Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-10-10 / 41. szám
642 f HAZÁNK 8 A KÜLFÖLD. a legjelesebb követségekkel bizatott meg; s midőn 1535-ben Angolhonba küldetett, végrendeletet ten,melynek eme szavai: „Ha meghalok, nem akarok pompásan eltemettetni. Csak a szegények kórháza segitessék hagyandó vagyonomból; megelégszem, ha az Urban halok meg“, mindanynyi fénylő bizonyítékai nagy jellemének. Ezen utazásai által számos jeles férfiúval megismerkedett s barátságra lépett, kikkel azután haláláig levelezésben állott, noha más vallásuak is voltak azok , mert mint egyikhez intézett levelében mondja: „hadd hallgassunk minden ágazatbeli kétség felett, s folyamodjunk inkább a végtelen jósághoz, hogy szándékát és szellemét öntse belénk s az ő megismerésére és szeretetére hevítsen“ ; kitűnik, hogy ő vallási türelme által törekedett a nem katholikusokat hitének megnyerni. A hon a király iránt igazán nemzetileg s világtörténetileg csak Szapolyai halála után kezdett hatni, midőn sok más főurral Ferdinánd pártjára állott, ki megismervén nagy tudományát, 1553- ban pécsi püspökké nevezte ki Midőn Szapolyai halála után fiának gyámnoka, Martinuzzi a törököt hívta segítségül, Ferdinánd szorult helyzetbe jött, seregei a győzelemittas törökök fegyverei előtt hátrálni kényteleníttetének, s már-már Magyarország birtoka iránt is nagy kétség vola. Ferdinánd ily körülmények között, hogy Magyarországból legalább némi részt mentsen meg. 1553-ban Veronczot Zay Ferenccel küldő Szulejmán szultánhoz, békét kötendő. Kezdetben elég sikerrel működött a béke ügyében, de utóbb a francia követ irigysége megakadályozta annak kötését. Míg Konstantinápolyban a békealkudozások folytak, azalatt Ázsiában háború tört ki, melynek legyőzésére maga a szultán ment el. Veráncz tehát, nehogy minden eredmény nélkül térjen viszsza hazájába, a szultánt Ázsiába is követte, ez azonban a perzsákon vett fényes diadal után még kevésbbé akart a békéről hallani, mint azelőtt. Veráncz azonban még ekkor sem akart lemondani a békekötés reményéről, s noha sok gúnyt kellett kiállania, azt honáért örömest tűrte, csak ennek jóléte lebegett szeme előtt. A sok gúnyolódó közül csak Ali eunuchot említem, ki a Magyarország elleni hadjáratra készült s Veráncznak ezeket mondá: „A magyaroknak meghódítására már nem is kell fegyver, hanem csak dorong és buzogány és ha sokáig vesztegeti Veráncz hasztalalan civakodással az időt, hazája meghódittatván, nem lesz hová térnie,a mely szavakra ekkép válaszolt: „Menjen Isten hírével, hová szánjdékozik, de Magyarországban még oly férfiakat is találand, kik nem csak távolról fogják puskáikkal köszönteni, hanem közelről kardjaiknak fényével megvakítandják szemeit.“ E jóslat be is teljesedett, mert Ali eunuch Szigettől csúfosan elvezetett. Veráncz végre 5 évi számtalan szenvedése után, fél évre fegyverszünetet kieszközölvén, hazájába tért vissza. Ferdinánd őt érdemei elismeréséül s jutalmul egri püspökké nevezte. Ferdinándnak 1564-ki július 25-kén történt halála után, ennek utódja Miksa által ismét Törökországba küldetett Szelim szultánhoz 1567-ben. Ezen küldetést, habár nehezére esett is, hazája iránti határtalan szereteténél fogva mégis elfogadta, s oly sikeresen járt el, hogy a francia követ minden alattomossága dacára is, nyolc évi békét kötött. Örömmel tért 1568-ban hazájába, hogy a hoszszú háborúk által annyit szenvedettnek békét hozhat. A nemzet őt mint a béke nemzőjét, a legnagyobb lelkesedéssel fogadta, s a király 1569-ben esztergomi érsekké nevezte, mely méltóságot csak azért fogadta el, hogy a hon javát annál sikeresebben mozdíthassa elő. 1572-ben királyi helytartói méltóságra emeltetett, s ugyanazon évben koronázta meg Rudolfot, a király öregebbik fiát. Miksa utóbb mindent megtett, hogy e nagy férfi érdemeit jutalmazza; ez oknál fogva a pápánál közbenjárt, hogy Veronczot bibornoki méltóságra emelje, és valóban ki is eszközölte ezt; de mielőtt a breve megérkezett volna, véletlen hideglelés által fosztatott meg a haza e nagy férfiútól Eperjesen 1573-iki julius 21-ikén. Eltemettetett Nagyszombatban sz. Miklós templomában. Ez rövid vázlata ama nagy férfiú életének, ki mint hazafi, az egyház bajnoka, tudós s még mint irodalmi bajnok is tűnt ki; ő hozta be t. i. a török évkönyveket, melyeket Annyreben lelt, ezenkívül még követségeiről is irt egy könyvet „Historia legations arcanae“ cim alatt. Ennyi tevékenység, fáradság s buzgóság után, melyet a hon, egyház s irodalom körül kifejtett, Veráncz méltán megérdemli az utókor tiszteletét. Nem tekintett ő semmi áldozatot, semmi fáradságot nagynak, ha a hon java s boldogsága forgott szóban. Erényei között mégis legnagyobb vala az engedékenység, melyről egyik jellemzője így ír: „Méltatlan megbántást békével eltűrni, s ellenségeitől sajátjának vesztésivel is kinyerni a jó harmóniát, megtanitá őt Statikus, ki kemény és szigorú ember volt, de minden szilárdságát béketűrésével győzte meg Veráncz.“ V. Gy.