Hazánk s a Külföld, 1867 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1867-12-19 / 51. szám

HAZÁNK 8 A KÜLFÖLD. 80.§ Az úttörőké a leghálátlanabb munka, mert ezer akadálylyal kellvén megküzdeniök, csak lépve, lassan haladhatnak , míg az utánuk jövök a már kiegyengetett pályán egyenesebben siethetnek­­ céljuk felé. Úgy van ez a művészetben mint a közéletben, s azért, ha az úttörők nem is teremte­nek nagyszerűt, de hálánkat, elismerésünket min­denesetre megérdemlik. Hazai szobrászaink ilyen úttörője Ferenci. Utána e nemben több tehetséges magyar művész lépett föl, kik közt teremtő ere­jének legszembe­­szökőbb jeleit Izsó Miklós adta Izsóról már volt alkalmunk tavaly szólani, midőn la­punk múlt évi folyama 233-dik lapján a Pesten felállítandó Szé­chenyi- szobornak általa készített mintázatát rajz­ban bemutattuk, mely kiválóbb műs részeink egy­hangú nézete sze­rint minden más versenytársáét maga mögött hagyta. Hogy ez országos adakozá­sokból felállítan­dó szobor kivite­lét eddig mégsem bizták rá, azt mű­vészünk túlsze­­rény­kedésének s azon sajátságé- Izsó „A juhász“ nak tulajdonítjuk, hogy a befolyásos egyéniségek közt nem tud magának pártfogókat szerezni. Sőt a másodszor kihirdetett pályázattól már egészen vissza is vo­nult s igy nem az ő mintája után fogjuk leírni Széchényi szobrát. Ez­úttal Izsónak két más művével ismertetjük meg az olvasót. Mai számunk ezen oldalán látható „Juhásza múzeumunk szoborgyüjtemé­­nyének minden látogató által gyönyörrel szemlélt egyik tárgya, Izsónak első önállóbb, kartárai márványból készült műve. Ugyanezen számunk 8-dik oldalán pedig legújabb alkotását, a Debre­cenben felállítandó „Csokonai Vitéz Mihály“ nagy állószobrát mutatjuk be, melylyel e nagy magyar város a falai közt élt zseniális költő emlékét óhajtja megtisztelni. Rajzunk most csak a mintázat után készült, mert maga a teljesen kivitt szobor még nincsen készen, nem lé­­vén Debrecennek erre a jelen viszo­nyok közt még elégséges pénze. Maga a szobor, bronzból öntve, mintegy 8 láb ma­gas leend, 12 láb­nyi alapzaton, úgy hogy az egész három ötnél , na­gyobb magassá­got érend el. Fel­állításának helye a kollégium előtti tér s kivitelének költs­égén,­m­integy 12-14000 forint. Hazánk földje nem nyújthatván e nagytehetségű művészünknek kellő, sőt csak annyi foglalko­zást sem, hogy mindennapi ke­nyerét megkeres­hesse, kénytelent volt ismét — most már harmadizben — külföldre men­ni. Jelenleg Bécs­­ben van, hol az osztrák kormány megbízta őt az arzenál számára a magyar szüle­tésű K. Kray tábornagy kartárai szobra elkészí­tésével, mit Izsó annál készségesebben vállalt el, mert e tábornagy magyar történetünkben is szerepelt, mennyiben ő volt az, ki a József csá­szár alatt osztrák részről gyámolított Hóra-Klos­­ka féle erdélyi lázadást elfojtotta s a vérszopó fő­cinkosokat kézrekeritette. cimű­ szobra.

Next