Hazai Tudósítások, 1807. 2. félév (1-52. szám)
1807-10-14 / 31. szám
( 45 Városi Elöljárók , szabados Uradalmak (mivel ezen Tartományokban Kerületi Tisztségek nem állíttatnak fel valamint eddig, alája lesznek vetve. Azért mind azok, kiknek az említett alsóbb Tisztségek ellen panasszok volna , az Országló Székhez folyamodjanak; ha pedig ennek végzésével sem elégedhetnének be, tehát az Mi egyesült Udvari Gancellariánkhoz fordulhatnak. 2- szor A’ Törvényes Dolgokra nézve az Igazság ki szolgáltatása meg marad mind a’ körös kérdésekre nézve , mind a’ Nemesi Bíróságra nézve, mellyet a’ Nemteleneken a’ helységekben űznek, az eddig való Tisztségeknél , a’ Kisvárosi Birtokosoknál, és szabad Földes Uraknál , de ezen utólsóknál tsak úgy, a’mint az előbbi Igazgatás alatt bírták , az Ó Uraságok alá tartozandó tájakon. Mindazáltal ezen Törvényes igazság kiszolgáltatására tsak megpróbált, és a’ Fő Törvényszék által elegendőnek ítéltetett személyek, és olyan számmal alkalmaztassanak , hogy, valamint a Törvényes Tisztségeknél, egy teljes Ítélő ízeket képezzenek.. 3- szor A’ Magistratusok is megmaradnak eddig volt jussaikban a Bíróságra nézve, de úgy, hogy megpróbált, és elegendőnek találtatott személyekből álljanak. Tehát ezután a’ Polgármesteri ’s Tanátsosi hivatalok nem választás által, hanem a’ Magistratusnak ajánlására az Országló Széknek kinevezése által fognak kipótoltatni. Szalczburg Városa Polgármesterének neveztetését Mi magunknak fentartjuk, 4 szer Szalezburg Városában egy Országos Törvényszéket állítottunk. Ez alá tartozandó: a.) A’ Tsászári Királyi Fiscalis hivatal, akár felperes, akár allperes legyen, b.) Kiki, a’ki a’ Fő Papság, és Nemesség rendéhez tartozandó, c.) A’ Szalczburgi Rendek öszveségesen vétetvén, d.) A’ Fejedelemnek helységei,, és azon helységek is, mellyeknek nintsen egyenes Földes Urok. e.) Minden , a’ki akár belső, akár külföldi Nemességét Törvényesnek lenni megbizonyithatja. f.) A’ Szerzetek, Káptalanok, Klastromok , és más rendszerént való Elöljáró alatt élő Papi Községek, midőn öszveségesen megtámadtatnak. g.) Minden Egyházi Személy magán véve. h.) Kiki ámbár nem Nemes, ha Nemesi Jószágot bir, és azon birtokában, ahol lakik, a’helybéli Bíróságot maga gyakorolja. is) "A* Török Udvarnak minden Jobbágya, a’ki a Szalczburgi, vagy Berchtoldgachföldön tartózkodik, k.) Minden Tör