Határőr, 1977 (32. évfolyam, 26-50. szám)

1977-07-01 / 26. szám

A KÁDER- ÉS SZEMÉLYZETI MUNKÁRÓL A Belügyminisztérium káder- és személyzeti munkájának helyzete, fejlesztésének időszerű tennivalói volt a témája a Budapesten, a Belügy­minisztériumban június 24-én tartott országos parancsnoki értekezletnek. BENKEI ANDRÁS belügyminiszter, az MSZMP KB tagja az értekezlet elnökeként, NAGY TIBOR, az MSZMP KB párt- és tömeg­szervezetek osztályának helyettes vezetője, GÁL FERENC, az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetője, KO­VÁCS GYÖRGY, az MSZMP Belügyminisztériumi Bizottságának első titkára, KARASZ LAJOS vezérőrnagy, LADVÁNSZKY KÁROLY vezérőrnagy, DR. PÁL ANTAL vezérőrnagy, FÖLDESI JENŐ vezérőrnagy, miniszterhelyettesek, DR. HARANGOZÓ SZILVESZ­TER vezérőrnagy, KISS LAJOS ezredes, főcsoportfőnök-helyettesek, DR. RÉDEI MIKLÓS ezredes, PETRESEVICS ANDRÁS al­ezredes és DR. BARANYA BÉLA alezredes pedig az elnökség tagjaként volt jelen. Az elnöki megnyitó után Földesi Jenő vezérőrnagy, miniszterhelyettes — a na­pirend előadója — beszédének beveze­tő részében hangsúlyozta, hogy a fej­lett szocialista társadalom építése, az államélet és a társadalmi viszonyok to­vábbfejlesztése a Belügyminisztérium és szervei elé is a korábbinál magasabb szintű, növekvő minőségi követelménye­ket állít A feladatok eredményes megoldá­sa csak politikailag szilárd, szakmailag jól felkészült, a szocializmus építését hivatástudattal szolgáló személyi állo­mánnyal lehetséges. Ezért fokozott fi­gyelmet kell fordítani a káderek kivá­lasztására, nevelésére, a vezetői után­pótlás biztosítására, a személyi állo­mány felkészültségének növelésére. Megállapította: a Belügyminisztérium központi és területi szerveinél a káder- és személyzeti munka iránya, gyakor­lata alapvetően megfelel a párt- és a kormányhatározatokban foglaltaknak. A kapcsolatos intézkedések kedvezően ha­tottak a káder- és személyzeti munka színvonalának emelésére, gyorsították a határozatokban előírtak végrehajtását. A belügyi vezetők politikailag, erköl­csileg szilárdak, ismerik és magukénak vallják a párt politikáját - mondotta a miniszterhelyettes elvtárs, majd a kö­vetkezőkkel folytatta: Egyre jobban szervezik, irányítják alárendeltjeik munkáját, gondoskodnak nevelésükről, képzésükről, képesek ma­guk mögé sorakoztatni és mozgósítani az állományt. Fokozott gondot fordítanak a beosz­tottakkal való foglalkozásra, a szemé­lyi problémák intézésére, a minősíté­sekre, a végzett munka alapján az er­kölcsi és az anyagi megbecsülésre. Na­gyobb figyelmet tanúsítanak a kezde­ményezések, a kritikai véleménynyilvá­nítások iránt. Legtöbb esetben hatá­rozottan lépnek fel a szolgálati és a munkafegyelmet lazítókkal, illetve a ká­ros jelenségekkel, hibákkal szemben. A vezetők döntő többsége megfelel az ismert hármas követelménynek: po­litikailag, szakmailag felkészült, irányí­tókészsége folyamatosan fejlődik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a ve­zetés folyamatosságát és az élet által követelt törvényszerű megújulást csak úgy lehet biztosítani, ha az adott veze­tői állományban együtt vannak jelen a tapasztalt, idősebb és az új, fiatal káderek. Az elmúlt két évben a női veze­tők száma lényegében nem változott. Ugyanakkor jelentősebb számban ke­rültek nők a hivatásos állományba. A tiszti állomány helyzetéről szólva közölte, hogy majdnem minden terü­leten egyenletes fejlődés tapasztalható. Az állomány pótlása - néhány, spe­ciális szakképzettséget igénylő munka­kör kivételével - megoldottnak tekint­hető. Az elmúlt két évben a zászlósi, a tiszthelyettesi állomány létszámviszonyai javultak. Tovább bővült az állomány kiképzése, felkészítése a szolgálati feladatok vég­rehajtására. A végrehajtó szolgálatban rövid időn belül csak kiképzett rend­őrök teljesítenek szolgálatot. A Belügyminisztérium és szervei fel­adatainak ellátásában jelentős kisegí­tő szerepet betöltő kinevezett polgári állomány erkölcsileg, politikailag meg­bízható, szakmailag felkészült, és sok segítséget nyújt a hivatásos állomány­nak. Kialakult a törzsgárda, amely le­hetővé teszi a munka folyamatosságát, magasabb színvonalon való végzését. Ez az állománykategória a hivatásos állomány egyik utánpótlási bázisának tekinthető. Az előadó beszédének további ré­szében a parancsnokok egyszemélyi fe­lelősségének gyakorlati megvalósításá­ról szólt. Az egyszemélyi felelősség elvének ér­vényesülése mellett fejlődött a káder- és személyzeti munka demokratizmusa. Erősödött a bizalom, a nyíltság és az őszinteség légköre. Az elmúlt években a vezetők minő­sítő munkája javí­­ó tendenciát mutat. Többségében őszinte értékelést adnak a minősítettek munkájáról, magatartá­sáról. A tárgyilagos értékelést meg­nyugvással fogadják a minősítettek. A parancsnokok, vezetők munkájá­ban az elmúlt években a párt határo­zatainak, útmutatásainak alapján job­ban előtérbe került a beosztottakkal való törődés és foglalkozás. Magasabb szintre emelkedett a politikai­ káderne­­velő munka, javult a parancsnokok és a beosztottak munkakapcsolata, a mun­kahelyi légikör, a szolgálati rend és a fegyelem. A Belügyminisztérium személyi állo­mánya odaadó és lendületes munká­val teljesíti feladatait - állapította meg a beszámoló. A dolgozó népre támasz­kodva, a többi bűnüldöző szervvel együtt védelmezi, erősíti a Magyar Népköztársaság állami, társadalmi és gazdasági rendjét, segíti az állampol­gári jogok és kötelességek érvényesü­lését, tovább szilárdítja a szocialista törvényességet. A Belügyminisztériumban és szervei­nél az MSZMP Politikai Bizottságának 1967. november 14-i határozata írja elő a parancsnokok és a pártszervezetek együttműködését. A határozat végre­hajtása eredményesen folyik. A közös cél érdekében folytatott együttműködés elvi alapokra, a kölcsönösségre, az őszinte segíteni akarásra épül. A miniszterhelyettes elvtárs elismerés­sel szólt az állomány tanulmányi és ki­képzési, továbbképzési eredményeiről, és többek között kiemelte: Az MSZMP KB 1972. június 15-i, ok­­tatáspolitkai határozata végrehajtásá­nak kapcsán kialakították a személyi állomány kiképzésének, továbbképzésé­nek új rendszerét, s ennek keretében a tanintézetek hallgatóinak létszáma jelentősen megnövekedett. A tanintéze­tekben megkezdődött az oktatás tar­talmának korszerűsítése is. Mind eredményesebben működik a Rendőrtiszti Főiskola, létrehozásának az volt a célja, hogy megteremtődjék a magas szintű belügyi tisztképzés, a bel­ügyi kádermunka legkorszerűbb — a hazai és a nemzetközi oktatási intéz­mények színvonalával lépést tartó — bázisintézménye. A belügyi oktatás szerves része ha­zánk oktatáspolitkájának, épít annak eredményeire, intézményrendszerére és az általa nyújtott képzési lehetősé­gekre. A növekvő követelmények figyelem­be vételével kidolgozták a Belügymi­nisztérium személyi állománya képzésé­nek, továbbképzésének távlati koncep­cióját. A beszámoló a személyzeti csoport­­főnökség elvi irányító, értékelő, elemző és felügyeleti munkájáról megállapítot­ta, hogy a csoportfőnökség alapvetően teljesíti az ügyrendben előírtakat, és végrehajtja a központi akarat érvénye­sítéséből rá háruló feladatokat. A kö­vetelményeknek megfelelően kialakuló­ban van ellenőrző, beszámoltató és se­gítő tevékenysége is. Az állományt érin­tő döntések meghozatala előtt a pa­rancsnokok jelentős része kéri, igényli és figyelembe is veszi a személyzeti ap­parátus véleményét. A miniszterhelyettes elvtárs a hely­zetértékelés után hangsúlyozta: az el­következendő idők feladatainak megha­tározásakor abból kell kiindulni, hogy a fejlett szocializmus építése minden területen magasabb színvonalú veze­tést, hatékonyabb munkát követel. A kádermunkában, a nevelő tevé­kenységben a következő feladatokra hívta fel a figyelmet: A követelményeknek megfelelő szín­vonalra kell emelni az állomány poli­tikai felkészültségét, ideológiai-politi­kai szilárdságát. A parancsnokoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a vezetői utánpótlás nevelésére, körültekintően gondoskod­janak a szükségleteknek megfelelő ká­dertartalékokról. Tovább kell fejleszteni a kádermunka demokratizmusát, nyíltságát és őszinte­ségét. A vezetői kinevezésekkor kivétel nél­kül érvényesüljön a politikai és a szak­mai felkészültség, továbbá a vezető­­készség hármas követelménye. A kádermunkában tovább kell erő­síteni a parancsnokoknak, a személy­zeti szerveknek, valamint a párt- és tö­megszervezetek vezető testületeinek és vezetőségeinek együttműködését. Fejleszteni szükséges a személyzeti apparátus munkáját. A káderpolitikai elvek hatékonyabb érvényesítése céljá­ból a személyzeti szervek dolgozói is­merjék meg alaposabban a személyi ál­lományt, munkájának színvonalát. A Belügyminisztérium képzési, to­vábbképzési rendszerére jóváhagyott terv alapján biztosítani kell a személyi állomány magas szintű szakmai és po­litikai képzését. A parancsnokok következetes munká­val tegyenek meg mindent a fegyelmi helyzet további szilárdításáért. A rendszeresített létszámnak megfe­lelően stabilizálni kell a Belügyminisz­térium szerveinek létszámi helyzetét. Földesi Jenő vezérőrnagy, belügymi­niszter-helyettes a következő gondola­tokkal fejezte be előadását: Pártunk XI. kongresszusának határo­zataiból a Belügyminisztérium számára összegezhető, legfontosabb következte­tés, hogy teljes személyi állományá­nak elvhűséggel, magas színvonalú, céltudatos és tervszerű munkával kell helytállnia az állam- és a közbiztonság védelmében, a határőrizetben, azokon a munkaterületeken, amelyeken pár­tunk, kormányunk politikáját, a minisz­teri parancsokat végrehajtja. Minden körülmények között védeni és erősíteni kell a Magyar Népköztár­saság állami, társadalmi és gazdasági rendjét és biztosítani a szocialista tör­vényességet. A beszámolót követő vitában részt vett Pálinkás Ferenc vezérőrnagy, He­ves megyei rendőr-főkapitány, dr. Mol­nár Tibor őrnagy, a Vas megyei Rend­őr-főkapitányság személyzeti osztályá­nak vezetője, Mándi Sándor ezredes, a BM tanulmányi és propaganda-csoport­főnöke, Takács Jenő, az MSZMP Pest megyei Rendőr-főkapitánysági Bizottság Az országos parancsnoki értekezlet elnöksége Az országos parancsnoki értekezlet részvevői . A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ; főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és tördelőszerkesztő: TAKÁCS ISTVÁN Levélcím: HATÁRŐR szerkesztősége, 1391 Budapest, Pf. 206, vagy 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 76. TELEFON: 324-936, 364-547/198-as mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési ára havonta 10,- Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRA ! - Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza ! 772302 2-26 - Zrínyi Nyomda, Budapest. F. v.: Bolgár Imre vezérigazgató

Next