s­zeológusok. Több termet magunk mögött ha­gyunk, s nagyot ugrunk az időben, amikor a nagyváradi munkásmozga­lom néhány érdekes dokumentumára figyelünk fel. Egyik például a mosta­ni hetilap, a Familia őse, az 1871-es évfolyam 54-es száma, amelyben Io­­sif Vulcan,a fényképpel ellátott cikkét olvashatjuk Karl Marxról. Ez volt az első, újságban megjelent kép Ro­mániában a marxizmus megteremtő­jéről. Tovább Breiner Béla áldozatos, fáradhatatlan munkáját igazolják a húszas évekből ránk maradt dokumen­tumok. Breiner Béla alapító tagja, majd vezetője volt az 1926-ban tető alá került nagyváradi munkásegylet­ MÚZEUM­LÁTOGATÁSON nek. Láthatók itt tárgyak, melyeket a fogságra ítélt kommunisták készí­tettek, korabeli kiáltványok, kiadvá­nyok. A képtár anyagát több mint 700 képzőművészeti alkotásból válogatták ki. Legnagyobb részét, különösen külföldi mesterek alkotásait Bukarest­­­­ől kapta a múzeum. A jelenkori, kortárs műveket viszont menetköz­ben vásárolták. Legérdekesebb, és ez esetben újra az egyedülálló jelzőt kell használnunk ; — az iparművé­szeti gyűjtemény. Csak dicsérni lehet a nagyváradi muzeológusokat, hogy ennek a kissé mostohán kezelt mű­vészeti ágnak, elsőként az országban, ők adtak helyet. A Barokk-palota új neve, a Körös vidéki múzeum elnevezés, leginkább a harmadik részlegre illik. A bemu­tatásra váró anyag legnagyobb része ugyanis a három Körös vidékéről való, felölelve a Körösökbe ömlő fo­lyókat, így a Berettyót, illetve annak táját is. A gyűjtés kiterjedt Arad me­gyére és a Szilágyság nagy részére is. Első monografikus jellegű múzeum ez, amely egy tájegységet ölel fel, és ennek a tájegységnek minden népmű­vészeti sajátosságát, műfaját teljes gazdagságában tárja a látogató elé. Jelen van hát a népviselet a maga sokszínűségében, a fazekasság, még létező vagy már csak hírből is­­­mert központjaival­­, gyönyörködhe­tünk faragott tárgyakban, s népi szőt­tesekben. Helyet kapott­ az ü­vegfes­­tés, a vidéken is elterjedt szamos­­újvári, nikulai, és roáramarosi iko­nok egy pár szép példánya. Mózes Teréz, a Kőrösök mentének alapos és aprólékos ismerője, 1964-től szervezi, gyűjti, átmenti a kiállításra kerülő anyagot — amely csak kicsiny há­nyada a múzeum birtokában lévőnek. De lássuk, hogy mire büszke a nép­rajzos, mire hívja fel a figyelmet és mutat meg külön­-kü­lön az érdemes érdeklődőnek. Az egy, 1884-ből való, magtaroló edényt a néprajzom által szobornak nevezett — a valóban re­mekül megformált, művészien meg­szerkesztett szekéremelet, aztán — ilyen sem található minden porban — az ivópoharak változatos gyűjtemé­nyét, melyek mindenike a pás­tor­­faragások egy-egy remek darabja. E­­gyetlen darabból — akárcsak a tör­téneti részlegen csónak esetében látható (monoxilla) faragták az or­szágút mellett évtizedekig kallódó kútkávát. A falusi ember emlékőrző, tiszteleteket parancsoló művét pél­dázzák a kopjafák. Igen szép példá­nyok kerültek a múzeumba Belé­­nyesújlakról. A néprajzi részlegen a figyelmes szemlélő eddig még nem tapasztalt kiállítási módozattal találkozhat. Az­zal az új követelménnyel, hogy el­­sősorban a tárgy érvényesüljön, Nem manekenek viselik például tárkányi magyar, a belényesi román a öltözetet, s még csak nem is szeg­­zik őket a falra. Ügyesen, ötletesen megszerkesztett fémvázat öltöztettek fel, illúziót keltően. A textíliák darab­jai plasztikus hatást keltenek, amint négy síkban távolodnak el a faltól. A cserépedények szinte egyetlen kompozíciót alkotnak. Három részleg — három, különböző világ. Mindegyik megérdemli, hogy huzamosabb időt áldozzunk mégis mérésüknek. Muzsnay Magda

Next