Havi Magyar Fórum, 2008 (16. évfolyam, 1-12. szám)
2008-01-01 / 1. szám
Csurka István Áldozat Sorskérdésünk sorsa (20.) A két férfi lehangolódottsága érthető volt: az utazásuk Drezdába az ítélethozatal után történt, s meg voltak rakodva azzal a tapasztalattal is, ami akkor ott a tárgyalóteremben történt, a zsidóknak járó különleges elbánást azonnal igazolva. Felállt ugyanis Nyíregyházán a megyeháza tárgyalóteremnek átadott nagytermében a vád képviselője, azaz a magyar állam, a magyar kormány embere, és megvádolta saját beosztottját, a vádirat beterjesztőjét, Bary Józsefet, hogy „egy középkori babona bizonyítékait hajszolta lázas buzgósággal." Ez tökéletesen megfelelt Szabolcsi Weinstein, a Pester Lloyd és a Rotschild bankház igényeinek, s teljes mértékben egybevágott azzal, amit az oroszországi pogromokról híreszteltek. De hogy ez így van, hogy ez összevág, hogy emiatt egész nemzeteket készülnek elítélni, s fogják a sorsukat megváltoztatatni, azt Magyarországon jószerivel csak ez a két férfi tudta, vagy sejtette inkább, akik ott ültek a Bécsből Drezda felé haladó vonaton. Az oroszországi pogromokat, amelyek elől a gettózsidók menekültek, nem a fellázadt, éhes, kiuzsorázott orosz és ukrán parasztok és a besszarábiai oláhok indulata, elkeseredése váltja ki, hanem a gonosz cár és még gonoszabb hivatalnokainak antiszemitizmusa. Ez 1883 őszén, két évvel a reform-cár merényletben való megölése után, amelyet nem a zsidók követtek el, már el volt terjedve a művelt Európában. Ónody azonban, aki vette a fáradtságot és kiutazott a helyszínre, könyve megírásához szükséges felderítő munkálatként, azzal jött haza, és ezt elmondta Istóczynak is, hogy ez nem igaz. A pogromokhoz kivezényelt cári katonaság, kozákok és nem kozákok azonban, ha lőttek, mindig előbb a feldühödött muzsikokat tizedelték meg, s csak aztán, ha a szükség úgy hozta, a védett zsidókat. A tárgyalóterem közönsége még ünnepli Kornisst gerinces kiállásáért, fel van zúdulva Seifferth árulásán, de az ítélet, a magyarság ítélete már készen van. A Pesti Hírlap, amely korábban gyakran írt a nyíregyházi törvényszék szerinte elkövetett mulasztásairól, és a Balg vizsgálati eljárása iránt sem sok kíméletet tanúsított, most, június 20-án így ír: Az a vádbeszéd mellyel a főügyészhelyettes ma előállni jónak látta, nem vádbeszéd. Vagy, ha az, akkor a vizsgáló bíró és az eljáró bíróság ellen intézett vádbeszéd. Azok, akik a vádlottak padján ülnek, a vádbeszédben vádolva nincsenek, s egy külföldi turista bizonyára megütközve fogná kérdezni, miért ültették hát e szegény embereket oda. S most már fölmenthetik a vádlottakat, a közvélemény, félünk, nem fogja azt appróbálni. [jóváhagyni] Azt fogja mondani, hogy talán politikai okokból, talán a felekezetek közötti jó egyetértés kedvéért, akármiért, előre úgy volt kicsinálva a dolog, hiszen vád sem volt maga. Aki vádló tartozott volna lenni, az volt a leghatásosabb védő, s nagy csoda még, hogy a vizsgálóbíró és az eljáró bíróság tagjai ellen nem indítványozta a bűnösség kimondását mindjárt első beszédében. Végtelenül sajnáljuk ezt a maga nemében páratlanul álló tapintatlanságot, mely arról látszik tanúskodni, hogy ebben a szerencsétlen ügyben minden ember elvesztette a fejét. De legjobban Seifferth Ede főügyész-helyettes, kiről azt állították, hogy a vádhatóságot képviseli, míg a beszéde azt a hatást tette, hogy a vádlott feleket. A Pesti Hírlap vezércikkében a méltatlankodás és személyeknek szóló bírálat mellett finoman, alig észrevehetően megjelenik az elkövetés szándéka is. A cikkíró nem néz mélyebben az összefüggések szövevényébe. Nem fedi fel, hogy a főügyész-helyettes a főügyész utasítására cselekszik, a főügyész pedig a miniszterelnökére. Seifferth Ede természetesen nem volt a tisztesség és a becsület bajnoka, és Eötvös Károlyt sem övezte már népszerűség, mint korábban, a meghasonlás azonban sokkal mélyebben húzódott és sokkal végzetesebb törést okozott a nemzeti létben, mintsem egyes tisztviselők felelőtlensége vagy könnyelműsége okozhatott. A magyarságot két vállra fektették Tiszaeszláron és a nyíregyházi törvényszék előtt. Saját kormánya, saját tősgyökeres uralkodó rétege teperte le zsidó utasításra. Ezt a tényt a maga teljes mélységében akkor ott csak Ónody látta, és csak Verhovay merte érinteni a Függetlenség cikkeiben. Istóczy Győző, lévén hatvanhetes, Tisza Kálmán pártjának oszlopos tagja ugyanúgy érzékelte a kibontakozó félben lévő nemzeti katasztrófát, mint Ónody, de pillanatnyilag a saját perével volt elfoglalva és a drezdai nemzetközi antiszemita kongresszusra készült, ahol aztán meg is választották az elsősorban német, osztrák és magyar képviselőkből, közéleti emberekből álló szervezet egyik alelnökének. Ónodyt, noha számított rá és lelkileg is fel volt rá készülve, lesújtotta a hamis vádbeszéd, amelynek éle, megcímzetlenül, de félreérthetetlenül ellene volt irányozva. A Pesti Napló laptársához, a Pesti Hírlaphoz Havi Magyar Fórum, 2008. január 2