Háromszék, 2020. május (32. évfolyam, 8979-8999. szám)
2020-05-04 / 8980. szám
aromsze 2020. MÁJUS 4., HÉTFŐ Elhunyt Darvas László Szomorú évad volt a hetvenegyedik a Tamási Áron Színház történetében, nemcsak azért, mert a új koronavírus-járvány az utóbbi hónapokban megbénította az intézményt, hanem azért is, mert Veress László és Nagy Alfréd után immár harmadik színészük távozik az élők sorából - áll a teátrum tegnap esti közleményében. Ezúttal Darvas Lászlótól búcsúzik a társulat. Darvas László nyugdíjas színészként az utóbbi években nem volt aktív tagja a Tamási Áron Színháznak, a város művelődési életében sem vállalt fontosabb szerepeket, kíváncsiságtól fűtött szürke eminenciásként azonban jelen volt minden fontosabb kulturális eseményen - könyvbemutatókon, kiállításokon -, és természetesen a színházi előadásokról sem hiányozhatott. Mindenről pontos véleménye volt, de keveset beszélt, inkább szerényen a háttérben maradt. Szülei vándorszínészek voltak, édesapja, Darvas Dezső alapító tagja volt a sepsiszentgyörgyi színház társulatának. A vándorszínészet utolsó esztendeinek egyikében, 1941- ben született, és azt tartja róla a dráma, hogy egy turné idején, Gelence mellett látta meg a napvilágot. Már gyermekként mélyen beleivódott a színház és általában a művészet szeretete, szinte magától értetődő volt, hogy ő is a színészi pályát választja. 1963- ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, utána azonnal a sepsiszentgyörgyi színházhoz szerződött, ahol nyugdíjazásáig mintegy 120 előadásban játszott. Erős alkata, biztos fellépése főként drámai hősök megelevenítésére predesztinálta, de a humorban is otthon érezte magát, komikus szerepei is emlékezetesek. Volt King Kong A középcsatár hajnalban hal meg című előadásban, Benvolio a Rómeó és Júliában, Herakléssz a Prométheuszban, Gray a Parancsra tettem-ben, Fred Lowndess az Imádok férjhez menni-ben, Cuki úr a Komámaszszony, hol a stukker-ben, Charley a Charley nénjében, Nuczuj a Wesselényiben, Jóska a Tűzszerszámban, Őrült a Megbombáztuk New Havent-ben, Bill Tower A gyufaárus kislány-ban, Perrin a Csillag a máglyán-ban, Ezreddobos a Wgyzedében, Anderson Az ördög cimborájában, Öreg Nagy a Tanítónőben, Kreón az Antigonéban, Gellért a Boldog nyárfalevélben, Maximus patrícius a Kegyencben, Papillon úr a Rinocéroszokban, Rott Kristóf a Hit és szülőföldben, Kapitány a Piros bugyellárisban, Lázár a Vitéz lélekben, Csórja Ádám az Ősvigasztalásban, Raposa Bodgán A szabin nők elrablásában... A rendezők közül többször dolgozott Tompa Miklóssal, Bán Ernővel, Czompók Mihállyal, Dukász Annával, Völgyesi Andrással, Seprődi Kiss Attilával, László Károllyal, Balogh Andrással, Kovács Leventével, Szőke Istvánnal, Bocsárdi Lászlóval, Barabás Olgával, Kövesdi Istvánnal, Árkosi Árpáddal... Meghívottként más erdélyi színházaknál, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen is vállalt szerepeket, filmekben is játszott. Darvas László a kezdetektől végigkísérte a sepsiszentgyörgyi színház történetét, de ritkán mesélt élményeiről. Pedig bármiről nyilatkozott, mindig fontos dolgokra mutatott rá. Nem véletlen, hogy a sepsiszentgyörgyi színház fennállásának 50. évfordulója alkalmából készült dokumentumfilmben Seprődi Kiss Attila rendező nagyrészt az ő szemén keresztül láttatja a színház történetét. Többet is mesélhetett volna, de kéretlenül soha nem fecsegett, és csak néhány kiváltságos kollégát engedett közel magához. Egy idő óta hiányzott a sepsiszentgyörgyi kulturális eseményekről, betegsége miatt nem tudott kijárni a lakásból. Fizikai állapota lassan lelkileg is megviselte. Hosszú betegsége végén úgy távozott, ahogy élt és dolgozott: csendesen, diszkréten, alázattal. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében. Minden csomagot eljuttat az önkormányzat » NAGYD.ISTVÁN »Antal Árpád szerint a legjelentősebb gond abból adódott, hogy a különböző lakószövetségek más-más módszert választottak a maszkokat és kézfertőtlenítő szert is tartalmazó csomagoknak szétosztására. Voltak olyanok, amelyeknek képviselői egyenként felkeresték a lakásokat és személyesen adták át a csomagokat, más társulásoknál odahívták a lakókat, ahol a közköltséget szokás fizetni. Utóbbi megoldás kapcsán kapott olyan visszajelzést, mely szerint kisebb tömeg gyűlt össze, torlódás alakult ki. Azonnal jelezték a lakószövetségeknek, hogy az önkormányzat elvárása a csomagok személyesen történő szétosztása, nem szeretnék ugyanis, hogy miközben jót akarnak, rossz vége legyen, az embereknek sorban kelljen állniuk, hiszen esetleg megfertőzhetnék egymást. Előfordult olyan is, hogy a lakótársulás képviselője a postaládákban próbálta elhelyezni a borítékokat, ami nem a legbiztonságosabb megoldás, elkallódhatnak, elvihetik mások, mint azok, akiknek szánták. Az elöljáró felháborodásának is hangot adott, rámutatva: rendkívül kellemetlen számukra is, hogy egyesek komolytalansága, hanyagsága, kényelmessége miatt abba a helyzetbe kerülhetnek, hogy a csomagok nem jutnak el az összes címzetthez. A lakóknak azt javasolta, amennyiben ilyen helyzettel szembesülnek, a legközelebbi tisztújításkor ne támogassák a lakószövetség vezetőségét. Ezeket az embereket nem az önkormányzat helyezi tisztségbe, ebbe nem tudnak beleszólni, a lakók szavazatán múlik, hogy leváltják vagy sem a feladatokra alkalmatlanokat. Antal Árpád szerint az önkormányzat egyértelművé tette az elvárásait a kiosztással kapcsolatosan, munkatársaik összeállították a csomagokat, a magánházakba eljuttatták már több mint egy hete. Itt is volt pár visszajelzés, hogy egyes háztartások kimaradtak, ezeket a múlt héten felkeresték, és átadták a borítékokat. Azóta olyan panasz nem jutott el hozzá, hogy valaki nem kapta volna meg a csomagot, aki magánházban lakik. A polgármester hangsúlyozta, amennyiben még mindig vannak olyanok, akik kimaradtak, és panasz érkezik ennek kapcsán, korrigálják a kihagyásokat, mert a cél, hogy mindenkihez eljussanak ezek az eszközök. Mint ismert, a városvezetés több intézkedést is hozott a koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása érdekében, több mint húszezer, védőfelszereléseket, tájékoztató anyagokat, valamint kilépési űrlapokat tartalmazó csomagot osztanak szét a lakosságnak. Emellett a város összes lakónegyedi lépcsőházának fertőtlenítését megoldották egy szakvállalat révén. Ennek kapcsán is volt pár panasz - kimaradt helyszínek, felületes munka -, de ezeket a múlt héten a cég viszszahívásával rendezték. KÖZÉLET Lélekből születő virágcsokor Figyelek a csendre. Jelre várok. Lélekmoccanásra. Meghalt egy komédiás. A város csendes. A színház kong az ürességtől. A komédiás ott szolgált több mint fél évszázadot. Temetésére nem mehetek, virágot nem vihetek. 1963-tól, mióta a főiskoláról hozzánk szerződött, a legeldugottabb települések többnyire fűtetlen művelődési házainak tenyérnyi színpadai is perzselő dobogók voltak számára. A mezítlábas gyermekkorból éppen csak felcseperedett, gyakran vállon veregetett színházban való szolgálat számára kihívás volt a javából. Vállalta. A felnőttkorba ért társulattal együtt nőtt fel az egyre jelentősebb feladatok megoldásáig, amikor igazán felfigyelt rá a közönség. A megérdemelt sikert alázattal kezelte. Ez az alázat kitartott nyugdíjaskoráig. Mint cseppben a tenger, fénylik fel lassan előttem kollégám arca, akinek egy lélekből születő, soha el nem hervadó virágcsokrot szeretnék átadni búcsúzóul. Megszólal a telefon. Nagy B. Sándor jelentkezik. Hosszan sorolja a szerepeit, érdeklődik, hogy mit lehetne kiemelni. Lépésről lépésre sejlik fel előttünk egy színes komédiás élet, miközben megszületik bennem a felismerés: művész volt a javából. Az újságíró hangja is tiszteletről tanúskodik. Ez a hang az első szál virág abban a láthatatlan csokorban. Szól a telefon. Hatéves volt Zsuzsa, a nagyobbik lányom, amikor első mondatát kimondta a színpadon. Az első partnere Darvas Laci volt, aki néhány évvel később egy Andersen-mesében az édesapját játszotta. Ő így emlékezik: Egyszer Darvas Laci kijött a színpadról, belépett az öltözőbe, és csak ennyit mondott: „A taps a levegőben volt. Ott is maradt...” Laci színész házaspár gyermeke volt, egy székelyföldi vendégjáték idején született Gelencén. Gyakran kérdeztem tőle: van-e legalább egy márványtábla a gelencei művelődési ház falán?„Van-van - mondta a tőle megszokott iróniával -, csak éppen egy villanyóra van rajta...” A második szál virággal a humorára emlékezem, mely nem olcsó bohóckodás volt, hanem bölcs irónia. A konyhából bekiált a fiam: „Én Laci bácsit nemcsak színpadról ismerem, hanem a ringből is. Bokszbíró volt, emlékszel?” Mennyi mindent elfelejtettünk róla. A film is felfedezte, két olyan román alkotásban is láttam, melyben az ő szuggesztív jelenléte adta a pillanat savát-borsát. Díszletet és jelmezt is tervezett jó ízléssel egy olyan előadásnak, amelynek a főszerepét is ő játszotta a bíborszínű virágnak. Édesapjától örökölte a faragást szenvedélyt és tehetséget, amelyből remekbe szabott képmások születtek a keze nyomán. A magyar költészet fába vésett arcképcsarnoka. Milyen szép lenne egy Darvas apa-fia kiállítás az előcsarnokban egy színházi világnapon. A harmadik szál virág legyen a sokoldalú tehetsége ellenére is javalkodás nélkül élő, művészé." Egykori pályatársunk, Gazda Zoli gondban van - derült ki a következő telefonhívásnál. „Egy könyvekből álló kis csomagot raktunk össze Kálmánnal (Debreczi), hogy műtét utáni helyhezkötöttségében érezhesse: a kollégák gondolnak rá. Most mit csináljunk a könyvekkel?” Ez a gond is megér egy szál virágot. Kati lányom Udvarhelyről telefonált. Két alkalommal is játszott Lacival, Balogh András, majd Schlanger András rendezésében. „Kicsi koromban mindig úgy képzeltem - mondja a telefonba -, mint egy nagy, bölcs, erős tölgyfát, amely mellett biztonságban érzi magát az ember.” Újabb virágszál. A Fizikusokban mi, nyugdíjasok nyomozókat alakítottunk. A feladatunk jelentéktelen volt, bárki eljátszhatta volna. Darvassal jelenésre vártunk az öltözőben. Sok mindenről beszélgettünk, életről, hivatásról, még a halálról is. Elmesélte, hogy szenvedélyes hegymászó. „Amikor felérek a csúcsra, elmondok egy miatyánkot” - mondta. Az ügyelő színpadra szólított, felálltunk. Szent pillanat ez a színházban. Álltunk egymással szemben, zavarban voltunk, hogy mit is mondhatnánk egymásnak. Sikert nem kívánhattunk... Váratlanul átöleltük egymást. Azt hiszem, akkor lettünk barátok. Ahogy a színpad felé mentünk, lopva megnéztem, vajon megvan-e a kellékem. Mosolyogva megjegyezte: „Vigyázz, mert az előadás nem rólunk szól!” A fiatal kollégák felszabadultan játszottak a színpadon, mint a gyermekek új labdájukkal. Egymásra néztünk, és valószínűleg ugyanarra gondoltunk: nekünk most csak rongylabda jutott. A tekintetéből azonban ezt olvastam ki, de ugyanazzal a hittel kell játszanunk, mert egy csapat vagyunk. A merészen kísérletező Figura Stúdiósokkal való közös sors vállalása kockázatos vállalkozás volt a hagyományos színjátszáson felnőtt sepsiszentgyörgyi kőszínháznak. Egyik legnagyobb próbatétele ennek a kockázatnak a Vízityúk című előadásban való részvétel volt, amikor mindent el kellett felejtenünk, amit addig csináltunk. Nehezen hittük el, hogy túléljük. Nagyot néztünk, amikor egy magyarországi megmérettetésen a legfőbb színházi szakember nyilvánosan kijelentette: „Gratulálok, gyerekek, ugyanazt csináltátok, amit a figurások!” Ennek a színháztörténeti pillanatnak az egyik főhőse Darvas Laci volt, aki jó ösztönével nagyszerűen ráérzett a figurásokkal való közös játék ízére. Mintha ebben az abszurd történetben is felsejlő humorban teljesedett volna ki ez a küzdelmes, állapodó szolgálatban lévő komédiás sors, melynek aranyfedezete az alázat volt. Az az alázat, mely elegendő volt ahhoz, hogy egy rongylabdával a zsebében is beálljon társai közé... LÁSZLÓ KÁROLY