Hazanéző, 1991 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1991 / 1. szám
Ferenczi István A parajdi Rabsonné-vára “kincsei” Mögöttük kőhegy állt: a vár, nagytitkú hely, ősrégi rom, alig van már belőle nyom... S ki vára volt a sziklavár? A nép közt róla monda jár, a vének szája így beszélt: Ott fenn Rapsonné asszony élt..." Áprily Lajos: Álom a vár alatt Hosszú hetek esős nyirkos, hűvös időjárása múltán jólesőn melegítő napsugárban fürdik a szaggatott felszínű, jobbára erdős táj. Madárcsicsergés, álmosító méhdongás, bogárzümmögés keveredik a nyári szellő mozgatta bükkösök szelíd susogásával. Megszámlálhatatlan árnyalatú virágok illatával terhes levegőjű alhavasi rétek szegélyezte görgeteges ágyában a Görgényi-hegység tetőző olmáról, az 1777 m magas Mezőhavasról harsogva rohan nyugatnak a Kis-Küküllő jóval mélyebben fekvő völgyszakasza felé a soksok hegyi-ér, patak növelte Kis-, Hideg- vagy Parajdi-Juhod mostmár apadóban levő vize. A gyakorlott hegymászót is meglihegtető „Deszkásvár”-tető /így hívják, noha erősségnek se híre se pora/ részben letarolt hegye északról, a vele átellenben meredező erdős magaslatok délről keretezik a Kis-Juhodnak a Nagy- vagy Tekeres-Juhoddal való találkozásig teknőszerűen kitárulkozó, téresebb völgyszakaszát. Csupán az ebből a medencécskéből délebbre, a Kis-Küküllő völgyének parajdi, ezzel egyenkezű részébe, azaz Parajd felé aránylag könynyű átjárást kínáló mély és széles hegynyereg, az ún. „Várkapu”, más néven „Várnyak” bontja meg a hegykoszorú magasságának látszólagos egyenletességét. (Erről írja Áprily. ..... Nyerget értünk. Balra bükkerdő homálya, lenn patakos katlan, úrnőnk „tartománya” s vára. Gyapjas felhő lengett fenn a fényben, s árnyékában állott hidegen, keményen. Én csudálkozva néztem, titkokat keresve...”) (A költő különben szinte teljes két évet töltött itt termékeny magányban, „hordozható nyaralójában...”) E leírhatatlan bájával nagyon vonzó havasalji zúgocskafölé napkeletről, élénkzöld erdőkeretből, szinte már komornak ható, sötét, szeszélyes alakzatú, merész sziklaszálak messziről álljt parancsoló csoportja emelkedik égnek. A még manapság is medvék járta ősrengetegeiről nevezetes hegység nyugat-oldali vulkáni fennsíkjának /sok közül/ egyik festőibb végződése. Részben megközelíthetetlen odvait, befelé növekvő homályukkal visszariasztó üregeit horgas csőrű, kevély szirti sasok választották fészkelőhelyül. E különös sziklaalakzatokat „Rabsonné-kövének” hívják. A várat kereső azonban hasztalan fürkészne, keresgélne tetejükön. Az otthonukat keményen, elszántan védelmező, vad óriásmadarakon, néhány fürge gyíkon meg a kelyhüket hangtalanul himbáló édes virágok nedűjét hörpintgető, ide-oda csapongó pillangókon kívül aligha bukkanna legcsekélyebb nyomra is. Az erősség „hátrább”, azaz keletebbre van, magasabban. Csupán még tíz percnyi, a szívet ugyancsak szapora dobogásra kényszerítő meredek hegyorr megmászása árán érhetjük el. De vajon egyáltalán van-e vár a jelölt bércen, hiszen csak minapában egyik középkori történész kartársam kérdezte kissé hitetlenkedve: Rabsonné várának története nemcsak a mesék hímes világába tartozik-e? Orbán Balázsnak, Székelyföld múlt századi, magával ragadó tollú nagy leírójának érdeme a terjedelmes vár — korában sokat még nem mondó — maradványainak figyelmet keltő első, alaposabb bemutatása. I A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. Pest 1868.1. köt. 136—138./ (Kővári László Erdély építészeti emlékei című könyvében csak az “ilyésmezei Rapsonné várához” fűződő népregét ismerteti. /Kolozsvár 1866. 44-45./ Roska Márton /Erdély régészeti repertóriuma I. Őskor. Kolozsvár 1942 220.1.13.sz./ ”... Szilaspatak és a Kisjuhod vize közére helyezi, holott a Nagyág (Kis-Küküllő) meg a Kis-Juhod vize völgye közötti hegyélen fekszik. Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok /Budapest 1990/ műve pedig egyáltalán nem is említi.) Az idő homokóráján azóta lepergett száz év alatt több régész, történész is fölkereste ezt — az ilyésmezei meg parajdi megátalkodott kincskeresőket ma is lázban tartó — regés-kincses helyet, ám egyedül a földszíni vizsgálódás keltette hatás alapján senki nem vállalkozhatott még óvatosan fogalmazott véleménynyilvánításra se. 1963-ban, a székelyvarsági Tarródvára második ásatási idényekor Ferenczi Gézával, a Székelyugvarhelyi Múzeum akkori igazgatójával tájékozódás, tudományos irány- és útkeresés közben meglátogattuk Rabsonné várát is. Helyszíni megfigyelések alapján a közeli /légvonalban mindössze 12-13 km-re fekvő/ Tartód-várával egykorú voltára gyanakodtunk, de vele kapcsolatos nézetünket csak megkérdőjelezve mertük közölni. /Ld. Korunk, XXX/8, 1971, 1145./ A Székelyudvarhelyi Múzeum akkori vezetőjétől évekkel előbb összeállított, hosszabb lélegzetű kutatási-ásatási tervnek megfelelőn aztán az 1974. év kora nyarán — főbb jellegzetességeit tekintve — sikerült — legalább bizonyos mértékig — megfejtenünk a költő megénekelte vár titkát is. Miről is beszélnek hát e, közben híressé vált maradványok, a föltárás folyamán napfényre jutott régészeti emlékek? Milyen — nem anyagi természetű, de annál számottevőbb — történeti kincsekkel gazdagodtunk? Mint említem, a vár a Mezőhavas /1777 m/ hajdani, félelmetesen “köpködő”, “tüzet” hányó üstjének délnyugati pereméről nagyon menedékesen ereszkedő fennsík — / láz-/ rész, az ún. “Felső-mező” utóbb nagyjában nyugatra kanyarodó, erősen kiékelődő végződésére, a “Bucsin-hágó”-ról a lázon levezető egyik ösvény lezárására épült, megközelítőleg 950 m .