Hasznos Mulatságok, 1834. 1. félév (1-52. szám)

1834-01-29 / 9. szám

( 66 ) gazdagságának; h­a abban egy dolog, sokképen tétetik ki? Jól van—meg egyezek veled — csak hogy jól és talpra essék a’ kitétel. — Azt mondod: — hát a’ kert mivelő, nem helyesen neveztetik e’ kertésznek — az ügy vivő ügyésznek, igy szintén, a’ lelkek körül munkálódó, a’ minémü a’ pap, Lel­késznek.— Sajnállanám, ha ez az ujoncz semmi szó, a’ papok alacsonyitására kitűzött gúny-já­ték volna;— e’szerént, az oskola tanítókat is lehet­ne nevezni Gyerkészeknek, a’ verem ásókat ver­­mészeknek; — a’ pipa csinálókat pipkészeknek, a’ postákat hire­széknek, csakhogy a’ nevezet, észbe végződjék risum teneatis amici? De ez az új-szó-faragás, nem akar már határt elmér­­ni, viszketegsége igen nagy, szintén kórsággá kezd válni. A’ német Vorpostot, egész megelégedés­sel látom, tábor-szem, és elő-őr szókkal, ki­tétetve lenni; hát emez utolsó szerént, nem lessz e’ meg egykor a’ szegény pap Leikor, Lelkészből, minthogy lelkek őrizete van reá bízva;—az oskola tanítóból, gyérkor, a’kertészből, kett­ől, az ügyész­ből ügyőr — a’ bábából ’sat ? — Könnyen meg lehet; mert mire nem vetemedhetik, a’ határt nem esmé­­rő, és az illendőséggel keveset gondoló, kórságos nyelv­faragás. Barátom! gazdagítsd anyanyelvünket, de csin­­nyán és kímélve bánj vele, született méltóságá­hoz képest — találmányoddal ne ratitsd hanem éke­sítsd;— meggondold, hogy nem minden fából lehet Merku­rius. Édes mosolygás vonói mindenkor ala­­kimra, midőn valamelly ékesen hangzó, a’ dolog Valóságát egészen ki­nyomó új magyar szó tünik­­fel előttem, — mint fel tűnt p. o. a’ zongora (kla­­vir) szó, ez előtt negyven egy nehány esztendők­kel és a’ szerény (modestus) szó, ez előtt tiz esz­tendőkkel— de a’ midőn a’ fény (virtus) szó (erény tűrhetőbb) tünt*fel, ah! de kedvetlen érzést oko­

Next