Határőr, 1982 (37. évfolyam, 27-53. szám)

1982-07-02 / 27. szám

„MÍG ÁLL A ZÁSZLÓ” Balassagyarmat határőrváros főterén a Pa­lóc Múzeum előtt nagy tömeg fogadta a ha­tárőrkerület ünnepségre felsorakozó alegysé­geit. A feszesen várakozó határőrfiatalok tömbje mögött a díszegyenruhás bányász­blokk (hatezer nógrádi bányász képviselői katonás sorokban) sejtette, hogy ma itt nem­csak katonai eskü lesz. És aligha volt olyan a szép számú nézőközönség között, aki nem tudta, hogy ez alkalommal csapatzászló-ado­mányozással szentesítik a kerület és a Nóg­rádi Szénbányák Vállalat sok évtizedes jó ba­rátságát és szoros együttműködését. Az ünnepség pontban tíz órakor kezdődött. Lukács József őrnagy, politikaiosztály-vezető az elnök tisztjében a meghívott vendégek kö­zött köszöntötte Tóth Imre vezérőrnagyot, a BM Határőrség parancsnokát, aki a belügy­minisztert képviselte az eseményen. Termé­szetesen megjelent itt Zsuffa Miklós, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának tagja, a Nógrádi Szénbányák Vállalat vezér­­igazgatója. Ott volt az elnökségben Géczi János, az MSZMP KB tagja, a Nógrád me­gyei pártbizottság első titkára. Lukács elvtárs külön köszöntötte az elnökségben Jakab Sán­dort, a SZOT főtitkárhelyettesét, Kovács Lászlót, a bányászszakszervezet titkárát, Lő­­rincz Andrást, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetőjét, a megyei honvédelmi bizott­ság titkárát, valamint Pest és Nógrád megye párt-, állami, ifjúsági szervezeteinek képvi­selőit, a társ fegyveres szervek részéről meg­jelenteket és a csehszlovák határőregység, valamint egy, a közelben ideiglenesen állo­másozó szovjet alakulat vezetőit, akik szintén megtisztelték e nagyszabású ünnepséget. Az elnöki megnyitó után Kékesi János őr­nagy felolvasta dr. Horváth István belügy­miniszter parancsát, amelyben a miniszter engedélyezi, hogy a forradalmi hagyományok­kal rendelkező, maguknak becsületes munká­val tekintélyt és tiszteletet kivívó nógrádi bányászok csapatzászlót adományozzanak a balassagyarmati határőrkerületnek. A parancs ismertetését követően Zsuffa Miklós vezérigazgató lépett a mikrofonhoz. A Nógrádi Szénbányák Vállalat dolgozói nevé­ben beszélt arról, hogy őszinte örömmel és büszkeséggel fogadták a megtiszteltetést, s külön jelentősége van számukra a csapat­zászló-adományozásnak, mert ez az esemény a határőr­ magasabbegységgel, a békében is harci feladatot ellátó katonai alakulattal kö­telezi őket az együttműködés további szilár­dítására. A továbbiakban megemlítette, hogy a vál­lalat hatezer fős kollektívájában több mint 250 szocialista brigád, több kiváló brigád cí­met elért kisközösség és mintegy ezer ifjú­kommunista (ők tavaly hetedik alkalommal nyerték el a KISZ KB vörös vándorzászlaját) járul hozzá, nehéz körülmények között, be­csületes munkával az ország energiagondjai­nak enyhítéséhez. És nemcsak a munka front­ján állnak helyt. A szénmedence kiaknázásá­nak megkezdése óta a nógrádi bányászok mindig a munkásmozgalom élvonalában küz­döttek. A párt hívó szavára 1956-ban is az elsők között fogtak fegyvert. A mai bányásznemzedéket ez a hősi múlt és immáron a csapatzászló-adományozás is nemcsak becsületes helytállásra, fegyelmezett munkára, hanem a kerület határőreivel váll­vetve a szocializmus vívmányainak őrizetére és védelmére is kötelezi. Zsuffa elvtárs beszéde befejező részében elismeréssel szólt a magasabbegység munká­járól s külön kiemelte a kerület és a területi lakosság sokoldalú együttműködését. A jó kapcsolat ápolásában a bányászok mint ha­tárterületi lakosok és mint önkéntesek a ha­tárőrökkel együtt élen járnak, s a vállalat hatezer dolgozója nevében ígérte, hogy a jövőben ez még inkább így lesz. Befejezés­ként kérte, hogy a határőrök számára ado­mányozásra kerülő vörös színű csapatzászló a határőrök előtt is legyen együvé tartozásuk, jelképe, amely annak őrzőit és adományozóit egyaránt a zászló alá tömöríti. A csapatzászlót a határőregység állománya nevében Vincze Zoltán ezredes, kerületpa­rancsnok vette át. Miközben a katonai be­csület és dicsőség jelképét magasra emelve lengette, hosszan zúgott a felsorakozott dísz­alegységek hajrázása. Vincze elvtárs válaszbeszédében meghatot­­tan idézte a költő, Havas Ervin csapatzászló­ról szóló sorait: „Te vagy ezredünk győztes szelleme... / míg áll a zászló, nincs halál, csak élet / míg leng a zászló, nem győz sen­ki le!” Beszélt nemzeti történelmünk nagy alak­jairól, akiket a határőrök hősi elődjeikként tisztelnek, s akik eszükbe fognak jutni, vala­hányszor a csapatzászlóra tekintenek. El­mondta, büszkék, hogy éppen a nógrádi bá­nyászok részéről érte őket a megtiszteltetés, hiszen a bányászok azok, akik ezen a terü­leten a demokratikus határőrség megalakulá­sától segítik a határőrséget a Magyar Nép­­köztársaság államhatárának őrizetében, elv­társi barátságot és gyümölcsöző együttmű­ködést alakítottak ki. Ez a múlt és a jó kap­csolat csapatzászló-adományozással való meg­szentelése a balassagyarmati határőrök szá­mára megtisztelő kötelezettségeket jelent, s az egész állomány nevében ígérte, hogy e kötelezettségeiknek maradéktalanul eleget tesznek. — Számunkra kétszeres ünnep ez a mai — folytatta Vincze ezredes —, a csapatzászló­átadási ünnepséget ugyanis követi a katonai eskütétel és e két jelentős esemény csapatunk valamennyi katonájának maradandó, egy életre szóló élményt jelent... Esküt tevő fia­tal határőrök! Legyenek büszkék arra, hogy elsőként tesznek esküt a Nógrádi Szénbányák Vállalat munkáskollektívája által adományo­zott új csapatzászló előtt. Parancsnokaiknak, szüleiknek, hozzátartozóiknak, Balassagyar­mat határőrváros lakosságának és egész dol­gozó népünknek tesznek fogadalmat, hogy győzelemre viszik a csapatzászlót, amely a katonai becsület és dicsőség jelképe ... A válaszbeszédet követőleg a BM Határ­őrség parancsnokának nevében Gém László ezredes, az MSZMP Határőrségi Bizottságá­nak titkára, továbbá Nógrád és Pest megye párt-, állami és társadalmi szervezeteinek képviselői kötöttek szalagot az új csapat­­zászlóra, majd sor került az ünnepélyes ka­tonai eskütételre. A fiatal határőrök fogada­lomtétele után Tóth Imre vezérőrnagy, a bel­ügyminiszter megbízásából és a határőrség vezetői nevében köszöntötte a megjelenteket. Szólt arról, hogy a határőrség kiegyensúlyo­zott belpolitikai légkörben, javuló feltételek mellett eredményesen teljesíti feladatait. Ma­­gasabb egységei között a balassagyarmati ke­rület fennállása során többször bizonyította, hogy képes nagy feladatok teljesítésére és szép eredmények elérésére a határőrizetben. Egymás után kétszer nyerte el a KISZ KB vörös vándorzászlaját. A BM Határőrség parancsnoka kiemelte, hogy a határőrség színvonalas tevékenységé­nek egyik alapfeltétele a lakossággal kialakí­tott együttműködés. A balassagyarmati határ­őrkerület kapcsolata a zászlóadományozó vál­lalat dolgozóival nagy múltra tekint vissza és példamutató. — ... E zászló alatt további eredményeket elérve szolgálják önzetlenül és az esküben fogadott hűséggel dolgozó népünk magasztos ügyét — mondotta Tóth Imre vezérőrnagy —, a szocializmus védelmét. A zászlószalagok emlékeztessék önöket a határterületi pártbi­zottságokkal való jó kapcsolatok fenntartásá­ra, az ifjúsági szervek szalagja a fiatalok ne­velésében való aktív részvételre, a társ fegy­veres szervek és a lakosság szalagjai erősít­sék az igényt a még szélesebb és hatékonyabb együttműködésre, ösztönözzenek a harci sike­rek fokozására. Az ünnepség az Internacionáléval s a felso­rakozott határőr-alegységek díszelgésével ért véget. Ezt követőleg a meghívottak részvéte­lével ünnepi ebédre került sor, amelyen Zsuf­fa­­elvtárs kiváló munkáért miniszteri kitün­tetést nyújtott át Vincze Zoltán ezredesnek, Lantos László őrnagyot, Lukács József őrna­gyot, Kiss Béla századost és Fodor Géza fő­hadnagyot pedig kiváló dolgozó kitüntetés­ben részesítette. Nagy János alezredes, a balassagyarmati határőrkerülettel jó kapcsolatot kialakító egyik néphadseregi alakulat képviselője csa­patlégvédelmi rakéta modelljével ajándékozta meg a határőröket. Jakab Sándor, a SZOT­ fő­­titkárhelyettese, Lőrincz András, a Pest me­gyei pártbizottság osztályvezetője, Csele Jó­zsef ezredes, a győri határőrkerület parancs­noka és Tóth Imre vezérőrnagy pohárköszön­tőjében kívánt a kerület határőrei és a nóg­rádi bányászok együttműködéséhez további sikereket. Lengyel Tibor Bausz Sándor felvételei

Next