Megyei Tükör, 1976. február (9. évfolyam, 1342-1345. szám)
1976-02-02 / 1342. szám
1. A párttagok, a KISZ-tagok alapvető kötelessége hűséggel szolgálni a párt és a nép ügyét, legjobb tudásukat, minden energiájukat, munkaképességüket és hozzáértésüket latba vetni a Román Kommunista Pártnak a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésére és Románia kommunizmus felé való haladására irányuló programja valóra váltásáért. Minden kommunistának mindennél előbbre kell helyeznie a szocialista haza anyagi és szellemi felvirágoztatását, a nép jólétének és civilizációs fokának szüntelen emelését, nemzetünk egyre erőteljesebb érvényesülését a világ nemzeteinek sorában. A kommunisták munkája és élete, a szocialista etika és méltányosság elveinek és szabályainak törvénykönyvéből. s ki néz ki ez a gyárudvar, mintha teljesen kihalt lenne. Még a kapusnak sem kell kibújnia a „kuckójából“, a fiatalember, aki alig fél órával azelőtt azt ígérte, hogy csodálatos helyre visz, jól ismeri a járást. Pár hónappal ezelőtt ömmaga is ennek az üzemnek volt alkalmazottja, érthető hát, hogy akár beköültölt szemmel végig tudna vezetni a műhelyeken. Leghátulra igyekszünk. Az irodában meg sem lepődnek az idegen járáson, bizonyára máskor is sokan megfordulnak itt, így hát nem feltűnő, ha valaki a keskeny lépcsőn felfelé kanyarodik. Azt hiszem, ez a terem a gyár legmagasabb pontja Semmi rendkívüli, ha nem számítjuk azt, hogy aki itt dolgozik, az mind nagyon fiatal Jóformán fel sem néznek az ajtónyikorgásra és -csattanásra, csak iigy munkába merültem mormolják el a kötelező köszönést, egy percre meg nem áll a kezük, mintha ki tudja, mit veszítenének a pillanatnyi felegyenesedéssel Később, magyarázgatás közben jövök rá, hogy tényleg, bizonyos munkafázisoknál nincs, nem lehet még szuspanásnyira sem lazítani... Ez hát az a helyiség, ahol a kovásznaai bútorgyár első stílbútorainak díszítményei i megszülettek. Inkább amolyan közönséges asztalosműhelynek nézné az ember, közepén nagy asztallal, oldalt ócska szekrénnyel, egymásra rakott deszkadarabokkal , sok szerszámnál. Ha viszont a nézelődő magais a kefilé munka fölé hajol, mindjárt röljön, hogy itt valóban valami csodálatos dolog születik. Smádu Gheorghe, aki éppen legközelbb van az ajtóhoz, megállítja az aprótéka gépet, s míg a többiek tovább dolgoznak, ő felcsap amolyan ideövetőnek. Mondja, hogy addig, amin ebbe a csoportba nem hívták, nem foglalkozott intarziával. Itt tanulta meg, hogy milyen gyönyörű darabokat lehet varázsolni különböző színű és fajtájú fadarabocskák egymás mellé történő berakásával. Mert tényleg varázslatosan szép művészet ez: kicsi fűrészeken kivágják a mintának megfelelő darabocskákat, azokat aztán vékony lemezen egymás mellé illesztik, hátul leszorítják, s mikor a végső fényt is ráteszik, mehet a másik műhelybe, ahol a szekrény, ágy vagy asztal oldalára, lapjára ragasztják. Persze, rendkívül egyszerű így a hozzá nem értőnek leírnia, amíg azonban elkészül egy darab díszítőelem, sokszor megizzad a homlok. Igazi „pepecsmunka“, mondhatná bárki, aki nem érez rá az ízére, színére. Heten vannak : Bibó Judit, Kovács Mária, Varga Éva, Gecse Csaba, Kölcze József, Mircea Gheorghe, Sinády Gheorghe. A főnök, Kölcze József alig tizenkilenc éves, a lányok is húsz alatt vannak, de a többi fiú is nagyon fiatal még. Amolyan 21 éves csoport ez, tele ambícióval, bizonyítani akarással... és reménykedéssel , hátha ez a helyiség lesz majdan a kovásznai stílbútorgyár magja, forrása. Augusztustól — akkor alakultak — eddig két garnitúrát készítettek, mindkettőt bemutatásra, s mindkettő rövid idő alatt gazdára is lelt. Most készül a harmadik Láttam, hogyan lesz az egyszerű elképzelésből szép virágmintás felület. Akár falra lehetne akasztani. És dicséretükre váljék, hogy nem csupán mások tervrajzai után igazodnak. Egy-egy elkészült darabban nemcsak kézügyességük, fáradozásuk van benne, hanem saját gondolataikat, ötleteiket is beleszövik. Művészek ők is, nem csupán végrehajtók. S hogy egyik-másiknak a keze a faragásra, festegetésre is rááll, még egy többletet jelent ebben a csodálatosan szép munkában. Itt még minden szerszám az övék. Keresetük sem ugrik másoké fölé Ám valamit akarnak, valamit elkezdtek, aminek csodálatos folytatását őmaguk várják a legjobban ... , PÉTER SÁNDOR Mária Magdolna rövidesen betölti 18. életévét. Kiszabadul. S talán új életet kezd. Nem is érte mondom el ezt a történetet .. ’ nk tekintetű, jó képességű gyerek vől.. így emlékszik rá iskolaigazgatója is. Volt benne némi dac, de ez gyakori jelenség kamaszodó gyereknél. Zárkózott természetű, csendes kislánynak látszott Pedig akkor, az utolsó iskolai t években, már eldöntötte, nem marad többé otthon, az első adódó alkalommal megszökik. Mindezt jóval később a gyámhivatal képviselőinek mondotta es Milyen oka lehet egy 14—15 éves kislánynál arra, hogy megszökjön ? Hogy meneküljön a családjától, azt szerettem volna megtudni. A ház körül masszív, jó állapotban levő gazdasági épületek. Rend, jómód A konyhában disznótor illata terjeng. Tegnap vágtuk, mondja az asszony, s sietős mozdulatokkal eligazítja magán a ruhát. Kemény munkában edzett robusztus parasztasszony. Az a típus, aki a férfiakkal is versenyt dolgozik. Fejkendője alá szorít néhány fegyelmezetlen hajtincset. Látom , remeg az ujja Ki tudja, kinek vél, s ki tudja, hányszor keresték már a lánya ügyében. A milíciától, a gyámhivataltól, az ügyészségtől. S hányszor kellett szégyenkeznie. Betessékel a szobába. — Nem tudom, nem tudom — néz rám kétségbeesetten —, az apja is, én is v világéletünkben szerettük a munkát. Megdolgoztunk azért, hogy a családnak mindene meglegyen. Nem tudom, honfian tanulta. — Állítólag nem szerette itthon . . . Nem. Mert itthon dolgozni kellett. Neki meg nem füllött a foga a munkához. Egy nyáron, vakációban, reá bíztam egy ágyás markot. Gyomlálja meg. Nekem mezőre kellett menni, várt a globális akkord. Délben, mikor jövök haza, hát nem ott találom az ágyásban ? Olvasott. A napon, de az ágyashoz a kezét se tette. Mondtam neki : Magdika, hát nem jobb lett volna, ha gyorsan elvégzed a munkát, sze egy fél órát se tartott volna, s utána nyugodtan bemész a házba, s olvashatsz szép kényelmesen az ágyon, az árnyékban Nincs neki kedve dolgozni, vágta vissza, majd ha férjhez megy, s lesz, akire dolgozzon, de addig minek ? Úgy érezte magát itthon, mint egy idegen. — A faluban hallottam, hogy verte az apja. Kicsi korától. — Engem is vert, s én mégsem vettem nyakamba az országutakat... Igaz, mondotta is sokszor , ő nem akar így élni, mint én. őt nem fogja verni az ura, s a gyerekeit sem ! Annál: a világnak vége. Mikor elvégezte az iskolát, megpróbáltuk beszerezni a kollektívbe a kertészethez, de neki nem kellett. Városra akart menni, hogy független lehessen. De aztán mi történt, mi nem, ott sem a munka kellett. Elmentem a gyámhivatalhoz, segítsenek. Megígérték, de ez lett belőle... A gyámhivatal főnöke • „Szereztünk is neki minkát. A kisipari szövetkezetnél. El sem foglalta a munkahelyét. Ismét beszéltünk vele, erre aztán munkát vállalt, de nem ott, ahol mi javasoltuk, hanem a gyümölcs- és zöldségforgalmazó vállalatnál. Szezonmunkát. Ott ismerkedett meg egy vele egykorú Z-i lánnyal. A nyár eltelt, s attól kezdve a cukrászda, a bár, a „Bujdosó“ lett a munkahelyük. Fél év alatt négyszer is berendeltük, lelkükre beszéltünk. Hiába. Az apával is beszéltünk, hisz neki oroszlánrésze volt abban, hogy a kislány idáig jutott. Igazat adott nekünk, s a jelek szerint meg is változott, a feleségét legalábbis azóta nem veri. A lányt azonban nem lehetett jobb belátásra bírni. Továbbra is folytatta előbbi életmódját. — Rossz társaságba keveredett mondja e az asszony —, milicisták hozták haza. Úgy őriztük, mint a kiterített búzát. Az ablakon szökött ki, úgy is elment. S hazudott, irtózatosan hazudott, a milícián, itthon, mindenütt. Olyan meséket talált ki, hogy az embernek égnek állt a haja szála. Nem bírtunk vele. — Utoljára maguktól jöttek — mondta a városi néptanács titkára —, szerezzünk munkát, dolgozni akarnak. Megörültünk, hogy végre hatása van a nevelő munkánknak. Sajnos akkor már megvolt a bírósági végzés Nehéz dolog a miénk, higgye meg. Amit a család és az iskola elront, azt bizony aligha lehet „beszélgetésekkel“ helyrehozni. A kislány menekült a családi környezetből, s éretlenül olyan társaságba keveredett, mely a könnyű és kellemes élet lehetőségét csillogtatta meg előtte. Megszédült. S a hatást nem volt ami ellensúlyozza. A család torz képzeteket alakított ki benne a munkáról is.. Az asszony zsebkendőjét gyűrögeti . — Mit tudtam volna csinálni ? A gyámhatóságon azt mondta, a szeretet hiányzott neki. Szerettem én, de hát volt nekem időm ? A férjem a gyárban dolgozik, az én nyakamba szakad ez e egész gazdaság, a másik két gyerek, s a mezőre is menni kell, mert ha nem, elveszítjük a kerthelyet Ezt nem akartam megérteni Talán most megérti. A múltkor voltunk nála, sírva kar vigyázzak a kicsikre, hogy soha ne jussanak oda, ahova ő. S azóta már könnyebben sírok , hátha tényleg megbánta, hátha őszintén. Csak akkor szomorodom el ismét, ha eszembe jut, hogy az apjára ott sem akart ránézni, még a köszönését se fogadta. — Megbánja — vigasztalom az aszszonyt —, hisz a Mária Magdolnák mindig megbánják végül. Vagy így, vagy úgy. De vajon mi apák, és nem apák, akik verjük, vagy kényeztetjük, végül is egyre megy, gyerekeinket fáz ifjúságot, mikor bánjuk meg . Mikor jövünk rá, hogy amit a szülő elront, azt a társadalom csal, nagyon nehezen tudja helyrehozni ? S gyakran sehogy Mária Magdolna talán új életet kezd Nem lesz könnyű Bizonyára akad majd, aki ujjal mutogat rá Fájni lóg. Aztán elfelejtődik. Az ő némasága, ama apjától elforduló tekintet, felejthetetlenebb. KIRÓ BÉLA A kézdivásárhelyi fafeldolgozó vállalat udvarán, a rönktéren, férfiak egyengetik, szabdalják, görgetik a rönköket A lehelet megfagy a levegőben. — Nem könnyű itt, a szabad ég alatt dolgozni — állapítom meg. — A rönktér kissé lemaradt a fejlesztésben — mondja kísérőm, Mihály Antal, a vállalat pártalapszervezetének titkára is. — Az idén kezdjük meg hárommillió lejes beruházással a korszerűsítést. Akkor majd könnyebb lesz, belépünk a gattercsarnokba. Itt is kemény fizikai munka folyik. A munkások a csarnok hidegében sem fáznak, pedig némelyikükön mindössze két-három réteg ruhanemű. Fura ellentmondás, gondolom, hisz amit itt látok, neve szerint „könnyűipar“ míg a sepsiszentgyörgyi autóvillamossági gyárunk vagy akár a szomszédos csavargyár „nehéz". (Persze a könnyű- és nehézipar közgazdasági kategóriák, s tartalmukat nem csupán a fizikai megterhelés, hanem egyéb, gazdaságilag és társadalmilag fontos összetevők is meghatározzák.) Az itt dolgozó kommunistákat azonban a nehézipar vonzása sem tudja már elcsábítani a vállalattól. Megszokták, s a nehézségek ellenére is megszerették ezt a munkát, itt szereztek szakképesítést, s úgy érzik, végleg elkötelezték magukat a vállalattal. Munkájuk, kommunista helytállásuk ezért is annyira tiszteletre méltó. Hisznek benne, hogy a könnyű- és nehézipar közti különbségek megszűnése előbbutóbb a faipart is „könnyűivé“ teszi a munkában, súlyossá a keresetben. Csákány Géza 1939 óta dolgozik a faiparban. 14 éves korában kezdte Komandón. 1947-ben kiemelték, s 1953-ig a pártapparátusban dolgozott. Aztán ismét visszatért a termelésbe, s több mint 19 éve ugyanannál a gáztérnél dolgozik. Nyugdíj előtt áll. Kérdezgetem, de kurtán, alig néhány szavas mondatokban válaszol. Nem kenyere a beszéd. A munka az igen. Mestere válaszodat, s az öreg lehajtja fejét, mintha szégyellne, amit róla mondanál, pedig az igazán nem szégyellnivaló. „Mióta én ismerem — mondja a mester —, még egyetlen nap hiányzása se volt. Betegszabadság sem. A fegyelem és az öntudat a vérében van Évtizedek óta az egyik legnehezebb munkát végzi. Lelkiismeretid. Büszkéi vagyunk rá, hogy ilyen munkásunk van. /A fiatalság rengeteget tanult tőle, ragaszkodtak hozzá, s ő szívesen foglalkozott velük. Nagy veszteség lesz, ha nyugdíjba megy." Deák Ferenc a fiatalabb nemzedékhez tartozik. Kézdivásárhelyen született, édesapja cipész volt, de őt soha nem ionzotta ez a mesterség Egyéb ipar után kellett nézni. Leginkább a faipar tetszett. 16 évesen a berecki fafeldolgozó vállalathoz szerződött. Aztán elvégezte a szabványig jegyző iskolát, s azóta dolgozik a vállalatnál. „Igyekeztem az öregektől minél hamarabb eltanulni a szakmát — mondja —. Sikerült. Közben csoportfelelős lettem. Nagy küzdelem volt a parasztból lett fél proletárokat jó szakmunkássá nevelni, hisz itt is a szakmai hozzáértés a kulcsa mindennek. Csak a szakma teljes ismeretében valósíthatjuk meg a pártunk által támogatott célkitűzést, a faanyag fajlagos kihasználásának javítását. Mostanában már nemcsak a külföldi, de a belföldi vevőink is nagyon igényesek, s ez természetes is, hisz a minőség ötéves tervét csak minőségi nyersanyagokra alapozhatjuk A mester mesélte el valamivel később, hogy Deák Ferenc azok közé az emberekk közé tartozik, akiket a betegség sem képes kiverni a gyárból. Amíg csak teljesen le nem veri a lábáról, dolgozik, s ha annyira gyógyult, hogy lábra állhat, már bent van. Hajtja a lelkiismerete, a kötelességérzet. Igazi kommunista. Az ilyenek éltetik ezt a vállalatot, mint ő, meg Géza bácsi, az ő ő magatartásuk határozza meg a többiek hozzáállását is." A ládagyárban középkorú asszony munkapadjánál állok meg. Kezében, mint a varrógép tűje, káprázatos gyorsasággal mozog a kalapács. Elbeszélgetünk . A férje is a gyárban dolgozik. Délutáni váltásban, hogy legyen, ki vigyázzon a gyerekekre. A váltás után mos, főz másnapra, bevásárol, varr s így tovább... 11-kor fekszik. 5-kor kel. S — ezt már a mestere mondja — a gyárban lelkiismeretes, jó munkát végez. Nevét nem írom ide, mert a mester szerint tízesével vannak akár csak egyetlen váltáson belül is ilyen asszonyok, méltánytalanság lenne csupán egyiküket említeni. Nehéz munkát végeznek, de helytállnak lelkiismerettel, kommunistaként, mert tudják, hogy munkájuk szerves része azoknak az erőfeszítéseknek, melyek egész népünk felemelkedését, az ország felvirágzását célozzák. S ez a felemelkedés a fairuk korszerűsödését is magával hozza. Az 1. galter mestere lelkendezve mesélte, hogy minap olyan galtert látott a tévében, melyet mindössze két ember kezel. A kijegyzés, leütülés, minden automatikusan történik, gombnyomásra. Az egész munkamenetet egy számítógép vezérli. „Az aztán könnyűipar — mondta elragadtatással. — Azért, hogy ez megvalósulhasson, érdemes dolgozni“ — Még ha nehéz is — tette hozzá Deák Ferenc. RÁKOSI BÉLA