Háromszék, 2012. október (24. évfolyam, 6707-6733. szám)
2012-10-05 / 6711. szám
HELYI MŰSOROK Guzsalyas-programok A sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány jövő heti programja a Míves Házban: kedden 16.30 órától aprók táncháza óvodásoknak, kisiskolásoknak, zenél a Félkér együttes, 18 órától kézműves-foglalkozás gyermekeknek (kézzel formálható agyagedények készítése), szerdán 17.30 órától nemezkészítő-tanfolyam fiataloknak, felnőtteknek, csütörtökön 17.30 órától kézműves-foglalkozás - nemezkészítés, gyöngyfűzés - gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Az új évadban az alapítvány nemezkészítő-, fazekas- és bőrművestanfolyamot indít. Érdeklődni és jelentkezni a Míves Házban levő székhelyen (Kós Károly út 5. szám) és telefonon: 0267 311 732, 0745 039 168. Erdővidék Térségi Televízió Az október 11-i, csütörtöki műsor. 19.30 A Maniu-gárdisták által lemészárolt tizenhárom magyar vértanúra emlékeztek Szárazajtán. 19.50 Citeragála az Áldás házában. Harmadik alkalommal szervezték meg a citeratábort Nagyajtán. 20.20 A baráti Silv- Alim szervezésében silókukoricavetőmag-bemutatót tartott a Limagrain világcég. A rendezvényen közel kétszáz gazda vett részt az ország minden részéből. 20.45 Dr. Borbáth Károly mellszobrának avatóünnepsége Vargyason (2. rész). A televízió adásai a www.erdtv.com internetes portálon is nézhetők. Tortoma Önképzőkör Baláton Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében október 9-én, kedden 19 órakor a találkozó témája: Családkutatás, avagy segítsetek megfejteni, ki vagyok! Meghívott: Kékesi-Keresztes Lujza magyartanár, Boga Bíborka, Csíki Réka és Huszár Hajnalka, a Baráti Szabó Dávid Iskolacsoport diákja. Ők több rendben díjazott dolgozatot készítettek családkutatás témában. Házigazda: Hoffmann Edit. Brassói Televízió Az e heti műsor: Lapszemle. Napok hordaléka: Brassói Magyar Napok II. Szent Mihály Napok XVI. A brassói televízió magyar adása a TVS csatornán (RCSRDS hálózat) látható szombaton 13 órakor. Ismétlés vasárnap 9, hétfőn 11.30 és 16, kedden 13.30 órától, de újranézhető a www.brassaimagyaradas.ro honlapon is. A Román Televízió magyar adásainak műsora RTV1, október 8., hétfő 15.30 óra: Tusványosi presszó - A szórvány nem más, mint a nemzethatár. A határvonal által jelzett terület pedig egyre szűkebb. Vannak-e életképes szórványstratégiák? Ki alkalmas erre a munkára? ♦ Heti Krónika - a hét eseményeit összefoglaló hírek, tudósítások. ♦ Nagyszünet - A tanévkezdéssel újraindul az iskolákat bemutató rovat. A hallássérültek speciális tanintézményét látogattuk meg Kolozsváron, ahol éppen névadó ünnepséget tartottak. Az egyetlen ilyen jellegű magyar iskolánk ezentúl a magyar gyógypedagógia nagyasszonya, Kozmutza Flóra nevét viseli. ♦ Erdély régi templomai - Kőröspatak Háromszéken, Sepsiszentgyörgy közelében levő kis falu. Katolikus templomában kevésbé híres, ám annál értékesebb falfestmények találhatók. Közelebbit Jánó Mihály művészettörténész kalauzolásával a sorozat következő részében láthatnak. RTVI, október 9., kedd 16 óra: Az Adatbank Café-konferencia meghívottja Somodi Zoltán, előadásának címe: Az internet jelene és jövője. Az előadó a kolozsvári Műszaki Egyetem számítástechnika szakán szerzett mérnöki diplomát, majd tanársegédként dolgozott. A későbbiekben a távközlési és informatikai minisztérium munkatársa. Jelenleg egy pályázatíró és informatikai tanácsadó cég társtulajdonosa és vezetője. ♦ Út, igazság, élet - Vallási rovatunk egy szatmári megemlékezésről ad hírt: 68 évvel Szatmárnémeti szovjet bombázása után a püspöki palotában meghalt 21 pap, szerzetesnővér és civil alkalmazott emlékére márványtáblát helyeztek el, majd fotókiállítással idézték fel a város legborzalmasabb napjait. Szeptember közepén mintegy hetven főből álló zarándokcsapat járta végig az akkori püspök, Boldog Scheffler János életének és meghurcoltatásainak helyszíneit. A zarándokok a legemlékezetesebb eseményként említik azt a szentmisét, amelyet Schönberger Jenő jelenlegi szatmári püspök, Böcskei László nagyváradi megyés püspök és Ioan Robu bukaresti érsek közösen mutatott be Scheffler János utolsó tartózkodási helyén, a Bukarest közelében levő Jilava fegyházában, ahol a püspök 1952. december 6-án mártírhalált halt. RTV2, október 11., csütörtök 14.35 óra: A Magyar adás a kettesen magazinműsor ezúttal a nemrég elkezdődött új tanévvel foglalkozik. Majd „grimaszkodik” egy keveset a brassói Áprily Lajos Főgimnázium színjátszóival, akik a hazai magyar diákszínjátszást képviselték Bukarestben a Lingua 2012 fesztiválon. Egy Maros megyei nemesi család találkozóját is felelevenítjük. Megnézzük, hogy miért, mikor és hogyan ülnek össze ötévente a mezőmadarasi Szekeresék. RTV3, október 12., péntek 11.55 óra (ismétlés): A 2012-es Médiabefutó döntőjének második részében további előadókkal ismerkedhetnek meg, többek között a tehetségkutató fődíjasával. A szerkesztőség fenntartja a műsorváltoztatás jogát. Rögzített műsoraink megtalálhatóak a Magyaradas.ro honlapon. kk Filmklub A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Huszárik Filmklubjában október 8-án, hétfőn 19 órától a Beszéljünk ’56 -ról című sorozatban a Megáll az idő című 1981-es magyar filmdrámát vetítik. Rendező: Gothár Péter, író: Bereményi Géza. Főbb szerepekben: Znamenák István, Pauer Henrik, Sóth Sándor. A vetítés után beszélgetés Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező vezetésével. 9.40 Egyenes beszéd (ism.). 10.50 Húzós (ism.). 11.45 Fórum (ism.). 12.10 Televíziós vásárlási műsorablak. 12.30 Laci bácsi konyhája. 13.10 Televíziós vásárlási műsorablak. 13.25 Fórum (ism.). 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak. 16.30 ATV Start. 17.15 Start+. 17.30 Együtt a biztonságért (ism.). 17.55 Világhíradó. 18.05 Fórum. 18.55 Híradó. 19.30 Világhíradó. 19.45 Sporthíradó. 19.55 Híradó. 20.15 Időjárás-jelentés. 20.25 Egyenes beszéd. .21.40 No comment. 21.45 Az elnök emberei (am. filmsor., 1999). 22.30 Amerika választ. 22.40 A hét pillanata. 22.55 Híradó. 23.20 Viták a Fehér Házért. 0.10 Hazai turizmus. 0.55 Híradó. 1.20 No comment. 1.25 Világhíradó. 1.45 Egyenes beszéd (ism.). 7.00 Akinek sebeivel gyógyultatok meg... 7.30 Príma torna. 8.00 Nyitott Egyetem. 8.30 Infománia. 9.00 Hírháló. 9.30 Nyitott Egyetem. 10.00 Kincses sziget. 10.30 Nagykörút. 11.00 EzoÉlet. 11.30 SlágerMix Attilával (m. szer. műsor). 12.30 EzoÉlet. 13.00 Szabadegyetem (ismtert. műsor). 14.00 Viva Natura (m. életmódmag., 2010). 14.30 Nyitott Egyetem. 15.00 Zodiákus. 17.00 Televíziós vásárlási műsorablak. 18.00 Irányjelző. 18.30 Kincses sziget. 19.00 Dimenzió (magazinműsor). 19.30 Grand prix. 20.00 Bencze-show. 20.30 Virágzó Magyarország (m. ismterj. sor., 2007). 21.00 Dokumentumműhely. 21.35 Így látom én. 21.45 Hírháló. 22.00 Gyilkosság a paradicsomban (am.-ang. filmdráma, 1989). 0.00 Hírháló. 0.30 Műveltségi kvíz. ECHO TV ECHOTV I. 7.00 Hírbe hozzuk (ism.). 7.30 Kibeszélő (ism.). 8.00 Napi aktuális (ism.). 9.00 Híradó. 9.30 Bírósági történetek (ism.). 10.30 Ne legyen áldozat (ism.). 11.00 Híradó. ro. Október 12. 22.30 Futballstúdió. 23.10 A csendes bérgyilkos (am. f., 2008, r. és fsz.: Michael Keaton). 8.00 Nyári szerelem (sor.). 9.00 Ismétlések: Vallomások. Én is, te is, tigris. Üzleti óra. Kóbor horgász. Euromaxx Highlists. 14.30 Együtt Európába. 15.50 Egészségpirula. 16.00 Nyári szerelem (ism.). 17.00 Vallomások. 18.00 Autómánia (ism.). 18.30 Szójáták. 20.00 Global 3000. 20.30 Üzleti óra. 21.30 Mitică esetei. 22.30 Hírek. 23.30 Van, akinek tetszik. 7.00 Hírek. 10.00 Ismétlések. Fiatal és nyugtalan. Éjféltájt. 13.00 Hírek. 13.45 Rembo fia (kopr. vígj., 2007). 16.00 Fiatal és nyugtalan (sor.). 17.00 Hírek. 17.45 Happy Hour. 19.00 Hírek. 20.30 Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres (am. vígj., 2009, sz.: Catherine Zeta-Jones, Justin Bartha). 22.30 Az illuzionista (am.-cseh f., 2006, sz.: Edward Norton, Jessica Biel). PRO Gnema Ismétlések. 12.15 Rajzfilm. 13.45 Ismétlések: Divatalnokok. Harry Potter. MASH. 19.00 Divatalnokok (sor). 20.00 A kis vörös (román kalf., 1977). 22.00 Döglött akták (sor.). Ismétlések. 14.15 Az ördögi kör (sor.). 15.15 Házi recept. 15.30 Kettős játszma (sor.). 16.30 Igaz történetek. 17.30 Egy kis mennyország (sor.). 18.30 Kettős élet (sor.). 19.30 Menekülés a szerelembe (sor.). 20.30 Dél Királynője (sor.). 22.00 Éjszakai történetek. 22.30 A szerelem nevében (sor.). 23.30 Engaged and Underage. ■■MMM ANTENA 1 6.00 Figyelő. 8.00 Jó reggelt! 10.00 Sajtószemle. 11.15 A elveszett ereklyék fosztogatói (sor.). 12.10 Menyasszonyt a fiamnak. 13.00 Figyelő. 14.00 Menyasszonyt a fiamnak. wmmmmmmmnmmmmmmmmimmmmmttmm 7.00 Paletta (ism.). 7.30 Lapzárta (ism.). 8.00 Híradó. 9.05 Rájátszás (ism.). 10.05 Ikon (ism.). 10.30 Ázsia (ism.). 11.00 Híradó. 11.30 Soroló 1 (ism.). 12.05 Panaszkönyv (ism.). 12.30 Sportré (ism.). 13.00 Déli híradó. 13.45 Közvetlen ajánlat. 14.05 Lapzárta (ism.). 14.30 Paletta (ism.). 15.05 Zöldövezet (ism.). 15.30 Iskolapélda (ism.). 16.00 Híradó. 16.30 Felfedező. 17.05 BBC Reporters. 17.30 BBC Hard Talk. 18.00 Híradó. 18.30 Európai híradó. 19.00 Híradó. 19.45 10 perc. 20.00 Híradó. 20.30 Bruttó. 21.05 Péntek 8. 22.00 Híradó 21. 22.30 Célpont. 23.00 Híradó. 23.30 Riasztás (ism.). 0.05 Péntek 8 (ism.). 11.30 Mozaik IV. - Energiaspirál. 12.00 A vidék élni akar (ism.). 13.00 Híradó. 13.30 Gazdafórum (ism.). 14.30 Pulzus (ism.). 15.00 Híradó. 15.30 Gyógyulj meg (ism.). 16.00 Hazai turizmus (ism.). 17.00 Híradó. 17.30 Mozaik V. 18.00 Légkör. 18.30 Mozgás. 19.00 Híradó. 19.30 Kibeszélő. 20.00 Napi aktuális. 20.30 Híradó. 20.55 Napi aktuális. 21.30 Korrektúra. 22.00 Látókör. 22.30 Világpanoráma. 23.00 Híradó. 23.30 A munkavállalók világa (m. magazinműsor, ism.). 0.00 Hazai turizmus. 0.55 Hírek. 1.00 Háttérkép (ism.). tvri. 7.00 Hírek 9.00 A királyi ház titkai (sor.). 10.30 Egyszer az életben (ism.). 12.30 A Biblionet-kampány. 12.40 A palota titkai: Myung hercegnő (ism.). 14.00 Hírek. 14.45 E-fórum. 15.30 Politikai pártok fóruma. 16.00 Románia parlamentje. 17.00 Határtalan kulturális esemény. 17.35 A palota titkai: Myung hercegnő (sor.).. 19.00 Hírek. 20.00 Futballstúdió. 20.30 Labdarúgás: Törökország-Románia (h. k.). PÉNTEK 16.00 Hírek. 17.00 Közvetlen kapcsolat. 19.00 Figyelő. 20.20 Film. PRIMA 8.30 Mindent az anyákról. 9.30 Ismétlések. 18.00 Fókusz. 19.00 Sportfókusz. 19.30 Hal a tortán. 20.30 Falusi legény (valóságshow). 22.00 NCIS-Tengerészeti helyszínelők (sor., 2. rész). DISCOVERY -Discovery 6.30 Hogyan készült? 7.00 Halálos fogás. 8.00 Autókereskedők. 9.00 Állítólag... 11.00 Hogyan készült? 12.00 Bear Grylls: a Mount Everest-küldetés. 13.00 Cefrekirályok. 14.00 Autókereskedők. 16.00 Penn és Teller: Vigyázat, csalunk! 17.00 Repülj velünk Alaszkába! 18.00 Túlélés terepfokozaton. 19.00 Hogyan készült? 20.00 Licitvadászok. 21.00 Autókereskedők. 22.00 Kötéltánc az égen. 23.00 Keith Barry trükkjei. 0.00 Csendes szörnyetegek. 1.00 Csoda, hogy élek. 2.00 Autókereskedők. 3.00 A túlélés törvényei. National GC 6.00 Gyáróriások. 7.00 Feldarabolt óriások. 8.00 Titkok és ereklyék. 9.00 A csodálatos kutyadoki. 11.00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai. 12.00 Légi katasztrófák. 13.00 Idegen világok. 14.00 Titkok és ereklyék. 15.00 Az utolsó háborús hősök. 16.00 A kapcsolat. 17.00 Légi katasztrófák. 18.00 Az oroszlánok éjszakája. 19.00 Az utolsó háborús hősök. 20.00 Természetfeletti. 21.00 Ufóvadászok. 22.00 Légi katasztrófák. 0.00 Kéjhölgyek Amerikája. 1.00 Drogkirályok. 2.00 Légi katasztrófák. mmm. EUROSPORT 9.30 Tenisz. 10.00 Kerékpározás (élő). 12.00 Labdarúgás. 14.00 Lovaglás. 14.15 Tenisz. 15.00 Tenisz (élő). 21.00 Legerősebb férfi. 22.00 Bowling. 23.00 Küzdősportok. 0.00 Labdarúgás. 1.00 Rali. 1.30 Motorsportok. 1.45 Tenisz.