A Hazáért, 1969 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1969-01-02 / 1. szám
lmnóra tavasszal, a negyvenedik születésnapja előtti hetekben, szerkesztőségi dolgozószobájában kéziratait rendezgette, nyomtatásban megjelent, gondosan megőrzött írásait — riportokat, novellákat, verseket — válogatta, rendszerezte. A több tucatnyi újság mellett ott voltak verseskötetei, novellagyűjteménye is. Zoli íróasztala mellett állva, csendesen tűnődött, mint aki végigtekint élete hosszán, képzeletben újra járja a négy évtized alatt maga mögött hagyott utat, ahol oly ritkán pihent. Mi, akik e néma számvetés tanúi voltunk, tudtuk, milyen messziről jött, mennyi erőt, akaratot, energiát használt fel, hogy a maga választotta úton járva kialakítsa élete rendjét, megteremtse naponként újra meg újra megálmodott önmagát. Szegényparaszt szülők gyermeke volt, szülőfaluja a bihari Ártánd, de gyermekkora Váncsodhoz kötötte, ahonnan ezerkilencszáznegyvenöt november 7-én elindult, valóra váltotta dédelgetett álmát, az alakuló demokratikus magyar hadsereg katonája lett. Tizenhét éves volt ekkor. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely sorsában már érezte a történelmet, látta maga előtt a lehetőséget és a kemény próbatételtől sem riadt vissza. Az 1. műszaki hadosztály vasút- és hídépítő zászlóaljában végzett egyéves munkája után, ezerkilenszáznegyvenhatban a 13. határvadász zászlóalj kötelékében szolgált tovább, és ezerkilencszáznegyvenhét július 28-án tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. Még a portyautat járta, de már sűrűn tollat fogott, társai helytállásának állított emléket, s példát valamennyiüknek, akik a nehéz, embert próbáló-formáló időben az első vonalban, a határon voltak. Katonának, határőrnek vallotta magát, tisztnek készült — 1950. április 16- án a Petőfi Politikai Tisztképző Intézet elvégzése után avatták hadnaggyá —, mégis az események, amelyeknek nemcsak értő szemtanúja, de tevékeny részese is volt, új feladatra, új hivatásra ösztönözték: újságíró lett. 1952 márciusában foglalta el helyét a HAZÁÉRT szerkesztőségében. Az Újságíró Iskolából került ahhoz a laphoz, amelyben első írásai is megjelentek. Tizenhat esztendőn át haláláig tolla csak elvétve pihent, ő maga mindig útra kész volt, az őrsöket járta, a határ menti falvakat. Az események, az ötletek, az írás mindig feltörő öröme, belső kényszere húzták, mint a mágnes, és táplálták tollát. őseitől örökölt szívóssággal, makacs szenvedéllyel kereste az újat; erejét, tudását, tehetségét hétről hétre önmaga szigorú mércéjével mérte. Alkotó nyugtalanság feszítette szüntelen, jobb önmagát kereste, ezért sokat kísérletezett. A sikerre vágyott — volt is része benne —, de számára az igazi örömet maga a munka, az írás, az újságban viszontlátott, néha hetekig is magában hordott, nyomtatott sorokká vált gondolat jelentette. Kedvenc műfajában, a riportban a határőrélet apró, hétköznapi epizódjait elevenítette fel. Vonzotta a mélység, a történetek mögött az embereket, sorsukat láthatta. Ha lobbanó képzelete magával ragadta, verssé, költeményekké értek az emlékezetében megrekedt élmények. Versben és prózában vallotta, hirdette a határőrélet ezernyi szépségét, a körülötte változó világért folytatott harc értelmét, célját. Sokan, sokféleképpen ismerték őt: elvhű kommunistának, szenvedélyes igazságkeresőnek, mindig segíteni akaró barátjuk, szigorú rendet követelő katonának, fáradhatatlan újságírónak, ötletekben gazdag riporternek, érzékeny lelkű, a környezet, a világ legkisebb rezdülésére azonnal válaszoló költőnek, a családjáért rajongó férjnek, apának. Egyéniségében mindez eggyé ötvöződött. Harcolt érte önmagával is, míg élt, hogy így legyen, hogy így megőrizze magát. A harc értelmét élete példázza. Ott volt 1956-ban a Pártközpont fegyveres védői között, az ellenforradalom után az elsők között fogott tollat, és az írott szóval hirdette a párt igazát, amelyet magáénak érzett. Tizenhat éves újságírói pályafutása alatt elvétve volt olyan példánya a lapjuk, amelyben írásával ne jelentkezett volna. Verseivel irodalmi pályázaton díjat nyert, a költeményeiből vett idézetek ott díszlenek a határőr-laktanyák, -őrsök kultúrtermeiben, indulóját éneklik a gyakorlótérre menetelő századok. Nyolc kitüntetést viselt és alezredesi váll-lapot. Otthon volt, bárhol is járt, az ország bármelyik picinyke szegletében, falujában és közöttünk is, a szerkesztőségben, ahol örömében, gondjában valamennyien osztoztunk. Korai halála, fájdalom, elragadta tőlünk, s olvasóitól, akik ezután hiába ke- KISS ZOLTÁN határőr alezredes, a „HAZÁÉRT” rovatvezetője (1928—1968) vesik nevével, monogramjával szignált verseket, cikkeket. Nem folytathatja tovább „A határőrség történeté”-t, amit két évvel ezelőtt cikksorozatával elkezdett, nem élhette meg, amire oly nagyon készült, vágyott, hogy válogatott verseinek kötetét a szélesebb nyilvánosságnak is közreadja. Te ő mégis velünk marad. Cikkeit őrzik a HAZÁÉRT összegyűjtött évfolyamai, a határőrség krónikására mindig emlékezünk, emlékeztetni fognak azok a fiatal határőrök, akik verseit szavalva, olvasva, vele együtt, az ő szavaival hirdetik a végek dicséretét. 1968. december 23-án a Farkasréti temetőben katonai pompával helyezték örök nyugalomra Kiss Zoltán alezredest, lapunk rovatvezetőjét, feledhetetlen barátunkat, elvtársunkat. Utolsó útjára elkísérte családja, sok barátja, ismerőse, a fegyveres testületek, a magyar újságírótársadalom több tagja A ravatalnál dr. Ábel László ezredes, a BM Határőrség politikai csoportfőnöke a BM Határőrség Országos Parancsnokságának, az MSZMP Határőrségi Bizottságának, a BM Karhatalom Országos Parancsnokságának és az MSZMP Karhatalmi Bizottságának nevében búcsúzott el Kiss alezredes elvtárstól. — Veled a határőrség régi, kipróbált harcosát vesztette el — mondotta. — Majdnem gyermek voltál még, amikor magadra öltötted az egyenruhát. Életcélodnak, hivatásodnak választottad 1945- ben a katonai pályát... Hamarosan tiszt lettél a határőrségnél. Emberek nevelését bízták rád, aminek legjobb tudásod szerint, szívvel tettél eleget. Mint politikai tiszt, beleoltottad embereidbe a hazaszeretetet, a szocialista eszméket. Meggyőződésből lettél kommunista magad is. Szenvedélyesen hirdetted környezetedben a párt igazát. Szíved utolsó dobbanásáig hittél a szebb és jobb világban, a szocializmus megvalósulásában, amelyet gyermekeidnek is építettél... A határőségnél hajlamodnak, tehetségednek megfelelő munkakörbe kerültél: újságíró lettél. Tizenhat éven keresztül tollad csak elvétve pihent... Neved kitörölhetetlenül beírtad a határőrség és a karhatalom történetébe, aminek magad is krónikása voltál... Életutad, melynek utolsó állomásán állunk, példája a hozzád hasonló munkás- és parasztfiatalokénak, akik veled indultak. Szüntelen küzdelem a jobbért, a szebbért, az emberibbért. Becsülettel jártad végig ezt az utat. A kegyetlen halál meggátolt abban, hogy tovább dolgozzunk együtt, ígérjük, hogy helyetted is dolgozni fogunk azokért a célokért, amelyekért te éltél... Búcsúzunk tőled, nyugodj békében! Emlékedet örökké megőrizzük. Kiss Zoltán alezredes elvtárs utolsó útja végén, a sírnál a család, a munkatársak és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Szabó József hadnagy búcsúzott. — Mi, társaid, barátaid tudjuk, hogy a munka volt éltető elemed, bármi történt és bárhol, azonnal birkózni kezdtél a témával, megragadtad, csiszoltad, nemesítetted, hogy mások is értsék, felfogják, amit te, s hogy mások is úgy értsék, úgy fogják fel. Az író-ember, a gondolkodó ember szüntelen és mindig megújuló szép küzdelme volt ez a fogalmakkal és szavakkal hosszú időn át, és ezekből a küzdelmekből mindig győztesen kerültél ki. Igazi hivatásodat az újságírásban, a katona-újságíró posztján találtad meg s tizenhat éven át voltál hűséges krónikása, nagyszerű elemzője, formálója is a katonaéletnek. Cikkeiden, verseiden, minden leírt szavadon átvilágított egyéniséged ... Nem feledhetünk legfőképpen az életedből megvalósultakért. Érzelmekkel és tiszta gondolatokkal gazdag írásaid és mindaz, amit együttes munkánk során tőled tanultunk, a miénk marad . .. Hiányod érezzük és érezni fogjuk. Vigaszunk csak egy marad: hogy értelmes élet, mert munkás és cselekvő élet volt a tiéd. Kiss Zoltán alezredes elvtárs sírját elborították az emlékezés és kegyelet virágai. Koszorút helyeztek el a határőrség országos parancsnoksága, a karhatalom országos parancsnoksága, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a Hazáért szerkesztősége, a Néphadsereg és az Igaz Szó szerkesztősége, valamint több határőregység parancsnoksága nevében. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, társadalmi és állami szervezeteknek, barátoknak, ismerősöknek, elvtársaknak, kollégáknak, akik részvétükkel fejezték ki együttérzésüket a családnak és lapunk szerkesztőségének Kiss Zoltán alezredes elvtárs elhunyta alkalmából. A gyászoló család A „Hazáért” szerkesztősége Karhatalmisták az olajtűz ellen December 19-én riadó szólította el Ferka alezredes elvtárs egységének karhatalmistáit a napi kiképzéstől. A riadó oka: tűz a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat 168. számú olajkútjánál, Algyőn. A kút reggel óta több mint száz atmoszférás nyomással lövellte az égő gázt és olajat a magasba. Ennek az elemi erővel tomboló, gigászi tűznek a megfékezésére kellett minden hasznosítható erőt mozgósítani. A nem mindennapos feladathoz, a veszélyek ellenére, nagy igyekezettel kezdtek elvtársaink. A tűznél előbb a vízvezető csövek fektetése és az anyagmentes volt a teendőjük, majd a szervezett oltás. A biztonság érdekében karhatalmi szolgálatot is el kellett látniuk. A tűzoltás több mint egy hétig tartott, végül is szovjet szakemberek segítségével — meglepően újszerű módon — sikerült megfékezni a megvadult „vulkánt”. A mostoha időjárás, a megerőltető szolgálat és a sok veszedelem ellenére karhatalmistáink példásan helytálltak. Elismerést és dicséretet érdemeltek ki a rendőrség és a tűzoltóság vezetőitől, mert határozottságukkal hasznos szolgálatot tettek a környezet biztosítása során. A legjobbak között érdemel említést Bakai Gergely szakaszvezető, Szénási Sándor tizedes és Dombi Géza, Barna András, Szerencsi László honvéd. Leszerelő karhatalmisták valamennyien. „Becsülettel az utolsó percig” — jelszavukhoz híven teljesítették kötelességüket. Irta és fényképezte: Kádái József százados E zerkilencszázhatvankilencben ismét jelentősen változni fog hazánk gazdasági és kulturális térképe. Többek között sor kerül a Tiszavidéki Vegyi Kombinát nitrogénműtrágya-gyárának intenzifikálására. Üzembe lép Százhalombattán a 3 millió tonna/év kapacitású kőolaj-finomító; a lágymányosi beépített bútorokat gyártó üzem; a győri hűtőház stb. A további fejlődést szolgálja többek között a Dunamenti és a Kőbányai Hőerőmű ; a Lenin Kohászati Művekben az új nemesacél-hengersor; Dunaújvárosban a folyamatos öntőmű; Budafokon karton-papírgyártó gépsor; a borsodi új sör- és malátagyár s a győri Műbőrgyár építésének, illetve bővítésének megkezdése. A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadserege Határőrségének ifjúsági delegációja az elmúlt év végén látogatást tett hazánkban. A kedves vendégeket gazdag program várta. Alkalmuk volt megismerkedni határőr alegységeink életével, a csapatoknál folyó ifjúsági munkával, KISZ-klubjaink tevékenységével. Német vendégeink meglátogattak több őrsöt, beszélgettek határőrökkel, KISZ-tagokkal, ifjúsági vezetőkkel. Részt vettek az egyik kiképzőpont ünnepélyes eskütételén, majd a Belügyminisztérium Központi Klubjában rendezett „Három nemzedék találkozón”. A német határőr ifjúsági delegáció tagjait, Horst Grete őrnagyot, Hans-Jürgen Minner altisztet és A BM KARHATALOM LAPJA. Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő helyettes: REGŐS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő, tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ. SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-936, 364- a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: Dr. ÁBEL LÁSZLÓ. Előfizetési ára: tiszteknek Ft, hivatásos tiszthelyetteseknek havonta 3 Ft-BELSŐ HASZNÁLATRA. - cé.09011/2- Zrínyi Nyomda, gb. F.v.: Bolgár Imre