Háromszék, 2014. október (26. évfolyam, 7310-7336. szám)

2014-10-30 / 7335. szám

­a Erdővidék Térségi Televízió A november 6-ai, csütörtöki műsor. 19.30 Kálvin-emlékműavatás Köpecen. 20.00 Ben­­kő József, Erdély polihisztora - dokumen­tumfilm. 20.20 Néptánctalálkozó Vargyason a Csillagkövetők Egyesület szervezésében. 20.35 1956-os megemlékezés Baráton. 20.55 Fúvóstalálkozó Magyarhermányban. A televízió adásai a www.erdtv.com inter­netes portálon is nézhetőek. Brassai Televízió A november 1-jei műsor: Lapszemle, Jó tudni, kulturális ajánló, Napok hordaléka, Ma este­­ Lola Blau, Mesék szárnyán, Szü­reti­ bál a Jules Verne-ben, Vallásos vers- és énekmondó verseny, A reformáció ünnepe. A műsort szombaton 13 órától sugároz­zák, vasárnap 9, hétfőn 11.30 és 16, kedden 13.30 órától megismétlik. A Brassai Televí­zió műsora újranézhető a www.brassaima­­gyaradas.ro honlapon. A Román Televízió RTV1, november 3., hétfő 15.30 óra: Napirenden rovatunkban beszá­molunk az elnökválasztásról, majd meghívottunkkal, Székely Ervin új­ságíróval a kampány fontosabb moz­zanatairól és üzeneteiről beszélge­tünk.­­ A Gyimesek a tévében című műsorunk harmadik részében a „ma” kerül előtérbe. Meghívottainkkal arról beszélünk, hogyan őrzik a Gyime­­sekben a múltat, az ősi kultúrát. Kik azok, akik évek óta ide járnak tábo­rozni, a tiszta forrásból tudást meríte­ni, egyedi élménnyel gazdagodni. RTV1, november 4 kedd 15.30 óra: A moldvai csángók sorsa a nyolcvanas évektől vált igazán a közérdeklődés tárgyává. Sokan sok­féleképpen kezdeményeztek és dol­goznak ma is érdekükben. Kevesen teszik fel azonban a kérdést: való­jában mit és hogyan akarnak ők, az érintettek? A rendhagyó tévéesszé egy csángó oktatási misszióba került fiatal pedagógus szemszögéből lát­tatja egy Bákó megyei falu szubjek­tív valóságát, a hősiesség helyett a megkopást, a kulturális felzárkózás vélt reménytelenségét, a civilizáció máza alatt olykor babonába hajló m­agyar adásainak vallásos mentalitást, de mindezeken átsugározva a gyermekek őszinte derűjét és ragaszkodását. é Idén a Csíki Játékszín látta vendégül a 7. Interetnikai Színházi Fesztivált. Szín­vonalas előadások, kritikai műhely, jó hangulatú közönségtalálkozók fémjelezték a vándorrendezvény hat napját... Összefoglalónkat a novem­ber 4-ei Pódiumban láthatják. RTV1, november 6., csütörtök 13 óra (ismétlés): Magazinműso­runkban Marosvásárhelyre látoga­tunk, ahol az idei tanév kezdetén a Színművészeti Egyetem diákjai mel­lett az első legendás színészosztály tartotta 20 éves találkozóját. A Ma­gyar adás már a kilencvenes évek elején megkülönböztetett figyelem­ben részesítette őket, ezért archív felvételeinken keresztül felidézzük diákéveiket, valamint a 10 éves, kis­­várdai találkozójukon készült ripor­tunkat is újra műsorra tűzzük. ATV2, november 6., csütörtök 14.30 óra (ismétlés): Közel száz alkotást mutat be a Csíki Székely Múzeum Rippl-Rónai József festő munkáiból. A magyar festészet első modern mesterének alkotásait élő­ m­űsora­ szől állították ki Erdélyben. Egyé­ni látogatók és csoportok egyaránt szép számban felkeresték a tárlatot. Mi is ott jártunk, és bekapcsolódtunk egy iskoláscsoport múzeumpedagó­giai foglalkozásába. ATV2, november 7., péntek 14.30 óra (ismétlés): „Körül­belül” volt a gondolatébresztő jelszava a 19. Minimum Party összművészeti alkotótábornak. A Kászonaltíz mel­letti Tiszásfőn százötven művészet­kedvelő majdnem két héten át alko­tott tíz alkotóműhelyben, majd utolsó nap a produkcióikat is bemutatták. ATV 3, november 7., péntek 11.30 óra (ismétlés): Az elmúlt évek során többször is szerepelt műsorunkban a Komplex összművészeti tábor, melynek idei kiadására is eljutottunk. A 14. alkalommal megszervezett al­kotótáborba Erdély egész területéről érkeztek fiatalok, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyóből, Udvarhelyről és a közeli Csíkszeredából. A szerkesztőség fenntartja a műsorváltoztatás jogát. Rögzített műsoraink megtalálha­tóak a Magyaradas.ro honlapon. Guzsalyas A sepsiszentgyörgyi Míves Házban november 4-én, kedden 16.30 órától gyermektáncház óvodásoknak, kisiskolásoknak, zenél a Félkér együttes; 17.30 órától agyagozás gyermekeknek, novem­ber 5-én, szerdán 17.30 órától nemezkészítő foglalkozás felnőttek­nek, fiataloknak, november 6-án, csütörtökön 17.30 órától kézmű­ves-foglalkozás gyermekeknek (nemezkészítés, gyöngyfűzés). HELYI MŰSOROK M­úzeumpedagógiai foglalkozás Az étel tisztessége. A polgár­hetnek a gyermekek (a fog­­ri étkezés tárgyi emlékei Há­­lalkozás ára gyermekenként romszéken kiállítás ideje alatt 5 lej). Hétköznapokon iskolai november 8-án, november 29- csoportoknak, osztályoknak én és december 13-án 10-12 előzetes időpont-egyeztetés­­óra között Konyha - Művészet­­et ajánlanak a korosztálynak címmel múzeumpedagógiai megfelelő, egyórás múzeum­foglalkozásokat tartanak Kéz- pedagógiai foglalkozást, ara­divásárhelyen az Incze László 50 lej csoportonként. Kapcso-kiállítás megtekintése és meg­beszélése után konyhai kellé­kek segítségével művészked­ológus, múzeumpedagógus (0751 248 277, dimenyerika. sznm@gmail.com). Névnapok: Lázár, Ralf, Rudolf 12.35 Született felesé­gek (am. vígjsor., 2007). 14.30 A farm, ahol élünk (am. filmsor., 1974). 16.40 Váratlan utazás (kan. tévéfsor., 1990). 17.45 Hír24. 17.55 Váratlan utazás (kan. tévéfsor., 1990). 18.55 Hír24. 19.00 Született felesé­gek (am. vígjsor., 2007). 20.00 Hír24. 20.30 Született felesé­gek (am. vígjsor., 2007). 21.30 Hír24. 22.00 Szex és New York (am. vígjsor., 1999). 22.35 Jim szerint a világ (am. vígjsor., 2001). 23.05 A sötétség határán (ang.-am. thr., 2010). 1.20 Szex és New York (am. vígjsor., 1999). 1.50 Dallas (am. filmsor., 1978). ehv ERDÉLY TV 7.00 Megálló - vezérfo­nal a mindennapokhoz. 7.03 Napraforgó. 8.30 Ismétlések: Magyar világ. Híradó. 9.30 Népzene. 10.00 Ismétlések: Tren­delő. Színes tinták. Hír­adó. 11.30 Megálló - vezérfo­nal a mindennapokhoz. 11.35 Zene. 11.45 Ismétlések: Szé­kelyföld-magazin. Saj­tóprés. Székely Róbert: Akio, a japán néptán­cos. 13.30 Páskándiné Se­bők Anna: Erdély, 1956 (dokt., 2. rész). 14.30 Wonke Rezső: Az ezred legkiválóbb tisztje (ism.).______ 15.30 Népzene. 15.55 Megálló - vezér­fonal a mindennapok­hoz. 16.00 Délutáni híradó. 16.15 Ismétlések: Tren­delő. Magyar világ. 17.25 Színes tinták. 17.30 Délutáni híradó. 17.40 Ízelítő. 17.45 Egészséges per­cek. 17.50 Könyvajánló. 17.55 Életképek. 18.00 Zene. 18.20 Megálló - vezérfo­nal a mindennapokhoz. 18.30 Aktuális. 19.00 Híradó. 19.30 Euronews - hírek a nagyvilágból. 20.00 Erdélyi kávéház. 20.30 Cselényi Lász­ló: Csend - Héjjá Sán­dor emlékére (dokf., 1. rész). 21.00 Híradó. 21.30 Színes tinták - esti verselő. 21.35 Vár állott, most kőhalom (dokf., 17. és 18. rész). 22.00 Kormos Ildikó: Méregkeverők (dokf.). 22.30 Híradó. 23.00 Ismétlések: Er­délyi kávéház. Cselényi László: Csend - Héjjá Sándor emlékére. Aktu­ális. Kormos Ildikó: Mé­regkeverők.­­twTi RTV 1­7.00 Hírek. 9.00 A nemzet állapota. Bizsday. 11.30 Vadrózsák (ism.). 12.30 Parlamenti pártok fóruma. 13.00 Pénzügy és üzlet - talkshow. ____ 13.30 Közelebb hozzád­­ a belügyminisztérium tájkoztató műsora. 14.00 Hírek. 15.30 Ők is emberek. 16.00 Románia parla­mentje. 17.00 Zóna. 17.30 Az én Európám. 18.00 A nemzet állapota. 18.15 Expedíció az álla­tok világába. 18.50 Vadrózsák (sor.). 19.45 Sporthírek. 20.00 Hírek. 21.00 Egyszer az életben. 0.00 Noktürn. 1.10 Utazás a nácik köz­pontja felé (am. horrort., 2012) tv.^I RTV 2­­7.45 Ismétlések: Ha nem tudtad volna. Alkalmi ke­reskedők. Természet és egészség. 9.00 Bahia - Sma­ragdvadászok (dokt.). 10.00 Ismétlések: Teg­nap, ma, holnap. Csa­vargóké. 13.00 Enescu-verseny, 2014 koncertjei. 14.00 A növények bámu­latra méltó világa (dokt.). 14.30 Magyar nyelvű műsor. 15.00 A gitáros (ism.). 16.00 Tegnap, ma, holnap. 16.50 Öt perc történelem. 17.00 Capri - Az álmok szigete (sor.). 18.00 Hírek. 19.00 Elveszett kincs - A Văcăreşti-i kolostor (dokf.). 19.30 Olvass románul! 20.10 Berlin: A fal leom­lik (német háborús f., 2008). 22.00 Hírek. 20.30 Elveszve - eladva! 21.00 Raktárvadászok. 21.30 Csomagcsaták. 22.00 Autókereskedők - cserebere a világ körül. 23.00 Amcsi benzinfalók. 0.00 Ausztrál kamionosok. 1.00 Csomagcsaták. i g*| NATIONAL GC 7.00 Országút a pokolba - USA: Halálos motorbal­eset. 8.00 Kincsvadászok. 9.00 Túlélési praktikák: Vissza a kőkorszakba. 10.00 Reptéróriás: Dubai. 11.00 Útikalauz űrutazók­­nak: Mars. 12.00 Kincsva­dászok. 13.00 Országút a pokolba - USA: Túlélni a Donner-hágót. 14.00 Kozmosz: Történetek a világegyetemről. 15.00 DMC - A varázslat nagy­mestere. 16.00 A Yukon aranyásói. 17.00 Kincsva­dászok. 18.00 Országút a pokolba - USA: Túlélni a Donner-hágót. 19.00 Túl­élési praktikák: Az anarchia küszöbén. 20.00 Élőben az űrből. 21.00 Háború az At­lanti-óceánon. 22.00 A Yu­kon aranyásói. 23.00 Ton­halcsaták - észak dél ellen. 0.00 Országút a pokolba II. 1.00 Bevetések hősei. E VIASAT EXPLORE 7.55 Fekete arany. 8.50 Akik a vadonban élnek. 9.40 Veszély - ásógépek munkában. 10.30 A jég re­pülői. 11.20 Fekete arany. 12.05 Hatalmas költözte­­tők. 12.55 Sarkvidéki út Bruce Parryvel. 13.50 A jég repülői. 14.35 Fekete arany. 15.20 Hatalmas költözte­­tők. 16.10 Hogy működik? 16.35 Bontsd szét! 17.00 A jég repülői. 17.45 Hatalmas költöztetők. 18.35 Sarkvidé­ki út Bruce Parryvel. 19.30 Fekete arany. 20.15 Hogy működik? 20.40 Bontsd szét! 21.10 Hogy működik? 21.35 Hatalmas Ausztrália. 22.25 Bombavadászok. 23.10 Különleges erők. 0.00 Kommandósok. ABT VIASAT HISTORY J 7.00 Ókori világok. 8.00 Az időutazó csapat. 9.00 Gallipoli titka. 10.00 Az Edward-kori farm. 11.10 A csendes háború: tenger alatti csaták. 12.10 A hos­szú árnyék. 13.00 Múzeu­mi rejtélyek. 14.00 Életem során - A nukleáris világ terve. 15.00 Napóleon. 16.00 Az időutazó csapat. 17.00 Az Edward-kori farm. 18.10 Ókori világok. 19.10 Mítoszvadászok. 20.10 Múzeumi rejtélyek. 21.00 Történelmet csináló asszo­nyok. 22.00 Sztálin halála - egy korszak vége. 23.00 Egykori fekete műveletek. 0.00 Mítoszvadászok. 1.00 Történelemcsinálók. 1~( EUROSPORT ) 9.30 Rali. 10.00 Autóver­seny. 10.45 Csupa sport. 12.30 Tenisz. 14.30 Csu­pa sport. 15.00 Snooker. 17.00 Csupa sport. 18.00 A legerősebb ember. 19.00 Tenisz. 21.00 Küz­dősportok. 22.00 Legerő­sebb ember. 23.00 Favá­góverseny. 23.30 Csupa sport. 23.45 Motorsportok. 0.00 Rali. 0.30 Tenisz. I —-­­ EUROSPORT 2­5.30 Sportok. 6.30 Kosár­labda. 8.00 Darts. 10.00 Műkorcsolya. 11.15 Spor­tok. 11.30 Műkorcsolya. 13.00 Sportok. 13.30 Mű­korcsolya. 16.45 Sportok. 17.00 Tenisz. 19.00 Műkor­csolya. 19.30 Labdarúgás. 23.30 Küzdősport. 1.00 Erős emberek versenye. November 7., PÉNTEK 3 23.10 Loulou (fr. f., 1980, sz.: Isabelle Huppert, Gerard Depardieu). PRO TV 32­7.00 Hírek. 10.05 Ismétlések: Ven­dégségben Măruţănál. Fekete rózsa. 12.30 Adadus (sor.). 13.00 Hírek. 13.45 Fekete rózsa (sor ). 15.00 A csábítás elmé­lete (am. vígj., 2001, sz.: Ashley Judd, Hugh Jack­­man, Marisa Tomei). 17.00 Hírek. 17.30 Vendégségben Mă­­rutánál - bulvárműsor. 19.00 Hírek. 20.30 Románia hangja - tehetségkutató. 23.30 Film. 2­023 | PRO CINEMA 8.30 Ismétlések: A kony­hában. Mesés hölgyek. X-Men. 11.00 X-Men (sor.). 11.30 Ismétlések: Lara. Norm Show. Vendég­ségben Măruţănál. 15.00 Lara (sbr.). 16.00 Blokklakók (ism.). 17.00 Norm Sow (doki). 18.00 Seinfeld (ism.). 19.00 Blokklakók (sor.). 20.00 Lennél a felesé­gem? (am. vígj., 2006, sz.: Jason Biggs). 22.00 Román Komédia­szolgálat. 23.00 Tudorok (sor., 4. évad, 1. rész). OTTHON TV Ismétlések. 15.30 Könnyek királynő­je (sor.). 16.30 Fiatal és nyugta­lan(sor.)._____________ 17.30 A klón (sor.). 18.30 Tiltott szenvedély (sor.). 19.30 Azért, mert szeret­lek (sor.). 20.30 A szenvedély szí­nei (sor.). 22.00 A szélhámosnő (sor.). 23.00 Zárt ajtók mögött (sor­). ANTENA 1­6.00 Figyelő. 8.00 Jó reggelt! 10.50 Sajtószemle. 11.10 Menyasszonyt a fiamnak. 13.00 Figyelő. 14.00 Menyasszonyt a fiamnak. 16.00 Hírek. 17.00 Első kézből-bul­várműsor. 19.00 Figyelő. 20.00 Különkiadás. 20.30 X-Faktor. 23.15 A pokol konyhája (ism.: )­PRIMA tv 7.00 Férjek gyöngye (sor.). 7.45 Ismétlések: A férjem védelmében. Volt egyszer egy karácsony. Hal a tor­tán. Nevess és nyersz! 14.00 Fókusz. 14.30 Titkos szerelmek (ism.). 15.30 Zsaruvér (sor.). 16.30 Fókusz. 17.00 Ismétlések: Szőr­szálhasogatók. Ütődöttek. 18.00 Hírek. 19.00 Nevess és nyerj! 19.30 Hal a tortán. 20.30 Az utolsó jelenet (am. vígj., 2004. sz.: Matthew Broderick, Alec Baldwin). 22.30 Ütődöttek (sor.). 23.00 Undercover (sor.). 0.00 Zsaruvér (sor.). _

Next