Hazanéző, 1993 (4. évfolyam, 1-2. szám)

1993 / 1. szám

Ferency István Ezerarcú Erdélyünk egyik ékessége a gyulafehérvári Hegyalja tér és­ tágas, nagyon termékeny földű síkjától a hajdan jégárak marta Fogarasi-havasok gyakran sötét felhőkbe burkolózó, kopár, termé­ketlen, vadságukban is szép, büszke ormáig elősorolható számtalan felszíni alakzat. Országnyi hazarészünknek egyik, ha lehet még szebb tájképi részleteivel gyönyörködtető vidéke a festői szépségek­ben nem kevésbé bővelkedő Székelyföld. Ennek, az Erdély föld- és közösségi történetében sokszor különleges szerepet játszott tájnak azonban nemcsak természeti szépségei vonzók, de ködbe vesző, hányatott múltja során figyelemreméltó, kisebb-nagyobb terjedelmű, nem egy ízben első pillantásra szembeötlő emlékek is keletkeztek. Települések közelében fekvő egyikük-másikuk régtől fogva fölkel­tette a helybéliek, nem egyszer idegenek érdeklődését is, másokról, hozzáférhetetlenebb helyeken „szemérmesen” rejtőzőkről viszont csak nagyon kevesen vagy egyáltalán nem tudnak... Korond közvetlen vagy távolabbi környékén is ismeretes néhá­­nyuk. (Egyikükkel-másikukkal: „Firtos várával”, a parajdi „Rabson­­né várával”, a székelyvarság-bagzosi „Tartód-várával” korábban már foglalkoztunk.) Ezúttal nem „vesztegetjük” rájuk az időt (bár nagyon szívünkhöz nőttek). Mégis, bizonyos tekintetben ügyükhöz kapcso­lódni látszó, felszíni maradványaik alapján ítélve hozzájuk némileg hasonló emlékcsoportot óhajtunk ezúttal röviden bemutatni. Megkí­séreljük értékelni és megvilágítani történeti szerepüket. Bátorkodunk ezt megtenni, noha — jól tudjuk — az írásunkba foglaltak előbb­­utóbb vihart kavarnak... Mostani írásunk alanyát kínáló, első pillantásra talán semmit­mondónak tűnő emlékeink közelebbi-távolabbi környékünkön hú­zódnak, mégsem tudunk róluk úgyszólván semmit. Északon, valahol az Idecs-patak és Görgény völgye vízválasztóján, az utóbbi vízgyűjtő területe fölötti egyik fennsík- (láz-) részen kezdődnek, s hellyel-köz­­zel megszakadva, a Persányi-hegység déli részén szabatosan egyelő­re meghatározatlan helyig folytatódnak. Hozzászokott szemű ember hegyi irtványokon, legelőkön, meglihegtető oldalakon, völgyek al­ján, hegynyergekben, erdőségekben, sokszor a legváratlanabb helye­ken rábukkanhat egy-egy szakaszukra. Ma ismeretes, részben már térképezett hosszuk összesen majdnem a 100 km-t éri el. A Görgé­­nyi-hegység meg a Hargita nyugati oldalán (Szentkeresztbányától a hargitai „láz” Vargyas menti, délnek futó nyúlványán, annak is a Vargyas völgye fölé emelkedő keleti peremén húzódik, majd a Var­­gyas-szurdoktól a felszínre bukkanó Persányi-hegység keleti oldalán vonul az Olt rákosi-szorosáig, illetőleg tovább délre, egyelőre isme­retlen helyig. Ez, az első pillantásra szinte hihetetlen terjedelműnek mutatkozó régészeti tereptárgy „szakadozott volta” ellenére biztosan egységes egészet alkot. Ennek az első hangzásakor képtelennek tűnő állításnak az igaz volta akár nagyobb, akár kisebb léptékű térképre rajzolva bárkinek azonnal szemébe tűnik. Na, de „ne kerülgessük a forró kását”. (Különben nem is olyan „forró”, hiszen a „testét” föld alkotja, nem éghető anyag!) Mesébe kívánkozó névvel „Tündérek útjának”, „Rabsonné útjának”, „Óriá­sok útjának” nevezik északibb szakaszait, délibb részeit viszont „Ha­dak útja”, „Ördög útja”, „Ördögborozda”, „Kakasborozda”, „Országhatár”, „Fejedelmi méta” névvel illetik. A névsorból talán már kihámozta a kedves olvasó, miről lehet szó. Bizony 100 km-t meghaladó hosszúságú töltésvonulatnak az Olt rákosi szorosától északra, a Görgényüvegcsűrig terjedő, meg-megszakadása ellenére eggyé összeálló részeit szeretnénk dióhéjban bemutatni, személyes tudásunk mai szintjén tájékoztatni történelmi feladatáról, szerepéről a Hazanéző olvasóközönségét. Nem is kell túlságosan eltávolodnunk Korondtól, hiszen annak határában, tőle alig néhány km-re délkelet­re, a Szenesed felé eső láz „Veres Máté”-nak nevezett részén (noha hosszabb keresgélésünk ellenére se volt szerencsénk rátalálni) — állítólag — húzódnék egyik rövidebb szakasza. (Ld.: Téglás Gábor: A Limes Dacicus két Küküllő és Olt közötti részlete Udvarhely megye északi és keleti hegységeiben Oroszfalutól [!] Alsórákosig. Akadé­miai Közlemények XIX 1895. 8.; I. uö.: A rómaiak végvárai a Hargita hegység alján s a keleti határvédelem célja és rendszere. Erdélyi Múzeum, XIII. 1896. 398. I. uö.: A két Küküllő völgyfejénél látható római végvárak és határtöltések viszonya Dacia katonai és tartomá­nyi székhelyeihez. A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társu­lat Évkönyvei. IX. 1896-1898, 53-59.1. uö: Dacia keleti határvonala s annak védelmi rendszere a Maros felső völgyétől az Olt rákoshévizi szorosáig. Erdélyi Múzeum, XVII, 1900, 261-269, 313-3241; uo.: A Hargita alji töltésvonalak eredetére vonatkozó néphagyományok. Ethnographia, VI, 1905, 38-40­­.) Ha itt esetleg hiányoznék is, a Szovátától délre, a Kis-Küküllőbe siető Juhod völgyének Illyésmező fölötti részében, fölfelé, a hajdani keskenyvágányú erdei vasút al­építményén, illetőleg a helyében létesült erdőlő úton haladva, a Te­kercs- és Hideg- (vagy Kis-) Juhod összefolyása alatti részen egészen biztosan fürkésző szemünkbe ötlik csekély méretű völgyzárógáthoz hasonló vonulata. A majdnem mindenre kiterjedő figyelmű Orbán Balázs is észrevette „Rabsonné vára” fölkeresésekor, s így emléke­zett meg róla: „...A várhegy nyugati aljánál vonul el Rabsonné útja, s a Juhod völgyén átcsapva a Deszkás vári,hegy­ sarkánál vonul ki, s Isten eresse alatt keresztül a Tekeresi útra, onnan átvág a Répáson Súgóra, áthatol Sebesére, innen Tekenyesdre, s végre a görgényi havasokra..” Már az avatott szemű Orbán — különben ma is helyt­álló — megfigyelése értelmében is: „...Egy ugyanazonos a Rákos szorosi Kakas borozda, a hargitai Ördögútjával, melyet Zetelakán, Oroszhegyen át elkísértünk az oroszhegyi fennsíkig, s mely onnan átcsap állítólag ide, bár én Rabsonné várán túl (délfelé) nem kaphat­nám meg vonalát. (Kiemelés tőlünk F.I.) A sokminden felől élénken érdeklődött Orbán azonban nem csupán egyszerű pillantásra méltatta az előtte vonuló töltés szakaszt, de vérbeli kutatóhoz illőn anyaga, szerkezete, építésének mikéntje is érdekelte. íme miket tapasztalt: „...Ezen töltés itt (mint mindenütt havasos tájon) roppant ragacs [kötőanyag] nélkül összehalmozott szikladarabokból van félkerek (lefordított teknő) [mai szóhasználatban bogárhátú] alakra feltöltve, vagy két öl [­4 m] alappal, s épebb helyein 6-7 láb [­1,8-2,1 m] magasságban...” (A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, termé­szetrajzi s népismei szempontból. I.köt. Pest 1868 139.1. / Nagy művének IV., Marosszékkel foglalkozó kötetében, Szovátát érintve, Orbán — némi változtatással — visszakanyarodik a kérdéshez. (I.m. IV. Pest 1870 20.1.) Az alábbiakat írja: „...Térjünk vissza azon (...) szovátai sóhegyekhez, hol a természet csodás adományai mellett még a régész is találhat vizsgálódásra méltó tárgyat, ez pedig egy hatal­mas földtöltés, alján 4 öl [=8m] széles és 2 öl [=4m] magas, felül domború töltés, mely itt Rabsonné útjának, odább Óriások árkának neveztetve, a Sóhegy észak-nyugati oldalából, az úgynevezett Zoltán tetejéből kiindulva, a Rekettyés oldalon megy le a Szováta vize völgyébe, honnan a Falu cseréjén a Rostás tetejére kimenve, a Me­gy­e-bükk erdején és Barátok bércén átvonulva, felcsap a Bekecs Ilonkájára, hol (...) Mikházáig követhető vonala, s bár a Bekecs oldalán néhol meredek helyeken halad, s bár nyugati oldalát mély sánc övedzi, mégis valószínűnek tetszik, hogy ez a római út volt, mely [...] Apulumtól [a mai Gyulafehérvártól] Mikházáig mindenütt követhető és a mikházi castrumnál [római gyalogos zászlóalj a Coh­­ros Prima Alpinorum táborváránál­ megszakadó római utat egybekö­tötte a szovátai Sóhegyeken levő bányateleppel, mi annál valószínűbbnek tetszhetik, mivel annak Bekecsről Nyárád völgyének tartó vonala éppen a mikházi castrum közelében lefolyó Perespatak­nak irányul. Én itt megjelölöm e vonalat, szakértők bővebb vizsgála­ta, főleg a vonalán teendő ásatások majd ki fogják deríteni, ha ezen sejtelmem alapos-e?...” Orbán e töltésszakaszokhoz fűződőn még két kiegészítő figyelmeztetéssel teszi szabatosabbá rajzolt képét Elő­ször azt úja (a 2. jegyzetben) „...Ezt nem kell egybetéveszteni a Parajd feletti Rabsonné vára tájat [táján] elvonuló s ugyanilyen nevű töltéssel, mert az jóval fennebb vonul, s a görgényi havasoknak irányul, s miként e munka I. kötetében elmondám, egybefüggésben van az oroszhegyi fennsíkon és a Hargita alján elvonuló másik töltés­sel, mely ismét a Rikát (­a Persányi-hegység északi részét) átszelő Kakasbarázdával függve egybe, az egész Székelyföldet átfutja...” Másik jegyzetében pedig következőképpen nyilatkozik: ....Majd a Bekecsen e töltéssel még közelebbről fogunk megismerkedni; azt mondják, hogy az Szovátán túl is a Sebes völgye felé folytatódik, de én, bár szorgalmasan bejártam a vidéket, annak a Zoltán tetőn túl [délfelé] semmi nyomára nem akadhatván, azt kell hinnem, hogy az a szovátai sóhegyeknél tovább vezetve nem volt...” A manapság is haszonnal forgatható Székelyföld leírása IV. kö­tetében Nyárádselyének és külön a (Firtos-, Küsmődi- vagy Kiskő- Siklódkő folytatásaként számon tartott) Bekecsnek áldozott fejezet­ben ismét olvashatunk a szóban forgó kérdésről (i.m.80.1.) „...A Bekecsnek Marosszékre néző nyugati oldala két lépcsőzettel — szó- Székelyföldi töltésvonulatokról

Next