A Hazáért, 1973 (28. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-31 / 5. szám

A # 14 barátság hangversenye A Magyarországon ideig­lenesen állomásozó szovjet csapatok tiszti házában a közelmúltban hangversenyt rendeztek, melyen a Déli Hadseregcsoport központi zenekara, a határőrség köz­ponti zenekara, valamint a Budapesti Állami Opera­­ház, a Filharmóniai Társa­ság, a szovjet hadsereg ének- és táncegyüttesének több szólistája vett részt. A megnyitó után Dunajevsz­­kij Dal a hazáról című da­lát Gennadij Szidorov éne­kelte. Ez után a közönség nagy figyelemmel hallgatta a magyar és a szovjet ka­tonazenészek közös zeneka­rának előadásában Babajev Kaukázusi rapszódiáját, va­lamint egy Verdi-áriát, Va­­lentyina Zics előadásában. Siker kísérte Mészáros Jolán és Gyurján István, a KISZ Központi Művész­­együttese táncosainak mű­vészi produkcióját, akik pásztortáncot és cigánytán­cot adtak elő. Szépen éne­kelt eredetiben két orosz népdalt Csűri Edit. Kelle­mes perceket ajándékozott ezen az estén a hallgató­ságnak Köteles Éva és Göndöcs József operaéne­kes, valamint Komlósi Ist­ván és Gulyás Judit tánc­­dalénekes. A hangverseny befejezé­seként az egyesített zene­kar pattogó ritmusú indu­lót játszott, Ivan Lada­­novszkij alezredes, az Uk­rán Szovjet Szocialista Köztársaság Érdemes mű­vésze vezényelt. E nagy sikerű program többi műsorszámát Farkas István határőr alezredes, valamint Mirosnyicsenko őrnagy, zenekarvezető ve­zényelte. A Szovjetunió megalaku­lása 50. évfordulójának tiszteletére a BM Határőr­ség Központi Zenekara és a Déli Hadseregcsoport Törzsparancsnokság Köz­ponti Zenekara — szólisták közreműködésével — 1972. decembertől 1973. január 15-ig összesen 10 közös hangversenyt bonyolított le. Ezeket a koncerteket 7500 magyar és szovjet katona hallgatta meg. Seres Ernő ny. tiszt Kinevezések a Magyar Néphadseregben - A minisztertanács Csémi Károly altábornagyot, a honvédelmi miniszter első helyettesi funkciója érintet­lenül hagyása mellett — eddig végzett kiemelkedő munkáját elismerve — felmentette a Magyar Néphad­sereg vezérkari főnöki beosztásából. Egyidejűleg Oláh István vezérőrnagy, miniszterhelyettest a vezérkar fő­nökévé­­kinevezte. Ugyancsak kinevezte honvédelmi miniszterhelyettessé Kálazi József és Pacsek József ve­zérőrnagyokat. Kaszás Ferenc vezérőrnagyot saját kérelmére, meg­rendült egészségi állapotára tekintettel — érdemei el­ismerése mellett — a minisztertanács felmentette mi­niszterhelyettesi tisztségéből A Belügyi Szemle A népgazdaság és a társadalmi tulajdon védelme az új gazdaságirányítási rendszer időszakában mind a gazdasági és társadal­mi szerveknek, mind a rendőrségnek jelen­tős feladata, erről ír dr. Rákóczi Antal, az Országos Kriminalisztikai és Kriminológiai Intézet osztályvezetője. A nyomok és anyagmaradványok értéke­lése kriminalisztikai szempontból döntő je­lentőségű tényező, mert sok esetben a bűn­­cselekmény tettesének felderítése vagy rejtve maradása ettől függ. Dr. Kertész Imre, az állam- és jogtudományok doktora a nyomok és anyagmaradványok fogalmá­nak pontos meghatározásával ad segítséget e problémakör megoldásához. A jelenkori februári számából bűnüldözésnek szintén jelentős kérdése az utazó bűnözők felderítése és ártalmatlan­ná tétele, dr. Dobos János tanulmánya e vonatkozásban sok értékes megállapítást közöl. A közrendvédelmi szolgálatnak a köz­rend és a­­közbiztonság erősítésében rend­kívül fontos szerepe van. Solymosi József vezérőrnagy, a BM közbiztonsági csoport­főnöke e­­kérdésről nyilatkozik interjújában. A közlekedés biztonsága napjaink egyik nagy jelentőségű kérdése. Dr. Magyar Ist­ván egyetemi adjunktus a rohamos moto­­rizációs fejlődés néhány sajátos társadalmi hatását taglalja tanulmányában. E problé­makörrel függ össze a közlekedésrendésze­ti önkéntes rendőrök tevékenységéről szóló átfogó értékelés Sipos István tollából. A közlekedésrendészeti rendőri munka haté­konyságát jelentősen befolyásoló tényező az intézkedő rendőrnek egyes lélektani alapkérdésekben való ismerete. E téma­körben ad értékes tanácsokat Csiky Antal. A centralizáltság és az öntevékenység érvényesülése a parancsnokok és beosztot­tak viszonyának meghatározó tényezője, Pauló Mihály a vezetéselmélet e bonyolult problémakörét fejtegeti cikkében. A társadalmi tulajdon védelmével kap­csolatban mind elméleti, mind gyakorlati vonatkozásban ismét több­ munka jelent meg. Ezek sorát a rossz minőségű ipari ter­mék forgalomba hozatalának bűntettéről szóló fejtegetés nyitja meg. A Bűncselek­mények — Nyomozások rovatban pedig egy gazdasági vesztegetés felderítése és bi­zonyítása, továbbá egy gebines üzletvezető sorozatos bűncselekményeinek leleplezése kapott helyet. A Titkos háborúk történetéből rovatban a fasiszta német hírszerző és az amerikai kémelhárító szervek összecsapásáról szóló — a II. világháborút megelőző időbeli — érdekes kémtörténetet közölnek. Dr.­ Bakonyi István a nyomok szakértői vizsgálatának új lehetőségeit taglalja mun­kájában. A Lapszemle és a Tájékoztató a külföldi belügyi szaklapok számos újdonságot tar­talmazó cikkét, illetve annak kivonatát közli. G. A. * A Munkásőrség központi fér­fikara a közeljövőben Kubába utazik vendégszereplésre. Eb­ből az alkalomból bemutatta azt a műsort, amellyel a kubai közönség elé lép. Megkezdődött a vállalatok kiöregedett és gazdaságtalan üze­mű tehergépkocsijai­nak kiselejtezése. Az AUTOKER használt­autó-telepén az idén mintegy 10 ezer ki­öregedett autót bon­tanak szét. Befejeződött a mező­gazdasági légiflotta re­pülőgépeinek téli ápolá­sa és folyamatosan meg­kezdték a kitelepülést a nagyüzemi gazdaságok­ba. Az 57 repülőgép és 10 helikopter 1973-ban a tervek szerint 2 millió 200 ezer katasztrális hold műtrágyázását és nö­vényvédelmét végzi el. A Villamosipari Kutató Intézetben elektromos meghajtású járműve­ket készítettek kísérleti céllal. Ha a kiskocsik beválnak, hozzájárul­hatnak a zaj és a szennyezett levegő okozta ártalmak csökkentéséhez. A téli hidegben sem csökken a munka intenzitása a Dunai Vasműben, ahol több mint egymilliárd forint beruházással 10 vállalat kivitelezésében épül a folyamatos acélöntőmű. .. ........................■■! ■!!■■■■ HIWI. ........................... 11 .Mill 14 II ................ I .......... ——— I I ■IWin .■■.l.—l.l­—«—■ ........................—■' 1 ■"—» — — ................................... A BM HATÁRŐRSÉG ÉS A BM KARHATALOM LAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ, szerkesztő: REGŐS LÁSZLÓ, olvasószerkesztő VARGA LÁSZLÓ, kép- és tördelőszerkesztő: BALOGH DEZSŐ Levélcím: Hazáért szerkesztőség, 1391 Budapest, Postafiók 208 vagy 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-936, 364-547/198-as mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség Politikai Csoportfőnöksége. Felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési ára havonta 6,— Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRA. — 72.2315 2-5 - Zrínyi Nyomda, Budapest F. v.: Bolgár Imre vezérigazgató Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A címlapon: Takács István felvétele

Next