Határőr, 1976 (31. évfolyam, 26-52. szám)

1976-07-01 / 26. szám

1976. június 25-én a MOM Csörsz utcai sportpályáján tartották meg a Rendőrtiszti Főiskola zászlóadomá­nyozási és kibocsátó ünnepségét, amelyen jelen volt Benkei András belügyminiszter, Gál Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese, Kovács György, az MSZMP Belügyminisz­tériumi Bizottságának első titkára, dr. Markója Imre igazságügyi ál­lamtitkár, dr. Tóth János, az MSZMP XII. kerületi Bizottságának első titkára, a Belügyminisztérium tábornoki és parancsnoki karának több tagja, a társ fegyveres testü­letek képviselői, valamint a Magyar Optikai Művek párt-, társadalmi és gazdasági vezetői. A Himnusz elhangzása után fel­olvasták a belügyminiszter elvtárs parancsát a csapatzászló használa­tának engedélyezéséről, majd a MOM vezérigazgatója, Posch Gyula mondott beszédet. KEDVES ELVTÁRSAK! TISZTELT VENDÉGEINK! Tanévzáró ünnepségükön szere­tettel köszöntöm a végzős hallga­tókat, a megjelent vendégeket, kü­lön szeretettel köszöntöm Benkei András belügyminiszter elvtársat, a főiskola valamennyi dolgozóját. A Magyar Optikai Művek párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottsága, vezér­­igazgatósága, valamint a gyár ösz­­szes dolgozója nevében és megbízá­sukból átadom a Rendőrtiszti Fő­iskolának adományozott csapat­­zászlót. Elvtársak! E zászló adományozá­sával kifejezésre akarjuk juttatni elismerésünket az iránt a munka iránt, amelyet önök végeznek, hogy megvédjék népünk, munkásosztá­lyunk hatalmát, biztosítsák és vé­delmezzék a békés, nyugodt építő­­munkát. Ezen ünnepélyes alkalom­mal is hangsúlyozni kívánom, hogy nagyra értékeljük azokat az erő­feszítéseket, amelyeknek eredmé­nyeként hazánkban törvényes rend uralkodik, szilárd a közrend, a köz­­biztonság. Külön szeretném kiemel­ni, hogy a zászló átadásával kifeje­zésre kívánjuk juttatni azt is, hogy a Belügyminisztérium személyi ál­lománya egy a néppel, hogy tevé­kenysége a munkásosztály osztály­céljait, a párt által kitűzött felada­tok végrehajtását, a fejlett szocia­lista társadalom valóra váltását szol­gálja. Úgy gondolom, hogy e zászló, ha szimbolikusan is, de kifejezi azt a kapcsolatot, amely a Magyar Opti­kai Művek és a Rendőrtiszti Fő­iskola között kialakult, és amely mindinkább gyümölcsözővé válik. Amikor elismeréssel szólok a Bel­ügyminisztérium testületeinek, szer­veinek, köztük a Rendőrtiszti Fő­iskola munkájáról, amely évente sok friss erőt, jól képzett utánpót­lást biztosít, szeretnék kitérni arra is, hogy e zászló, amely színében a nemzetközi munkásosztály vörös zászlajával megegyezik, kötelez is. Kötelez mindenekelőtt arra, hogy legyünk hűek a párthoz, a nemzet­közi munkásosztály szent ügyéhez, a szocializmus, a kommunizmus eszméihez. Kívánom, hogy a főiskola tovább­ra is olyan tiszteket neveljen, aki­ket áthat a párt, a nép, a munkás­­osztály ügye iránti odaadás és az ellenség olthatatlan gyűlölete. Olyan tiszteket, akiket a szocialista haza szeretete jellemez, akik minden kö­rülmények között megtartják s meg­tartatják szocialista törvényeinket. Azt kívánjuk, hogy e zászló ösz­tönözze önöket esküjükben vállalt kötelezettségeik maradéktalan telje­sítésére, a szocializmus ügyének ön­zetlen szolgálatára, s ugyanakkor erősítse tovább a Magyar Optikai Művek és a Rendőrtiszti Főiskola kapcsolatát. Elvtársak! Engedjék meg, hogy megbízóim, a Magyar Optikai Művek dolgozói ne­vében átadjam e zászlót azzal, hogy legyenek arra büszkék, és ha kell, életük árán is védelmezzék meg. Ezután átadta az új csapatzászlót dr. Györök Ferenc rendőr ezredes­nek, a Rendőrtiszti Főiskola pa­rancsnokának. Az új zászlóra az első szalagot Németh Istvánná, a MOM dolgozója kötötte fel. * A kibocsátó ünnepségen Benkei András belügyminiszter mondott ünnepi beszédet. KEDVES ELVTÁRSNŐK, ELVTÁRSAK! A Rendőrtiszti Főiskola a mai ün­nepséggel harmadik esetben bocsátja útjára végzett hallgatóit. Ebből az alkalomból a Belügyminisztérium vezetése, párt- és KISZ-bizottsága, valamint a magam nevében köszön­töm a végzett rendőr- és bünte­tés-végrehajtási tiszt elvtársakat, a megjelent vendégeket, a Magyar Optikai Művek vezetőit és dolgozó­it, a főiskola parancsnoki, tanári karát és dolgozóit. A mai záróünnepség jelentőségét növeli, hogy az egybeesik a Rendőr­­tiszti Főiskolának adományozott csapatzászló átadásával. Ez a nemes gesztus kifejezi a bel­ügyi szervek munkájának elismeré­sét, azt, hogy a nép hatalmát védik, hogy tevékenységükkel a munkás­­osztály ügyét szolgálják. Ez a zászló kötelez bennünket arra is, hogy munkánkat még eredményesebben végezzük, mindent megtegyünk a nyugodt, békés alkotó munka bizto­sítása, a fejlett szocialista társada­lom építése és védelme érdekében. Erősítsük és szilárdítsuk a rendőr­ségnek a dolgozókkal való töretlen kapcsolatát. E felemelő ünnepség keretében megköszönöm a Magyar Optikai Művek egész dolgozó kollektívájá­nak, gazdasági, párt- és szakszerve­zeti vezetőinek a Rendőrtiszti Főis­kolával kiépített gyümölcsöző együtt­működésüket, munkánk sokrétű tá­mogatását. Legyen ez a kapcsolat a jövőben is elevenen élő, példázza a rendőri, a bü­ntetés-végrehajtási szervek és a dolgozók egységét, a közös akaratot a célkitűzések meg­valósításában. Elvtársak! Dolgozó népünk minden erejével a pártunk XI. kongresszusán elfoga­dott határozatok eredményes végre­hajtásán, a fejlett szocialista társa­dalom építésén munkálkodik. Társa­dalmi, politikai életünk egészségesen fejlődik. Mind hatékonyabban való­sul meg a szocialista demokratiz­mus, erősödik szocialista államunk. Szilárd a párt, a munkásosztály ve­zető szerepe, növekszik egész né­pünk politikai, szakmai és általános műveltsége, életszínvonala. Népgazdaságunk az ismert nehéz­ségek ellenére is teljesíti feladatát. A gazdasági folyamatokkal egy idő­ben jelentősen fejlődött a szocialista tudat, a szocialista közgondolkodás, erősödött népünk hazafias és inter­nacionalista felfogása. A társadalom általános fejlődésének megfelelően javultak a Belügyminisztérium mun­­kájának feltételei is. Munkánk kor­szerűsödött, színvonala, hatékony­sága növekedett, tevékenységünkben következetesen érvényesül a szocia­lista törvényesség. Dolgozó népünk joggal várja el, hogy a Belügyminisztérium és a A Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa 1976. június 3-án tár­gyalta, a belügyminiszter elvtárs előterjesztése alapján, a közrend és a közbiztonság helyzetét. A belügyminiszter elvtárs cikké­ben megállapítja, hogy hazánkban törvényes rend érvényesül, a köz­rend és közbiztonság szilárd. A to­vábbiakban átfogó elemzést ad a bűnözés mint társadalmi jelenség alakulásáról, és ebből kiindulva vá­zolja a bűnüldöző tevékenység hely­zetét. Végezetül rámutat a Belügy­minisztérium és szerveinek legfon­tosabb feladataira. Korunkban, amikor erőteljesen folyik a modern, nagy értékű ter­melőeszközök és berendezések kon­centrációja, a termelés fejlesztésé­vel együtt járó fontos követelmény a népgazdaság tűzvédelmének kor­szerűsítése is. Horváth Sándor tűz­oltó ezredes, a BM Tűzoltóság or­szágos parancsnokának helyettese, a népgazdaság tűzvédelmi helyze­téről és az ezzel kapcsolatos fel­adatokról tájékoztatja az olvasókat a folyóiratnak adott interjújában. . Csurdi Károly határőr alezredes A határőrség és a rendőrség együtt­működéséről című írásában orszá­gos viszonylatban értékeli a két bel­ügyi szerv koordinációjának ered­ményeit és problémáit. A kriminalisztika elméleti és gya­korlati művelői részére szakszerű útmutatásokkal szolgál dr. Dobos János rendőr alezredes, A nyomo­zási holtpont értelmezése és fel­oldása című írásában. Dr. Weiner A. Imre kandidátus arról a tudományos vitáról számol be, amelyet védők, ügyészek és vizsgálótisztek részvételével nem­régiben tartottak, és megtárgyalták a védelemhez való jog gyakorlati érvényesülését. Kriminológiai vonatkozásban gaz­dag anyag áll az érdeklődők ren­delkezésére. Ilyenek — többek kö­zött — dr. Pusztai László Kriminál­­geográfia, Georgij Hristov Georgien A tudományos-technikai forradalom hatása a kriminológiai előrejelzésre, továbbá dr. Ferenc Zoltán egyetemi tanársegéd A cigánybűnözés krimi­nológiai vizsgálatához című írások. A közrendvédelmi szolgálat haté­konyságát jelentősen befolyásoló té­nyező a járőrszolgálat megszervezé­sének rendszere. Dr. Virág Ferenc rendőr alezredes a kaposvári rend­őrkapitányság területén bevezetett járőrkörzeti rendszer sajátosságait és előnyeit ismerteti. A közlekedésrendészeti munka iránt érdeklődők részére Csomós Margit rendőr hadnagy a közleke­dés biztonságának 1975. évi alaku­lásával kapcsolatos néhány fonto­sabb mutatót elemez, Vályi Iván rendőr alezredes pedig a lakosság bejelentéseinek, észrevételeinek fel­­használására ad hasznos tanácsokat a forgalomszervezési munka vonat­kozásában. A titkos háborúk története rovat­ban egy kettős ügynökkel több éven át folytatott „rádiósjáték” izgalmas fordulataival ismerkedhet meg az olvasó. A lapszemle és a tájékoztató a külföldi szakirodalom több érdekes szemelvényét adja ismételten közre. Az e havi számban jelenik meg a közlekedési feltevéspályázat 5. számú feltevésének megoldása. G. A. A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ;­­ főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és hű­rdelőszerkesztő: ТЛКЛС5 ISTVÁN Levélcím: HATÁRŐK szerkesztősége, 1391 Budapest, Pf. 208 vagy 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78. TELEFON: 124-934, 344-547/198-as mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési éra havonta 10,- forint.­­ BELSŐ HASZNÁLATRA 1 Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem ölünk meg, és nem küldünk vissza !

Next