Megyei Tükör, 1989. május (22. évfolyam, 5363-5388. szám)
1989-05-01 / 5363. szám
A MUNKA DICSÉRETE Nem jártam kerülő utakon Apánk tímár volt, harminchat esztendőt ingázott Tusnádról a Cenk alá. Amikor annyira cseperedtünk, bátyám meg én fogta a kezünket, felültetett a munkásvonatra, irány a Hidromechanika. Ott jártuk ki a szakiskolát, belőlem géplakatos lett. Az esztergályos. Csíkban maradt... A Gépgyárba hetvenkilencbe jöttem, huszonhárom éves voltam. Itt ismerkedtem meg eljövendő élettársammal is, erdővidéki származás, a bodosi nagy Egyed családból való. Meghánytuk-vetettük a dolgost, új gyár, nagyobb lehetőségek, itt telepedtünk le, alapítottunk családot. A fiunk tízéves, a lányunk nyolc, ügyes gyermekek, a mi büszkeségünk ... Nem is olyan rég történt, csak hívatnak elő, a szakszervezethez, gyűlés. Ülök ott bosszúsan, megzavartak a munkában, semmiről sem tudtam. Aztán szól az elnök: János Jenő, 430-as, főgépészeti osztály, első helyezett vállalati szinten. Blaj Gheorghe, 530-as, első helyezett vállalati szinten... Kapom fül a fejem, látom, rám néznek. Nagy meglepetés volt számomra, nem készítettek föl rá, nem is gondoltam ilyesmire... Tudja, vagy két hete fölkeresett egyik kollégája, a Munkásélettől. Kérdezi, no. János Jenő, hát hogyan lett ennek a hatalmas gépgyárnak élmunkása? Elmondtam neki is, hogy semmi többet nem tettem, mint mindig máskor, csak dolgoztam, soha nem kerestem a kerülő utakat, oda álltam, ahol a szükség kívánta. Mindig szerettem a mesterségemet, ez olyan pipiza munka, a gépek titkának kutatása. Nálunk mindig új, még ismeretlen szerkentyű kerül orvoslásra, nagy örömem telik abban, ahogyan kitapogatjuk, megtaláljuk a beteg helyet, kicseréljük a fáradt részt. Ha valaki szívesen végzi munkáját, ha szereti, annak nem okoz olyan nehézséget, annak könnyebb a munkahely, a környezet... A gyárkapun kívül legszívesebben leülök egy csendes szobába, veszek egy könyvet és olvasok. Kell ennyi csend annyi géprúgás, annyi zakatolás után. Máskor lemegyek a tömbház elé, van egy kis virágágyás, ott pipizálok. Időnként felkerekedünk, hazanézünk Tusnádra vagy Bodosba. De legtöbbször kitölti a szabad időnket a két gyermek, a tanulás. Megosszuk őket, de megosszuk a házi munkát is. Én elégedett vagyok, otthon is, a munkahelyemen is... TORMA Sándor —, de ott nem volt textilipar, s amikor a ruhagyáriak meghirdették a felvételit, azonnal jelentkeztem, örömest jöttem. Focșani-ban végeztem el a szakiskolát, s azóta megszakítás nélkül a ruhagyári munkaközösség tagja vagyok. Eleinte a számozásnál dolgoztam, most a szabászati részlegen igyekszem a legjobbat nyújtani. Annak idején, amikor abbahagytam a kézilabdát, több időm maradt, s akkor iratkoztam be a mesteriskolába. Szükségét éreztem a továbbtanulásnak, a szakmai továbbképzésnek. Közben férjhez mentem, s bizony észrevétlenül a fejem fölé tornyosultak a gondok. Dolgozni, tanulni, gyermeket nevelni — mert két gyermeket is szültem —, háztartást vezetni egy időben nem volt könnyű feladat. Egyedül el sem tudtam volna végezni mindent. De szerencsére, igazi élettársnak bizonyult a férjem, amit csak lehetett, elvégzett helyettem. Tanulni viszont nekem kellett. Nemegyszer az éjszakai egy óra is ébren kapott, a könyvek fölé hajolva... A munkát, a nehézséget az ember hamar elfelejti. Különösen, ha a tanulás eredményeként előnyökhöz juthat, ha jobb lesz a keresete. Nos, az enyém jobb lett. — A család? — A férjemről már szóltam. Ő is sportoló volt, labdarúgó Oderheiu Secuiesc-en. Közösségben nőtt fel, s merem állítani, a családhoz való viszonya is éppen ezért egészen jó — mi tagadás, igazi csapatember. A két fiam is a sportiskolába jár focizni. S ez jó. Fontos a mozgás, a testgyakorlás. Hogy mi legyen belőlük? A férjemmel eldöntöttük, ha tanulni akarnak, főiskolára menni, mi készséggel, örömmel segítjük őket. Próbáljuk segíteni a pályaválasztásukban is, de nem akkora ez a rábeszélés, hogy gátat vessen az ő akaratuknak, döntésüknek. Éppen ezért a döntő szót majd ők mondják ki. A fontos csak az, hogy becsületes munkát válasszanak, megélhetésüket biztosító szakmát. Mi őket csak a szeretetre, az emberek megbecsülésére, tisztelésére, a munka szeretetére, egyszóval a jóra tanítottuk, tanítjuk. S e jónak a példájával járunk előttük. Remélem, nemcsak kettőnk sportszeretetét örökölték hanem meghallgatják, megszívlelik tanításainkat is. Saját hasznukra teszik. ÁROS Károly A legjobbat nyújtani — Szorgalma, a munkához, a közösséghez való viszonyulása, hozzáállása a munkaközösség legjobbjai közé sorolja Gáspár Irént — jellemzi röviden Márton Enikő, a Ruhaipari Vállalat főmérnöke. S már nyúl is a telefon után, hogy hívja az osztályt, ahol Gáspár Irén dolgozik. Régi ismerősként köszöntjük egymást. Gáspár Irén ugyanis pár évvel ezelőtt még a megyei bajnokságot nyert konfekció női kézilabda-csapatának tagja volt. Az osztályozón is megfordult együttesével, s igazán nem rajta múlott, hogy a csapat nem lépett a felsőbb osztályba. Az idő múlt, s Irénke elbúcsúzott a kézilabda-pályától, a játéktól, az izgalmas versengésektől. De nem üres kézzel távozott. Hozta magával a sportban „szerzett“ jó közösségi szellemet, a kitartást, a kifogástalan hozzáállást, a munkaszeretetet, mások képességeinek, munkájának értékelését, megbecsülését. S ez nem kevés. — Baraclton születtem — meséli Az anyag titkainak vallatója Tinea Aurel fizikus mérnök életútja szinte törvényszerűen érkezett el a kutató-mérnöki pályához, de e törvényszerűségben benne van természetesen a körülmények szerencsés — bár ugyancsak törvényszerű — összejátszása. Mert ki gondolhatott volna arra, hogy egykor alig húszezret számláló megyeszékhelyünkön elektrotechnikai kutató- és tervezőintézet létesíttessék, s így körülmény és lehetőség a búvárkodó kedvű, újító szellemű emberek számára, kik az anyag féltett és rejtett titkait vizsgálják. A Gyergyói medencéből származó fiatalember a hetvenes évek második felében végezte el a Salamon Ernő Ipari Líceumot, s vitte hajlama és sorsa a bucurești-măgurelei technológiai fizika szakra. Háromszékre talán a szülőföldje közelségének vonzása hozta, de számára is rendkívül szerencsésen, hiszen a gazdasági líceumban eltöltött háromévi tanárkodás után megalakult az egykori szemerjai kastélyban az Elektrotechnikai Kutató- és Tervezőintézet (ICPE) megyei fiókja, s Tinea Aurel az alapító tagokkal együtt élte végig az újsütetű intézmény „hőskorát“, mely máig — ha szabad így fogalmaznunk — már a kamaszkorig kapaszkodott, hiszen a fiók most növi ki gyermekruháit, s évről évre, sőt hónapról hónapra gazdagszik, gyarapszik, terebélyesedik. Akárhányszor jár ott a látogató, az építés és az átépítés lázát tapasztalhatja, állandóan költöző laborokat talál, azt hiszem, Tinea is immár a harmadik helyiségben dolgozik. Szerencsére, ez a gyarapodás következménye. A fiatal fizikust a legjobbak között tartják számon az intézetben. Az alakulás — 1985 — után egy évvel már kutatói vizsgát tesz, s közben kollégáival tetemes értékű számítógépes energetikai mérlegeket készítenek a megyebeli és más vállalatoknak. Szimpozionokon mutat be tudományos dolgozatokat — a szupervezetésről és a napenergia felhasználásáról többek közt —, s hogy gyakorlatban is bizonyítsanak, Corda Nicolae kollégával elkészítik a nagyméretű napelemes energiacsapdát, melynek prototípusa ma is ott áll az intézet udvarában, míg Bariba Sándorral együttműködve elmés és nagyértékű mérőműszert alkotnak a biztosítékok szilárdsága ellenőrzésére. Hatáskörébe tartozik az intézet nemzetközi kapcsolatainak ápolása, a dokumentáció naprakész biztosítása, hiszen olyan területen kutatnak, ahol a cél: a világ élvonalába törni. Hogy lehet-e? Lehet, s ezt bizonyítják a fiók eddigi eredményei, s biztos ráhangolódása a kerámiai kutatásokra. A fizikus Tinea Aurel így foglalkozik most az alumíniumoxidos kerámia kérdéskörével, s kutatási témájához szerződő fél is kerül, tehát lesz gazdája, értékesítője a dolgozatnak. — Meglepő, hogy titkokat, tulajdonságokat rejt az anyag — mosolyodik el —, s ha ma még nem is tudjuk, holnapra kiderül, hol hajtanak majd óriási hasznot az eddig rejtett tulajdonságok. Ez a kutatás értelme, a kutatót hevítő láz indítéka. MAGYARI Lajos Május 8 KISGYÖNGY TAMÁS grafikája Megtaláltam számításaimat Jól menő ágazata az állattenyésztés a chiliens-i téesznek, s ez az itt dolgozó állatgondozók magatartásán, munkahelyükhöz való ragaszkodásán is jól lemérhető, nem egy közülük évtizedek óta itt keresi kenyerét. Hogy az állattenyésztést fellendíthesse, a gazdaságnak külön gondja volt a munkafeltételek korszerűsítésére, s miként a téeszudvar új épületei tanúsítják, tellett beruházásokra a gazdaságnak az utóbbi években. Ötvös Mózes, az ágazatért felelős alelnök külön kiemeli, hogy a barakklakásokat felszámolták, a gondozók lakás- és ellátási körülményein gyökeresen változtattak. A gondoskodásnak meg is lett az eredménye, ezt igazolják Sztojka Géza élenjáró dolgozó alábbi keresetlen szavai, melyekből e szorgalmas ember kis portréja is kikerekedik. — Harmincöt éves vagyok, ebből tizenhetet, töltöttem el eddig a chiliens-i téesz egyes állattenyésztési farmján mint állatgondozó. Csíkból származom, ide nősültem 1972-ben, s elmondhatom, hogy megtaláltam a számításomat a téeszben is. Azért is tartottam ki mostani munkahelyem mellett. Tizenhét éve, amióta a feleségemmel a teheneket gondozzuk, nagyot változott a világ nálunk élé: felépültek az új, modern istállók, javultak a munkakörülmények, nagyot haladt az egész téesz, gyarapodott az állatállomány, nőttek a hozamok, szakaszosították a legelőket. Hozzá kell mindehhez tenni, hogy a téesz új lakásokat építtetett a gondozóknak, s külön hangsúlyt fektet családjaik ellátásának javítására. A gazdaság nyolcszázötven szarvasmarhájából, mi a feleségemmel huszonhármat gondozunk, fiam és lányom is segítenek a munkában. Jövedelmünkkel, mely három-négy ezer lej között mozog, meg vagyunk elégedve. Az állatgondozói munka szigorú fegyelmet követel meg. Reggel ötkor már az istállóban kell lennünk, egy kis szénát vetünk az állatnak, közben fejünk, utána malátát, korpát, borhatot, silótakarmányt, kis szalmát kapnak az állatok, eljön a kilenc óra, mire mindezzel végzünk. Hogy a napi program további folyását ismertessem: délután három órakor kezdődik a második menet, akkor ismét enni adunk a jószágnak, következik a fejés, istállótakarítás, az állatok megpucolása. Pillanatnyilag az állatok kimentek a zöldre, a tejhozam nőni fog, fejtem én már kétszázötven litert is a huszonháromtól, mikor mind fejősek voltak. Hogy személyes viszonyaimról is szóljak: a tizenhét év alatt házat vettem a faluban, s most nagy költésben vagyok — a fiam tizenhat éves, házat kell neki is építenem ott nálunk az udvaron. Megvettem már a téglát, cementet, egyéb hozzávalót jó pár tízezer lej értékben, lesz benne két szoba, konyha, kamara s egy fürdőszobácska — egyelőre. Ha már kérdezik, elmondom: háztáji gazdaságomban nevelünk disznót, tyúkot, libát, két juhot, elég munkát adnak azok is, vettünk volt televíziót, rádiót, lemezjátszót. A fiammal meg vagyok elégedve, jó segítség, mert tanítottam. Lehet belőle is egy jó állatgondozó. Az ünnep előtt bátran elmondhatjuk: tejtermelésben és a bormellés terén előirányzott feladatainkat teljesítettük, sőt, némileg túl is szárnyaltuk, állományunk a nyári táborozást is úgy kezdte, hogy évi tervünk maradéktalan teljesítésének is jók a kilátásai. 15. KOVÁCS András a.-3.