Hazanéző, 1997 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1997 / 1. szám

HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Főszerkesztő: Ambrus Lajos A szerkesztőbizottság tagjai: Bölöni Domokos Király László Majta Sándor Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐTANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök: Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok: Balázs János Balázs Zoltán György József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Fotók: Venczel Péter Készült az INFOPRESS Rt-nél, Székelyudvarhelyen. A fedőlapon: Páll Lajos: A farsang vége (tusrajz) V_____________________1 2 A Sóvidék íratlan törvénye Sándor barátunk a 40-es évek első felében a Sóvidéken teljesített közigazgatási szolgálatot. Előbb mint községi jegyző, majd mint járási főszolgabíró töltött be közmegbecsülést érdemlő tisztséget. Az évtized második felétől Marosvásárhelyen állami pénzügyi ellenőr volt. A Maros és a Nyárád közötti dimbes-dombos térség egyik kisebb román falu román családjának szülötte. Bár már a 80-ik életévén is túl van, még jó egészségben és teljes szellemi frisseségben éli haladó szellemű, optimista gondolkodású nyugdíjas életét. Gyermekkori rokonaival, falusi közösségével ma is bensőséges kapcsolatot tart fenn. Elemi iskolai tanulmányait faluja görög-katolikus iskolájában végezte. Mint eszes és szorgalmas gyermekvárosunk Papiu Marian líceumába, majd a felső kereskedelmi iskolába került. Érettségije után jegyzői oklevelet szerzett. Román anyanyelvén és kultúráján kívül a magyart is tökéletesen elsa­játította. Demokratikus életszemlélete nyomán embertársait azok emberi-erkölcsi értékei és cse­lekedetei szerint értékelte. Eszerint válogatta meg barátait is. A 40-es évek magyar államigazgatása négy évében a székelyföldi Sóvidéken községi jegyzői, majd járási főszolgabírói tisztséget töltött be. Munkakörét kiváló szakismerettel, lelkiismeretességgel és példás emberi viszonyulással látta el, így feletteseinek, munkatársainak és a népnek elismerését és megbecsülését vívta ki. Mint a román és a magyar polgári és közigazgatási törvények és eljárások alapos ismerője, hivatali teendőinek ellátásában semmi nehézséggel se találta magát szembe. És lámcsak, már jegyzősége első heteiben mégis a Sóvidék olyan ősi íratlan törvényével, helyi gyakorlatával kellett megismerkednie, melyről korábban sem a román, sem a magyar közigazgatási törvényekben még csak nem is hallott. A székelyföldi Sóvidéket a Nagy-víz (Korond pataka), a Kis-Küküllő és a Sóvárad közötti tájegység alkotja. Nevét valamikor onnan kaphatta, hogy e vidéken nemcsak a föld rétegeiben, hanem sok helyen annak felszínén is sórétegek, hatalmas sóbércek emelkednek magasba. E területen egymás mellett sorakoznak a kisebb-nagyobb székely-magyar települések. Ezeket, elhelyezkedésük szerint, az alábbi három csoportra oszthatjuk: 1. A Nagy-víz (Korond pataka) mentén: Korond, Felsősófalva, Alsósófalva, Parajd és Szováta találhatók. 2. A Nagy-víztől (Korond patakától) nyugatra a Kis-Küküllőig: Atyha, Énlaka, Etéd, Küsmöd, Szolokma, Kőrispatak, Bözöd és Bözödújfalu települések vannak. 3. A Kis-Küküllő jobb partján létesültek: Erdőszentgyörgy, Csókfalva, Atosfalva, Makfalva, Kibéd és Sóvárad. Kisebb szórvány-településektől eltekintve, ezek tehát a Sóvidék székely-magyar települései. Mikor Sándor barátunk e vidékre került községi jegyzőnek, előrelátó emberhez híven községi bírójától és más idősebb helybeli emberektől a község és vidéke viszonyairól, szokásairól alaposan tájékozódott. Csakhamar megtudta azt is, hogy a Sóvidéken ősidők óta a válni szándékozó házastársak a községi jegyzőnél tartoznak jelentkezni, hogy az megkísérelhesse kibékíteni őket. Sándor barátunk a válni készülő házastársakat válási szándékuk okairól alaposan ki is faggatta, s mindent elkövetett hogy kibékítse őket. Amikor aztán kibékítő kísérlete hiábavalónak bizonyult, az ősi szokásjog, az íratlan törvény alapján, a válni készülőknek, úgynevezett szabad­ levelet állított ki, hogy azzal az illetékes bírósághoz fordulhassanak válásuk törvényes kimondására. E vidéken a leggyakoribb válások a fiatal házasoknál fordultak elő. A helyi közvélemény ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy a fiatal házasok még nem szoktak eléggé össze, -úgymond- még nem értettek egymással szót. Az idősebb házasoknál szinte sohasem került sor válásra. A fiatal házasoknál leggyakrabban az ifjú menyecskék szolgáltattak okot a válásra. Gyakori volt, hogy egyik-másik ifjú asszonyt a táncmulatságokon idegen féfiak feltűnően sokat táncoltatták, vagy pedig, hogy egyiket-másikat a férjen kívül senki sem hívta el legalább egy rövid fordulóra. Az ilyen eseteket gyakran követték az otthoni számonkérések, veszekedések, végleges összeveszések, a válási szándékok. Sándor barátunk sóvidéki jegyzősködése éveiben mindig arra törekedett, hogy a házastársak között megbékélést érjen el. Ha önzetlen fáradozása hiábavalónak bizonyult, kiállította a hagyományos szabad-levelet, s a feleket az illetékes bírósághoz utasította. Többször előfordult, hogy az illetékes járásbíróság a jegyzői szabad-levelet újabb eljárás nélkül elfogadta, s a házastársak válását törvényesen ki is mondta. Ha a felek közül egyik sem fellebezett, a válás jogérvényessé vált. Hogy ez a hagyományos válási gyakorlat a Sóvidéken fennáll-e még ma is, arról nincs tudomásom. Erről még Sándor barátunk sem tudhat, mivel a 40-es évek közepétől városunkban él, és így nem követhette nyomon a Sóvidék eme népi hagyományának további sorsát. Feltehető azonban, hogy a Sóvidéknek ez a hagyományos válási szokása a székelyég ősi közösségi, nemzetségi, törzsi szervezettségének idejére vezethető vissza. Az egykori szabad székely családok helyi ügyei, birtokviszonyai, hadviselési kötelezettségei és más vitás kérdései felett első fokon a faluközösségek választott elöljárói ítélkeztek. Azok csak másod- vagy harmadfokon kerülhettek a nemzetségi, törzsi vagy éppen a széki választott tanácsok elé. A Sóvidéken századunk 40-es éveinek elején még fennálló, hagyományos válási gyakorlata szükségessé teszi, hogy annak tényleges eredetét hivatott kutatóink hitelt érdemlően tisztázzák. Ezzel nemcsak a székelység múltjával kapcsolatos ismereteink gyarapodnának, hanem az is megerősítést nyerne, hogy e vidék nem is olyan nagyon régi községi jegyzői házastársakat kibékítő törekvéseikkel és szabad­ leveleikkel a nép érdekeit szolgálták. Csekme István

Next