Határőr, 1984 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-06 / 1. szám

■■■■■ Az Újpesti Dózsa SC Eötvös utcai székházában december 19-én foga­dást rendeztek a klub világverse­nyeken eredményesen szereplő spor­tolói és edzőik tiszteletére. Megje­lent a fogadáson dr. Horváth István belügyminiszter, Buda István állam­titkár, az OTSH elnöke, Kovács György vezérőrnagy, az MSZMP Belügyminisztériumi Bizottságának első titkára és dr. Péter János ve­zérőrnagy, belügyminiszter-helyet­tes. Hólya István, az egyesület elnö­ke köszöntötte a megjelenteket, s rö­viden számot adott az 1983-as esz­tendő eredményeiről. Az Újpesti Dózsa sportolói közül 29-en vettek részt a különböző sportágak 11 világ­bajnokságán, és 27 érmet szereztek. Tíz olimpiai sportágban rendezett világversenyen huszonöten rajtoltak és tizenhárman nyertek ezüst, hatan pedig negyedik,hatodik helyezést. Az egyesületek 1983-as pontversenyé­ben az Újpesti Dózsa 43,58 ponttal az első lett, s célkitűzéseit kiemelke­dően valósította meg. „Az eredmé­nyek köteleznek — mondotta befeje­zéssül Hónya István —, ezért a mér­cét még magasabbra kell állítani 1984-ben, az olimpia évében.’’ Ezt követően a belügyminiszter átadta a kiemelkedő teljesítményt elérőknek — sportolóknak és edzőknek — a ju­talmakat. Elismerésben részesült a világbaj­noki ezüstérmes Bujkó Tamás csel­­gáncsozó, Szombathelyi Tamás öttu­sázó, Bodnár Tibor sportlövő és Gedővári Imre kardvívó, a világbaj­noki bronéérmes női tőröző, Stefa­­nek Gertrud, az Európa-bajnoki ezüstérmes vízilabdázó, Kiss István, az úszó Wladár Sándor és Vermes Albán, az EB-bronzérmes röplabdá­­zónők és még sokan mások. Külön elismerésben részesült Hólya István, az V. Dózsa elnöke, majd Horváth István köszöntötte a sportolókat. Örömmell állapította meg, hogy 1983- ban ismét sokan szolgáltak rá a jo­gos elismerésre. Gratulált az ered­ményeikhez a vezetőknek, a szakve­zetőknek, s még több sikert kívánt az újabb évre, az olimpiai esztendő­re. sikeres évet zárt az Újpesti Dózsa Rév Gábor felvétele шяшшяшавяявшя — К — FŐKAPITÁNY! ÉRTEKEZLET A Belügyminisztériumban decem­ber 28-án fő­kapitányi értekezletet tartottak, amelyen részt vett Gál Ferenc, az MSZMP KB osz­tályveze­­tő-­helyettese. Dr. Horváth István belügyminisz­ter megnyitója után Varga Károly tűzoltó vezérőrnagy A rendőrség és a tűzoltóság együttműködésének ta­pasztalatai, a tűzvizsgálati munka korszerűsítése címmel mondotta el tájékoztató jelentését. Ezt követően Takács Jenő rendőr ezredes a köz­­igazgatás átszervezésével kapcso­latban hozott döntéseket, és a továb­bi feladatokat ismertette. Végül dr. Pál Antal rendőr vezérőrnagy, mi­niszterhelyettes az aktuális gazdasá­gi kérdésekről tájékoztatta a jelen­levőket. A főkapitányi értekezlet dr. Ka­mara János rendőr altábornagy, bel­ügyi államtitkár zárszavával ért vé­get. A TALÁLKOZÁS A SZÜLŐKKEL Kerepestancsán már hagyomány, hogy hallgatóink szüleivel megbe­széljük a fiaikkal kapcsolatos neve­lési feladatok teljesítésének tapasz­talatait. A rendszeres kapcsolattar­tás névén tudjuk maradéktalanul tel­jesíteni a hozzánk bevonult sorköte­les fiatalok oktatásával, nevelésével kapcsolatos elvárásokat. Öröm volt hallani, amikor Kovács Sándor rendőr ezredes, tanintéze­tünk parancsnoka bevezető tájékoz­tatójában állományunk helytállásá­ról, eddig elért eredményeinkről, si­kereinkről beszélt. Szinte felcsillan­tak a szülők szemei, amikor a ki­képzési­ és oktatási feladatokban ki­emelkedő eredményt elért hallgatók munkájáról szólt a tájékoztató. Az iskola parancsnoka nem hallgatta el a hiányosságokat sem, hiszen ezek ismertetése szorosan hozzátartozik a halgatófőről alkotott összképhez, il­letve a közösen végzett munka meg­ítéléséhez. A beszámoló, az erkölcsi­­fegyelmi helyzet elemzése mellett képet adott a hallgatók kötelezettsé­geiről, járandóságairól és az előttünk álló oktatási-nevelési és egyéb fel­adatokról. Ezt követően az osz­tályfőnökök vezetésével meglátogat­ták­­tanintézetünk szép történeti ha­gyományokkal rendelkező múzeu­mát. Utána az osztályfőnökök a tan­termekben adtak részletes, személyre szóló felvilágosítást a­­hallgatók ma­gatartásáról, tanulmányi előmenete­léről. Bencsik István rendőr százados Fotó: Károlyi мнннннвн Évkezdet Évkezdet, de valóban annyira kezdet-e, mint szilveszter éj­jelén sokan gondolják, szinte mindenki gondolja? Avagy csak egy naptári dátum, amely tulajdonképpen semmiben sem kü­lönbözik más napoktól vagy esetleg jeles ünnepektől? Amíg fia­talabb az ember, talán-talán nagyobb jelentőséget tulajdonít a napnak, az éjszakának, amikor az óév az újesztendőibe fordul. Mert még keveset vagy kevesebbet tapasztalt, s úgy hiszi, hogy valóban mindent újra lehet kezdeni, hogy mindent másként le­het csinálni — vagy legalábbis mindazokat a dolgokat, amelyek előzőleg nem tetszettek, kedvezőtlenül alakultak — szinte füg­getlenül a múlttól, a körülményektől. Aki azonban már megélt néhány évkezdetet, az jól tudja, annak tudnia kell, hogy a kez­dés ugyan tény, hogy az új jelzőben is van némi igazságtarta­lom, de ez az egyetlen éjszaka sem egyéni, sem közösségi sor­sunkat nem fordítja, nem fordíthatja valami gyökeresen eltérő­be, egészen másba, az előzőektől minőségileg különbözőibe. Tehát éppúgy kezdünk is, miként folytatunk. Akkor sem szabadulhatnánk meg korábban viselt dolgaink­tól, a­­bennünket körülvevő világtól, ha ezek a dolgok, ha e vi­lág csak ballasztot jelentenének: a léghajók, amikor kidobálják a feleslegessé vélt hamuzsákokat, a­mikor eloldozzák vagy el­vágják a földhöz rögzítő kötelékeket, hirtelen a magadba emel­kednék, megszabadulva könnyedén lebegnek,­­kitárul alattuk a tájék, s körülveszi őket a magasság ragyogó fénye. Csakhogy nem tudhatják, legalábbis nem pontosan, milyen irányú s jó vagy rossz szélekbe­­keverednek-e, nem tudhatják, hogy zsák­jaik és kötelékeik csak megkötözték őket, avagy a szőkébb tér­ben, de mégiscsak a biztonságot jelentették. Az ember, a közösség azonban nem­­léghajó. S mondhatnánk azt is: szerencsére. A mi kötelékeink, a mi zsákjaink a múl­tunk, a­­tegnapunk és tegnapelőttünk, most talán stílszerűen úgy mondhatnánk, hogy az óesztendőnk, amelyet, ha tetszik, ha nem, évkezdetkor folytatni kell, s persze tudjuk is meg mond­juk is, hogy lehet jobban, lehet tökéletesebben, sok tekintetb­en másként. De azt is tudjuk és valljuk, semmiképp sem lehet füg­getlenül az előzőektől, mert nem lehet válaszolatlanul hagyni a kérdéseket, amelyek már tavaly is kérdések voltak. És nem le­het — de nem is akarjuk — megtagadni a „tavalyi tetteket”, mert azzal egy kicsit tavalyi önmagunkat is megtagadnánk. Mert nem volt könnyű év az 1983-as. Alig akad kicsiny hazánkban olyan ember, idős és fiatal, munkás, paraszt, értel­miségi vagy éppen katona, akinek tudatában, emlékezetében ne rögződött volna az óesztendő megannyi külpolitikai bonyodal­ma, aki akár álmából ébresztve is sorolni ne tudná glóbuszunk súlyos és sajnos úgy tűnik, az elmúlt esztendőben csak súlyos­bodott problémáit. Kardcsörtető amerikai nyilatkozatok és bé­két fenyegető amerikai tettek, dörögtek a fegyverek a Közel- Keleten, invázió nyelte el a kicsinyke Grenadát, s aztán érkez­ni kezdtek Nyugat-Európába a robotrepülőgépek és a hírhedt Pershingek. Mindennek hátterében a hosszan elnyúló világgaz­dasági válság vagy ahogy néhányan közgazdászok mondják, a világgazdaság válságos átrendeződése. Legyünk pesszimisták ? Annak kellene lennünk, ha megtagadnánk egyéni és közösségi tetteinket, de mi ezt nem tesszük: a szocialista tábor — benne hazánk, a magyar kormány és a magyar párt, s mögé sorakozva mi magyarok, alig több mint tízmilliónyian — békét kíván, kívánunk, ennek érdekében akartunk és akarunk egységesek és erősek lenni. És képesek vagyunk rá, tehát ne legyünk pesszi­misták! Hanem az új esztendőben folytassuk óévbeli tetteinket. És tréfálkoztunk nyilvánosan, meg otthon, meg­­baráti kör­ben hazai helyzetünkön, mondván: az új a réginél rosszabb esz­tendő ne legyen! Vagy ne sokkal. Vagy ne nagyon sokkal. Per­sze a gazdasági helyzetre gondoltunk, mindazokra a körülmé­nyekre, amelyeket a világgazdaság változásai teremtettek szá­munkra méghozzá úgy, hogy éppen megújulásunk közepette kaptak derékba bennünket ezek a változások, nehézzé téve a megújulást. És nem kezdhetjük úgy az új esztendőt, hogy e gon­dokat elfeledjük, hogy­­bajaink elől fejünket homokiba dugjuk. Visszük és vinnünk kell­­magunkkal terheinket. Legyünk pesszimisták? Miért­­lennénk? Emlékeink tanúsága szerint: keservesebb idők­ben, mélyebbről, sőt mélyről indulva, munkával, akarattal, eszméink sugallta céltudatossággal emel­kedtünk odáig, hogy most már akár azt is mondhatjuk „csak rosszabb ne legyen”. Miközben tudjuk: jobbnak kell lennie, de ezt a többet, ezt a jobbat, ha nem is jövőre, hát majd azután, de akkor is csak munkával, csak akarattal és akkor is csak esz­méink sugallta céltudatossággal érhetjük el. Képesek leszünk rá. Mi határőrök szűkebb körben a magunk tevékenységi terü­letén is megtanultuk, követtük, gyakoroltuk, sőt begyakoroltuk ezt a szisztémát. És sikereket értünk el vele. Ez ad magabiztos­ságot, hogy vállaljuk a megnövekedett feladatokat é­s a felada­tok megnövekedése ima­­már valóban nem tartalmatlan közhely, hanem teljes igazság —, s hogy bízzunk a sikerben. Mert nem volt könnyű az óesztendő számunkra sem. Az államhatár mű­szerként jelezte mindig, s jelzi most is a nemzetközi élet válto­zásait. Akik államhatárunkat meg akarták sérteni, s ezzel ha­zánk, népünk politikai, gazdasági, nemzeti érdekei ellen támad­tak, tettükre a korábbiaknál alaposabban készültek föl, na­gyobb elszántságot­­tanúsítottak, s nem riadtak vissza az erősza­kos cselekedetektől sem. S mégis, a határőrség eredményei csak ritka esztendőkben voltak megközelítően olyan jók, mint 1983- ban. Ez a tény és nem dicsekvés. Mint ahogy tény az is, hogy az eredményeket alig több eszközzel, alig jobb lehetőségek köze­pette értük el, sokkal inkább szellemi energiáinkat mozgósítot­tuk, mondhatnánk céltudatosságunk volt összefogottabb, elköte­lezettségünk szilárdabb. Az évkezdetkor tehát nem akarunk semmit másként és új­ra kezdeni. A magunk múltját kell folytatni, de azt persze lehet egy kicsikét jobban ... * * f•#♦ *** # 4­ \\+f\ kHUUUV

Next