Határőr, 1979 (34. évfolyam, 26-52. szám)

1979-06-29 / 26. szám

• EMBERCSEMPÉSZT ÉS HATÉRSÉRTŐT FOGTAK EL nemrégiben a letenyei forgalom-ellenőrzőponton. Hampó Bé­la határőr és Aczéd Albert pénzügyőr zászlós a vámvizsgálat során a 25 éves Anton Kessler személygépkocsijának ülés­támlája mögött elrejtőzött nőre talált. A hölgyről csakhamar kiderült, hogy Helga Küchlernek hívják, s bár érvényes út­levéllel érkezett hazánkba, a vendégjoggal visszaélve, törvé­nyeink megsértésére készült. Útlevél nélkül akart, osztrák is­merőse segítségével, Jugoszláviába, majd Ausztriába, illetve az NSZK-ba szökni. Mindkettőjüket elfogták, s eljárás indult ellenük. AZ ÖRS POLITIKAI HELYETTESE FIGYELT FEL Ne­mesnépen egy idegen férfira, a 21 éves Pesti Zoltánra, aki Oroszlányban állatgondozóként dolgozik. A politikai helyet­tes értesítette az őrsöt, s nem sokkal később a riadócsoport elfogta Pestit, aki beismerte: megromlott csa­ládi körülmé­nyei miatt akart Jugoszláviából, majd Olaszországba szökni. A ZÁRÓCSOPORTBAN LEVŐ TÓTH PÉTER ÉS NÉMETH LÁSZLÓ határőr fogta el azt a határsértőt, akinek közeled­­téről az elektromos jelzőrendszer jelzése nyomán szereztek tudomást a határőrök. A gyors és szakszerű intézkedésnek köszönhetően az őrsiek néhány perc alatt zárták a határt, s így sikerült elfogni a tettére alaposan felkészült határsértőt. A HATÁRTÓL 10 KILOMÉTERRE a rendőrség segítségé­vel sikerült elfogni a 21 éves Emil Rohács csehszlovák állam­polgárt, aki a járőrök éberségét kijátszva kalandvágyból szö­kött Magyarországra. Domokos László rendőr főtörzsőrmester és Kádár László rendőr őrmester Sárospatakon teljesített jár­őrszolgálatot, amikor felfigyelt a különösen viselkedő Rohács­­ra, aki beismerte a határsértést. SOK CSEMPÉSZ FOGLALKOZIK farmernadrágok „beho­zatalával”. Az utóbbi időben mind több farmercsempészt fogtak el a határon, bár az is igaz, hogy sokszor csak az áru kerül elő, tulajdonosa nem. Legutóbb a kelebiai FEP-en fed­tek fel ilyen — tulajdonos nélküli­­ szállítmányt. Tölgyesi László határőr az egyik belépő nemzetközi gyorsvonat pad­lásterében talált 41 darab, összesen 32 800 forint értékű far­mernadrágot, amelyet a vámőrségnek adtak át­. 51 000 FORINT ÉRTÉKŰ kvarcórát akart becsempészni ha­zánkba a hegyeshalmi FEP-en az autóbusszal érkező, 39 éves jugoszláv asztalos, Bogomir Milosevic. A negyvenöt darab órát a vámvizsgálat során találták meg, s foglalták le. 11 250 FORINTRA BeCSÜLTÉK a vámőrök annak az ezüst­készletnek az értékét, amelyet a londoni járatra kilépésre je­lentkező 48 éves Nagy Judit magyar származású angol ál­lampolgárnál találtak a Ferihegyi repülőtéren. Nagy Judit a csomagjai között dugta el az étkészletet, hogy észrevétlenül vihesse ki hazánkból. Az árut lefoglalták, és a 48 éves mér­nöknő ellen eljárást indítottak. 470 DARAB KVARCÓRÁT akart becsempészni Magyaror­­szágra a 24 éves bécsi portás, Ronald Schleifer. Az 599 600 forint értékű csempészárut a hegyeshalmi FEP vámőrei az üléstámla mögött találták meg a vámvizsgálat során. A csempészárut lefoglalták és Schleifer ellen eljárást indí­tottak. A NYÁR BEKÖSZÖNTÉVEL és a­z idegenforgalom meg­élénkülésével egy időben szaporodott a valutacsempészek száma is. Az utóbbi napokban a lökösházi FEP-en egy afgán állampolgárnál 3200 USA-dollárt, a rajkai FEP-en egy len­gyel állampolgárnál 1400 USA-dollárt, míg a salgótarjáni FEP-en a budapesti Tóth Mátyás gépkocsivezetőnél 3400 fo­rintot ta­láltak. B. N. J. ÉLETÉBŐL Úttörők Tarjánban Az idén Salgótarjánban rendezték meg a Nógrád megyei úttörőgárdisták szemléjét. Pataki László határőr száza­dos fogadta a felsorakozott munkásőr-, rendőr-, határőr-, vöröskeresztes és honvédrajok jelentését, majd Petik Er­zsébet, a megyei úttörőelnökség titkára köszöntötte a pajtásokat, kívánt sok si­kert, eredményes munkát. A szemlén a pajtások a kiképzési program alapján adtak számot felkészültségükről. A fel­adatok között szerepelt lövészet, kötél­mászás, kézigránátdobás, elsősegély­nyújtás, illetve több elméleti kérdés. Kiemelkedő felkészültségről tettek ta­núbizonyságot a pásztói és a salgótarjá­ni járás, valamint Balassagyarmat sza­kaszai. A versenyben a sziráki úttörő­­gárda-szakasz diadalmaskodott, s nyer­te el a megyei parancsnokság vándor­serlegét. A többi szakasz is értékes díja­zásban részesült. A verseny után ragyogó időben kü­lönböző bemutatókra került sor. A vi­dám hangulatban lezajló szemlén az út­törőgárdisták felkészültségükrő­l tettek tanúbizonyságot. Szeghalmi Gyula főtörzsőrmester A soproni határőrkerületnél igen nagy gon­dot fordítanak a személyi állomány kulturált, modern körleteinek kialakítására. Ennek megfelelően újították fel a tartalék őrs kör­leteit. A pénzügyi-anyagi főnökség elhelyezé­si szolgálatán a technikusok — Füzy Ferenc és Pusztai Ferenc — mindenre kiterjedő ter­vet dolgoztak ki a bontásra és a teljes újjáépí­tésre. A kerület építőbrigádja — József Attila sor­állományú őrmester technikus vezetésével — eredményesen dolgozott, de sok segítséget kaptak a kiképzőalegység, a tartalék őrs és a törzsalegység állományától is. A tartalék őrs hivatásos és sorállománya olyan kulturált elhelyezést kapott, amely min­denben megfelel a jelenlegi követelmények­nek és igényeknek. Az új hálókörleteket a beépített szekrények, bútorok valóságos máso­dik otthonná avatták. A tavaly ősszel kezdett építési munka érté­ke egymillió-háromszázezer forint, s ha ezt „külső” vállalat végezte volna, a számla több mint kétszeresére rúgna. Az építőibrigád iga­zán jól dolgozott, a segítséget nyújtó alegysé­gekkel együtt egymillió-százötvenezer forintot takarítottak meg. A kerületparancsnok, Tóth Sándor ezredes, átlagon felül végzett munkájukért az elhe­lyezési szolgálatnál dolgozó elvtársak közül többet megjutalmazott, dicséretben részesített. Ságvári Ferenc őrnagy A Belügyi Szemle júliusi számából Társadalmunkban a közélet tisztaságának kiemelt politi­kai jelentősége van. Fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy azok a személyek, akiknek tevékenysége összefügg a hata­lom gyakorlásával, feddhetetlen erkölcsiséggel lássák el fel­adataikat. A belügyi dolgozók egyik legfontosabb feladata a közéleti tisztaság védelme, és e téren példamutató maga­tartást kell tanúsítaniuk, hogy elnyerjék a lakosság széles tömegeinek bizalmát és támogatását. Dr. Számor Lajos egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok doktora eze­ket a gondolatokat fejtegeti a vezércikkben. Az új Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tör­vény e hó elsején lép hatályba, és jelentős jogszabályválto­zásokat idéz elő a bűnüldöző tevékenységben. Dr. Siklós György rendőr ezredes, a BM ORFK vezetőjének­­bűnügyi helyettese az ezzel kapcsolatos legfontosabb feladatokról tá­jékoztatja az olvasókat a lapnak adott interjújában. E té­makörhöz kapcsolódik dr. Gábor Lászlónak, a Fővárosi Bí­róság tanácselnökének Közlekedési bűncselekmények az új Büntető Törvénykönyvben című tanulmánya is. Az őrsparancsnok negyedévi határőrizeti elhatározása az alegység alaptevékenységét az adott időszakra döntően meghatározó szolgálati okmány. A benne foglaltak helyessé­ge és megvalósításának, érvényre juttatásának módja jelen­tősen befolyásolja az őrs határőrizeti eredményességét. Ezért kidolgozásakor az őrsparancsnoknak messzemenően figyelembe kell vennie a vonatkozó alapelveket és a konk­rét határőrizeti helyzetet. Szabó János határőr százados cikke az említett parancsnoki tervezői munkafolyamatot elemzi. Szélesebb körben foglalkozik a munkatervezés problémájával dr. Zsiga József rendőr alezredes A terve­zés mint vezetési funkció érvényesülésének néhány kérdé­se a rendőrség irányító munkájában címmel. Dr. Nemes Lászlóné rendőr alezredes és Mokány József rendőr százados a Belügyminisztérium tudományszervezési osztályának III. számú pályázatáról tájékoztatja az érdek­lődőket. A pályázatok — mint azt az eddigi gyakorlat is igazolta — tág lehetőségeket biztosítanak a tudományos munkát szívesen vállaló, széles körű szakmai ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező belügyi dolgo­zók tudományos fejlődéséhez, terveik, elgondolásaik, javas­lataik elméleti igényű publikálásához. E lehetőséggel élni a közösség és az egyén számára is hasznos. A különböző belügyi szolgálatok szervezett együttműkö­dése a nagyobb szabású akcióknál a siker elengedhetetlen feltétele. Gonda Imre rendőr főhadnagy ezt a gondolatot húzza alá Törzsmunka a zsanai gázkitörés elhárításában cí­mű cikkében. A bűncselekmények,nyomozások rovatban visszaesőként elkövetett emberölés nyomozása, kasszabetörő családi bűn­­szövetség felderítése, és egy nagyarányú bélyegüzérkedés vizsgálatának szakszerű leírása kapott helyet. Az adott bűncselekmény, rendkívüli esemény nyomainak biztosítása szempontjából is tanulságos Gáli Ferenc rend­őr százados Helyszíni anyagmaradvány nyomszakértői vizs­gálata című írása. G. A. A BELÜGYMINISZTÉRIUM HATÁRŐRSÉG KÉPES POLITIKAI HETILAPJA Főszerkesztő: KOVÁCS JENŐ; főszerkesztő-helyettes: REGÖS LÁSZLÓ; olvasószerkesztő: VARGA LÁSZLÓ; kép- és tördelőszerkesztő: TAKÁCS ISTVÁN Levélcím: HATÁROK szerkesztősége, 1391 Budapest, Pf. 200, vagy 1053 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 70. TELEFON: 324-934, 364-37/36-046-OS mellék Kiadja a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnöksége, felelős kiadó: DR. ÁBEL LÁSZLÓ Előfizetési ára havonta 12,- Ft. - BELSŐ HASZNÁLATRA ! - Kéziratokat, fényképeket, rajzokat nem őrtünk meg, és nem küldünk vissza I 79.2302/2*26 - Zrínyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Bolgár Imre vezérigazgató

Next