Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1831. 2. félév (1-52. szám)
1831-10-08 / 29. szám
pitány Orosz fogságba estek. A’ foglyok Bobruysk várába vitettek, hol vizsgálat alá vétetvén, ki tetszett, hogy ők is azoknak számából valók , kik a’ múlt Nov. 29-ikén elkezdték a' lázzadást, ’s hogy két osztály katonaságot vezérlettek a’ fegyverház ellen, mellyből kiszedvén a' hadikészületeket nevelték a’ nép háborgását , annak okáért Sz. Pétervárába vitettek, hol megösmervén tettjeiket, Ő Felségének a’ Császárnak Ítélete alá botsáttattak . Jul. 13-ikán, mintégének a’ Császárnénak születése napján mulattattak be a’ Császárnak, ki kegyelme által akarván e’ napot ditsőíteni , nem tsak megengedett az említett tiszteknek, hanem azonkívül, még az elsőnek ugyan 150 , a’ másiknak pedig 100 arany úti költséget adatván , hazájokba is vissza botsátotta.44 Dr. Witt Grlismint Varsó városának Kormányozója Sept. 15-ikén kiadott híradásában mind azon katona tiszteket, ’s tisztviselőket, kik nem akartak azon szabadsággal élni, hogy a’ Lengyel tábort kövessék, hanem a’Hadi-Ministerium hivataljában bejelentették magokat, úgy nem különbben azokat is, kik visszatértek a’ Lengyel táborból , felszállítja , hogy ezen ’s a’ következendő napon jelentsék be magokat a’ nevezett hivatalban , hogy ottan a’ további rendeléseket megtudhassák. Ezen hiradás Sept. 16-ikán ismételtetett azon hozzáadással, hogy azon tisztek kik Sept. 18-ikáig nem tellyesítik ezen rendelést, hadi foglyoknak fognak tartatni, s a’ szerent ítéltetni is. A’ Burkus Kormány széki Újság a’ következendőket írja a’ Lengyel szélekről Sept. 27-ikén: ,,Éppen most érkezett azon hír, hogy Modlint az Orosz seregek elfoglalták, és hogy a’ Varsóból elment Lengyel tábornak megmaradt része Plockot elhagyta, ’s a’ Visztula jobb partján, Burkus határok felé közelget. Mihelyt meghallotta B. Rönne ezredes Kap. O Csősz- I Magossága, Mihály Nagy I. Uhlánus ezeredének Igazgatója, hogy a’ Lengyelek Plocknál által kelték a’ Visztulán , azonnal megindúlt Krasnowicéből a* nevezett pont felé , de nem sokára értésére esett, hogy azon 2000 Lengyelből álló sereg , melly a’ vízen által költözött, ismét vissza tért a’ folyó túlsó partjára , ’s az ott épített hidat el is kezdte már rontani. Ideig óráig tehát Krasnowicében maradt az említett ezeredes Kap. a’ maga haditestjével, hogy a’ Lengyel seregnek további mozdúlásait, ha taláni az, a’ Visztula bal partjára akarna általlőni, szemmel tarthassa.44 Orosz Birodalom. Sz. Pétervárába Sept. 16-ikán estve 6 órakor érkezett meg Varsó bevételének híre, melly történet a’ Péter-Pál erősségéből ágyúk durrogása által adatott a’népnek tudtára. Estve kivoltak az utszák világítva. A’ Sz. Pétervári Journal Sept. 17-ikén közli a’ Hadi-Főkormányozónak tudósítását az azln hónap 6 ’s 7-ikén végbe ment történetek felől: „Mi, úgymond a’ Hadi Főkormányozó , tudósításának végén , — közel 1000 embert vesztettünk holtakban ezen ütközetekben , B. Geismár, ’s fig. Gortsakoff Grl. Adjutánsok, továbbá Martinoff Grál. Major golyóbis által megsebesítettek , Gr. Nostiz Gral. Lieut, ’s Sasz Gral Major ütődést kaptak , ezenkívül pedig 176 különbféle rangú Tisztek, ’s 4,202 Altisztek, ’s közlegények vagynak megsebesítve.44 Bur hús Ország Berlinben Sept. 18-ikáig 806-an betegedtek meg a’ Cholerában , kik közűl 162 meggyógyúlt, 494 meghalt orvoslás alatt maradt 150. Egybehasonlítván a’naponként megbetegedtek számát, Aug. 31-ike óta.