Háromszék, 2015. június (26. évfolyam, 7506-7531. szám)
2015-06-10 / 7514. szám
llllili! 425 1651100001800001 Sugásfürdőn minden zárva DEMETER). ILDIKÓ» Csak a vendéglők működnek az utóbbi időben Sugásfürdőn: noha a nyári turistaidény már hetek óta beköszönt, Sepsiszentgyörgy nagy gonddal felújított üdülőtelepén minden sportolásra és lazításra szolgáló létesítmény zárva, mindössze a borvízforrás és a mofetta várja a vendégeket. ...az áldatlan helyzet állami megszorítások eredménye Hétvégeken már elég sokan kijárnak autóval, kerékpárral, de erdei ösvényeken gyalogosan érkezők is akadnak, akik értetlenül nézik az üres kalandparkot, mászófalat, fürdőt. És igen kevesen örvendenek annak, hogy az életet néhány bömbölő hangszóró jelenti az erdő közepén, miután az út mentén elszórtan vagy csoportosan piknikező családoktól, baráti társaságoktól csak emberi hangok keverednek a madárdalba.» 2 * Üresen áll a vadonatúj minigolfpálya, lakat az ajtaján Ünnep előtt Futásfalván ALBERT LEVENTE FELVÉTELEI Futásfalván már a település kapujában meggyőződhetünk, hogy katolikus faluba érkeztünk, mi több, Máriazarándokhelyre. Áldjad lelkem Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját! - olvassuk a falukapuban és a plébánia székely kapuján is. A határ képe s a bekötőút állapota lehangoló, az emberek azonban - különösen az istenfélő asszonynépség szavaiból lehet érezni - lelkileg készülnek a falu egyik legnagyobb ünnepére, Sarlós Boldogasszony napjára. Nem álom itt az élet, vigasztalásunk a templom s egy-egy ünnep - mondják az ott élők, és valóban sok a gond a településen. Az infrastruktúra felújítása késik, a bekötőút csapnivaló, csatornahálózat, ivóvízrendszer nincs. S mert szegény embert az ág is húzza, a gazdálkodók életét a vadak keserítik, a vaddisznó, a medve okoz tetemes károkat. KISGYÖRGY ZOLTÁN RIPORTJA »7 ZOI 5.JÚNIUS 10. • SZERDA • XXVII. ÉVFOLYAM • 7514. SZÁM romsze www.3szek.ro FÜGGETLEN NAPILAP ÁRA: 1,20 LEI • ELŐFIZETŐKNEK: 88 BANK TRIANON-NAP Visszavont tervezet Visszavonta Titus Corlăţean a kezdeményezők nevében azt a törvénytervezetet, amely június 4-ét nemzeti ünnepnappá, a trianoni békeszerződés napjává nyilvánította volna Romániában. Bár a 171 tagú szenátus tagjai közül a kormányzati és ellenzéki pártok 90 szenátora is aláírta a jogszabálytervezetet, valamint a közigazgatási és területrendezési bizottság is pozitívan véleményezte azt, az RMDSZ-nek sikerült jobb belátásra bírnia a testületet. A törvénytervezetet iktató szociáldemokrata szenátor, volt külügyminiszter levélben kérelmezte a felsőház Állandó Bizottságánál előterjesztése visszavonását, azonban - mivel a tervezetet már a bizottságok is véleményezték - a visszavonásról a szenátus plénumának kellett szavaznia. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel, mely „megterheli a parlamenten belül is a viszonyunkat más pártokkal, illetve a román-magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet”. Markónak nincs tudomása arról, Titus Corlăţean miért döntött tervezete visszavonása mellett, úgy véli azonban, ebben a negatív sajtóvisszhang is közrejátszhatott.4 Megbízott polgármester Zabolán Felfüggesztették választott tisztségéből Ádám Attila Péter zabolai polgármestert. Az elmúlt héttől a községvezetői teendőket Demes Botond alpolgármester látja el. BOKOR GÁBOR : Demes a Háromszék érdeklődésére elmondta, eddig is rendelkezett aláírási joggal, a változás számára azt hozta, hogy ezentúl két tisztséget kell ellátnia. Ádám Attila mandátumát a prefektus vonta meg, felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, ezért nem töltheti be tovább a községvezetői tisztséget. »3 MH máról holnapra ■■■■ Sötét erők szövetkeznek , Victor Pontának úgyis vége. Hiába, hogy ■ a parlament titkos szavazáson hatalmas többséggel megmentette bőrét, és emiatt nem indulhat bűnvádi eljárás a korrupcióval gyanúsított Ponta ellen, távozása a kormány éléről csak idő kérdése, hisz Románia miniszterelnöke lehetetlen helyzetbe került: senki nem veszi majd komolyan sem itthon, sem külföldön, elszigetelődik, politikai pályája végéig kíséri majd a korrupció árnyéka. Csakhogy nem is Victor Ponta itt a legnagyobb probléma. Ennél nagyobb gond például, hogy a hallgatólagos alkuk nyomán a pártok fölötti összefonódások ismét működésbe lendültek, és a törvényhozó testület tagjai újra védőgyűrűt vontak a nyomozók célkeresztjébe került kollégáik védelmében. Arcátlanul semmibe vették választóik akaratát, szégyenteljes módon a törvény fölé helyezték magukat, továbbra is gátlástalanul akadályozzák az igazságszolgáltatási szervek működését, támadják a piszkos ügyeik vizsgálatára vállalkozó ügyészeket, kampányt indítottak a nyomozóhatóságok lejáratására. Egynémely a napokban elhangzott kijelentés a cinizmus magasiskolájának minősíthető: milyen más módon lehet értelmezni például Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szavait, aki a szövetség álláspontját tolmácsolva azt közölte: a magyar honatyák lelkiismeretük szerint szavaznak majd Ponta mentelmi jogának megvonásáról. De ide sorolhatnánk Călin Popescu Tariceanu szenátusi elnök kijelentését is, aki - tolvaj kiált tolvajt? - egyenesen a demokrácia elleni merényletnek minősítette, hogy a nyomozók engedélyt kértek a kivizsgálásra, ezért bizottságot hozna létre a jogállamiság állapotának felmérésére. A legsúlyosabb nyilatkozatok azonban a kormány képviselői részéről hangzottak el. Az igazságügyi miniszter például bűnvádi eljárással fenyegeti az ellenzéket, ha utcára vonulnának a kormány ellen, a miniszterelnök pedig már-már polgárháborús képeket vetít elő, mikor azzal replikázik, hogy a szociáldemokraták is tudnak akár százezer embert mozgósítani egy tüntetésre. Huszonöt évvel a rendszerváltás után, évtizedekkel a pusztító bányászjárásokat követően az állam vezetői hatalmuk megőrzése érdekében korlátoznák a véleménynyilvánítás szabadságát, csorbítanák a tiltakozáshoz való jogot, utcai ellentüntetéssel fenyegetőznek. Látható mindebből: a korrupcióellenes harc nyomán eddig háttérben maradt sötét erők törtek ismét a felszínre, és szövetkeznek pártállástól függetlenül. A cél nyilvánvaló: hatalmuk megőrzése, az igazságszolgáltatás fölötti ellenőrzés megkaparintása, visszaszerzése. Eszközökben pedig nem válogatnak. FARCÁDI BOTOND