Megyei Tükör, 1972. május (5. évfolyam, 629-653. szám)

1972-05-14 / 639. szám

taki Ferenc nagyapja, Lengyel József már 1842 előtt kalapos volt. A kalaposok régen a szükséges „havasi berke“ báránygyapjút a brassói hetivásáron kovásznál juhtenyeswsttól Vcrúfiolták. A gyapjút megmos­ták, megszűntet­ták, helyi kovács által készített, kézzel hajtott tépe­ővel megtépették, s majd kézzel hajtott fésűjével megfésültették, amiből lattal kimértek egy kalapra való gyapjút. Készí­tettek „öt-, hat-, hét-, nyolc-, kilenchatos kala­pot“. A kimért gyapjút saját maguk által készí­tett .au-vel w^^ultak meg. A pengető egy 2., es.ieter hossn^spagna“, illetve pózna e­­gyik végén falemezen áthúzott húrból áll. A húrt 6—8 ágból sodort kecske- vagy juhbélből készítették. Pengetéskor a kimért gyapjút, a munkaasztalra helyezett „hurten“ (kb. 12 cm hosszú sűrű léctábla) egyik végére tették, ahon­nan kötővel a gerendára kötött, s egy gombos­fával a „lakóc“-cal húzott pengető segítségével a gyapjút a bur­ten másik végére dobatták. En­nek az volt a célja, hogy a gyapjúszálak telje­sen szétváljanak, s a por kihulljon belőle. 8—9 ilyen átpengetés után végül ellipszis alakú cso­móba pengették. Ezt a középen vastagabban hagyott csomót a „fakszitá“-val vagyis a fahárs­­ból szólt szitaszerű faedény segítségével kézzel laposra nyomkodták. Két lenyomkodott gyapjú­csomót egymásra helyezve, oldalait behajtogat­va, s egy kiegészítő folttal ellátva, a fakszitával ismét lenyomkodták. Ezt a két darabból össze­tett „szövés, fonás, ragasztás, nélkül“ eggyé lett kalapformát már „filc“-nek nevezték. Mintegy ti­­filcet, belsejükbe és egymás közé —, hogy ösz­­sze ne ragadjanak — nedves rongyot helyezve egy lepedőbe a „filclepedő“-be kötötték. A munkaasztalon egy négyzetméternyi kivágást készítettel^^7 a lá jógidból „péckát“, illetve kat­lant vastag érclemezt helyeztéspt/en a leíi^Pn a lepedőbe kötött fil­ceket két órán át melegítve, forgatva, vízzel lo­csolva, „dunsztolták“, illetve tenyerükkel vere­gették, nyomkodták, hogy a filcek összelapul­­a­tt ik­eggyé váljanak. Innen kiszedve megszán­tották és hideg vízzel töltött cseberbe áztatták, amelybe egy pohárnyi „vitriolt“ (kénsavat) is töltöttek, hogy a filcek „savanyodjanak“, illetve könnyebb legy°n ványolásuk. Ezután a filceket ál­indóan merített vízben (amilyen meleget '/ükkel kibírtak) gyúrták, nyújtották, illetve rmvolták, afflre azok megkapták megfelelő ka­­p Vtt nagyságúkat- Ezeket már „tompok“-nak ne­­-'z ték A tompi­ól kívül-belül habkövei a szőrt Csiszolták, formára húzták és kötővel átkötöt­­t tompod szabadon hagyott karimáját ,la ‘ im­“ (a kalap karimájának formája) kézsa­­”* L-k is addig nyújtották, amíg a megfelelő for­­rák. 1 kialakult. A tompot formán hagyták szá­­marJ. ^áradás után, mielőtt a formáról levet­­ta^ rájbólták“ (csiszolták). Miután levették, a­­kereskedelemből, régen házilag előáll n­­­a ■*t festékkel festették. Egerfakérget vagy bo­­,.ózgálict összefűztek, s a kalapokat ez- i festették feketére. Festés után lisztből és zö lól készült keményítővel ki­keményítőt­tek. er*ge­e­i ismét a „fafej“-re és a raszlira húz- Szara megszáradtak, szalaggal és némelyeket ták. s ld]átta f­­el. bele^1 készítettek kerek tetejű, kis karimájú, K*? kalap0!"’ am^ a 77 éves Pataki Vidor sze­­„görög kedok Görögországba szállítottak. Ké­­rint k^ ^ kisebb karimájú „betyárkalapot“ szítét.c te környékére hétlattos nagy karimájú is­ beg­yírtek.Az ágostonfalvi románoknak kis kalap0 ^jgriqfcíjú kalapokat készítettek. A tetejű, - l?cm széles, nagy karimájú ka­szás 70' ,verték- régi kalaptípus volt a „c-silla­­lnp°t \ akinek tetején, középre egy csillag­­gal“ , ‘ helyeztek, a kalap saját anyagából. szerű­di SERESS ANDRÁS Fazekas mestermunka PLÁGIUM, KOMPILÁCIÓ, ISMERETTERJESZTÉS Jó néhány éve már annak, hogy az e­­g­yik hetilapunk oldalain megjelenő is­­meretterjesztő cikksorozat hasábjai a­­latt, az írásokat nevével jegyző sze­mélytől függetlenül, oldalakat olvashat­tunk A természet kalendáriuma című, egyébként mostanság újra kiadott, ki­tűnő ismeretterjesztő könyvből. Máig sem tudom megérteni, hogy a „szerző" miként tudta magát ennyire megalázni. Vagy milyen lelkiismerettel állhatott diákjai elé, mondván: fiam, te másol­tad (puskáztad) a házi feladatodat (dol­gozatodat). S hogy ez nem elszigetelt jelenség, illetve nem csupán a tudományos is­meretterjesztésben fordult elő, arra tanú az ifjúmunkás is. Az utóbbi idő­szakban nem egy alkalommal kellett erélyes hangot megütnie, mások tol­lának termékeivel ékeskedő „költők­kel“ szemben. Igen, ékeskedő, mert ha jól emlékszem, egyikük közülük már díj-félét is nyert furcsamód „szerzett“ költeményével. Legutóbb pedig, a­­mint erről az Utunkban olvashattunk, Petőfinek egyik legközismertebb versét (Szeptember végén) küldte be valaki, a saját neve alatt . (Vagy csak április el­sejei tréfának szánta ? ) Hogy mit lehetne tenni, vagy inkább mit kellene tenni ? Már az iskolában el kellene kezdeni. Talán ez is hozzá­tartozik ama gyakorlatias neveléshez az irodalomoktatásban. Tisztázni az irodalmi csalás fogalmát, az elköveté­sével járó érthető és jogos következmé­nyeket. S talán azt is, mi a hatás, u­­tánérzés. Ennél a témakörnél maradva vi­szont, ez alkalommal, hajlékunk előtti sepregetésre szorulunk. A Megyei Tü­kör egyik, februárban megjelent, vasárnapi számának kettős oldalán megjelent írás szerzője ugyanis vissza­élt a szerzői etikával csakúgy, mint az előlegezett szerkesztői bizalommal. Mert terjedelmes írásának minden mondata szóról szóra megtalálható egy 1957-ben megjelent néprajzi tanulmány­ban. Ez az a csepp, sőt inkább csorbintás a türelem poharába, amely után né­hány tényt az irodalmi-művészi, fő­leg azonban az ismeretterjesztő munka mikéntjéről el kell mondanunk. 1. Kezdjük talán ott, ha valaki még nem tudná (s főleg nem éreznék, hogy bárki irodalmi, művészeti alkotásának, tudományos értekezésének vagy bár­milyen írásának közlése, a szerzőével nem azonos név alatt, törvényes követ­kezményekkel is járó, elítélendő cse­lekmény. Ráadásul megszégyenítő el­követőjére nézve, kisebb-nagyobb kö­zösség előtt. A helyenkénti, más szerzőktől (ter­mészetesen azok nevének olvasmányos vagy csak ridegen rögzítő feltüntetésé­vel) átvett találó, kifejező idézetek e­­melik az írás szintjét, színesebbé, érde­kesebbé és egyben hitelesebbé is te­szik azt. 2. A nyomtatott betű hitelével, az írás méltóságával való visszaélés, az a vélemény, hogy újságba, n­apilapba ez is, így is „elmegy. “ Akkor is, ha önálló, de igénytelen forgalmazású, hi­bás adatokkal megtűzdelt írás „csupán". 3. Ki kell térnünk a hitelesség kérdé­sére. Ez esetben nem a más neve alatt közölt művekre gondolunk. Inkább egy jogilag nem megtorolható, etikai szem­pontból viszont éppen annyira elítélen­dő jelenségre. Mert nincs hitele és nem is lehet egy olyan riportnak, me­lyet készítője például a négy fal kö­zött, munkater­vekből, beszámolókból kiszedegetett adatok alapján írt meg. Annak a tudományos ismeretterjesztő írásnak, melynek szavairól évszázados por szálldos. Különösen, ha a hargitai trac­yt vonulatot emlegeti. Annak az ismeretterjesztő írásnak, melynek fo­galmaival a szerző sincs tisztában, vagy semmi kapcsolata nincs sem a megjelenés időpontjával, sem a körül­ményekkel, sem pedig az olvasók ér­deklődésével. 4. A „közhiedelemmel“ ellentétben, az ismeretterjesztés meglehetősen ne­héz feladat. Nem véletlen, hogy kivá­ló szakember nagyon sok van, kiváló szakíró is akad. Kiváló népszerűsítő annál kevesebb! De csaknem vala­­mennyi ,­legendás hírű“ népszerűsítő a szó és az írás művésze, s egyben kivá­ló és rendkívül széles körű érdeklődé­sű szakember is. Felsorolunk néhány nevet, válogasson ki-ki közülük egyéni olvasmányvéleményei alapján : Brassai Sámuel, Cholnoky Jenő, Herman Otto, Lambrecht Kálmán, Lyka Károly, Öve­ges József, Sztrokay Kálmán, Xántus János. S mivel e névsorban csupán Lyka Károly képviseli a művészeteket (egyik, a század elején kiadott könyve éppen nemrégiben jelent meg nyolca­dik kiadásban), említsük meg a zené­ben Leonard Bernstein nevét. Ott ülnek milliók a képernyő előtt, laikusok és szakemberek egyaránt, és tanulnak az ötletektől sziporkázó nagy varázslótól. Ahogy öveges professzor is elhitette — a rosszmájúak szerint — miként ké­szíthetnek házilag barackmagból atom­magot. 5. Az ismeretterjesztő írás három a­­lapvető feltételnek a lehető legteljeseb­ben eleget kell tegyen. Felhasznált a­­datai teljesen megbízhatóak legyenek, nyelvileg nem csak, hogy érthető és világos, de csalogatóan érdekes legyen és végül valamilyen vonatkozásban időszerű legyen az olvasó számára. A két cikkből vagy híradásból tákolt har­madik azonban alkalmi kompiláció csupán. 6. A nyomtatott ■ betű, s az olvasó megbecsülése egyaránt a legjobb tudás szerinti hiteles adatközlésre kötelez. És ez független attól, hogy akadémiai szakfolyóiratról v­agy „csupán“ megyei lapjaink valamelyikéről van szó. A hibás adatok, illetve tényközlések ép­pen ez utóbbiakban a legkárosabbak. Szakfolyóiratok esetében ezeket a szer­ző terhére írják, rendszerint tájékozott olvasói. A napilapokban viszont to­vábbgyűrűzhet, attól eltekintve, hogy félrevezet minden bizalommal közelí­tő érdeklődő olvasót. A szenzációhajhá­­szó írások kritikátlan átvételéről ne is beszéljünk ez alkalommal. KÓNYA ADÁM wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmßtm a képzőművész szövetség díjai Csütörtök délben a fővárosban ünnepélyes külsősé­gek között átnyújtották a Képzőművész Szövetség 1971. évi díjait. A következő díjakat osztották ki: A Képzőművész Szövetség nagydíja — Ion Gheorghiu festőművésznek egész művészeti te­vékenységéért s a hazai és külföldi tárlatokon bemu­tatott műveiért. Festészeti díj — Georgeta Năpăru­şnak műveiért, amelyekkel részt vett az RKP félszázados évfordulójá­nak szentelt képzőművészeti kiállításon, Bukarest municípium festészeti és szobrászati szalonján, vala­mint a Sao Paulo-i festészeti biennálén. Szobrászati díj — Constantin Popovici-nak, az ar­­geş-i vízi erőmű völgyzárógátjánál elhelyezett v­illa­­mosítás című művéért és a Bacăuban felállított Ba­­covia-szobráért. Grafikai díj — Radu Dumitrescunak és Radu Stoicának, 1971-ben együtt alkotott plakátművekért. Díszítőművészeti díj — Şerban Gabreanak, az RKI félszázados évfordulójának szentelt kiállításon bemu­tatott műveiért. Monumentális­ művészeti díj — Gheorghe Iacobnak, a ploe­şti-i közigazgatási palota ipari, mezőgazdasági, tudományos és kulturális tárgyú mozaikjáért. Díszlettervezési díj - Mircea Matcabojinak (Ka­pzsvolt) • Kritikai díj — Antol Mindrescunak, Th. Pallady anul mátx­v köt­etéért és az Arta című folyóirat kereté­ben kifejtett munkásságáért. Az ifjúság díja — Stefan Cilfeanuk, az 1971-ben endezett egyéni tárlaton és a Bukarest municípium estészeti és szobrászati szalonján kiállított műveiért. Népi mesterek díja — Pavel Terţiunak, N­era­ja, Vrancea megye) hozzájárulásáért a népimaszk-alko- CS fennmaradásához és megújításához ; Sütő Bélának, argt­as (Kovászna megye), a hagyományos magyar népművészet szellemében alkotott faragványaiért és a festményeiért. ....................... ... Kritikusok díja — Ion Biţannak művei nyitó jelle­géért és változatosságáért s a metszetek terén felmu­­atott jelentős eredményeiért. Az Arta folyóirat díja — Paul Gherasimnak 1971.­vi alkotásaiért. CSUTAK LEVENTE grafikája 4—f oldal

Next