Háromszék, 1994. november (6. évfolyam, 1274-1299. szám)
1994-11-01 / 1274. szám
BENKŐ LEVENTE SZARAZAJTA 25. — Gyere ki, fiam... — szólította édesapja. Ifjabb Nagy Gyula közelebb lépett. — Sus minile! (Fel a kezekkel! — románul) — kiáltották neki is. Apa és fia feltartották kezeiket. A kerítés túlsó oldaláról, a szomszédból három fegyveres ugrott át. Félig civil, félig katonai ruhába voltak öltözve az idegenek. Apát és fiát megmotozták, majd kikísérték az utcára, a kapu elé. A ház előtt két szárazajtai román férfi várta őket. Bogdán Viktor és Bardocs Ferdinánd átvett minket. A három gárdista ezalatt a következő kijelölt házhoz indult: Nagy Dánielhez. Nagy Dánielt nem találták otthon. A gárdistákat egy nappal korábban Szárazajtára szállító Benkő Józseftől, a középajtai siheder legénytől tudta meg, hogy valami nem tiszta a jövevények érkezése körül. Kereket oldott. illetve elbújt. Megmenekült. Nagy Gyulát és fiát, ifjabb Gyulát fegyverei kísérték az iskola felé. — Hova visztek, mit akartok velünk? — kérdezték kísérőiktől, falustársaiktól. — Fel az iskolába, kihallgatásra — felelték amazok. Betértek az iskolakapun. Hatalmas, boltíves kapu. Az épület kétszintes, 1894-ben építették. A bejárati kapu felett is termek vannak. A kapun belépve jobbról két ajtó. Az egyik a mai román nyelv- és irodalomkabinetbe, a másik a tanári szobába vezet. Balról egyetlen ajtó található, amelyik a folyosóra nyílik. A folyosóról újabb ajtók nyílnak az osztálytermekbe, illetve az igazgatói irodába. A folyosó belső végén, jobboldalt vannak az emeletre vezető kopott falépcsők. 1894 óta ezeken a lépcsőkön járnak felalá a tanítók és a falu betűvetést tanuló gyermekei. 1944 szeptemberében gyilkosok és áldozataik lépkedtek fel, majd le ezeken a falépcsőkön. Azóta is kopnak, mára már gömbölyűek. Nemrég, az iskola fennállásának 100. évfordulójára tetőtől talpig felújították az egész épületet. Mindent kicseréltek vagy kijavítottak. A lépcsőházban vadonatúj lambériát, a fordulóknál parkettet szereltek fel. Egyedül a kopott falépcsőkhöz nem nyúltak. —Nem is cseréljük ki soha. Úgy hagyjuk immár örökre... Fent, az emeleten, a falépcsőkkel szemben újabb ajtó nyílik. Negyvennégy őszén még ez volt az iskola legnagyobb terme. Azóta kettéosztották, s öt lépéssel arrébb újabb ajtót vágtak. A valamikori nagyterembe gyűjtötték össze áldozataikat a Maniu-gárdisták. — Németh Izsák bácsi már ott volt — folytatja ifjabb Nagy Gyula —, apámmal beléptünk a nagyterembe, így hárman létünk. Míg az iskola nagytermébe egymás után érkeztek a csőre töltött fegyverrel bekísért magyarok, a falut dobszó verte fel. Nem is dobszó volt az, hanem tulajdonképpen egy lyukas fazék hangja. Berszán Sándor frissiben kinevezett dobos arról értesítette az ébredő falut, hogy: — Minden tizenöt éven felüli magyar lakos jelenjen meg az iskola udvarán! — Éppen tűzgyújtót szedtem a favágó tökénél — meséli Belle Gábor, a Kovászna megyei sporttanács munkatársa, akinek nagyszüleit, Szép Albertet és Szép Albertné Málnási Reginát lőtték agyon aznap —, amikor hallottam, hogy az utcán valami falakat vernek. Szóltam édesanyámnak, hogy „Hallja-e, édesanyám, dobolnak!” „Menj el, gyermek — ültetett le —, valaki csak játszik...” Tovább erősködtem, hogy menjünk, hallgassuk meg. Kimentünk. „Minden tizenöt éven felüli magyar menjen az iskolaudvarra, mert ötven gyermeket és száz felnőttet ki fognak végezni! Aki nem jelenik meg, azt helyben főbe lövik!” Valahogy így szólt a hirdetés. Belle Gábor nagyszülei, Szép Albert és felesége, Málnási Regina nem tartozott azok közé, akiket hajnalban alvó álmukból felverve kellett fegyveresen bekísérni az iskola nagytermébe. Mit sem sejtve ébredtek huszonhatodikén reggel. Mindenki végezte a maga teendőjét. A hirdetés hallatán Szép Albert felöltözött, és elindult az iskola felé. Kisvártatva hazajött, s hozta a baljós hírt: — Málnási Józsefet lelőtték, mert vissza akart szaladni az iskolaudvarról... Szusszanásnyi idő sem telt el, amikor a Szép,családhoz újabb rossz hír érkezett: Gecse Bélát otthonában lelőtték, s testét targoncán húzzák az iskola felé. 1994. NOVEMBER 1. TÖBBFÉLE ADÓSSÁG De különös világot élünk! Kormányhatározatnak kell megszületnie ahhoz, hogy kiderüljön, hányféle adóssággal bírunk. Na nem a gazemberekről, az óriássikkasztókról van szó, bár az ő táboruk is elég népes, hanem a kisebb csalókról, mulasztókról, fizetésképtelenekről. A tegnap záróráig nagy volt a sor a postahivatal televíziót bejelentő ablaka előtt. Nehéz lenne elhinni, hogy egyetlen nap alatt Sepsiszentgyörgyön több százan vásároljanak televíziót, így könnyű kitalálni, kiknek égett a körmére a gyertya. A bejáratig kígyózó soron végignézve érdekes megállapításra jutottam. Hatvankét sorban állóból hárman voltak hatvan év fölöttiek, tízen ötven körüliek, a többi fiatal. Vajon a fiatalok a fizetésképtelenebbek, vagy az idősek a becsületesebbek? — Huszonkét éves munkanélküli vagyok, egyetlen szórakozásom a tévé. Azt hallottam, ha nem fizetek büntetnek. — Az unokám három váltásban dolgozik, helyette állom a sort, vagy inkább ezt a tömegnyomort, mert még sorban állni sem tudunk. Nekem, fiam, húsz éve van televízióm, mindig pontosan fizetem. És mióta a Dunát is nézhetjük, még nagyobb gondunk van hogy ne késsünk. Mondom, hogy a Dunát nem a román államnak fizetjük, nem is onnan kapjuk, de a néni csak hajtja — mindegy, kinek, a lényeg hogy van. Utolsó nap volt tehát a tegnap a be nem jelentett készülékeket lajstromba vétetni. A hatalmas büntetőösszegek világgá kürtölése, úgy látszik, megszólaltatta az emberek becsületét, és aki csak tudta, igyekezett törleszteni az adósságot. Vajon hányféle nyilván nem tartott adósságunk van, és azok kinek a kárára íródnak? E kérdéssel nem a Román Televíziót féltem, hogy bebukik, ha néhány ezren átverik a bérleti díj ki nem fizetésével, de féltem embertársamat, aki a sort csordaként állja, a hivatalából származó előnyökkel visszaél, vagy éppen taszít egyet a másik emberen, mert neki sietős a dolga. Nekünk is sietős, mi sem maradhatunk le attól, hogy civilizáltan viselkedjünk, mert Romániának egyebek mellett ez az egyik legnagyobb adóssága. Előbb-utóbb ezt is törleszteni kellene. Fekete Réka ★ Hírsaláta ★ A mai árak mellett 750 000 lej jövedelemre lenne szüksége egy négytagú családnak, hogy elfogadható szinten éljen. Mivel az átlagfizetés 150 000 lej körül mozog, a családok jó része, természetesen, ha a feleség is állásban van, jobb esetben 300 000 lejből kénytelen megélni. Nem jól, az vitathatatlan. it Pompás bált tartottak a hadsereg bukaresti házában, a tévé is jelen volt, meg is mutatták a több mint 200 kül- és belföldi katonatiszt fényűző mulatságát, de a nézők nem voltak elragadtatva a látványtól. ★A kormány hivatalos lapjában olvastuk, hogy Olt megyében ebben az évben 23 törvénytelenül birtokolt vadász- vagy katonai fegyvert, 447 töltényt koboztak el. Vajon abban a régióban is hazugságdetektorral kutatnak a bűnösök után, vagy e nagy körültekintéssel csak a székely megyéket tüntetik ki a hatóságok? ★ A kormányfő úgy látja, hogy 1995-ben az idei felére csökken az infláció. A baj az, mindeddig a miniszterelnök jóstehetsége sok kívánnivalót hagyott. ★ A kolozsvári RMDSZ kezdeményezésére a Prahova megyei törvényszék elé idézték az Erdélyi Történelmi Múzeumot a főtéri ásatások miatt. Gheorghe Lazarovici igazgató bejelentette, nem fognak megjelenni a tárgyaláson, mert egy párt vagy politikai szervezet nem kérdőjelezheti meg tudományos kutatások létjogosultságát. Különben is a direktor úr úgy véli, az ő ásatásai nem veszélyeztetik sem a Mátyás-szobrot, sem a Szent Mihály-templomot. A Vadim Tudor—Nicolae Dide-per az utóbbi javára dőlt el. Ez a tény nemcsak azt bizonyítja, hogy C. V. imádja a cirkuszt, hanem azt is, hogy a rendőrség úgy táncol, ahogy ő fújja. Épp ezért az ellenzéki lapokban Doru Tarácilá belügyminiszter azonnali lemondását követelik. Az más kérdés, hogy a felszólításnak ő sem fog eleget tenni. i... v.'.yiÁG ...'... ■ ... Karadzsics katonaruhában A bosnyák kormánycsapatok offenzívát indítottak Szarajevó környékén, és folytatják a város körül lévő szerb állások elleni tüzérségi támadást. A boszniai ENSZ-erők megfigyelői szerint a muzulmánok valószínűleg elfoglalták a szerbek egyik fontos erődítményét. Az ENSZ-békefenntartók szóvivője megerősítette, hogy a szerb csapatok vasárnap este két napon belül másodszor vették tűz alá a bosnyák főváros egyik muzulmán negyedét. A támadás folytán egy ember életét vesztette, többen megsebesültek. A boszniai szerbek vezetője katonaruhába öltözve azzal fenyegette meg a muzulmánokat, hogy megkapják a háborút, ha azt akarnak. Karadzsics a nyugat-boszniai frontvonalhoz közeli Petrovácban kijelentette: katonái rendezik soraikat a bihácsi fronton, és visszafoglalják a bosnyák kormányerők előrenyomulása folytán elvesztett háromszáz négyzetkilométernyi területet. (Külügyminiszteri bársonyszékek körül Washingtonban tartják magukat a pletykák, hogy Cristopher külügyminiszternek távoznia kell posztjáról. Hivatalosan semmi nem jelent meg az ügyről, de azt beszélik, hogy a kereskedelmi miniszter, a Clinton-korszak egyik sikerembere megcélozta magának a külügyminiszteri bársonyszéket. Kiszivárgott korábban egy másik hír is, miszerint az amerikai ENSZ-nagykövet ül majd a jelenlegi külügyek helyébe. Mások úgy vélik, hogy Cristopher helye biztosított. Felfüggesztette lemondását Olechowszky lengyel külügyminiszter, miután elolvasta a kormányfő levelét. Olechowszky néhány nappal ezelőtt mondott le, mert a neve felkerült a főügyész által összeállított és közzétett listára. A lista azok nevét tartalmazza, akik a kabinet tagjaként egyszemélyes államkincstári részvénytársaságoknál felügyelőbizottsági funkciót vállaltak. Hogy ez valójában törvénysértés-e vagy sem, azt az alkotmánybíróság hivatott eldönteni — vélekedik Pavlak miniszterelnök. Olechowszky bejelentette, hogy az év végéig a lengyel diplomácia élén marad. Viktor Csernomirgyin szerint már ezen a héten személyi változások várhatók az orosz kormányban. A miniszterelnök ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az egész kabinetet nem ajánlatos felváltani. Indokolatlannak tartja azt a követelést is, hogy menesszék a belügy-, a külügy- a védelmi és a privatizációs minisztert. A Csernomirgyin-kormány ellen a rubel „fekete keddje” után minden oldalról megerősödtek a nyomások. S bár a „fekete keddet” a „vörös csütörtök’ ’ követte, amikor Jelcin elnöki közbelépésére, néhány levélváltás folyamán, a rubel-dollár árfolyam visszaugrott a régi szint fölé, a jelenlegi orosz kampány pénz- és gazdaságpolitikáját egyre kevesebben nézik jó szemmel. Arafat elégedetlen Jászer Arafat szerint elfogadhatatlan, hogy a közelkeleti béke árát a palesztinoknak kell megfizetniük. A palesztin hatóság elnöke a Casablancában folyó regionális gazdasági konferencián ígéretük betartására szólította fel azokat az államokat, amelyek segítséget ajánlottak fel a palesztin autonómia megvalósításához. Rabin izraeli kormányfő éppen az értekezlet előtt jelentette be, hogy enyhítik a Tel Aviv-i autóbusz-robbantás után elrendelt gázai zárlatot. A bíborosok Us II. János Pál pápa bejelentette harminc új bíboros kinevezését, akik a november 26-án összeülő konzisztóriumon fogják megkapni a bíborosi kalapot. A 171 fős bíborosi konzisztórium a katolikus egyház egyik legfontosabb testülete. Soraiból kerül ki az új pápát választó tanács, a konklávé, amelynek létszáma nem haladhatja meg a 120-at. II. János Pál pápaságának 16 esztendejében a mostanival együtt összesen 137 bíborost nevezett ki, ezek közül 100 a konklávé tagja. Ennek alapján állapítják meg az olasz lapok, hogy az új pápát a jelenlegi pápa emberei fogják megválasztani. Kínai miniszterelnök Szöulban Első ízben látogatott kínai miniszterelnök a dél-koreai fővárosba. Li Peng Kim Jong Szam elnökkel elsősorban a gazdasági kapcsolatokról tárgyal, de szóba kerül az USA és Észak-Korea atommegállapodása is. Kim valószínűleg a kínaiak segítségét kéri a Koreai-félsziget atommentesítéséhez. TÜKÖR