Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1839. 2. félév (1-51. szám)
1839-08-10 / 12. szám
hivatik össze, minden lecsendesül, ’s erre nézve Belgiumot állitja fel például, melly azonban Spanyolországgal épen nem hozathatik hasonlításba. Mert Belgiumra nézve minden hatalmasság egy véleményben vala. Mig Anglia és Frantziaország a’ királynét, ’s Porosz- és Oroszország D. Carlos ügyét pártolják, addig semminemű congressus nem használna mit sem. Nagyon csalatkozik szinte, ha azt hiszi, hogy a’ spanyol az idegen hatalmak szabta törvényeknek hódolni fog; első hatása ennek minden osztály egyesülése elme, melly a’ nemzetiség védelmére kelne fel.Igaz ugyan hogy Anglia és Francziaország minden pillanatban küldetne oda sergeket; de hiszi-e a’ nemes marquis hogy a’ többi hatalmasságok megegyeznének benne? Hosszas Spanyolországban létem megismerteté velem a’ nemzeti charaktert, miszerint a’ spanyol ügyekbe való mélyebb beavatkozásunk, közvetlenül e’ nemzet ellenünki egyesülését hozná következményűl.“ Ezután szónok áttért a’ D. Carlos legisdősbik fia és a’ királyné közti történendő házasságra, ’s bebizonyítá, hogy az erre való gondolat is, azon ügyekbeni tökéletes járatlanságra mutat, mert általa mindkét fél elvesztené jogait, táplált reményeit. „D. Carlos uralkodni vágyik, ’s a’ thrónt senkinek, még tulajdon fiának sem engedné át. De egyébként is nem igen hihető, hogy a’ régens királyné leánya boldogságát kész volna olly kezekre bízni. Hogy képzelhetni ezen két személy szoros szövetségét, melly két ellenséges elvet képvisel—és pedig olly elveket, mik már is Spanyolországot hosszas polgárháborúba keverék ?“ Ezután a’ gr. azon állítás ellen harczolt, miszerint Spanyolország nem volna a’ szabadságra alkalmatos; ezen állítást,úgy mond,hatósági rendszere már meghazudtolja , melly tán a’ világon első. Nem tagadhatni ugyan, hogy Spanyolország századokig papi és királyi zsarnokság alatt nyűge; de az is igaz, hogy Spanyolország az első alkalmon kapva, mindent elkövet elvesztett rangját, a’ többi hatalmasságok közti, vissza nyerhetni. Azon áldozatok, miket hoz, világossá teszik, hogy a’ nép tudja, melly czélt ví ki magának általuk. Máris sokat tőnek, vissza nem léphetnek; a’ visszavezető hid liánok ledőle. A’ zsarnokságot sokkal inkább gyűlölik, hogysem képesek volnának D. Carlost még egyszer elfogadni, mert tudják, hogy ismét az előbbi uralkodás módját venné fel. Sőt magam is meg vagyok efelől győződve. Ekkor az őt pártoló kormányok átlátnák, mennyi kárt okoz a nekik túlságos követeléseivel D.Carlos. De, mint mondom, Spanyolország mivelődésbeni halódásával ez öszsze nem fér. Az élet és vagyon bátorság meg van, ’s a’ birtoki jövedelmek emelkedtek. A’ spanyol érzi képviselői rendszere hatalmát ’s ezért benne büszke. A’ nép a’ cortesben képviselve van, mellyet némellyek zajosnak mondanak, én azonban, ki gyakran jelen valék, megvallhatom, hogy ritkán történt hogy egynél egyszerre több szólt volna (kaczaj).Láttam ott a’ papság lelkesülését a’ ministerium ellen törekvés jó magvait elhintve. Mindez elhiteti velem, hogy a’ spanyol igenis képes szabad alkotványon alapulandó boldogságát fenntartani.1* A’ szónok e’ szókkal végzé beszédét: „Csupán a’ királyné thrónjának megerősítésében lelheti fel Spanyolország nyugalmát. Csak szabad elvű kormány alatt lehet kereskedésünkre nézve tágas piacz, csak igy lehet méltó szövetségesünk külpolitikai viszonyokban is.“ Ezután Melbourne pontonként felelt a’ Londonderry marquis által föltett kérdésekre. Brougham 1. pedig Clarendon 1. beszédének meleg dicsérésével rekeszté be az e’ tárgy feletti vitatkozást.—Jul. 25-én az izlandi hatóság bili vala biztossági tanácskozás alatt. Lindhurst 1. javaslata, miszerint a’ választási census az izlandi városokban 8 ft. szgről főre emeltetnék fel, 93 szózattal 50 ellen elfogadtatott, ’s így e’ bill most is csak ott áll, hol a’ múlt ülés végén állott.Francziaorsá öt. Paris jul. 23kán. Az itt táplált nézeteknek ’s kívánságoknak éppen nem felel meg azon alak, mellyet a’ keleti ügyek olly hirtelen öltének magokra, mert ez orosz beavatkozással fenyeget. A’ szövedékes viszonyok, egymásba vágó érdekek mellett, mik a’ nagy kérdés’ megoldását annyira nehezítik, méltán állíthatni, hogy a’ status quo fentartása egy európai hatalomnak sem fekszik úgy szivén, mint Francziaországnak, mellynek Mehemed Ali iránti rokonszenvét kielégíti a’ dolgok’ mostani állása, miben csak Anglia’ javára történhetnék változás. Mihelyt a’ környületek fegyveres erővel hozák kérdésbe a’ dolgok’ állását, könnyű vala eltalálni, hogy Francziaország inkább pártolandja Egyiptom hatalmasbulását, mint a’ portrét. Anglia, mondják, egészen más dolgokat forralt, mint a’ mellyekre szavai mutattak: az volt tudniillik terve, hogy Egyiptom Arabiától, ’se’ kettő Syriától elkülönöztessék, és mindegyik külön ottomán helytartó által kormányoztassék. Egyiptomot ’s Mehemed Ali családának örökségét az alkirályságban a’ mi illeti, erre nézve hihetőleg bármiféle határozatban megegyezett volna. Innen nem csodálhatni, hogy Francziaország, ha bár a’többi hatalmakkal egyetértőig munkálni igérkezék is, egyszerre önállólag lépett fel keleten, ’s a’ vele egyesülést tetszésére hagyá a’ többi hatalmaknak. E’ határozat következtében Alexandr-d-