Hasznos Mulatságok, 1839. 1. félév (1-52. szám)

1839-05-08 / 37. szám

naeum Krónikájának birálatai a’ szinigazgatóságnak nem tetszenek. Ezt őszintén szólva, fájlaljuk ; de nem tehetünk róla. Mi saját nézetink ’s meggyőződé­sünk szerint válogatjuk a’ szinbirálatokat, ’s erre épen olly kevéssé kérhetünk meg mást , mint arra, hogy helyettünk egyék vagy sétálni menjen. A’ színigaz­gató választmány ugyan azt mondja, hogy a színi kritikát ezért jogaiból kizárni épen nem akarja, sőt, hogy a’ kritikát maga is ’s pedig nem szelíden gya­korolja , e’ nyilatkozásból is ’s különösen következő szavakból világos: ,,A’ m. j. krónika czikkelyei gúnyolódok, személyeskedők, szerénytelenek ’s il­­ledelemsértők lévén , a’ kritika czimét csak bitorol­ják , ’s vagy czéljok nincsen, és ez esetben fecse­gésnél­­­ egyébnek nem tekintethetnek, vagy, ha van , az a’ választmányétól — különbözik“; de mind ezen nyilatkozásának , ’s nem csak kimondott, ha­nem derekasan gyakorlatba vett elvének ellenére már azt is nehezteli, ha némelly hibáira figyelmeztetjük. Azaz: a’ kritika jó, midőn a’ színigazgató választ­­mány birálja az Athenaeumot, de nem jó, midőn az Athenaeum birálja a’ színigazgató választmányt. Min­den másnak , égnek, földnek , szabad bírálni, csak az Athenaeumnak nem. Furcsa gondolatok! A kriti­kának is lehetnek hibái, de azt kívánni, hogy a’ kri­tika csak dicsérjen, tetszeni vágyjon, legalább is igen uj kívánság. Mi nem bocsátkozunk ki­tiltáiunk igazo­lásába: azok nyíltan állanak a’ közönség előtt, melly rólok már eddig is ítélt, nem úgy , mint a’ színig, választmány , talán nem is egészen úgy, mint mi óhaj­tanék ; de elmerjük mondani, hogy szándékunk’s czéljaink tisztaságára nézve szembe állunk akárki fiával, ki valaha színházat igazgatott. De nem tet­szenek kritikáink, kimondjuk magyarán, mert hibá­kat fedeztek fel; mert időnként kimutatják a’ bal kor­mány következéseit, intő például az utóknak, hogy minden elkövetett hiba , vagy helytelenség megszüli kártékonyságait; mert színésznek ’s igazgatóságnak egyiránt , belátásunk határáig, kimondtuk a’ kimon­danivalót. ’s ez nálunk nem szokott tetszeni. E’ fe­lett az Athenaeum mennykőháritónak tekintetik az ig. választmány által. Ha színészek bontakoznak, az Athe­naeum hibás; ha valaki paródiáz, az Athenaeum, ha ablakot törnek, az Athenaeum; végre talán az árvi­zet is az Athenaeum hozta az m. színházba? Ki is le­hetett más ? Nem az Athenaeum mutatta-e meg, hogy az árvíz tudományos számítás szerint is kimaradhat­­lan? Ez , az igaz, kérelmes neme volna az igazga­tásnak, ha minden bajt, botlást, csaknem minden egyéb hirlapok ellenében az egy Athenaeum ártatlan krónikájára lehetne hárítani..............plectuntur actí­vi. De hiába, uraim, ez nem lehet, ennek nem sza­bad igy lenni. — Ha nekünk hibáink vannak , nem lehetnek-e a’ szinigazgatóságnak is ? Nem emberi do­log-e’ tévedni, ’s nem emberi ’s polgári kötelesség-e a’ tévedést kimutatni ? ’S van-e fonákabb következ­tetés, mint az, hogy a’ tévedésnek nem az oka, ki tévedett, hanem ki a’ tévedést észrevette ’s kimutat­ta ? Ha valaki sántít ’s mi azt kimondjuk, okai let­tünk-e biczegésének ? (Vége következik.) Marét Prawn Zsigm­ond rövid életrajza, ( Vége.) Az ott mulató londoni cs. kir. nagy követ, her­­czeg Esterházy Fái hő ajándékokkal halmozá a* fiatal művészt, kit a’ Northumberland! herczeg látogatásá­val szíveskedett megtisztelni. A‘ legelső párisi csa­­ládok mint egy vetekedve siettek a’ bájoló hangászt magokévá tenni. Tizenöt éves korában Németalföldre utazott, hol a’ király gazdag ajándékokra méltatá, Belgium, és Holland minden várasait bejárván, rend­kívüli tehetségei mindenütt csudálkozást gerjesztetet­tek, ’s őtet valamint itten, úgy Frankhonban is majd minden szépművészeti társaság, és akadémia tiszte­letbeli tagjává nevezé. Egyik országban sem talált olly művészt, ki őtet felülmúlná. Hannoverában az alkirálylyal Cambridge herczeggel több darabot ját­szott , ki őt különös becsüléssel fogadá, ’s az angol királynak ajánlá. Casselben a’ választó fejedelemtől különös ki­tüntetéssel fogadtatott, számára az udvari színház, és hangászkar átengedtetett. A’ jeles német hangművész Spohr úr , a’ hangászkart buzdító beszéddel ébresz­­té , hogy ezen rendkívüli tehetségű ifjú művészt pon­tosan kielégíteni igyekezzenek. Carlsruhe , ’s Stutt­gart hallá az ő bájkellemü hangjait, ’s itt is valamint Münchenben számára az udvari színház, és hangász­kar készen állott. Bonnban az ifjú arczképét Seimi­gen úr szépirász és rézmetsző rézbe vésé. Ezen mű­vész az ifjú utazó tiszteletére adatott ebédnél nyilván megvallá, hogy, ámbár már 60 éves, és ezen művé­szetben szüntelen gyakorné magát, még is kénytelen ebben is az ifjú művésznek át­engedni az elsőséget. Minekutána a’ köztisztelet, és csudálás kíséretében egész Némethont beutazó, és több városokban a’ fes­tészet, szépírás, pecsét - és rézmetszés remek pél­dányait emlékül hagyá, 18 éves korában Berlinbe ér­kezett. Itten kitűnő fogadtatás, és a‘művészetet ked­­velő király részéről nem csekély segedelem örvendez. Óhajtottuk volna, hogy az ig. választmány, melly mint testület, hatalma alá nem tartozók ellenében nem felsőség, hanem csak szavai ’s tettei meggon­­doltság­a által tarthatja fenn tekintetét, szavait job­ban megválogassa. A’ kik szüntelen illedelemsértés­­röl panaszosodnak, tudniok kellene, mi az Hiede­lem. A’ ,,fecsegés“ szót másokra kimondani ellenke­zik a’ testület méltóságával ’s visszatorlás esetében neheztelést gerjeszthet ugyan, de nem igazságost. Mi az ügy tiszteletéből ’s mert reá semmi szükségünk , elengedjük ezen visazatorlást.

Next