A Hazáért, 1972 (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-05 / 1. szám

móló taggyűlései. Ezek kriti­kus vizsgálat alá vették: hol is tartanak a kongresszusi feladatok „időarányos'' vég­rehajtásában. Az eddig le­zajlott taggyűlések tapaszta­latai azt bizonyítják, hogy kommunistáink nem a ha­nyag ember lelkiismeretfur­­dalásával, hanem a becsü­letes munkát végzők egye­nes tartásával kezdhetnek az új esztendő feladatainak végrehajtásához. Köszönet és elismerés illeti mindazokat — kommunistákat, ifjúkommu­nistákat és szervezeten kívü­lieket, harcosokat, tiszthelyet­teseket és tiszteket —, akik becsületes helytállással hoz­zájárultak feladataink ered­ményes végrehajtásához. A megoldásra váró felada­tok egységeinknél és alegy­ségeinknél a körülményektől függően sajátosak, sokfélék és összetettek, mégis a vég­zett munka megítélésében, az elért eredmények stabilizálá­sa és továbbfejlesztése érde­kében központi helyet foglal el a vezetési tevékenység elemzése. Elsőrendű kérdés­ként szerepel azért is, mert elért eredményeink forrásai, fogyatékosságaink okai köz­vetlenül vagy közvetve a ve­zetéssel kapcsolatosak. Ma a vezető rátermettségének egyik legfőbb mércéje az: hogyan, mennyiben képes felismerni munkaterületének lehetőségeit, megszervezni ezek kiaknázását úgy, hogy a rendelkezésre álló erők teljesítőképességét optimáli­san használja fel A tények,­ események, a feladatok végre­hajtásának reális elemzése alapján megállapíthatjuk, hogy a vezetés az utóbbi években több vonatkozásban jelentős fejlődésen ment keresztül. Irányító szerveink, parancs­nokaink, törzseink, tisztjeink általában felnőttek a felada­tokhoz, képesek voltak a megszabott követelmények teljesítésére, megfelelő elő­relátással, gyakorlati tapasz­talattal rendelkeznek. Munkánk elemzése során igen sok szó esik a vezetés színvonalának szüntelen ja­vításáról, a magasabb szin­ten történő, korszerű veze­tésről. A vezetés további javításá­nak, a korszerű vezetés bo­nyolult és szerteágazó köve­telményeinek csak akkor tu­dunk eleget tenni, ha az ed­digi eredményekre, tapaszta­latokra, módszerekre támasz­kodunk, s ezeket összeötvöz­zük a vezetéstudomány el­méleti tételeivel. Meggyőző­désem, hogy semmit sem érünk a vezetéstudomány té­teleivel, ha azokat nem köt­jük gyakorlati tevékenysé­günkhöz. A vezetéstudomány által kidolgozott legújszerűbb elméletek - még ha a leg­kiválóbban ismerjük is őket — önmagukban nem visznek előre bennünket. A vezetés tudományos, korszerű mód­szerei felhasználásának, al­kalmazásának két alapvető feltétele van. Először: meg kell ismerni, tanulmányozni kell azokat, de ezáltal még ezek az elméleti tételek nem kerülnek be a katonai veze­tésbe, hiszen illúzió lenne azt hinni, hogy a vezetés tudo­mányos alapjainak megisme­rése egyet jelent a gyakor­lati munkában történő azon­nali realizálódással. A veze­téstudomány, a vezetéselmé­let a bármilyen szintű és bár­milyen jellegű vezetés színvo­nalát döntően meghatározó alapkategóriákat foglalja ma­gába. Ezeket a kategóriá­kat tételeket nem önma­gukért kell megismerni, ta­nulmányozni, hanem azért, hogy annak ismeretében, an­nak alapján megoldjuk a vezetési gyakorlatban jelent­kező problémákat. Tehát — másodszor — ki kell dolgoz­ni a megismert tudományos elvek, módszerek katonai ve­zetésben való gyakorlati fel­­használását, alkalmazását. Véleményem szerint jelentős lépéseket tettünk előre az el­múlt években a korszerű ve­zetés alapjainak, elveinek megismerésében, de lemara­dás tapasztalható a tudo­mány, a legjobb módszerek elterjesztésének, bevezetésé­nek, gyakorlati alkalmazásá­nak tekintetében. Márpedig a vezetés korszerű módsze­reinek bevitele a katonai ve­zetésbe csak a fenti két fel­tétel összhangjával valósít­ható meg. Korszerű vezetéssel kapcsolatosan is akadnak nem egé­szen tisztázott kér­dések, nézetek. Érdemes ezekre odafigyelni, mert ösz­­szekeveredhetnek a dolgok. Vannak, akik a vezetés két oldala közül a tárgyi oldalt igyekeznek előtérbe helyez­ni, és kevésbé tartják fon­tosnak a vezetés személyi, emberi oldalának tudomá­nyos megalapozását, a veze­tés rendszerébe való helyes beillesztését. Akadnak, akik a személyi oldalt helyezik előtérbe, és csak másodla­gosnak tekintik a tárgyi ol­dalt. Véleményem szerint mindkét nézet helytelen, hi­szen a két oldal együttesen jelenti a vezetés erőforrá­sait a célok elérésében. Vannak, akik minden régit el akarnak vetni, mert kor­szerűnek csak azt tartják, is lehet korszerűtlen. A kor­szerű vezetés nem kizárólag új elvek, formák, módszerek és eddig ismeretlen elemek vagy rendkívüli receptek al­kalmazásában jut kifejezésre. A vezetéssel szemben tá­masztott alapvető követelmé­nyekből kell kiindulnunk. Az a követelmény, hogy gyorsan reagáló, megalapozott, elem­ző, közvetlen, pontos, szilárd és állandó, folyamatos, elő­relátó legyen, biztosítsa az időbeni és eredményes cse­lekvést. Korszerű tehát az a vezetés, amely nem nélkülözi, a munka tudományos meg­szervezését s biztosítja a legkevesebb ráfordítással a maximális hatékonyságot, a feladatok időbeni végrehaj­­tását. A korszerűség, a maga­sabb szint tehát nem több­letmunkát, hanem elsősorban a munka minőségének, ha­tékonyságának javítását je­lenti. Ahogy a célkitűzés, úgy a módszerek és a cél­hoz vezető utak sem takar­nak különlegességet, hanem a régi, jó módszerek tökéle­tesítését, újakkal való páro­sítását és az idejét múlt for­mák elhagyását jelentik. De — a vezetés tudományossá­gán túlmenően — ide értem a felelősségvállalást, az ak­tivitást, a kezdeményezőkész­ség fokozását, amelyek a ve­zetés állandó javításának feltételeit is jelentik. A korszerű vezetés ismer­tetőjegyeként ki kell emelni azt is, hogy a mindennapi élet, a fejlődés, az előreha­ladás követelte újabb és újabb feladatokat a szilárd, de semmiképpen nem merev vezetés képes csak megvaló­sítani. A vezetésben olyan dinamikai képességeknek kell kibontakozniuk, amelyek le­hetővé teszik az élet a hely­zet változásaihoz való gyors és rugalmas alkalmazkodást, ■ehetetlen a cikk me­g­retében a vezetés elemeivel minden részletre kiterje­dően foglalkozni. Azt azon­ban szeretném kiemelni, hogy a vezetés a felelős dön­tések sorozata. Ezeken és az ezekből következő eredmé­nyességen mérjük a vezetői kvalitást. Nemcsak az vezet rosszul, aki rossz döntéseket hoz, hanem az is, aki nem ismeri fel, nem aknázza ki a rendelkezésére álló lehetősé­geket. Ennek elkerüléséhez nem rutinos, megérzéseken, régi tapasztalatokon alapuló vezetési képesség, hanem tu­dományos előrelátás, az elvi és gyakorlati következtetése­ken alapuló koncepciók ki­dolgozásának képességére van szükség. Ellenőrzéseink során nem egy esetben állapítjuk meg — s ezt az adott területeken dolgozó vezetők és beosztot­tak is elismerik —: az egysé­gek, alegységek tevékenysé­gében felszínre kerülő fo­gyatékosságok okai között je­lentős az, hogy képességeik, lehetőségeik alatt marad a teljesítményük. De hogy mek­kora a lehetőségek és a tel­jesítmények „ollója", ez jó­részt nem objektív, hanem szubjektív tényezők függvé­nye: a tehetségé, a ráter­mettségé, a felkészültségé, ilyen értelemben a tovább­képzésé, a tanulásé. Alapvető tanulság, hogy az új, megnövekedett feladato­kat nem lehet a régi felké­­­­szültséggel és módszerekkel végrehajtani. Csak megfele­lő pedagógiai felkészültség­gel, emberséges bánásmód­dal lehet az egyre iskolá­zottabb, igényesebb fiatalo­kat mozgósítani a feladatok végrehajtására. Megkopnak a szakismeretek. Új, korszerű, a határőrizetet segítő tech­­­nikai eszközök kerülnek fo­lyamatosan­ alkalmazásra csapatainknál, s az ezekkel való okos bánni­ tudás maga­sabb szintű hozzáértést köve­tel. Vegyük például azt, hogy a korszerű jelzőrendszer fel­építése befejeződött a nyu­gati határszakaszunkon. De követte-e a korszerű techni­kát az újszerű látásmód, az új helyzethez igazodó, a le­hetőségeket maximálisan ki­aknázó vezetési gyakorlat, az erőkkel és eszközökkel való manőverezési készség fejlő­dése? Követte, de nem olyan ütemben, ahogyan azt az adottságok lehetővé tették. De a kudarcok okai más te­rületeken is alapvetően a ha­tástalan rutinmunkában, az igénytelenségben, a követel­­ménytámasztás alacsony szintjében keresendők. Amikor az elmúlt esztendő munkáját tesszük mérlegre, egészségesebb, ha azt mond­juk — és ez nem von le semmit sem elért eredmé­nyeik értékéből —, hogy nincs okunk az elégedettségre. Le­hetőségeink nagyobbak, fel­tételeink kedvezőbbek a gyorsabb előrehaladáshoz. A korszerű vezetés megkö­veteli, hogy jobban támasz­kodjunk a kollektívák isme­retére, önállóságára és kez­deményezésére. De a korsze­rű vezetés törvénye a magas szintű követelménytámasz­tás, az igényesség is. A kol­lektíva egyensúlyát, harmó­niáját semmi szín alatt sem építhetjük az igénytelenség­re, a megalkuvásra, a sze­met hunyásra, a fegyelmezet­lenség és a lazaság megtö­résére. Az elvtelen nyájas­kodás nem igazi összetartó erő, nem teremt egészséges viszonyt a vezetők és a be­osztottak között, hanem csak sorvasztja a kollektíva mo­rális erejét és teljesítőképes­ségét. Meggyőződésem, hogy az alárendeltek azt a veze­tőt tisztelik, aki a feladatok végrehajtásának feltételeit biztosítja, s azok ellenőrzése során kertelés nélkül rámu­tat a hibákra, nem fogad el gyenge vagy közepes teljesít­ményt. M­ indez azt jelenti: egységes követel­ménytámasztásra s nagyobb következe­tességre és határozottságra van szükség minden terüle­ten. Ugyanakkor több em­berség, türelem, sokrétűbb gondoskodás kell, hogy jel­lemezze a­­Vezetők, parancs­nokok tevékenységét. Nem a hangerőt kell emelni, ami­kor a feladatok teljesítését számon kérjük egymástól, h ha­nem a következetességet kell javítani. Bátrabb kiállás­ra van szükség a gondok, problémák­ megoldásáért, több kezdeményezésre, több ötletre, javaslatra, aktivitás­ra, felelősségteljesebb tettre, az önmagunk állandó meg­újítása iránti fokozott igény­re, a közömbösség száműzé­sére! Határőrségünknél azok vannak többségben, akik ké­szek és képesek a feladatok magasabb szinten történő teljesítésére, akiknek belső igényük a szervezettebb mun­ka. Parancsnokainknak arra kell törekedniük, hogy a kol­lektívák aktivitását, alkotó­erejét az elérendő célok megvalósítása érdekében felkeltsék, célirányosan fel­használják a meglevő szelle­mi kapacitást. B­ efejezésül szólni kell arról is, hogy a parancsnokoktól, az egyszemélyi veze­tőktől minden szinten joggal elvárják a szavak és a tet­tek egységét, a beosztottak problémái, gondjai iránti fo­gékonyságot, bízólmat. Nem szabad tehát sajnálni az időt a beosztottak vélemé­nyének, észrevételeinek meg­hallgatásától, nézeteik meg­ismerésétől, elemzésétől, sőt, az érvek és ellenérvek össze­vetésétől sem. Arra kell job­ban odafigyelni, hogy ne po­zícióból, hanem a reális té­nyek figyelembevételével, ob­jektíven történjenek a dönté­sek. Azok a parancsnokok, egy­személyi vezetők, akik hall­gatnak döntéseik előtt a pártszervezetek, a kollektíva, a közvetlen munkatársak vé­leményére, javaslataira, kü­lönösen az emberek megíté­lésénél nagyobb politikai felelősségről, politikai hozzá­értésről és érzékről tesznek tanúbizonyságot. Ezek az elv­társak kivívják beosztottaik, munkatársaik szeretetét és megbecsülését. Ilyen helye­ken még a munka is köny­­nyebben, jobb kedvvel megy és nagyobbak, stabilabbak az eredmények is. A bizalom légköre, a tö­­megkapcsolat állandó erősí­tése elősegíti, hogy mindenki megértse a közös célkitűzé­seket és saját helyét, szere­pét a feladatok végrehajtá­sában, hogy megalapozott fejlődés legyen az erkölcsi­fegyelmi helyzet és a határ­őrizet terén, és hogy keve­sebb gonddal, feszültséggel, a közös munka örömével job­ban oldjuk meg az 1972-es esztendőben felelősségteljes, nehéz feladatainkat. Ehhez kívánok az új esztendőben erőt és jó egészséget. A írta: SZABÓ GUSZTÁV vezérőrnagy, a BM Határőrség országos parancsnoka 1* magasabb szinten HAZÁÉRT .

Next