Megyei Tükör, 1972. január (5. évfolyam, 527-550. szám)
1972-01-14 / 536. szám
SMŰVÉSZETI NAPLÓ . Nemes Nagy Ágnes FÁK Tanulni kell. A téli fákat Ahogyan talpig zuzmarásak. Mozdíthatatlan függönyök. Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög, és ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe. És a folyót a fák mögött, vadkacsa néma szárnyait, s a vak fehér, kék éjszakát, amelyben csuklyás tárgyak állnak, meg kell tanulni itt a fák kimondhatatlan tetteit. : NAGYVÁRAD Nem tudok úgy menni Váradra, hogy — képzeletben — ne Ady Endre emléke lebegne előttem. Őt idézi a Körös-part, az öreg utcák, a visító villamosok, s még a szégyenletesen kicsi és szennyes vizű Pecze-pataka is. Meg a kanonoksor és a püspöki palota ... De álljunk meg itt. Mi sem példázza jobban azt a változást, amely az azóta eltelt több mint fél évszázadban végbement, mint éppen ez a palota. Akkor a millió holdas vagyonok fölött rendelkező klérus fellegvára, most múzeum. A földszinten történelmi részleg, az első emeleten képzőművészet, a másodikon meg népművészet. Pompázatos itt minden. Márványburkolatos lépcsők, gyönyörű csempékből rakott rokokó-kályhák, korhű faburkolatok. Azt hiszem, nincs ma az országnak szebb múzeuma, mint ez... Pecze-parti Párizs — mondotta Ady Endre. Azt hiszem, itt most elmaradhat a gúnyos jelző. Párizsi itt a légkör, ebben a múzeumban. Ahogy a rendkívül nagy idegenforgalom ,amikor ott voltam, valósággal áramlott a tömeg, egyre-másra jöttek a külföldi csoportok, elsodródik az ember előtt, mintha nem is itt lenne ebben a városban. És itt van mégis. Az itt élő festők legmarkánsabb egyénisége ,Jakabovics Miklós. Sepsiszentgyörgyről indult el, alsó gimnáziumi osztályait még a Mikóban végezte, aztán 1949-ben Marosvásárhelyre ment művészeti középiskolába, majd 53-ban Kolozsvárra a képzőművészeti főiskolára. 59-ben szerzett diplomát és azóta Nagyváradon él. Festő a szó igazi értelmében .Kevés embert láttam úgy ráremegni a színek szépségére, mint öt. Sajátos, zárkózott világban él. Kissé groteszknek, képletszerűnek látja az embert. Szögletesek, merevek, képletesen kifejezőek a mozdulatai. Nem történésben látja az életet, hanem úgy, amint megáll egy pillanatig Nem olyanoknak mutat bennünket, embereket, amilyenek ebben vagy abban a pillanatban vagyunk, hanem amilyenek általában szoktunk lenni. Kissé magunkba zárkózottak, ügyefogyottak, elesettek is, esetlenek is. Magát is ilyennek látja, magát is belelátja ezekbe az alakokba. Figurái nem a gyors képzelőerő, megjelenítő képesség szüleményei. Hosszan érleli őket magában, s úgy viszi vászonra. Sokat töpreng, sokat gondolkozik festés közben. Mindenik kép egy-egy színprobléma számára. Lassan épülő látvány, lassan épület élet, megmerevedett lét, képletté nemesedett szépség és fájdalom, mosoly nélküli fintor. VI a műtermében, ahogy mutogatja ezeket a képeket, mintha dédelgetné őket, körülsimogatná szeretetével. Most, hogy előszedte, még egyszer. És mindig, amikor rájuk néz, újra meg újra... Ez az egyik ok, amiért hiszek Jakabovics Miklós festészetében. Aki előtt ennyire szent ez a mesterség, s aki enynyi áhítattal, létekből fakadó ragaszkodással tudja szeretni a festészetet, s aki ennyi hittel mnajadja ki, szüli meg minden képét, annak elhivatott embernek kell lennie. Eddig az olasz metafizikusok voltak a kedvencei. Chiricco, Carrá. .. Azt hiszem, most melléjük szegődtek a régi olaszok is. Legújabb munkái áhítatában valami olyasmit éreztem, mint Botticellinél. Éppen csak belepréselődött ez az áhítat valamiféle szikár eszköztelenségbe. Fojtott emberségbe. A felesége, Sárközi (.Jakabovics) Márta, szakmája keramikus. Tavaly végezte a főiskolát. Szokatlan, amit csinál. Szakmabeli társai a szép formákat keresik. Ő nem. Neki is van korongja, sőt még miniatűr égetőkemencéje is a műterem egy lepedővel elfüggönyözött zugában. Tehát űzi a mesterségét. De nem úgy, mint a társak. Furcsa korongért figurák vagy figuracsoportok kerülnek ki a keze alól. Emberi vonásokra ismerünk bennük. Sokszor tétovázik a néző: vajon mi ez ? Nem is tudná szóban megmagyarázni az érzéseit. Csak annyit lát, hogy komoly dolog van itt kialakulóban. A kifejezéskeresés szüli mindenik munkát, s nem puszta diszíteniakarás. Amíg ott vagyok, vendégek érkeznek. Kiss Elek, a festő. Szoros Gábor szobrászművész Nagybányáról. Komoly kifejezés-problémákról folyik a beszélgetés Napjaink művészetének problémáiról.Iztán együtt indulunk el színházba. Bemutatót tartanak a Stúdiószínpadon. Bár elkéstünk már, de legalább a végéből hátha kapunk valamit. Az úton szembetalálkozunk valakivel. Mehetünk nyugodtan, mert véget ért, bár az első előadás, de annyi volt a közönség, hogy megismétlik még egyszer. Jól ígért ez a kezdet. A Saroyan-darab címe: Hé, jóemberek! Szereplői : Czikeli László, Kakuts Ágnes, Weltmann György és egy „besegítő“ gitárosénekes . Mire megérkezünk, már ott szorong a kb. 70—80 ember. Minden hely foglalt. Majd besétálnak a színészek is. Elfoglalják a helyüket, és elkezdődik a stúdiódarab előadása. Fojtottan vonagló ének, fegyelmezett és fegyelmezetlen beszéd ,felhorkanások, vonító jajgatások, egy helyben topogás és eszeveszett, reménytelen körbe szaladása a kiúttalannak ez a darab. A négy színész éli a darabot. Közös produkciójuk : élmény a nézőnek. Még akkor is, ha itt-ott nem hatott elég olajozottnak a gépezet, s inkább volt színpadi játék a játék, mint az élet remegése. Este hat óra. Fux Pál grafikusművész műtermébe vagyunk hivatalosak. Utolsóknak érkezünk. Már ott ül körben az a 800 vendég (művészek, írók, tanárok, egyetemisták), akik előtt a középre helyezett, pokróccal letakart kis pódium mellett fog muzsikálni a Siculus könnyűzene-fesztiválon I. díjjal kitüntetett Józsa Erika — Horváth Károly együttes. Bevezetőül bemutatkoznak. Egy éve muzsikálnak együtt. Céljuk: romániai magyar könnyűzenét teremteni. Többnyire saját szerzeményeiket játsszák. Erika a „termékenyebb“ kettejük közül, bár Karcsi keze is benne van szinte mindenben. Ahogy hallgatom őket, az az érzésem, hogy érdemes volt eljönnöm, hiszen íme, a bizonyság: ezt is lehet halálosan komolyan csinálni. Zenéjük és játékuk korszerű, nincs benne semmi szirupos, érzelgős, operettes elem. Utóbb mondják : óvakodnak is attól. Hangjuk kellemes, játékuk átélt, átérzett... — Hogyan kötöttek ki a könnyűzene mellett ennyi komolysággal ? — Elsősorban azért, mert fiatalok vagyunk, s a könnyűzene a fiatalság zenéje. És mert szeretjük... Rám különösen népdalfeldolgozásaik voltak hatással. Jobban átérezték, átélték a népdal lelkületét, mint a cigányzene mellett éneklő hivatásos szólisták legtöbbje. A műsor után beszélgetés, majd újabb számok. Közben komoly zene magnóról és lemezről is. Hosszan, egészen éjfélig. Utána : Fux Pál megmutatja néhány újabb rajzát. Akadályverseny. Rögbi, örvény... Beszéd a fekete-fehér nyelven. Egyenesekkel és görbékkel. Hálószerű vonalakkal és ember- meg állat-figurák parányi tenyészetével. Látomásvilág, érzésvilág. S bennem valami nagyon szép, nagyon gazdag tanulság: íme, valahogy így szervezhetné meg az értelmiség a maga „értelmiségi“ életét. Amint megtudtam itt, ebben a műteremben rendszeresen szoktak összegyűlni, zenét hallgatni (legtöbbször lemezről, de az élő zenének sem ez volt az egyetlen esete). Gyakran jelennek meg költők (Horváth Imre, Fábián Sándor és Tóth István), s felolvassák a verseiket. A beszéd is komoly problémákról folyik mindig .. . Várad . . Úgy érzem, ebben a légkörben még benne rezeg Ady Endre szelleme. Gazda József E. Fehér Pál az Új írás decemberi számában interjút közöl Jevgenyij Jevtusenkoval, a világhírű szovjet költővel. A rendkívül érdekes, sok apróságot, adalékot eláruló beszélgetésből a többi között megtudjuk : — hogy Jevtusenko legutóbbi verseskönyve az irkutszki Kelet-Szibériai Könyvkiadónál jelent meg Én a Szibériai fajta címmel, 73 000- es példányszámban ; — hogy a pályatárs Vinokurov szerint .............Jevtusenko szereti a konkrétumot, sőt a túlságosan konkrét részleteket ... következetesen realista. Több is ennél : köznapi ez a poéta, akit az emberek mindennapos létezése érdekel ... “ Ahogy Jevtusenko egyszer külföldön így nyilatkozott : „Miért is népszerű a költészet nálunk ? Elsősorban azért, mert minden más műfajnál jobban kifejezi a hazánkban végbemenő társadalmi folyamatokat ... Ez persze, nem azt jelenti, hogy a költők nem írnak bensőséges vagy lírai dolgaikról. De hát mi is az a bensőséges költészet ? Szeretnék kiadni egy könyvet Meghitt lírai versek címmel, amelyben kizárólag társadalmi problémákról lenne szó. Másrészt viszont összeállítanék egy kötetet csupa szerelmes versből, ilyen címmel Publicisztikus líra. Puskin óta líránk fő irányzata az egyéni és társadalmi problémák ilyen kapcsolása ..." — hogy Jevtusenko bejárta mind az öt földrészt, * jelenleg Vietnamban tartózkodik ; — hogy kiválóan beszél angolul és Oxfordba is készült professzornak a költészeti tanszékre ; — hogy a Che című költeményét Guevara nyelvén, spanyolul írta ; — hogy egy másik spanyolul írott versére Peruban zenét is szereztek, és ma a limai utcák egyik népszerű dala ; — hogy vallomása szerint verseit eddig 28 nyelven fordították le és 17 kötete jelent meg a Szovjetunióban. ( —) MATTIS WALDEMAR szénrajza (Bartha Árpád felvétele) MIÉRT SZÉP? Anélkül, hogy feleslegesen szót vesztegetnénk, írjunk néhány mondatot a középnemzedékhez tartozó költönőről, aki nagyon későre, csak 1937- ben jelentkezett első önálló verseskönyvével — addig főleg kiváló műfordítóként tartották számon — mégis nagyon hamar a jelenkori magyar költészet élvonalába került, pedig az úgynevezett objektív líra, ami ma már elválaszthatatlan a nevétől — nem éppen hagyományos költészetünkben. S most legelőször próbáljuk megmagyarázni — már a vers bajszai pontos sorainak igénybevételével — mit is értünk objektív lírán ? Nincs közvetlenség. A költő nem Petőfi vagy Ady módján közli benyomásait, még kevésbé rágja szájába az olvasónak, hogy mit kellene éreznie. (Itt nincs szándékunkban — nevetséges is lenne — Petőfit vagy Adyt, a módszerüket kicsinyíteni.) Nem az a lényeg, hogy a fák — mert végül is fákról szól a vers — mit is szimbolizálnak, még kevésbé helyettesíthető be a fa bármivel, a lélek rezdüléseivel például — itt egész egyszerűen a fákon van a lényeg. Olyan sűrített képet kap az olvasó ebben a néhány sorban, ami megdöbbenti és felrázza. („Meg kell tanulni, azt a sávot, ahol a kristály már füstölög ... “ ) Mert Nemes Nagy Ágnes felelős költő s a tudat és a lét határán egyensúlyozó és folyton új, ismeretlen, eddig bejárhatatlannak tűnő területeket meghódító versei felelősséggel szólnak hozzánk, olvasókhoz. Egy olyan költő felelősségtudata ez, aki megdöbbentően komolyan veszi a valóságot és a költészetet. „Beszéljen a kép magáért — írja egyik nyilatkozatában. — Mint a kevés beszédű filmeken ...“. Mert ez a film ........ csak a, olvasó fogalmakkal zsúfolt képzeletében pereghet le ... “ A fák így nőnek bennünk lényegében, mégis a humanizmus, talán a humanizmus nevében való helytállás kristálytiszta szépségű jelképévé. Ezért is szép a vers, s ezért kell tényleg megtanulni ,,... a fák kimondhatatlan tetteit.“ Bogdán László