Háromszék, 2017. május (29. évfolyam, 8086-8111. szám)

2017-05-05 / 8089. szám

Háromszék 2017. MÁJ­US 5.,PÉNTEK MAGAZIN Kányádi Sándort köszöntötték Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőt, a Nemzet Művészét köszöntötték 88. szüle­tésnapja alkalmából a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban (PIM) szerdán Budapesten. Is­ten éltesse a Kárpát-medence legnagyobb élő költőjét - mondta az eseményen Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Fe­renc Alapítvány alapítója, aki szerint Ká­nyádi Sándor minden versében ott van a gyermekekhez lehajló jóság és vidámság, amelyre nagyon nagy szükség van a mai világban. Áldott az az ember, aki be tud­ja lopni az emberek szívébe a gyermeki derűt és jókedvet - fűzte hozzá. A telt há­zas eseményen részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója úgy fogalmazott, intézménye büszkén vállalja, hogy Kányádi Sándor szüle­tésnapjait megünnepli. Mint felidézte, az erdélyi költő alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának, és ötletadója az ország egyik leglátogatottabb köz­­gyűjteményének, a Mesemúzeumnak. Az eseményen a Kaláka együttes zenélt, Kányádi Sándor Fekete-piros című versét Havas Judit előadóművész szavalta, a Nyári alma ül a fán és a Kö­nyörgés tavasszal című költeményeket a gyerekeknek meghirdetett 19. Kányádi Sándor Szavalóverseny résztvevői adták elő. A versenyt szervező varsóiéi iskola igazgatója, Dénes Irén elmondta: az idei megmérettetésen kilencven gyermek versenyez több mint tíz megyéből. Ká­nyádi Sándor úgy fogalmazott: a var­sóiéi verseny minden évben bizonyítja, hogy nincs külön gyermek és felnőtt vers, csak vers van vagy nemvers. Kányádi Sándor 1950 óta publikál, gyermekeknek szóló verseskötetei (Há­rom bárány, Kenyérmadár, Tavaszi ta­risznya) mellett drámai hangú versek­ben adott számot arról, hogy a bukaresti zsarnokság milyen nyomasztó súllyal nehezedett az erdélyi magyar életre és kultúrára (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban). Az 1989-es po­litikai változások után nemcsak a múlttal vetett számot, hanem keserű iróniával arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnok­ság továbbra is él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kupié a vörös villamos­ról). Válogatott versei 1992-ben Vannak vidékek címmel jelentek meg. 2009-ben adták ki Előhang című könyvét, amely verseit és műfordításait tartalmazza. 1993-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 2000-ben megkapta a Közép-európai Irodalmi és Kulturális Társaság mil­lenniumi különdíját. 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2009-ben a Magyar Köz­­társasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki, 2010-ben Bethlen Gábor­­díjban részesült. 2013-ban megkapta az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben Budapes­tért díjat kapott, ugyanebben az évben a Nemzet Művészének választották. Látogatható a királyi kastélypark Látogathatóvá vált a spanyol királyi család mallorcai nyári rezidenciájának több mint kilencezer négyzetméteres kertje.­­ Az első érdeklődők kedden léphettek be a Palma városában található Marivent-pa­­lota területére, ahol az elmúlt több mint negyven évben csak kiváltságos vendé­gek járhattak. A palotát övező kertben mintegy negyvenféle, a mediterrán tér­ségben őshonos növény, például füge-, citrom- és pálmafák szegélyezte sétányo­kon, rózsabokrok között barangolhatnak a látogatók. A lugasokban elhelyezték Joan Miró világhírű képzőművész tizen­két bronzszobrát, így a park egyben kiállí­tótérré is vált. A palotakert az év kilenc és fél hónapjában fogad látogatókat, a fenn­maradó időben a királyi család használja az ingatlant. Hagyományosan itt töltik a húsvéti nagyhetet, valamint július 15. és szeptember 15. között a nyári vakáció jelentős részét. A spanyol királyi család 1973 óta tölti a nyarakat a Marivent-palo­tában, amelyet egy görög mecénás, Juan de Saridakís építtetett 1923-ban. Az in­gatlanhoz teniszpálya, úszómedence is tartozik, valamint közvetlen lejárata van a tengerpartra. A palotában több európai nemesi család vendégeskedett már, pél­dául 1986-ban Károly herceg, brit trón­örökös feleségével Dianával és fiaival. A baleári autonóm kormány 217 ezer eurót szánt a kert látogatóbaráttá tételére, amely magában foglalja az akadálymen­tesítést, mosdók építését, padok elhelyezé­sét. Az ingyenesen látogatható kert fenn­tartási költségeire 100 ezer eurót szánnak évente, ebben benne van egyebek mellett biztonsági őrök és kertészek alkalmazása is. A baleári kormány abban bízik, hogy idővel nem csupán a kert, hanem a palota bizonyos részei is látogathatóvá válhat­nak a nagyközönség számára. Alain Delon a díszvendég Alain Delon francia filmszínész és -rendező lesz a kolozsvári 16. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) díszvendége. Ebből az alkalomból a francia film­művészet legendás színészegyénisége életműdíjat kap. A június 2. és 11. között zajló TIFF-en Kolozsvár főterén a sztárvendég tisz­teletére levetítik az Egy zsaru bőréért című, 1981-ben készült krimit, amelyet Alain Delon maga rendezett, és egyben ő játszotta a főszerepet is. A vetítés jú­nius 9-én lesz. A 81 éves színész az idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. év­fordulóját. Tudor Giurgiu, a kolozsvári fesztivál elnöke örömét fejezte ki, hogy a közönség a filmművészet egy újabb legendájával találkozhat. Előző évek­ben többek között Sophia Loren, Clau­dia Cardinale, Törőcsik Mari színész­nők, valamint Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező kapott életműdíjat. Az idei fesztivált a Peter Brosens és Jessi­ca Woodworth által rendezett A belgák királya című vígjáték nyitja meg, ame­lyet a tavalyi velencei filmfesztiválon mutattak be. A szervezők még nem tették közzé a TIFF idei részletes prog­ramját. Tavaly 64 országból 248 filmet vetítettek összesen 400-szor, 79 ezer jegyet adtak el. A TIFF Kelet-Közép-Eu­­rópa egyik legjelentősebb nemzetközi filmfesztiválja. Perelik a Hotel Californiát Az amerikai Eagles együttes, amely­nek Hotel California című száma 1976-ban óriási sláger volt, beperelt egy ezzel azonos nevű mexikói szállodát. A zenészek azzal vádolják a szálloda tulajdonosait, hogy azt a látszatot kel­tik, mintha slágerüket az ő szállodá­juk ihlette volna, s felszólították őket, hogy változtassák meg a hotel nevét. A szálloda már megnyitásától, az 1950- es évektől sokáig ezt a nevet viselte, aztán változtatott, de 2001-ben az új tulajdonosok ismét a régi elnevezést tették ki a cégtáblára. Az Eagles sze­rint éppen azért, hogy az ő hajdani slágerükből hasznot húzzanak. A ven­dégek, akik ebben a hotelban szállnak meg és vásárolnak, visszatérvén az Egyesült Államokba, azzal büszkél­kednek, hogy az Eagles révén híressé vált szállodában jártak - olvasható az egyik Los Angeles-i bíróságon benyúj­tott keresetben. A rockbanda ügy­védje csatolta a Hotel Californiában vendégeskedett néhány amerikai tu­rista véleményét. A szálloda honlapja szerint véletlen egybeesésről van szó, s hamisak azok az állítások, amelyek szerint valaha ez a szálloda az Eagles tagjainak tulajdonában állt, s a zené­szek itt kaptak volna ihletet a híres nótához. Nem világos egyelőre, hogy a zenészeknek miért éppen most jutott eszükbe perre menni. Az MTI híreinek felhasználásával szerkesztette: Szekeres Attila POÉN KÓRHÁZI BETEG VÁRMARAD­VÁNY CSIRKEFO­GÓ, SEMMI­REKELLŐ ANÓD ÁSVÁNYI FŰSZER A vizsgálat befejeztével az orvos szigorúan közli a beteggel: - Kovács úr, mostantól tilos az alkohol, a dohányzás és a kártya. - Értem! - feleli a férfi. - Szóval már... (poén a rejtvényben)] TAPASZTALT VMIBEN‹ V \/V V/ \/ ZORRO V* [‹ NULU‹ MARÓ ANYAG ZIVATAR › V LITER* HENRY PAJRA DÜLEDÉKES ÁTLÓBELSŐ!› HÁLÓBAN A LABDA‹ TÉL CSAPADÉK › w HIDROGÉN VEGYJELE EGYE TEJ­TERMÉK CSOMAGOL V \/ FOSZFOR › ^ ELLI Tunézia” AUTÓJELE ‚ NAGYON SÖTÉT HÁZASTÁRS › PALESZTIN POL. V.> \/V VÉGRE TONNA ÁLMOS FEJ. ANYJA TEHÉN ADJA \ EGY F. KENYÉR‹ V JELFOGÓ americium› SUGÁR KIÜTÉS A RINGBEN‹ 1000 RÓMÁBAN ERBIUM › JOULE KUTYA ANGOLUL URALKODÓ› V V V EINSTEI­NIUM VEGYJELE \ BIBLIAI SZEMÉLY \ TETEJÉRE MEGA ‹ SIEMENS *­­ V RÖNTGEN\/

Next