Háromszék, 2012. április (24. évfolyam, 6556-6578. szám)

2012-04-02 / 6556. szám

3 f 2012. április 2., hétfő Negyvenéves a kézdivásárhelyi I­MOCHOM ISTVÁN Az ünnepséget Kis Katalin, a klub ve- székhelyük van, gyermek is akadna ve­­zetője nyitotta meg, a városvezetés névé­­ven, de nincs lehetőségük új körök indítá­­ben Lukács László alpolgármester ko­­sára. Az ünnepségen jelen levő alapító szöntötte a négy évtizedes in­tézményt, majd egy tortát nyújtott át Kis Katalinnak. A mazsorettek és a zenekar tagjai több mint egy órán át szóra­koztatták a közönséget. Az in­tézmény vezetője elmondta: huszonkét évvel ezelőtt, ami­kor a klubhoz került, tizennégy katedra volt, jelenleg pedig négy címzetes tanárral csupán öt katedrájuk maradt, tavaly­előtt három és fél katedrájuk Tanulók Klubja ,röviden ! Szombat délután a kézdivásárhelyi sportcsarnokban kiállítással, illetve jubileumi zenés-táncos előadással - közel százhúsz különböző korosztályú mazsorett és a hatvantagú fúvószenekar fellépésével­­ ünnepelték meg az egykori pionírház, a jelenlegi Tanulók Klubja fennállásának negyvenedik évfordulóját, melyen öt-hatszáz érdeklődő, meghívott, politikus, iskolaigaz­gató, pedagógus, volt körvezető, szülő és nagyszülő vett részt. igazgatót, Forró Dezsőt a kezdetekről fag­gattuk. Elmondta: a pionírház 1972. szep­tember elsején kezdte meg tevékenységét. Izsák Ferenc, a megye akkori főtanfel­­ügyelője kérte fel, vállalja el a frissen ala­kult intézmény alapítását és beindítását, a tantestület toborzását. Néhai Márton Albert polgármester kérésére a vállalatok melléjük álltak, mindenben segítették az induló intézményt, mely a rend­szerváltásig tizennégy körrel működött. Forró Dezső tizen­kilenc évig vezette az intéz­ményt. „Rendkívül értékelem a mazsorettcsoportokat több mint tizenöt éve irányító Kis Katalin és a tizenkilenc éves fúvószenekart vezető Gyergyai Barna tevékenységét - hang­súlyozta az egykori igazgató -, de nagyon sajnálom, hogy a rendszerváltás után a technikai szűnt meg. Szomorú, hogy A SZERZŐ FELVÉTELE körök zömét megszüntették.” A titkosszolgálat és a rovásírás islOCHOM ISTVÁN A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagszervezete szombat délután második alkalommal szervezett a Turóczi Mózes-iskolában ingyenes székely rovásírás-tanfolyamot, a folytatásra a következő két hétvégén kerül sor. A máso­dik leckén mintegy tízen voltak jelen. Kacsó Albert bevezetőként a rovásírásról tartott rövid előadást, valamint felsorolta a felső-háromszéki helyeket, ahol az fellelhető. A vármegyések akciója a román titkosszol­gálat figyelmét is felkeltette: a rendőrséggel együtt minden HVIM-rendezvényt éber fi­gyelemmel követnek. Szőcs Zoltán, a mozga­lom helyi elnöke érdeklődésünkre elmondta: Erdély több városában, többek között Csíksze­redában tartottak hasonló tanfolyamot, ahol a HVIM helyi vezetőit szintén zaklatta a rend­őrség a rovásírás okán. A március 24-én meg­tartott első lecke utáni hétfőn titkosított szám­ról felhívta valaki, aki Kovács Ferencként mutatkozott be, közölve, hogy a román titkos­­szolgálat munkatársa, és parancsot kapott Bukarestből, nézzen utána, mi történik a ro­vásírás-tanfolyamon, kik az előadók, hányan voltak jelen, és az iskola vezetősége miként engedélyezte a tanfolyam megtartását. Szőcs Zoltán azt válaszolta az illetőnek, hogy ha ennyire érdekli, jöjjön el a következő órára, hogy személyesen is meggyőződhessen, nincs veszélyben a román állam biztonsága. A vá­lasz után a titkosszolgálat munkatársa még csak annyit mondott, hogy nem kell felvágós hangnemben beszélni, majd hamarosan sze­mélyesen is találkoznak. Az elnök nevetsé­gesnek találja, hogy egy ilyen csekélységbe belekössenek, hiszen betűket és neveket írnak rovásírással a táblára. Szőcs Zoltánnak arról is tudomása van, hogy a kézdivásárhelyi rendőr­ség munkatársai jártak az iskola igazgatójá­nál, aki továbbra is termet biztosít a rovásírás­tanfolyam résztvevői számára. Jövőkép és pillanatnyi gondok (folytatás az első oldalról) Kezdődött a jövőkép azzal, hogy Sepsi­­szentgyörgy - ha így folytatja a pályát, ame­lyen elindult - pár év múlva Székelyföld fő­városa is lehet, hiszen kulturális és ifjúsági vonatkozásban már most az, a főleg számunk­ra fontos észak-erdélyi autópálya pedig segít közeledni a Nyugathoz, elsősorban pedig Er­dély fővárosához, Kolozsvárhoz. Megoldani való feladatok ugyan mindig lesznek, de Há­romszék központjában egyre több a zöldövezet, egyre jobb az infrastruktúra, és az elmúlt négy évben a gazdasági válság ellenére is szépen gyarapodott a város. Évről évre nőttek a saját bevételek, 2008-ban 45,9 millió lej folyt be, 2011-ben 52,1 millió - a város intézményei­nek fenntartása pedig 42,9 millió lejbe kerül, azaz éves átlagban 6,6 millió lej maradt fej­lesztésre, euróban (durván számolva) 1,5 mil­lió. Ehhez bő 90 millió eurót tettek hozzá kü­lönféle uniós pályázatokból, kormányprogra­mokból és a kormány tartalékalapjából, ami 60 éves ugrást jelent, tehát van, amivel büsz­kélkedni. Néhány fénykép kíséretében emlí­tette a polgármester az 550 éves város rendez­vénysorozatot, az út- és járdajavításokat, a hőszigetelési, lakásépítési, vízvezetési, csa­tornázási, közvilágítási munkálatokat, játszó­terek, parkolók kialakítását, a Mikó bővítését, a kicsi épület tatarozását, na és azt is, ami ez­után készül el: a városi strandot (ennek felújí­tását úgy tervezik, hogy az úszómedence is megmaradjon, és élményfü­rdő is legyen), az új rendezvénycsarnokot, a szépmezői ipari parkot és két, a Székelyföld határait is átlépő konyha és a Zathureczky Berta Öregotthon korszerűsítéséről, és végül megköszönte a ta­nács hozzáállását, hiszen „egyetlen nagyobb tervünket sem gáncsolták el, bár volt olyan, amelyet csak harmadik nekifutásra fogadtak el”. Hangsúlyozta: egyetlen beruházás sem történt hitelből, és továbbra is az a cél, hogy ne az emberek zsebéből vegyék ki a pénzt, a város adóssága is csökkent négy év alatt, és egyetlen hitelszerző­dést kötöttek, amelyet azonban még nem használtak fel. Az elhangzottakat Rápolti István a ki­­lyéni és a szotyori is­kola, óvoda, kultúrott­hon megújulásával, az ivóvízvezeték kiépíté­sével egészítette ki, Miklós Zoltán pedig azzal, hogy Kovászna megye tavaly orszá­gos első lett a bevételek növekedésében, 22 százalékkal nőtt a jövedelem, miközben az or­szágos átlag 7,2 százalék. És a szentgyörgyi átlag a megyeinél is jóval magasabb. A fejlő­dést, ennek örvendetes ütemét az MPP részé­ről Bálint József alpolgármester és Gazda Zoltán is elismerte, Valeriu Şerban (DLP) pe­dig azt emelte ki, hogy ez a sokat szidott kor­mányzás mégis eredményes tudott lenni. Ivan Nicolae a város egészségügyi és okta­tási helyzetéről is szeretett volna valamit meg­tudni, és több konkrét adatot kért, de végül ő is elfogadta a jelentést. Az utolsó napirendi pontnál ismét kifejezte elégedetlenségét: azért, mert a tanácsi kitűzőjén nem szerepel, hogy ellenőrzési joga van, mert kávét kér, és a szomszédjának hoznak teát, mert nem min­denki fogadja a köszönését, mert az utcanév­változtatással fölösleges költségbe verték az embereket (a románok egyesülete ugyanis megtámadta a magyar elnevezéseket), mert a rendőrség képtelen megakadályozni a falo­pást Szemerján, mert a háborús hősök temető­jében diszkriminatívnak ítéli a (kétnyelvű) feliratot, és mert az általa kezdeményezett ha­tározattervezetek nem kerülnek­ napirendre - ezért egyébként bűnvádi panaszt is tett a pol­gármester ellen. A sort Rodica Pírvan folytat­ta: ő a befagyott Honvéd-kút, a csendőrség melletti befejezetlen tömbház, a Tavaszy Sándor utcai kazánház romjai és a tömbháza előtt kivágott fák miatt emelt szót. Takó Imre egy járdával egybefolyó útszakasz veszélyei­re figyelmeztetett, és fájlalta, hogy a ráfordítá­sok ellenére sem üti a szintet a város foci-, kézilabda- és kosárlabdacsapata. Miklós Zol­tán azonban kiemelte a futsalcsapat eredmé­nyeit. Mădălin Guruianu a Reflex Nemzet­közi Színházi Biennálét méltatta. A tanácsha­tározatokat amúgy ellenvetés nélkül, legtöbb három tartózkodással fogadta el a testület. Sepsiszentgyörgy belvárosa ALBERT LEVENTE FELVÉTELE új intézmény, az Erdélyi Magyar Könyvgyűj­temény és az Erdélyi Képzőművészeti Mú­zeum létrehozását. Elmondta azt is, hogy a köztudatban élő kép ellenére Sepsiszentgyör­gyön a munkanélküliség átlaga az országos átlag fele (jelenleg mintegy 3 százalék, ami 1289 munkanélkülit jelent, közülük 640 kap segélyt), és a bérek is emelkednek, noha való­ban alacsonyak még. Szólt még az ingyen­ Az úrasztala körül (folytatás az első oldalról) A konfirmandusok hir­detőtáblát állítottak a temp­lom előtti térre, és a szo­kástól eltérően levélben fejezték ki hálájukat a fel­készítő és „útlevelet” adó lelkészük iránt. Vasárnap a szemerjai gyülekezet nagy­korú tagjává fogadta a fia­talokat, akik első alkalom­mal részesülhettek az úrva­csora szentségében. A ki­kérdezés alkalmával adott felelet személyes vallomás volt a népes gyülekezet előtt arról, hogy nemcsak ismerik az egyház tanítá­sát, hanem azt magukévá is tudták tenni. KÖZÉLETI Háromszék Minden, ami az esküvőhöz kell Pillanatkép a kiállításról FOTÓ: FERENCZ ANIKÓ Egy esküvő lebonyolításához szükséges, közel két tu­cat szolgáltatás mutatkozott be szombaton a sepsiszent­györgyi új sportcsarnokban. A vendéglősöktől, a meny­asszonyi ruhákat készítőkön-kölcsönzőkön át a fotó-vi­deó szolgáltatásig közel félszáz háromszéki és csíki cég tartotta fontosnak a jelenlétet. A premierszámba menő egész napos rendezvényt - először találkozott a csaknem teljes szakma egy kiállítás keretében Háromszéken - di­vatbemutatók, kísérőrendezvények tarkították, a nagy­számú közönség, no meg az érdekelt fiatalok és szüleik arra is rácsodálkozhattak, hogy milyen divatok határoz­zák meg ma az esküvői szokásokat. (férj) Székelytamásfalván még nincs hivatalos polgármesterjelölt Nem igaz az interneten kerengő hír, mely szerint a szé­­kelytamásfalvi kultúrotthonban bemutatták volna az EMNP zabolai polgármesterjelöltjét. Valóban sor került a találkozóra, de ott csupán egy olyan személy ismertette elképzeléseit, aki egyelőre csak lehetséges polgármester­jelöltként mutatkozott be. A gyűlésen tulajdonképpen a tamásfalvi közösség véleményére voltak kíváncsiak a szó­ban forgó lehetséges jelölttel kapcsolatosan - mondta el érdeklődésünkre Szigyártó Nimród, az EMNP zabolai el­nöke. Hangsúlyozta: a szervezet még nem döntött a pol­gármesterjelöltet illetően. Szigyártó nem kívánta sajtó elé tárni a Tamásfalván bemutatkozó személy kilétét. Annyit elárult: zabolai illetőségű, tiszta lelkű, ambíciós. Tamás­falván jól fogadták, lehetséges jelöltnek tartják, azt viszont felvetették, hogy nem elég népszerű. Zabolai polgármes­terjelöltjüket illetően az EMNP megyei vezetésével is egyeztetnek, majd közösen, Sepsiszentgyörgyön mutatják be hivatalosan is - mondta az elnök. (Bokor)

Next