A Hazáért, 1969 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1969-01-02 / 1. szám

lmnóra tavasszal, a negyvenedik szü­­­­­letésnapja előtti hetekben, szer­kesztőségi dolgozószobájában kéziratait rendezgette, nyomtatásban megjelent, gondosan megőrzött írásait — riporto­kat, novellákat, verseket — válogatta, rendszerezte. A több tucatnyi újság mel­lett ott voltak verseskötetei, novella­gyűjteménye is. Zoli íróasztala mellett állva, csendesen tűnődött, mint aki vé­gigtekint élete hosszán, képzeletben újra járja a négy évtized alatt maga mögött hagyott utat, ahol oly ritkán pihent. Mi, akik e néma számvetés tanúi vol­tunk, tudtuk, milyen messziről jött, mennyi erőt, akaratot, energiát használt fel, hogy a maga választotta úton járva kialakítsa élete rendjét, megteremtse naponként újra meg újra megálmodott önmagát. Szegényparaszt szülők gyerme­ke volt, szülőfaluja a bihari Ártánd, de gyermekkora Váncsodhoz kötötte, ahon­nan ezerkilencszáznegyvenöt november 7-én elindult, valóra váltotta dédelgetett álmát, az alakuló demokratikus magyar hadsereg katonája lett. Tizenhét éves volt ekkor. Ahhoz a nemzedékhez tarto­zott, amely sorsában már érezte a tör­ténelmet, látta maga előtt a lehetőséget és a kemény próbatételtől sem riadt vissza. Az 1. műszaki hadosztály vasút- és hídépítő zászlóaljában végzett egy­éves munkája után, ezerkilenszáznegy­­venhatban a 13. határvadász zászlóalj kötelékében szolgált tovább, és ezerki­­lencszáznegyvenhét július 28-án tagja lett a Magyar Kommunista Pártnak. Még a portyautat járta, de már sűrűn tollat fogott, társai helytállásának állí­tott emléket, s példát valamennyiüknek, akik a nehéz, embert próbáló-formáló időben az első vonalban, a határon vol­tak. Katonának, határőrnek vallotta ma­gát, tisztnek készült — 1950. április 16- án a Petőfi Politikai Tisztképző Intézet elvégzése után avatták hadnaggyá —, mégis az események, amelyeknek nem­csak értő szemtanúja, de tevékeny ré­szese is volt, új feladatra, új hivatásra ösztönözték: újságíró lett. 1952 márciusában foglalta el helyét a HAZÁÉRT szerkesztőségében. Az Új­ságíró Iskolából került ahhoz a laphoz, amelyben első írásai is megjelentek. Ti­zenhat esztendőn át haláláig tolla csak elvétve pihent, ő maga mindig útra kész volt, az őrsöket járta, a határ menti fal­vakat. Az események, az ötletek, az írás mindig feltörő öröme, belső kényszere húzták, mint a mágnes, és táplálták tol­lát. őseitől örökölt szívóssággal, makacs szenvedéllyel kereste az újat; erejét, tu­dását, tehetségét hétről hétre önmaga szigorú mércéjével mérte. Alkotó nyugtalanság feszítette szün­­telen, jobb önmagát kereste, ezért sokat kísérletezett. A sikerre vá­gyott — volt is része benne —, de szá­mára az igazi örömet maga a munka, az írás, az újságban viszontlátott, néha he­tekig is magában hordott, nyomtatott sorokká vált gondolat jelentette. Ked­venc műfajában, a riportban a határőr­élet apró, hétköznapi epizódjait elevení­tette fel. Vonzotta a mélység, a történe­tek mögött az embereket, sorsukat lát­hatta. Ha lobbanó képzelete magával ragadta, verssé, költeményekké értek az emlékezetében megrekedt élmények. Versben és prózában vallotta, hirdette a határőrélet ezernyi szépségét, a körü­lötte változó világért folytatott harc ér­telmét, célját. Sokan, sokféleképpen ismerték őt: elv­­hű kommunistának, szenvedélyes igaz­ságkeresőnek, mindig segíteni akaró ba­rátjuk, szigorú rendet követelő katoná­nak, fáradhatatlan újságírónak, ötletek­ben gazdag riporternek, érzékeny lelkű, a környezet, a világ legkisebb rezdülé­sére azonnal válaszoló költőnek, a csa­ládjáért rajongó férjnek, apának. Egyé­niségében mindez eggyé ötvöződött. Harcolt érte önmagával is, míg élt, hogy így legyen, hogy így megőrizze magát. A harc értelmét­ élete példázza. Ott volt 1956-ban a Pártközpont fegy­veres védői között, az ellenforradalom után az elsők között fogott tollat, és az írott szóval hirdette a párt igazát, ame­lyet magáénak érzett. Tizenhat éves új­ságírói pályafutása alatt elvétve volt olyan példánya a lapjuk, amelyben írá­sával ne jelentkezett volna. Verseivel irodalmi pályázaton díjat nyert, a költe­ményeiből vett idézetek ott díszlenek a határőr-laktanyák, -őrsök kultúrtermei­ben, indulóját éneklik a gyakorlótérre menetelő századok. Nyolc kitüntetést vi­selt és alezredesi váll-lapot. Otthon volt, bárhol is járt, az ország bármelyik pi­cinyke szegletében, falujában és közöt­tünk is, a szerkesztőségben, ahol örö­mében, gondjában valamennyien osztoz­tunk. Korai halála, fájdalom, elragadta tő­lünk, s olvasóitól, akik ezután hiába ke- KISS ZOLTÁN határőr alezredes, a „HAZÁÉRT” rovatvezetője (1928—1968) vesik nevével, monogramjával szignált verseket, cikkeket. Nem folytathatja to­vább „A határőrség történeté”-t, amit két évvel ezelőtt cikksorozatával elkez­dett, nem élhette meg, amire oly nagyon készült, vágyott, hogy válogatott versei­nek kötetét a szélesebb nyilvánosságnak is közreadja. T­e ő mégis velünk marad. Cikkeit őrzik a HAZÁÉRT összegyűjtött évfolyamai, a határőrség krónikására mindig emlékezünk, emlékeztetni fog­nak azok a fiatal határőrök, akik ver­seit szavalva, olvasva, vele együtt, az ő szavaival hirdetik a végek dicséretét. 1968. december 23-án a Farkasréti te­metőben katonai pompával helyezték örök nyugalomra Kiss Zoltán alezredest, lapunk rovatvezetőjét, feledhetetlen ba­rátunkat, elvtársunkat. Utolsó útjára el­kísérte családja, sok barátja, ismerőse, a fegyveres testületek, a magyar újság­­írótársadalom több tagja A ravatalnál dr. Ábel László ezredes, a BM Határőrség politikai csoportfőnö­ke a BM Határőrség Országos Parancs­nokságának, az MSZMP Határőrségi Bi­zottságának, a BM Karhatalom Országos Parancsnokságának és az MSZMP Kar­hatalmi Bizottságának nevében búcsú­zott el Kiss alezredes elvtárstól. — Veled a határőrség régi, kipróbált harcosát vesztette el — mondotta. — Majdnem gyermek voltál még, amikor magadra öltötted az egyenruhát. Életcé­lodnak, hivatásodnak választottad 1945- ben a katonai pályát... Hamarosan tiszt lettél a határőrségnél. Emberek nevelé­sét bízták rád, aminek legjobb tudásod szerint, szívvel tettél eleget. Mint poli­tikai tiszt, beleoltottad embereidbe a hazaszeretetet, a szocialista eszméket. Meggyőződésből lettél kommunista ma­gad is. Szenvedélyesen hirdetted környe­zetedben a párt igazát. Szíved utolsó dobbanásáig hittél a szebb és jobb vi­lágban, a szocializmus megvalósulásá­ban, amelyet gyermekeidnek is építet­tél... A határőségnél hajlamodnak, te­hetségednek megfelelő munkakörbe ke­rültél: újságíró lettél. Tizenhat éven ke­resztül tollad csak elvétve pihent... Ne­ved kitörölhetetlenül beírtad a határőr­ség és a karhatalom történetébe, aminek magad is krónikása voltál... Életutad, melynek utolsó állomásán állunk, példá­ja a hozzád hasonló munkás- és paraszt­fiatalokénak, akik veled indultak. Szün­telen küzdelem a jobbért, a szebbért, az emberibbért. Becsülettel jártad végig ezt az utat. A kegyetlen halál meggátolt abban, hogy tovább dolgozzunk együtt, ígérjük, hogy helyetted is dolgozni fo­gunk azokért a célokért, amelyekért te éltél... Búcsúzunk tőled, nyugodj bé­kében! Emlékedet örökké megőrizzük. Kiss Zoltán alezredes elvtárs utolsó útja végén, a sírnál a család, a munka­társak és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében Szabó József had­nagy búcsúzott. — Mi, társaid, barátaid tudjuk, hogy a munka volt éltető elemed, bármi tör­tént és bárhol, azonnal birkózni kezdtél a témával, megragadtad, csiszoltad, ne­­­mesítetted, hogy mások is értsék, fel­fogják, amit te, s hogy mások is úgy ért­sék, úgy fogják fel. Az író-ember, a gondolkodó ember szüntelen és mindig megújuló szép küzdelme volt ez a fo­galmakkal és szavakkal hosszú időn át, és ezekből a küzdelmekből mindig győz­tesen kerültél ki. Igazi hivatásodat az újságírásban, a katona-újságíró posztján találtad meg s tizenhat éven át voltál hűséges krónikása, nagyszerű elemzője, formálója is a katonaéletnek. Cikkeiden, verseiden, minden leírt szavadon átvilá­gított egyéniséged ... Nem feledhetünk legfőképpen az életedből megvalósulta­­kért. Érzelmekkel és tiszta gondolatok­kal gazdag írásaid és mindaz, amit együttes munkánk során tőled tanul­tunk, a miénk marad . .. Hiányod érez­zük és érezni fogjuk. Vigaszunk csak egy marad: hogy értelmes élet, mert munkás és cselekvő élet volt a tiéd. Kiss Zoltán alezredes elvtárs sírját el­borították az emlékezés és kegyelet vi­rágai. Koszorút helyeztek el a határ­őrség országos parancsnoksága, a karha­talom országos parancsnoksága, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége, a Hazáért szerkesztősége, a Néphadsereg és az Igaz Szó szerkesztősége, valamint több határőregység parancsnoksága ne­vében. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, társadalmi és állami szerveze­teknek, barátoknak, ismerősöknek, elv­társaknak, kollégáknak, akik részvé­tükkel fejezték ki együttérzésüket a csa­ládnak és lapunk szerkesztőségének Kiss Zoltán alezredes elvtárs elhunyta alkalmából. A gyászoló család A „Hazáért” szerkesztősége Karhatalmisták az olajtűz ellen December 19-én­ riadó szólította el Ferka alezredes elvtárs egységének kar­­hatalmistáit a napi kiképzéstől. A ria­dó oka: tűz a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat 168. számú olajkútjánál, Algyőn. A kút reggel óta több mint száz atmoszférás nyomással lövellte az égő gázt és olajat a ma­gasba. Ennek az elemi erővel tomboló, gigá­szi tűznek a megfékezésére kellett min­den hasznosítható erőt mozgósítani. A nem mindennapos feladathoz, a veszé­lyek ellenére, nagy igyekezettel kezdtek elvtársaink. A tűznél előbb a vízveze­tő csövek fektetése és az anyagmentes volt a teendőjük, majd a szervezett ol­tás. A biztonság érdekében karhatalmi szolgálatot is el kellett látniuk. A tűzoltás több mint egy hétig tar­tott, végül is szovjet szakemberek segít­ségével — meglepően újszerű módon — sikerült megfékezni a megvadult „vul­kánt”. A mostoha időjárás, a megeről­tető szolgálat és a sok veszedelem elle­nére karhatalmistáink példásan helyt­álltak. Elismerést és dicséretet érde­meltek ki a rendőrség és a tűzoltóság vezetőitől, mert határozottságukkal hasznos szolgálatot tettek a környezet biztosítása során. A legjobbak között érdemel említést Bakai Gergely szakaszvezető, Szénási Sándor tizedes és Dombi Géza, Barna András, Szerencsi László honvéd. Lesze­relő karhatalmisták valamennyien. „Be­csülettel az utolsó percig” — jelszavuk­hoz híven teljesítették kötelességüket. Irta és fényképezte: Kádái József százados E­ zerkilencszázhatvankilencben is­mét jelentősen változni fog ha­zánk gazdasági és kulturális tér­képe. Többek között sor kerül a Tiszavidéki Vegyi Kombinát nit­rogénműtrágya-gyárának intenzi­­fikálására. Üzembe lép Százha­lombattán a 3 millió tonna/év ka­pacitású kőolaj-finomító; a lágy­mányosi beépített bútorokat gyár­tó üzem; a győri hűtőház stb. A további fejlődést szolgálja többek között a Dunamenti és a Kőbányai Hőerőmű ; a Lenin Kohászati Mű­vekben az új nemesacél-henger­sor; Dunaújvárosban a folyamatos öntőmű; Budafokon karton-pap­ír­­gyártó gépsor; a borsodi új sör- és malátagyár s a győri Műbőr­gyár építésének, illetve bővítésé­nek megkezdése. A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Nép­hadserege Határőrségének ifjúsági delegációja az el­múlt év végén látogatást tett hazánkban. A kedves vendégeket gazdag prog­ram várta. Alkalmuk volt megismerkedni határőr al­egységeink életével, a csa­patoknál folyó ifjúsági munkával, KISZ-klubjaink tevékenységével. Német vendégeink meglátogattak több őrsöt, beszélgettek ha­tárőrökkel, KISZ-tagokkal, ifjúsági vezetőkkel. Részt vettek az egyik kiképző­pont ünnepélyes eskütéte­lén, majd a Belügyminisz­térium Központi Klubjában rendezett „Három nemze­dék találkozón”. A német határőr ifjúsági delegáció tagjait, Horst Grete őrnagyot, Hans-Jür­­gen Minner altisztet és A BM KARHATALOM LAPJA. Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, főszerkesztő helyettes: REGŐS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő, tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ. SZERKESZTŐSÉG: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-936, 364- a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: Dr. ÁBEL LÁSZLÓ. Előfizetési ára: tiszteknek Ft, hivatásos tiszthelyetteseknek havonta 3 Ft-BELSŐ HASZNÁLATRA. - cé.09011/2- Zrínyi Nyomda, gb. F.v.: Bolgár Imre

Next