Havi Magyar Fórum, 1996 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1996-06-01 / 6. szám

szavatolja, hogy főbenjáró esetekben ne legyen meg a kétharmad, avagy csak az egyik oldal megalázó kompromisszuma által. Tudvalevő, hogy a szemé­lyi kérdések perdöntő jelentőségűek. Egy, az Or­szággyűlés által üggyel-bajjal felállított kuratóriu­mot ilyen megalázó feltételek elé állítani több mint cinizmus. Politikailag azt a célt szolgálja, hogy 1998-ig semmiképpen se történjék kinevezés, mert egy akármilyen kötődésű új elnök felhatalmazása és bizonyos fokú szuverenitása következtében ve­szélyes a koalíció választási esélyeire. Minden maradjon úgy, ahogy most van, bizony­talanságban, káoszban, korrupcióban. Az első soro­zat pályázójának tehát tudnia kell, hogy nem ver­senyző, hanem csak edzőpartner. Az Országgyűlés egyébként önhibáján kívül általában nem szokta be­tartani a határidőket. Ha az első kuratórium felosz­lik, igen nehéz lesz újat találni. Pályázót úgyszintén. Összegezve tehát: az 1996. évi I. törvény alapján nem lehet a magyar közszolgálati televíziót rendel­tetésszerűen működtetni, a részvénytársaság elnö­ki posztját a szakmai tisztesség és a közszolgálati felelősség alapján betölteni. Ez azonban még nem ment föl senkit a kötelezettség alól, hogy elmond­ja, milyennek képzeli el a magyar közszolgálati tele­víziót. Az alábbiak tehát a megvalósítás reménye nélkül leírt elképzelések. III. rész A biztonságos anyagi alapra helyezett Magyar Televíziónak tisztességes, szerény és természetes hangvételűnek kell lenni napi műsora egész ideje alatt. A mostani önmutogatásos mesterkéltséget, a félművelt gyorspolgáriság sznobizmusát azonnal le kell vetkőzni. Tekintettel arra, hogy a napi műsor jellegét mindenkor a műsorközlők adják meg, a hallgatók szemében ők testesítik meg az intéz­ményt, mindenekelőtt a műsorközlők magatartásá­ra, beszédmódjára, egész megjelenésére kell ügyel­ni. A műsorközlőknek választékosan, művelt em­berként, a magyar prozódia törvényeit betartva, érthetően kell megszólalniok. Ápolt külsejük soha nem keltheti a kikészítettség érzetét. Munkájukat végzik - ez a megjelenésük jelentése. Fontos az, hogy értsék, amit bemondanak. Felkészítésük, ki­válogatásuk nagy körültekintést igényel. Szükség volna jellegzetes magyar arcokra, hanghordozások­ra, olyan megjelenésű emberekre, akik egy-egy sor­sot hoznak be a képernyő elé. A mai gyakorlat ennek éppen az ellenkezője: a be­mondó steril helyzetben ül a felvevőgép előtt, és ha hosszabb a bemondandó, meredt szemmel olvassa a szöveget a gépről. Ennek semmi értelme. A való­ság az, hogy a hírek, a közlemények papíron van­nak. Nem kell szégyellni. A bemondó nem egy gép, nem is egy divatdiktátor, nem is valami mo­solyautomata, hanem egy ember, akinek az a foglal­kozása, hogy bemond vagy beolvas, közöl. Minden bemondóhoz tartozzék egy saját íróasz­tal, amely mögött csak ő ül, csak ő dolgozik. A höl­gyeké legyen kisebb, testreszabott, nőies, a férfiaké masszívabb. Ezeken legyen ott kellékek, a híranyag, jegyzetek stb., és esetleg egy-egy fénykép, amely gyermekeiket ábrázolja, vagy mondjuk Nagy-Ma­­gyarországot. Legyen ez életszerű. A bemondó be­jön, leül, és azt mondja: - Hölgyeim és uraim, két perc múlva híreket mondunk, addig pedig nézze­nek meg néhány reklámot. Ez az apróság azért fontos, mert a jelenet így meg­nyugtató. A rend, a biztonság és a nyugalom képze­tét kelti, mígnem ha különböző emblémák, animá­ciók felvillantásával közlik a reklámot vagy ha egy­szerűen kiírják, akkor feszültséget kelt. Egy picit elidegenít. Naponta sok, pici elidegenítés pedig fel­halmozódik. A műsorközlő és a többi tévés személyiség ne akarja azt a benyomást kelteni, hogy ő jobban infor­mált, mint a néző. Olyan legyen, amilyen. Termé­szetesen megbízható általános műveltséggel kell bírnia. Az idegen szavakat, városneveket helye­sen, az adott nyelv szabályainak megfelelően, de jól tagolva és magyar érthetőséggel kell kimonda­ni. Minden utánzás, majomkodás visszatetszést kelt. A nyelvbotlásokat, tévedéseket lehetőleg azonnal ki kell igazítani. Ez nem szégyen, hanem a néző megbecsülése. A riporterekre, az MTV képernyős személyeire, vitavezetőire és showman-jeire mindez fokozottan áll. Jelenleg ez a műsor leggyengébb pontja, ez a le­romlottabb terület. A szórakoztatóipari emberek negédes piperkő­­cök, túlöltözöttek és nagyképűek, sztárkodnak, és bőg róluk a butaság. Egy-két kivételtől eltekintve. Itt a legnagyobb rostálásra van szükség. Le kell ven­ni a képernyőről mindenkit, akiről ordít, hogy ha­zudik, és semmi köze nincs ahhoz, amiről beszél. Ugyanígy semmi szükség arra, aki nagyképű, és csak önmaga kivételes voltát adja el minden pilla­natban. A bennfenteskedőkre sincs szükség. A riporter mindenekelőtt legyen kíváncsi. Kíván­csi az emberre, akit megkérdez s az ügyre, amit fel akar deríteni. A politikai riportázsnak szigorú sza­bályai vannak. Át kell venni a BBC-től. Minden po­litikust, akárhová tartozik, csak azonos gépállásból, azonos szövegből szabad megjelentetni, s a kérdé­sek hangja csak azonos és csak tárgyszerű lehet. Nincs baráti hang az egyik és elutasító a másik szá­mára. A keresztkérdés természetesen meg van en­gedve mindenkivel szemben, de előfeltevésnek nincs helye. A riporteri munkára, a műsorvezetésre, vitaveze­tésre nézve szigorú szabálykönyvet kell kidolgozni . Júniusi Magyar Fórum, 1996.

Next