Háromszék, 2018. április (30. évfolyam, 8362-8384. szám)

2018-04-10 / 8367. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD 2018. ÁPRILIS 10., KEDD Folytatni kell a munkát !­ Az RMDSZ közleményt adott ki a vasárnapi magyarországi választások eredményeinek közzétételét követően. Kele­men Hunor kifejtette, hogy Ma­gyarországot a következő négy évben is az a kormány irányít­ja majd, amely bebizonyította: nemzetpolitikai víziójában, a mindennapi gyakorlatban is fontos számára az erdélyi ma­gyarok közössége. Az RMDSZ elnöke szerint a magyarok az elkezdett munka folytatá­sára szavaztak. Rámutatott: becslések szerint 180-195 ezer körüli azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik a magyarországi választásra regisztráltak, és leadták vok­­sukat. Hozzátette: az elmúlt hetekben az RMDSZ mintegy 100 ezer erdélyi magyar em­bernek segített szavazata le­adásában, ami azt bizonyítja, hogy a közösség tagjai ezúttal is megbíztak a szövetségben, hiszen a voksolók több mint fele tőle kért segítséget, és rá­bízta szavazatát. Kelemen Hu­nor gratulált az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által vezetett Fidesz-KDNP-nek. Elmond­ta: az RMDSZ partnerre lelt a párszövetségben, ezt a part­nerséget a következő négy­éves parlamenti ciklusban is tovább szeretné erősíteni. „Az erdélyi magyarok célja meg­maradni és építkezni magyar közösségként, jólétben. Az RMDSZ ezt tekinti politikája alappillérének, a magyar kor­mány nemzetpolitikája pedig ehhez járul hozzá” - mondot­ta. Kelemen Hunor úgy véli: a következő időszak kihívása a Románia és Magyarország kormányai közötti kapcsolat megerősítése, ami elengedhe­tetlen az erdélyi magyar kö­zösség szempontjából. Tőkés László a választás estéjén felállított nagyváradi eredményváróban értékelte a választásokat. Szerinte a sze­retet aratott győzelmet a gyű­lölet fölött: azok szenvedtek csúfos vereséget a választási versenyben, akik „a nemzet megosztásán ügyködtek”, és azok arattak elsöprő sikert, akik „a magyarság önvédel­mi harcának ügyét tűzték zászlajukra”. Az EMNT elnöke megállapította: a külhoni ma­gyarok ellen irányuló kam­pánypropagandának nem volt foganatja, sőt, a külhoni magyarok jelentős mérték­ben járultak hozzá a nemzeti erők sorsdöntő győzelméhez. A Fidesz-KDNP-s színekben EP-képviselői tisztséget is be­töltő Tőkés László szívből jövő elismerését fejezte ki Orbán Viktor elnöknek, az erdélyi ma­gyarok célja megmaradni és építkezni magyar közösségként Izsák Balázs egy Orbán Vik­tornak címzett nyílt levélben kijelentette: a Fidesz-KDNP választási győzelme egyben a székelyek győzelme is. Megál­lapította: „mindannyian arra vágyunk, hogy Magyarország független, szuverén állam le­gyen, a törvényeket magyar nemzeti érdekek figyelembe­vételével fogadják el, és az or­szág képes legyen megvédeni a maga határait. Ez elenged­hetetlen feltétele annak, hogy a székelység huszonegyedik századi autonómiatörekvése megtalálja azt a legszilárdabb támaszt, amely a nagyvilág­ban egyedül csak Magyar­­ország”. Orbán Viktornak az SZNT egykori alakulóülésére küldött üzenetét idézve abbéli reményét hangoztatta, hogy a magyar szabadság kifelé, Szé­kelyföld irányába is épülni fog a következő négy évben. Az EMNP részéről Szilá­gyi Zsolt gratulált. A pártel­nök megállapította: a határon túli szavazók 94 százaléka a jelenlegi kormánypártokat támogatta. „Ez a határon túli magyar állampolgárok egyér­telmű támogatását és kiállását jelenti egy olyan politika mel­lett, melynek célja az európai és Kárpát-medencei magyar­ság kultúrájának és identitásá­nak megőrzése” - vélekedett. A részleges eredmények közzété­tele előtt Szilágyi Zsolt közöl­te: az Erdélyben leadott levél­szavazatok csaknem felét - az előzetes adatok szerint közel 70 ezer szavazatot - gyűjtötték be és juttatták el a külképvise­letekre, és felhívta a figyelmet, hogy hétfőtől várják mindazok jelentkezését, akiknek a Ro­mán Posta késve kézbesítette szavazólapját, megfosztva őket a választáshoz való joguktól. A panaszokat regisztrálják, és el­juttatják a külképviseletekre, valamint a Nemzeti Választási Irodához is. A levélszavazatok növelték a Fidesz-KDNP előnyét 1­ Az NVI vasárnap kezdte meg a levélben érkezett szavazatok számlálását. Hétfő délelőttig 96 751 érvényes levélszavazatot számoltak össze, ebből 91 660-at kapott a Fidesz-KDNP pártszö­vetség, míg a Jobbikra 1113-an, az LMP-re 1099-en, az MSZP­­Párbeszéd szövetségre 686-n, a Momentumra 492-en, a DK-ra 368-an, a Magyar Kétfarkú Ku­tya Pártra 351-en, az Együttre 160-an szavaztak; a többi párt száznál kevesebb voksot kapott. A határon túli magyarok által leadott levélszavazato­kat az országos listás mandá­tumok szétosztásánál veszik figyelembe. Mivel a levél­szavazatok miatt jelentősen megnőtt a Fidesz-KDNP párt­listára jutó szavazat, így ez a lista még egy mandátumhoz jutott, s a Jobbik elveszített egy listás mandátumot, mert már nem volt elég szavazata az utolsóként kiosztandó par­lamenti szék megszerzéséhez, így összesen már csak 25 man­dátuma van. Az NVI folyamatosan el­lenőrzi a visszaérkezett levél­szavazatok azonosító nyilat­kozatait és számlálja össze az érvényes nyilatkozatokhoz tartozó szavazatokat, így az országos listás mandátumok megoszlása az egyes pártlis­ták között még változhat. Orbán újra megköszönte Nagy tettet hajtottunk végre, és a következő években együtt meg fogjuk védeni Magyaror­szágot - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán tegnap délután közzétett videóüze­netben. „Hatalmas győzelmet arattunk” - mondta az Ország­házban készült felvételen a mi­niszterelnök, köszönetet mond­va „mindenkinek, különösen azoknak, akik az üzeneteket továbbküldték, megosztották, esetleg nekem is küldtek és ne­kem is adtak tanácsokat”. Orbán Viktor a választások éjszakáján FOTÓ FACEBOOK/ORBÁN VIKTOR Újabb csattanós válasz Coldeának Dumitru Iliescu, a Kormányőrség (SPP) korábbi vezetője Florian Coldeát vádolja hazaárulással, és azzal a kérdéssel fordul hozzá, hogy valóban elrendelte-e a román hadsereg egyes vezetőinek megfigyelését, és indítottak-e nemzetbiztonsági eljárást ellenük. „Ő, aki fenntartások nélkül ELÁRULTA Romániát, beszél nekünk árulásról, másokra mutogat, megfeddi őket, mint az erkölcsös farkas. (...) Csu­pán néhány kérdéssel fordulok hozzá, amelyeket egy barátom kért meg, hogy tegyek fel. Mi­vel ön állandóan Júdást és áru­lást emleget, talán megmondja nekünk, hogy elrendelte-e a hadseregben a legmagasabb tisztséget betöltő tisztek össze­tett megfigyelését, kezdve a vezérkari főnöktől, folytatva a különböző egységek vezetői­vel, és nem csak. Amennyiben őket és a nemzetbiztonsági rendszer más struktúráinak vezetőit megfigyelés alatt tar­tották, talán megmondja ne­künk, hogyan hasznosították az így gyűjtött információkat, és hány nemzetbiztonsági vizsgálatot indított a legfőbb ügyészség ellenük” - írta Du­mitru Iliescu egy Facebook­­bejegyzésben. „Hátha kitér arra is, hogy kinek a kérésére foganatosítot­ta ezt az intézkedést, és kinek továbbította az illető informá­ciókat. Kíváncsiak vagyunk ugyanakkor arra is, hogy mi­lyen információkat továbbítot­tak stratégiai partnerünknek, beleértve a protokollvillákban vagy a titkosszolgálat más in­gatlanjaiban sűrűn megtartott találkozókon, és arra is, hogy ezek továbbításával súlyosan sérült-e vagy sem Románia nemzetbiztonsága. Amennyi­ben már nem emlékszik, kérje meg George Maior urat, az ön főnökét és bűntársát, hogy se­gítsen... A tolvaj kiált tolvajt! Júdás kiabálja, hogy mások kö­vettek el árulást” - fogalmazott a SPP korábbi vezetője. Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat volt igaz­gatóhelyettese a múlt héten, miután a hírszerzést felügyelő parlamenti bizottságban meg­hallgatták, olyan emberekről beszélt, akik elárulják az or­szág érdekeit, példaképpen Júdást említve. Nyilatkozata nagy visszhangot keltett, múlt pénteken Dániel Dragomir, a hírszerző szolgálat egyik volt ezredese azzal válaszolt, hogy (többek között) a székely „ter­roristák” ügyét is titkosszolgá­lati eszközökkel „gyártották”. aromsze­k 5 RÖVIDEN Keszeg Vilmos az EME elnöke Keszeg Vilmos néprajzkutatót, a Babeş-Bolyai Tudomány­­egyetem tanárát választotta elnökévé az erdélyi magyar tudományos akadémia szere­pét betöltő Erdélyi Múzeum- Egyesület.A hétvégi tisztújító közgyűlésről közleményben számolt be az egyesület. Mint írták, a leköszönő elnök, Sipos Gábor az elmúlt két ciklusra visszatekintve a hagyomány­­őrzés és a megújulás egységét tartotta a legfontosabbnak az egyesület életében. Kiemelte a kutatóintézet történelmi, iro­dalomtörténeti és nyelvészeti részlegén folyó forrásfeltáró és kiadói munka határokon átnyú­ló jelentőségét, és úgy vélte: ennek további fenntartása elsőrendű feladat. Az elnökké választott Keszeg Vilmos mun­káját Bitay Enikő főtitkár, vala­mint Gyéresi Árpád, Kerekes László, Péntek János és Sípos Gábor alelnök segítik majd a következő négy évben. Az új elnök megválasztása utáni beszédében kijelentette, hogy a hagyományőrzés mellett szükség esetén az újításoktól sem fog visszariadni, de ezeket csakis a tagság véleményére alapozza majd. Tűz a vonaton Húsz személyt kellett kimenekí­teni egy személyszállító vonat­ról tegnap a Beszterce-Naszód megyei Szálva közelében, miután az egyik vasúti kocsiban menet közben tűz ütött ki. A Beszterce és Dornavátra között közlekedő szerelvényen erős füst alakult ki, a tüzet két kocsi­ból oltották, a katasztrófavédel­mi felügyelőség csapatai pedig az utasokat menekítették ki. A tűz oka még ismeretlen, egye­lőre csak annyit tudni, hogy a lángok a szellőztető rendszernél csaptak fel. A vasúti közlekedést nem kellett leállítani. Ünnepi szabálysértések 13 ezer bevetést végeztek a Román Rendőrség emberei áp­rilis 5-8. között, 2833 szabály­­sértést vagy bűncselekményt tártak fel, és 502 személyt értek tetten; emellett lefüleltek 43 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt is. Csaknem 22 ezer bírságot szabtak ki - ezek összege meg­haladja a 7,7 millió lejt - és 1324 gépjárművezetői jogosítványt vontak be, 140-et alkoholfo­gyasztás, 434-et gyorshajtás, 750-et pedig egyéb szabály­­sértések miatt. 406 gépkocsi törzskönyvét is bevonták. Or­szágos szinten több mint 8000 rendőr vigyázott a közrendre minden nap, a rendőrség 1117 akciót szervezett és 11 958 esetben lépett közbe, ebből több mint tízezret a 112-es egy­séges sürgősségi hívószámon jelentett be a lakosság. MTI- és Agerpres-hírek alapján szerkesztette: Demeter J. Ildikó (belföld) Mózes László (külföld)

Next