Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1839. 2. félév (1-51. szám)

1839-08-10 / 12. szám

hivatik össze, minden lecsendesül, ’s erre nézve Belgiumot állitja­ fel például, melly azonban Spa­nyolországgal épen nem hozathatik hasonlításba. Mert Belgiumra nézve minden hatalmasság egy véleményben vala. Mig Anglia és F­r­a­n­tz­i­a­­ország a’ királynét, ’s Porosz- és Orosz­ország D. Carlos ügyét pártolják, addig semmi­nemű congressus nem használna mit sem. Nagyon csalatkozik szinte, ha azt hiszi, hogy a’ spanyol az idegen hatalmak szabta törvényeknek hódolni fog; első hatása ennek minden osztály egyesülése elm­e, melly a’ nemzetiség védelmére kelne fel.Igaz ugyan hogy Anglia és Francziaország minden pillanatban küldetne oda sergeket; de hiszi-e a’ nemes marquis hogy a’ többi hatalmasságok meg­egyeznének benne? Hosszas Spanyolországban létem megismerteté velem a’ nemzeti charaktert, miszerint a’ spanyol ügyekbe való mélyebb bea­vatkozásunk, közvetlenül e’ nemzet ellenünki egye­sülését hozná következményűl.“ Ezután szónok áttért a’ D. Carlos legisdősbik fia és a’ királyné közti történendő házasságra, ’s bebizonyítá, hogy az erre való gondolat is, azon ügyekbeni tökéle­tes járatlanságra mutat, mert általa mindkét fél elvesztené jogait, táplált reményeit. „D. Carlos uralkodni vágyik, ’s a’ thrónt senkinek, még tu­lajdon fiának sem engedné át. De egyébként is nem igen hihető, hogy a’ régens királyné leánya boldogságát kész volna olly kezekre bízni. Hogy képzelhetni ezen két személy szoros szövet­ségét, melly két ellenséges elvet képvisel—és pedig olly elveket, mik már is Spanyolországot hosszas polgárháborúba keverék ?“ Ezután a’ gr. azon állítás ellen harczolt, miszerint Spanyolor­szág nem volna a’ szabadságra alkalmatos; ezen állítást,úgy mond,hatósági rendszere már meghazud­tolja , melly tán a’ világon első. Nem tagadhatni ugyan, hogy Spanyolország századokig papi és királyi zsarnokság alatt nyűge; de az is igaz, hogy Spanyolország az első alkalmon kapva, min­dent elkövet elvesztett rangját, a’ többi hatal­masságok közti, vissza nyerhetni. Azon áldozatok, miket hoz, világossá teszik, hogy a’ nép tudja, melly czélt ví­ ki magának általuk. Máris sokat tő­nek, vissza nem léphetnek; a’ visszavezető hid liánok ledőle. A’ zsarnokságot sokkal inkább gyű­lölik, hogysem képesek volnának D. Carlost még egyszer elfogadni, mert tudják, hogy ismét az előb­bi uralkodás módját venné­ fel. Sőt magam is meg vagyok e­­felől győződve. Ekkor az őt pártoló kormányok átlátnák, mennyi kárt okoz a nekik túl­ságos követeléseivel D.Carlos. De, mint mondom, Spanyolország mivelődésbeni halódásával ez ösz­­sze nem fér. Az élet és vagyon bátorság meg van, ’s a’ birtoki jövedelmek emelkedtek. A’ spa­nyol érzi képviselői rendszere hatalmát ’s ezért benne büszke. A’ nép a’ cortesben képviselve van, mellyet némellyek zajosnak mondanak, én azonban, ki gyakran jelen valék, megvallhatom, hogy ritkán történt hogy egynél egyszerre több szólt volna (kaczaj).Láttam ott a’ papság lelkesülését a’ ministerium ellen törekvés jó magvait elhintve. Min­dez elhiteti velem, hogy a’ spanyol igenis képes szabad alkotványon alapulandó boldogságát fenn­tartani.1* A’ szónok e’ szókkal végzé beszédét: „Csupán a’ királyné thrónjának megerősítésében lelheti­ fel Spanyolország nyugalmát. Csak szabad elvű kormány alatt lehet kereskedésünkre nézve tágas piacz, csak igy lehet méltó szövetségesünk kül­politikai viszonyokban is.“ Ezután Melbourne­­ pontonként felelt a’ Londonderry marquis által föltett kérdésekre. Brougham 1. pedig Clarendon 1. beszédének meleg dicsérésével rekeszté­ be az e’ tárgy feletti vitatkozást.—Jul. 25-én az izlan­­di hatóság­ bili vala biztossági tanácskozás alatt. Lindhurst 1. javaslata, miszerint a’ választási cen­sus az izlandi városokban 8 ft. szgről főre emel­­tetnék­ fel, 93 szózattal 50 ellen elfogadtatott, ’s így e’ bill most is csak ott áll, hol a’ múlt ülés végén állott.F­ran­czi­ao­rs­á öt. Paris jul. 23kán. Az itt táplált nézeteknek ’s kívánságoknak éppen nem felel­ meg azon a­­lak, mellyet a’ keleti ügyek olly hirtelen ölté­nek magokra, mert ez orosz beavatkozással fe­nyeget. A’ szövedékes viszonyok, egymásba vá­gó érdekek mellett, mik a’ nagy kérdés’ megol­dását annyira nehezítik, méltán állíthatni, hogy a’ status quo fentartása egy európai hatalomnak sem fekszik úgy szivén, mint Francziaország­­nak, mellynek Mehemed Ali iránti rokon­szenvét kielégíti a’ dolgok’ mostani állása, miben csak Anglia’ javára történhetnék változás. Mihelyt a’ környületek fegyveres erővel hozák kérdésbe a’ dolgok’ állását, könnyű vala eltalálni, hogy Fran­cziaország inkább pártolandja Egyiptom hatalmas­­bulását, mint a’ portrét. Anglia, mondják, egé­szen más dolgokat forralt, mint a’ mellyekre sza­vai mutattak: az volt tudniillik terve, hogy Egyiptom Arabiától, ’se’ kettő Syri­­át­ól elkülönöztessék, és mindegyik külön otto­mán helytartó által kormányoztassék. Egyipto­mot ’s Mehemed Ali családának örökségét az al­­királyságban a’ mi illeti, erre nézve hihetőleg bármi­féle határozatban megegyezett volna. Innen nem csodálhatni, hogy Francziaország, ha bár a’töb­bi hatalmakkal egyetértőig munkálni igérkezék is, egyszerre önállólag lépett­ fel keleten, ’s a’ vele egyesülést tetszésére hagyá a’ többi hatal­maknak. E’ határozat következtében Alexandr-d­-

Next